Uploaded by VajdaFilm on May 31, 2010
A rendezvényen Magyarország összes, mintegy 27 Waldorf iskolájának ötödikesei, több mint 500 gyermek méri össze erejét a hagyományos olimpiai számokban: gerelyhajításban, diszkoszvetésben, magas és távolugrásban, birkózásban és a maratoni futás során.
Az ötödik osztályosok a Waldorf-iskolában az ókori Görögországgal hosszabb ideig foglalkoznak: történelmi, földrajzi, művészeti szempontból járják körül a témát, majd e folyamat zárásaként, csúcspontjaként megjelenik az OLIMPIA, az ókori görög életérzés egyik leghitelesebb közvetítője.
A többnapos program első két napja a versenyre való felkészülésről szól: a gyerekek városállamokba tömörülve edzenek, finomítják gerely és diszkoszhajító technikájukat. Az Olimpia előtti napok mégsem tekinthetők pusztán edzésnapoknak, hiszen a diákok felidézve a görögökről tanultakat, verset írnak, görög zászlót festenek, s görög éneket tanulnak.
S eljön a nagy nap, az Olimpia napja, mikor félezer kisdiák, a maga készítette fehér tunikát felöltve, felsorakozik városállama zászlaja mögött, majd a Szentély elé bevonulva az eredeti hagyományoknak megfelelően, közösen elmondja az eskü szövegét. Az Olimpiai láng felgyullad, s kezdetét veszi a nemes versengés.
Egy dologban azonban nagyon különbözik ez az esemény a valóságos Olimpiáktól: itt nem a győzelemért, s nem a dobogós helyekért folyik a küzdelem, hiszen mindenki kap érmet és oklevelet. A verseny lényege a részvétel, a komolyság, a törekvés önmaguk felülmúlására, a mozgás harmóniájának kifejezésére. Egy küzdelem, amely elsősorban önmaguk legyőzésére és arra irányul, hogy megmutathassák: képesek rá!
Helyszín: Új-Ebergényi Kastélyszálló, Vasszécseny (Kossuth Lajos u. 36.)
Résztvevők: 5. osztályos Waldorf iskolás diákok
PROGRAM
7:45 Városállamok felsorakozása
8:00 Nyitóceremónia: Olimpiai láng meggyújtása
8:30 Verseny kezdete I. szám: Maratoni futása
10:00 II. szám: Birkózás III. szám: Távolugrás IV. szám: Magasugrás
11:00 V. szám: Diszkoszvetés VI. szám: Gerelyhajítás VII. szám: Váltófutás
12:00 Záróceremónia: Olimpiai láng kialszik
13:00 Görög Lakoma az 5. osztályos tanulók részére
Vágás: VajdaFilm - http://www.youtube.com/VajdaFilm
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
2 likes, 0 dislikes
3:45
Republic - Távolban egy fehér vitorlaby Juccush55,491 views
0:48
Végre jó időben.3gpby hower1995384 views
0:34
Tiltakozás az olimpiai láng meggyújtásakorby eastierr2,052 views
4:23
12.D - Vajda Napok Dél-Afrikábanby Vajda0711D990 views
11:41
Titkosírásby VajdaFilm1,232 views
2:50
Szent György és a sárkányby VajdaFilm506 views
0:45
Discovery Channel: A.vilag.het.csodaja.2008.by Poki5334,407 views
3:53
Magyar Atlétikai Szövetségby mgyulai3,520 views
2:56
Szent Sereg Olimpia 1: Maratoni futásby SzentSeregMoka426 views
1:08
Germany - Spain REVANS.mp4by vittorio20vt1,016 views
7:03
Hajtás Pajtás - Gyermekvasutas Olimpia 2009. május 23. - HDby VajdaFilm2,457 views
5:58
1998 Atlétikai Budapest Európa Bajnokság - dobo számokby FairCo1979424 views
4:52
20110211 Felsős farsang - 5.a Ókori olimpiaby Lanchidiskola202 views
3:29
Euritmia és Vivaldi: Glória_ a Pesthidegkúti Waldorf Iskola Művészeti estjeby kuncsner1,997 views
3:00
Buday Taekwon-do Klub - Tradicionális Küzdelemby szblcs695 views
6:15
Görög tábor 2010 Köveskálby SzPA27153 views
1:56
discus throw hungaryby throwteam433 views
3:35
Eljött a fű ideje!!!by videotonfc6,490 views
2:51
Teherautó pótkocsija borult fel a 87-es útonby szundi001,914 views
0:57
Tesióra magasugrás!!!! XDby Dn140612,996 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)