http://www.freeweb.hu/kjbk/
http://miksz.try.hu/
http://antifasiszta.hu/
A 90 éves évfordulóra emlékeztek
A tanácsköztársaságra emlékezett egy kis csoport több kommunista szervezet nevében - a Ráckapu téri emlékműnél. Varga Sándor, a Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik megyei alelnöke úgy fogalmazott: aktuális ma - erre az ünnepek sorából kitiltott- évfordulóra emlékezni, hiszen a világkapitalizmus az általános válságban a csődjét mutatja meg.
A tanácsköztársaság célja egy emberközpontú Nagy-Magyarország volt, azon túl, hogy a nincsteleneknek kenyeret, munkahelyet akartak mondta Kovács Máté, a Fiatal Baloldali Unió Országos Elnöksége tagja. Kovács Máté szerint a tanácsköztársaság eszméi nem buktak meg, új zászlóvivőkké kell válni, mert a 3. Magyar Népköztársaságot már nem tudják megbuktatni.
Aktuális emlékezni a tanácsköztársaságra, hiszen ma a világkapitalizmus csődben van mondta Varga Sándor, a M MP 2006 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alelnöke. Kiemelte: Magyarországon a tőkés rendszerváltóknak sikerült a hárommilliónál több szegény és nyomorult országát megteremteni.
Az észak-magyarországi és észak-alföldi regionális megemlékezés koszorúzással ért véget.
Keszthelyi Valéria, 2009. március 21.
Link to this comment:
Video Responses
All Comments (1)