Uploaded by bibbyadmin on Nov 10, 2009
2009. augusztus 30-án a kárpátaljai Mezőváriban Játék Határok Nélkül - Sportnapon vett részt településünk. A program délután kezdődött a helyi sportpályán kárpátaljai és magyarországi csapatok vetélkedőjével különböző sportágakban, népi virtuskodásokban.
A versenyeken először a 6 csapat vett részt. Név szerint:
•Tarpa I. Kurucok Java - Tarpa
•Tarpa II. Vadmalacok - Tarpa
•Budapest Vegyes - BuTarpa - Budapest - Tarpa vegyes csapat
•Mezővári I. Wobler - Mezővári
•Mezővári II. Dózsa Maffia - Mezővári
•Mezővári III. 8-as fogat - Mezővári
A csapatok 8 fővel versenyeztek. Összetétel 2 nő és 6 férfi. A hivatalos sportprogramok után szabadsportolásra volt lehetőség a közönség számára a hivatalos trénerek felügyelete mellett.
Rönkhajítás versenyszámban a csapatok férfi versenyzői (csapatonként 4 fő) a kijelölt vonaltól fej felett vagy alatt hajítva dobta el a rönköt. A legtöbb pontot a legmesszebbre dobó csapat kapta. Értékelésnél a csapat tagjainak legjobb eredményét össze kellett adni. Sportolónként egy próbálkozás volt lehetséges.
Hordógurításkor a csapat 4 férfi résztvevői hordót gurítottak a kihelyezett szalmabálák között szlalom menetben. Egyszerre két csapat versenyzett. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapta.
Szekérhúzás versenyszámban a csapat férfi tagjai (6 fő) tolta illetve húzta a szekeret. A csapat női résztvevői (2 fő) a szekéren ülve irányították azt. A szekeret a kihelyezett szalmabálák között szlalom menetben kellett vezetni. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapta.
Sulykolófa hajításkor a csapatok 2 női és 2 férfi versenyzői a kijelölt vonaltól fej felett hajítva dobta a sulykolófát. A legtöbb pontot a legmesszebbre dobó csapat kapta. Értékelésnél a csapat tagjainak legjobb eredményét kellett figyelembe venni.
Zsákbanfutáskor a csapatok egy-egy résztvevője versenyzett a következő kettő felkészült. A kiindulási helytől 2 férfi és 2 nő a 20 m-re lévő szalmabálát megkerüli, majd visszatér a kiindulási helyre. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapja.
Ruhateregetés c. versenyszámban egy kifeszített kötélhez szaladtak a csapat női és férfi versenyzői (csapatonként 2-2 fő). A földre letett kosárból a kötélre 5 db konyhakendőt kellett felcsíptetni (2 csipesszel). A következő versenyző az előzően kiteregetett ruhákat szedte be. A csapat két tagjának teregetni és kettőnek beszednie kellett ruhát. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapta.
Zsákkalfutás spotszámban a csapatok férfi résztvevői versenyzik. A kiindulási helytől szlalom menetben a szalmabálákat megkerüli, majd visszatér a kiindulási helyre. Egyszerre két csapat versenyez. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapja.
Dézsacipeléskor (kosárcipeléskor) a csapat férfi (6 fő) résztvevői mellmagasságba emelt hordót vittek a kihelyezett szalmabálák között szlalom menetben. Egyszerre két csapat versenyezett. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapta.
Hagyományos rongyfocival a csapat minden tagja kiskapura rúgott. A legtöbb pontot a legtöbb gólt rugó csapat kapta.
Kötélhúzáskor az összesorsorsolt két csapat a kötél két végét húzta a sípszó elhangzása után. Az a csapat nyer, aki legalább 5 m-el elhúzza a mási csapatot a kiindulási helyéről a legrövidebb idő alatt.
Az eredmény hirdetésig barátságos focimérkőzés láthattunk Mezővári SE - Öregfiúk játékában. A focimérkőzés félidejében került sor az eredményhirdetésre. Minden csapat oklevelet, emléklapot kapott. Az első három helyezett csapat kupával lett díjazva. Hidvégi Üstös Pál nyereményeket, felajánlásokat adott át.
Az eredményhirdetés után ünnepi futásban vehettük részt a Tisza töltéséig Hidvégi Üstös Pállal a Tisza Nagykövetével. Már esteledett mikor kezdeték vette a nemzetközi zenés-táncos mulatság. Sötétedés után tűzijátékot láthattuk. A vetélkedőt a kárpátaljai kézművesek bemutatója és kirakodóvásár egészíti ki.
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
0 likes, 0 dislikes
9:59
Játék Határok Nélkül Sportnap Rongylabdafociby bibbyadmin503 views
6:11
Játék Határok Nélkül Sportnap Hordógurításby bibbyadmin152 views
8:38
Sportnap Aszalón 1.részby 58liroy183 views
4:21
Megyenap 2008.08.30.by sambora92550 views
3:58
Örökség - Három határ (2011.04.22.)by nyervi4,177 views
3:00
Cristiano Ronaldo freestyle & skills (Rio Ferdinand #5 Magazine)by cr7ladyproductions12,263,644 views
5:52
OVB Sportnap @ 2009. 09. 29. Dunaharasztiby LBandy2,563 views
2:15
Életem legnagyobb halaby gabor32127,435 views
4:32
Játék Határok Nélkül Sportnap VTV Nyíregyháza Beharangozóby bibbyadmin132 views
4:13
SISKA FINUCCSI - JÖN A TRÉ [OFFICIAL MUSIC VIDEO]by bloosebroavaz21,864,262 views
3:45
Lady GaGa- Disco Heaven [Music Video]by SarahForgive1,282,472 views
10:04
Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász Szalánci erdőjelenetby bibbyadmin606 views
1:13
1 millió forintos rúgásby nyugatmagyar8,075 views
0:48
Mónika show - Felpofozta ex-kedvesét a terhes nőby gansxta100119,203 views
7:25
Játék Határok Nélkül 1999 7. - 12/12by kommentarnelkul14,902 views
6:56
Emil.RuleZ! - Nagyfenekű Nők Napja (Bársony Bálint szaxizik)by SzFeriCCveszely25,071 views
2:58
Márkypapa - Emelt Fővel Albumelőzetes l OFFICIAL MUSIC VIDEOby markymiller22,130 views
9:59
Kincs ami nincs 1. részby hunyadimatyi80,322 views
6:21
Játék Határok Nélkül 1998 Trentino Döntő - 3/13by kommentarnelkul41,765 views
4:02
SPIDER-MAN Speed Painting by Nico Di Mattiaby macpulenta18,509,972 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)