Uploaded by rakkenrakken on Dec 15, 2009
Egykét érv az oxigénes vízfogyasztás mellett:
1. Az oxigénes víz fogyasztása csökkentheti a vérnyomást, mert oxigénhiány esetén a hajszálerek összehúzódnak, a szívnek nagyobb terhelést okozva, így megnövelve a vérnyomást. A szervezet oxigénhiányos állapotának megszűnésével a hajszálerek önkéntelen összehúzódása megszûnhet, így a vérnyomás csökkenhet.
2. A cukorbetegség súlyos szövődményei szinte mindig a mikrokeringés összeomlására vezethetők vissza. Ha a hajszálerek a fenti módon kitágulnak, úgy több tápanyag és elegendő oxigén jut az eddig alultáplált szövetekhez, ilyen módon az oxigénes víz hatékony segítséget nyújthat a cukorbetegség szövődményeinek például a fekélyek, illetve a szem romlásának az elkerülésére.
3. Az asztmában, a COPD-ben, vagy más tüdőbetegségekben szenvedőknek mind nagy segítséget nyújthat az alternatív módon a szervezetbe bejuttatott oxigén, ugyanis ilyen betegségek fennállásakor a tüdő hasznos felülete lényegesen csökken, de az oxigénre ugyanúgy szükség van. Az oxigénhiányos helyzetekre a szervezet sokszor légszomjas rohammal válaszol, aminek az esélye az oxigénes víz fogyasztásával minimalizálható.
4. Dr. Tóth József, az Országos Onkológiai Intézet egyik vezető professzora szerint a daganatok oxigénhiányos és savas környezetben alakulnak ki és fejlődnek tovább. Az oxigénes víz fogyasztása nemcsak az oxigénhiányt szünteti meg, hanem folyamatosan lúgosítja is a szervezetet, ezért hatékony segítséget nyújthat a rák, vagy éppen az áttétek megelőzésében. Az oxigénterápia a folyamatban lévő orvosi kezelések javallott kiegészítése is lehet, ugyanis oxigénhiányos és savas környezetben az alkalmazott terápiák (sugárterápia, kemoterápia) hatékonysága is drasztikusan csökken. Ilyen esetekben az általánosan javasolt napi 1 liter helyett napi 3 liter oxigénes vizet érdemes fogyasztani.
5. Dohányzóknál az oxigénes víz fogyasztása helyreállíthatja a dohányzás miatti kritikusan alacsony véroxigénszintet. Így a dohányzó megelõzheti a szervezetében sok olyan betegség kialakulását, melyek a szervezet általános oxigénhiányára vezethetõk vissza.
6. A túlsúly gyakran a szervezet elsavasodására vezethető vissza. Mivel az oxigénes víz fogyasztása lúgosít, a tapasztalataink szerint segíthet a fogyásban is.
7. Az egészséges embereknek is hasznos az oxigénes víz fogyasztása, mert erősíti az immunrendszert, javítja a máj méregtelenítõ funkcióját, és fokozza a szellemi és testi teljesítőképességet.
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
0 likes, 0 dislikes
6:15
A cukorbetegek elhagyhatják az inzulint?by inzulinelhagyok919 views
5:18
Oxigénes víz - több energia, több vitalitás-5.aviby rakkenrakken196 views
8:12
Oxigénes víz - több energia, több vitalitás-3.aviby rakkenrakken230 views
1:22
PecsétViaszGombaby nasimix1,425 views
9:17
Oxigénes víz - több energia, több vitalitás-4.aviby rakkenrakken359 views
5:41
A Kaja Krónikájaby DiverzitiHU5,049 views
9:21
Oxigénes víz - több energia, több vitalitás-2.aviby rakkenrakken689 views
3:12
A rákos sejtek kialakulásaby kovacsjanos194548,295 views
8:55
A Föld éltető erői 2/1 (részletek az 1-3. részből)by bossabomdia7,988 views
6:07
A víz ég - Tiszta energiaby ebredmarazoroszlan23,143 views
2:04
Asztma COPDby eugenbt389 views
4:47
Kovács - Magyar András: Gerincbetegség gyógyításaby TaltosSzellem9,997 views
2:23
Magas koleszterin okai, következménye és csökkentése 2011by atesz1531,639 views
6:07
Vízenergia(?) Nyíregyházán +infoby NCtomtin32,857 views
3:14
Terméktapasztalatok Szilvasi Jozsefby eletmodtrener740 views
4:47
MSZP XIII. kerületi kampánynyitó Rendezvény 2010.09.03by EscapeMediaChannel257 views
1:33
MSZP Önkormányzati Kampányfilm 2010 - dr. Tóth József polgármester-jelölt Angyalföldby magyarszocialista300 views
8:31
Kell az oxigénby KenLeePSLHU2,661 views
7:30
A légzés és a pránikus energiaby Arhagate15,158 views
5:55
Nano Silver / Ezüst kolloidby kiralyka501,969 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)