Uploaded by MrFasirtos on Sep 10, 2009
Elindult a Nóta TV!
Szeptember 1-én 12 órakor, a déli harangszóval, valamint Sánta Ferenc és zenekarának Villámcsárdás című felvételével elindult a Nóta TV.
Darvas Magdolna a csatorna képviselője elmondta:„A Nóta TV csapatával egy olyan színvonalas szórakoztató csatornát szeretnénk létrehozni, amely a magyar előadóművészeknek és a magyar zenéknek ad végre méltó megjelenési lehetőséget.
A magyar nóta klasszikusain túl, a magyar népzene a szomszéd népek zenéje, valamint a világzene hagyományos és új értelmezői jelennek meg a csatorna programjában. A magyar kultúra már elválaszthatatlan részét képző popzenei slágerek valamint az operettek, musicalek és a klasszikus zene legszebb dallamai is hallhatóak lesznek a Nóta Tv műsorán.
Napközben a magyar nóta, cigányzene, és mulatós műfajokból, az este 6-tól reggel 6-ig tartó műsorsávban a magyar popzene legjavából láthatunk válogatást a Nóta TV-n. Az operettek, musicalek kedvelőinek a műfajjal foglalkozó zenés, beszélgetős show műsorok indításával kedveskedünk majd.
A csatorna programjának megszerkesztésében nagy szerepet kapnak majd nézőink is a műsor interaktív sms kívánságteljesítő szoftvere segítségével. Szív küldi szívnek! - most már smsben is!
A Nóta TV műsora elérhető műholdon és a kábeltelevíziós rendszereken. A Nóta TV a DigiTV alap csomagjában kerül továbbításra már az induláskor több, mint félmillió háztartásban, valamint helyi kábeltévé rendszereken.
A csatorna terjesztéséről tájékoztatást kaphat az office@tematik-kabel.hu címen, vagy a helyi kábeltelevízió üzemeltetőjétől. A Nóta TV műholdas vételi paraméterei: Intelsat 10-02, 12563 vertical, Symbol rate 27500, Fec 3/4.
-
15 likes, 1 dislikes
9:34
Nagy Mulatós Lemez (2005) 1/6by Videoviki021131,074 views
3:46
Suzy és Jolly - Cigányfiúby ILDI751028935,749 views
3:33
Szabrina-Fekete Gyász (Nóta tv,Pertu Parti)by laca106119,998 views
3:29
Kaczor Feri - Jóska gyere hazaby kosztos125,210 views
2:36
Dupla KáVé - Régi nóta, híres nótaby drecon1129,890 views
2:35
VV Szandika és Szega&Frédó a Cool Tv-ben!!!!!by produkcioszegafredo34,554 views
3:10
Kocsis Janika ( A mulatós kedvenc )by retrosnotre149,612 views
3:47
Komonyi Zsuzsa-Mit remélszby videokincsek38,050 views
3:42
Mulatos zene - Szabrinaby katybarbie343,765 views
96 videos

Magyar nóta
3:40
Mulatós Misi - Sírjon a hegedűby kosztos158,725 views
3:55
Mulatós Misi-Nem tagadomby videokincsek18,872 views
3:18
CAIRO - Titkos csókby wwwcairohu52,795 views
3:37
Mc Hawer & Tekknő-Már minálunk babámby videokincsek11,971 views
2:25
Lakodalom Megyek megyekby 55baiczer49,637 views
3:39
Bódi Guszti - Amikor nem lát senki...by kosztos40,441 views
2:35
New Magyar mix '18+.by djlinkoci19,889 views
3:56
Tesók - Kinek a szíve fájby KOBERJUSZA141,914 views
3:27
Nagy Slagerek 1by melomanestefa42,477 views
3:20
Szabrina- Nem akarok osztozni rajtad.... (Teljes verzió) 2010by krokiable42,032 views
8:54
Örökzöld slágerek (Slágertévé)by hegyibarbara98,646 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)