Uploaded by Benczuur on Mar 29, 2009
Végezetül ezt is sikerült megélnünk. Gyurcsány Ferenc, miután kormánya és bűntársai segítségével szinte teljesen tönkretette az országot, végre lemondott mind a miniszterelnöki, mind a pártelnöki tisztségéről. Azonban csak a józan gondolkodásunk menthet meg minket attól, hogy elhiggyük, ez nem több színjátéknál. Habár a közéletből talán ki is vonul, ő és üzlet - valamint párttársai azzal a rengeteg pénzzel, amit a szocialista kormány közel nyolc éve alatt szereztek maguknak, vígan élhetnek tovább. Mögöttük azonban egy romokban heverő országot fognak hagyni, mind gazdaságilag, mind morálisan, mind az emberek lelkiállapotát tekintve.
A műsor felvétele óta persze jóval többet tudunk már az aktuális fejleményekről. A legújabb jelöltekről, lehetséges forgatókönyvekről a politikát illetően. Egyet azonban NEM szabad engedni ! Amint egy új kormánynak lehetősége lesz rá ezeket, valamint csatlósaikat kíméletlenül el kell számoltatni, hiszen nem úszhatják meg büntetlenül azt a kárt, amit Magyarországnak okoztak !
A Hír TV, Célpont című műsora Gyurcsány Ferenc lemondásáról, illetőleg az azutáni héten történt fejleményekről.
Category:
Tags:
- Gyurcsány
- Ferenc
- miniszterelnök
- pártelnök
- takarodik
- lemond
- lemondása
- MSZP
- tisztújító
- kongresszus
- kormányválság
- Hír
- TV
- Célpont
- riport
License:
Standard YouTube License
-
6 likes, 0 dislikes
9:55
Célpont /1 (2009.01.09) 2008 legdurvább CB-eseteiby picisracka31,616 views
0:45
Hír TV - Csak kérdezünkby Benczuur2,562 views
2:10
idojaras - Avagy, na erre varjál gombot!by mudrica167,358 views
1:01
Horn: Feri, azt mondták, hogy menj a p...csába!by antalagy4,285 views
0:39
Veres János Verekszik!!!by Jamalpapa18714,037 views
10:00
HírTV - Célpont - Ultra-hangby tr0liman817 views
10:56
Célpontban a jobbikby Facyka2,065 views
6:22
KábelBarátok HírTV Célpont műsora Eu pénzek lenyúlása OrosCom KalocsaKom 2. részby lbandi77886 views
10:00
2008.01.25 Célpont: cigánybűnözés 1. részby avatar89243,039 views
1:46
A Gyurcsányt leleplező titkos felvételby nemtudhatom138,130 views
10:37
HírTV - Célpont - Szitka Titkaby szeszelos6,289 views
5:40
Magyarország édesvízkészlete - Pörzsölő, 2. részby Benczuur3,201 views
1:52
Célpont /3 (2009.01.09) 2008 legdurvább CB-eseteiby picisracka16,956 views
1:50
szocialista - szdsz szavazó lelkivilágaby blueboxbluebox1,149 views
0:48
Gyurcsány-ellenes tüntetés a 7-es buszon!!by antibolsi4,819 views
9:50
HírTV - Célpont - 2006. augusztus 18.by celpont4,043 views
10:38
Célpont: Druzsbáj - 10 milliárdos ingatlan csalás (2010.05.15.)by SapkasTrutymo3,779 views
11:08
Pszichopaták Gyöngyöspatán - Célpont (2011-04-29)by CiganyTerrorizmus16,436 views
6:18
Hírtv - Célpont -- JOBBIK 2010.03.26 2/2by bigyofy1,573 views
12:26
Célpontban az SZTE EHÖKby madarfejulajos8,253 views
- Loading more suggestions...
látjátok
mindegy mit csinál a faszfej gyurcsány, ti nyaljátok a picsáját
megérdemli az ország hogy itt tart
BorsodFace 2 years ago
Na és ki lesz helyette? Szégyen.
Ajánlom mindenki figyelmébe: Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.
Széchenyi István
hhhh1962 2 years ago
kösz a videót!
Nem tudtam megnézni mert melóztam!
peter880221 2 years ago