Ha egy asszonynak félnie kell attól, hogy a férje rosszul bánik vele, vagy huzamosan elhanyagolja őt, akkor nem róható föl vétkükül, ha békés megegyezésre jutnak egymás között. A békés megegyezés jobb a viszálykodásnál. Az emberi lélek azonban hajlamos a kapzsiságra. Ám ha jóravalóak és óvakodók vagytok az jobb lesz nektek. Allahnak tudomása van mindarról, amit cselekszetek. /Korán 4:128/
A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „A hívők közül azok a legteljesebb hitűek, akik a legjobb erkölcsűek. A legjobbak közöttetek pedig azok, akik a legjobbak asszonyaikhoz!” (at-Tirmidí)
kihagytam előzö hozzászólásomból mikor beszéltem arról hogy a muszlim nőket veri a felesége, hát tessék: A Korán sorai a nőkhőz hasonlóan a férfit is kedvességre, jóindulatra, törődésre, gondoskodásra és tiszteletre utasítja a házastársával való viszonyban. A tőle tehető legjobb bánásmódban kell részesítenie feleségét, nem utasíthatja el közeledését megfeleő indok nélkül, és nem utasíthat vele bántó vagy rideg magatartást.
Felháboritó...És hogy egy muszlim meg veri a feleségét, hát itt látszik hogy semmit se tudtok az iszlámról, csak arról tudnak az emberek amit a média öszehazudik, ha azt mondja a média hogy piros a fü, még azt is elhinétek...De persze ez is nagy reklám fogás hogy a muszlim nőket igy lenyomásban élnek, szerintettek. Persze minden hol vannak nők ahol rosszul bánnak a nőkkel, nem kell elmenni messzire, nem kell a muszlim nőkkel jönni. Egyszer kérdeznének meg egy muszlim nőt hogy boldog e.
A muszlimnak vissza kell tartania nyelvét a beszédtől, kivéve ha jóról beszél. „Aki hisz Allahban és az Utolsó Napban, az jót mondjon, vagy hallgasson.” (Muszlim)
Mi az hogy mi muszlim hazudunk? Jobb lett volna ha meg sem szólalsz, annyi hazugságot amivel rágamazod az iszlámot, örülj hogy TÉGED nem találtak meg, és öltek vagy korbácsoltak meg Iszlám rágamazásáért. Ez már súlyos amit összehazudnak, érdekes minket muszlimokat mikor láttod hogy rágamlazuk a kereszténységet?
Az iszlám szerint is egyenlő mértékben kell büntetni a házasságtörésben résztvevő mindkét felet.
„Ha egy férfi és egy nő paráználkodik, mindegyiküket száz korbácsütéssel korbácsoljátok meg! És Allah vallására való tekintettel ne fogjon el titeket könyörület irántuk, ha hisztek Allahban és a Végső napban! És a büntetésnél jelen kell lenni a hívők egy csoportjának.” (Korán 24:2)
A Biblia szerint halálbüntetés jár a házasságtörő nőnek és férfinek.
„Ha valaki férjes nővel házasságtörést követ el, mégpedig: aki embertársának feleségével házasságtörést követ el, az halállal lakol: ő is, bűntársa is.” (Leviták könyve, 20:10)

AishaKhadijah 10 months ago

Hazugság az egész!
anashidfromhungary 10 months ago
Allah bocsájtson meg neked, a hazugságért!
AishaKhadijah 10 months ago
egyetertek!! Ennek a nonek sajnos a joisten nem mutatott utat a kutatasai soran, tulzottan hallgatott a satan suttogasara...
libucika 11 months ago