Uploaded by h2onewshu on Apr 2, 2010
A szent szövet a hagyomány szerint az a temetési lepel volt, amelybe Jézus testét becsavarták a keresztről való levétele után. A Lepel ma továbbra is felveti nemcsak a hit és az értelem kérdéseit, de lehetővé teszi az élő Misztériummal való találkozást. Ennek a meggyőződésének adott hangot Gianfranco Berbenni atya, a Lepel alapos ismerője, aki több mint 30 éve tanulmányozza a szövetet. A kapucinus atya így írja le azt a köteléket, amely ehhez az értékes ereklyéhez fűzi.
Egy fizikai, történelmi találkozás ez. Kapcsolat egy 2000 évvel ezelőttinek tűnő személlyel, aki valójában ma is él. Ha visszatérünk a Borromeo Károly idejében már felmerült teológiai esetekhez, a Lepelnek nem a szövete, de az a vér, amely fedi, már része volt a hódolatnak. Vagyis egy olyan valami ez, amely több, mint egy archeológiai, tudományos, biokémiai adat.
A Leplen látható teljesen meztelen, a fájdalomtól elgyötört személy a sír árnyékában elhagyva magán viseli a Passió minden jelét, gazdagítva az Evangéliumok történetének részleteit.
„Az ostorozást, a király játékát vagy a megkoronázást. Nagyon érdekes a Fájdalmas Út dinamikája, amelynek rekonstruálását semmilyen más dokumentum nem teszi lehetővé törvényszéki orvosi és pontos antropometriai (emberméréstani) vizsgálatok által. Nem következtetésekről vagy feltételezésekről van szó, hanem egyszerűen csak meg kell nézni a vérfolyások és más leletek goniometriáját. A legfeltűnőbb dolog tragikus értelemben az, hogy látszik, hogyan igyekezett elkerülni a fulladást, pontosan 30 cm-rel felemelve magát. Ez egy misztikus, de dokumentált jelenet. Itt a misztika és a bizonyítás egybe forr.
További részletek megismerhetők a római Regina Apostolorum Pápai Egyetem állandó kiállításán. A „Ki a Leplen látható ember? című tárlaton többek között látható a Torinói Lepel egy másolata, egy hologram és egy szobor, amely háromdimenziós formában mutatja be a Leplen látható férfi testét. Továbbá látható a töviskorona, a szegek és a felhasznált korbács reprodukciója is.
Hatalmas paneleken bemutatják a Lepel történetét és az utóbbi évek alapvető tudományos kutatásait, különös utalással a botanika terén végzett tanulmányokra.
-
11 likes, 1 dislikes
1:17
II. János Pálby h2onewshu4,747 views
2:07
Boldoggá avatták a kommunista diktatúra első magyar...by h2onewshu1,514 views
2:19
Jeruzsálem: Ima a kiengesztelődésért, békéért, egységértby h2onewshu1,453 views
4:34
Betlehemby h2onewshu3,598 views
1:20
II. János Pál: Szent atya, szentatyaby h2onewshu3,464 views
1:34
Vasárnapi Evangélium 2010. május 16.by h2onewshu1,582 views
2:57
A máltai egyház egy élő egyházby h2onewshu375 views
1:06
Vasárnapi Evangélium 2010. május 2.by h2onewshu471 views
1:55
Vasárnapi Evangélium 2010. május 9.by h2onewshu370 views
2:53
Vasárnapi Evangélium 2010. április 11.by h2onewshu279 views
2:23
A II. János Pál Intézetby h2onewshu926 views
1:35
Vasárnapi Evangélium 2010. április 4.by h2onewshu314 views
2:05
Vasárnapi Evangélium 2010. március 21.by h2onewshu301 views
2:24
DVD a papság évéreby h2onewshu498 views
1:34
Válsághelyzet: összedőlt templomok Chilébenby h2onewshu204 views
2:09
Vasárnapi Evangélium 2009. december 27.by h2onewshu535 views
1:38
Vasárnapi Evangélium 2009. december 20.by h2onewshu195 views
2:24
Az Anyai Ház Szolgálólányainak huszonöt esztendejeby h2onewshu366 views
1:56
Vasárnapi Evangélium 2009. december 13.by h2onewshu242 views
- Loading more suggestions...
All Comments