Uploaded by balint765 on Mar 22, 2009
Szabad ember most a rabszolga, leomlik most valamennyi merev, ellenséges határ, amit ember és ember közt a szükség, az önkény, vagy a "pimasz divat" emelt. A világharmónia evangéliuma mellett most nemcsak megbékéltnek, összefortnak, egyesültnek érzi magát minden ember a társával, hanem egynek, mintha Mája fátyla szétszakadt volna, és már csak foszlányokban libegne még a titokzatos ős-egy körül. Énekszóval, tánccal nyílvánítja magát magasabb közösség tagjának az ember: feledte a járást és a beszédet, s táncos léptekkel már-már a levegőbe emelkedni készül. Mozdulataiból az elvarázsoltság szól. Amiként az állatok most beszélnek, a föld pedig tejet és mézet csurgat, úgy az emberből is kicsendül valami természetfeletti: istennek érzi magát, ő is éppoly elragadtatottan és emelkedetten lépked most, ahogyan álmában az isteneket látta járni. Az ember nem művész többé- műalkotássá lett: az ős-egy legnagyobb gyönyörére és kielégülésére az egész természet művészi teremtőereje nyilatkozik itt meg, a mámor megrázó vonaglásai közepette. A legnemesebb anyagot, a legértékesebb márványt gyúrják és faragják itt meg, az embert, és a dionüszoszi világművész vésőjének csapkodását az eleusziszi miszériumének kíséri:"Milliók ti, porba hulltok? Érzed, élet, alkotód?"
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
15 likes, 0 dislikes
Link to this comment:
Uploader Comments (balint765)
All Comments (4)
-
4 éves koromban nagyon imádtam ezt. köszönöm apámnak, h aktív résztvevője volt a szám elkészülésének :)
hungidran1 1 week ago
-
Hát soha el nem múló dicsőség, és legmélyebb hódolat a feltöltőnek!
dzsimboo 2 years ago
45 videos

YouTube Mix for Vágtázó Halottkémek
5:40
Vágtázó Halottkémek - Verőfényby lelekcsepp5,709 views
4:03
Testi Egyenleg SKA Kollektíva-Figyelj márby boby23441,900 views
6:01
Vágtázó Csodaszarvas: Tengertáncby medvigybori6,570 views
5:07
VHK - Végzetes Szerelemby TVedD43,113 views
5:00
VHK: Őseimmelby gaborpor35,512 views
4:44
Vágtázó Halottkémek - A Földalatti Zene Ellentámadásby Grin01,059 views
1:01
Vágtázó Halottkémek Tündérkertby pepsipopsi301 views
3:36
La rue Kétanou - Danseby balint76527,505 views
0:59
istvan visszael termeszetfeletti erejevel :)by agresszivmosdoszivac11,155 views
3:49
Vágtázó Halottkémek - Verőfény (javított)by Fieldmour29,088 views
6:29
Vágtázó Halottkémek - Tárulj világby tothdenes29,871 views
4:42
Wass Albert: "Gaz es szemet nem terem nemzetet"by UnleashedHungarian6,027 views
2:31
VHK: A világ végénby seckerland2,875 views
10:44
VHK - Vágtázó HalottKémek 04 Aláirhatatlan Történelemby szikoiric673 views
7:57
vhk - rádébredekby lendvadlendvad1,975 views
5:52
VHK: Régi magyar táncby seckerland4,725 views
3:49
OSSIAN-Divatemberby mukigyerek36,172 views
7:18
VHKby christyna946,151 views
2:09
VHK: Újjászületés - A Vágtázó Életerő VHK idéző koncertje 6.by nahallod663 views
9:30
VHK: Hunok csatája - A Vágtázó Életerő VHK idéző koncertje 5.by nahallod6,261 views
- Loading more suggestions...
a szöveget nietzsche írta (a tragédia születése), a zenét meg a vhk....
balint765 1 year ago