A videó eleje egy kicsit uncsi lesz, de illusztrálja a bődületes forgalmat...
Emberünkkel elbeszélgettem a piroslámpánál, meg akart róla győzni, hogy én elé mentem, és hogy ő megfelelő oldaltávval előzött, csak hát én minek forgolódok. Tette mindezt önelégült vigyorral a képén, úgyhogy kellett az önuralom, de jelentem, fejlődök.
Namost ami tény és való, hogy egy kicsit beljebb kerültem a sávban a hátranézéstől, de ettől én még a sáv szélén voltam, szabályosan közlekedtem (lásd később). Sávváltás előtt mindig meg kell győződni sajnos arról, hogy mehetünk-e. Hiába indexelünk, stb, mindig kell egy biztosíték. Vagy több... Itt még az indexig se jutottam el, de utólag örülök is neki, mert lekaszálta volna a kezem mint a szart.
Namost abban a pillanatban ahogy hátranéztem, az autó centikre volt mellettem. Már akkor biztos voltam a gyorshajtásban is, de mivel a megfelelő oldaltáv fogalmát sem értette az ember, nem akartam belemenni abba, hogy mit is jelent az 50-es tábla. Mármint hogy az nem minimum. Meg sajnos idő sem volt az összes szabálytalanságát kielemezni.
A 2 zebra jó lesz viszonyítási alapnak. A távot pontosan 1 másodperc alatt tette meg. Képkockára bontva 1 képkocka a difi, szóval 1/30-ad másodperc.
A távolság 15-16 méter. Szóval a gyorshajtást kipipálhatjuk, bár hozzáteszem ha csak 50-el jön így el, akkor is cinkes ez az előzés, csak javulnak a túlélési (idézőjeles és valós túlélés) esélyek.
Mi az, ami még szembetűnik a képről? Hát hogy "íve" van a sávnak. Szóval amit én behúzódtam, az az, hogy közben pont "odébb ment" a sáv. Valójában egyenesen mentem. Amikor visszanézek előre, az látszik, hogy még a zebra 2. csíkján vagyok, de még egyenesbe se fordult a fejem. Valójában még a csíkon se voltam. Ha valaki kikerül egy kátyút, simán beljebb kerülhet ennyivel egy sávban, sőt... Azokat is így előzi? Tutifix.
Mint említettem, beszélgettünk a pirosnál, ahova 49, igen, negyvenkilenc másodperccel később érkezett meg a következő autó. Utána még 3 másodpercig volt piros. Az előzésem és a pirosnál megállás között kb. 8-9 másodperc telt el, szóval összesen 1 percet állt az ember a pirosnál.
Ehhez kellett gyorshajtani és lecentizni egy 3 sávos, kihalt úton, mindezt olyan sebességgel, hogyha baleset történik, a súlyos sérülés szintje a minimum?
És akkor még jópofizik, hogy én vigyázzak magamra. És persze abban is biztos vagyok, hogy a családjának utána jól előadta magát - ha érdekelte őket egyáltalán -, aztán hogy az ilyen eseteknek milyen következményei vannak, abba belegondolni is rossz. Szerintem egyébként valahogy így születnek az Internetes mesék az állandóan 40-el járdázásról és az egyéb hihető történetekről.
Remélem, hogy minél hamarabb módosítanak ezen a "megfelelő" szövegen a KRESZ-ben, mert nem ez az első ilyen eset. Én elhiszem, hogy neki megfelelő, azt is, hogy leszarná, ha a hátralevő életemet tolószékben kellene letöltenem, de én nem.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy nem indexelt sem az előzéskor, sem sávváltáskor. Nesze neked önelégült vigyor. És az ilyenek vannak meggyőződve arról, hogy ők 100% szabálykövetők. Hát majdnem...
//English
Sorry for not translating the whole story. The numbers: he was speeding, because he was running to the red, where he had to wait a whole minute. You can check the traffic on a 3 lane road. Even not indexing neighter for overtaking me nor the lane change. I bet he thinks he is a 100% rule-following driver. There was a smug grin on his face while we were chatting at the red.
The rest is about the idiot law (when passing you have to keep "appropriate" distance) and idiot drivers (5-10cm is "appropriate" for them, even when speeding).
Ebéd után volt? Egész lassan mentél most. :)
Viccet félre téve, nem is tudom, hogy van-e értelme keresni az okát annak, hogy nálunk rendszeresen és tömegével viselkednek így az emberek, de azt hiszem talán valahol az iskolai oktatásnál kellene kezdeni..
TheEcoDriver 1 month ago
@TheEcoDriver: A terepgeppel voltam, tura utan :) Szerintem az iskolai oktatasnal is tobbet er a szuloi :)
errorkahun 1 month ago
A bácsi a zebra közepén, jól látom hogy járókerettel álldogál?
Tepsifan2 1 month ago
@Tepsifan2: Igen. Szerintem nem jutott at az elozo zold ciklus alatt. Nem lampasnal meg at is "cipeltem" volna, de igy sajna maradt neki a varakozas.
errorkahun 1 month ago
a beszélgetés nincs meg? :P
Battabikee 1 month ago
@Battabikee: Nem hallatszik sajna, meg volt amikor en se ertettem, hogy mit mond. Meg egyszer mar felraktam egy ilyet, oszt azonnal megjelentek a jogvedok, hogy hogy mereszelem ezt. Tudod, nekik jogaik vannak :)
Gyepes papagaj szint amugy: csak hajtogatta a magaet, meg kb. meg akart engem gyozni. ("Erted, ugye?" <- 3x)
Van az ugy egyebkent, hogy az ember maskepp emlekszik, mint ahogy tortent. Ahogy mondani szokas: te mondod a magadet, en meg az igazat, mert "sajna" a video engem igazol.
errorkahun 1 month ago