A szendrői dráma testközelből 2010.06.08

Három napot töltöttünk a víz fogságában Szendrőn. Az árvíz miatt a külvilágtól elzárt, tóvá változott településre még a mentőosztagok is nehezen jutnak be. Szemtanúi voltunk, hogy Edelénytől északra hogyan próbálják megvédeni életüket a helyiek.

Szendrőn most minden egyes mosolyra és tettre szükség van. Legyen az egy idős asszony mentése az összeomló házból, a harc a saját otthonnal szemben vagy egy árva kiscica befogadása, aki nem találja a helyét.

Akik többször láttak már hasonló természeti katasztrófát, azok is legszívesebben csukott szemmel mennének át az erős sodrású, agyagos vizen, annyira nyomasztó és elképesztő a látvány. Az utcákon nyelvszerű folyamok zúdulnak hol az egyik, hol a másik irányba. A malom ablakain ömlik a víz, az 500 éves híd a harmadik nap végére beszakad. A helyiek vízben sétálnak az élelmiszerboltig, úgy, hogy azt sem tudják, hova lépnek. Rendőrökkel megrakott kisbusz vagy tűzoltók vezette rohamcsónak szeli át az utcákat. Mára már ehhez is hozzászoktak az itteniek.

Két nappal a gátak megerősítése után már a töltés sem látszik Szendrőn. Sőt, Szendrő sem látszik.
A Bódva folyó hatalmasra nőtt, az emberek lelkesedése pedig egyre fogy. Eljött annak az ideje, hogy várni kell. Várni, hogy apadjon a víz.

Szendrő városának most nagy szüksége van a segítségre. Legyen az bármilyen is. Az emberek és a város is hálás minden szalmaszálért, amibe belekapaszkodhatnak.

Category:

People & Blogs

Tags:

• szendro
• bodva
• arviz