Uploaded by bibbyadmin on Aug 12, 2009
2009. május 21-22-én ismételve az 1703-as történelmet jelképes zászlóbontással egybekötött toborzásra került sor Tarpán-Mezőváriban-Beregszászon. Az esemény korhű jellegét nyomatékosítsa a korhű kuruc ruhába öltözött 20 férfi (10 ezredes, 10 hajdú) és 10 db nő. A korhű fegyverek (10 szablya, 4 puska, 10 fokos, és 4 kiegyenesített kasza) és a 6 db lőcsös szekér vitte vissza a résztvevőket és közönséget XVIII. sz. eleji kor hangulatát hangsúlyozó mezővárosi főtéren. A rendezvény korhű jelenet előadásával kezdődött a tarpai kurucok előadásában. A jelenet alapja Bárány Tamás Rákóczi zászlai c. irodalmi mű volt. Az első helyszín a Művelődési Ház parkja, ahol a Szalánci (Salánk) erdő jelenítődött meg a részvevők előtt, amikor Esze Tamás megérkezik Brezánból a Rákóczi Ferenc fejedelemtől és hozza magával a zászlót és a kiáltványt (1703. május 20).
A Tarpai eseményre érkező közönséget egész nap egészséges életmóddal kapcsolatos helyi ételkóstoltató várta a művelődési ház udvarán. Ezt követően Református Istentisztelet következett. Ez idő alatt a lőcsös szekerek körbejárják a település utcáit és az Istentisztelet végére beérkeznek a Református templom előtti főtérre (1703. május 21). Itt került sor a második jelenetre a tarpai zászlóbontásra. Az esemény kezdetét hosszú harangszó hirdette. Esze itt is felolvastatta a Brezáni kiáltványt és hadnagyokat is választott. Hadnagyait feleskette a kapott zászlóra díszes ceremónia keretében. Az eseményt kuruc dalok hegedűszava és tárogatómuzsika kísérete. Esze Tamás hadnaggyá avatott Tarpa bírójával kitűzette a polgármesteri hivatal ajtajára a kiáltványt és a zászlót. Egy rövid pihenő után a szereplők elindultak a "Badalai-határba", hogy őseik által járt utat követve átkeljenek zöldhatáron elérjenek a második zászlóbontás helyszínére Mezőváriba. Érdeklődő vendégek a szekereket a zöldhatárig kísérték, tanúi legyenek a Trianoni békekötés óta páratlan eseménynek. Másnap Mezőváriban folytatódott a zászlóbontással egybekötött programnyitó ünnepség. A délelőtt folyamán itt is sor került a zászlóbontásra. A délután folyamán Beregszászban koszorúzással tisztelgünk Esze Tamás és II. Rákóczi Ferenc Fejedelem emlékhelye előtt. Esze Tamás itt is kibontotta a zászlót. Ünnepi műsort hallhattunk a Beregszászi Nyugdíjasklub énekkarának előadásában.
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
1 likes, 0 dislikes
7:37
Kuruc dalokby hirdetes6024,321 views
3:57
Tarisznyás együttes II. kuruc dalokby markolaci692,307 views
2:14
Rákóczi hadnagya - Kurucok táncaby Onogundur37,569 views
10:00
Rózsa-Flores Eduardo emlékére református Istentisztelet Szentlászlónby grtz20093,378 views
6:58
Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász Zöldhatár átlépésby bibbyadmin1,251 views
3:41
Ditti - Beregszász 2001by talentstudio2,830 views
9:32
Берегово / Beregszász (1-я часть)by ukrtourism10,345 views
6:52
Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász Templom előtti jelenet 2. részby bibbyadmin359 views
7:11
Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász Templom előtti jelenet 1. részby bibbyadmin417 views
10:01
Csirkepaprikás nokedlivel 2/1.rész - Étel és Élet Receptby evafilep15,094 views
2:21
Beregszászi Olga - Mi nem felejtünkby HunKarli8923,721 views
9:38
Református énekekby reformatusenekek29,012 views
4:47
Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász MR1 Kossuth Rádió Interjúby bibbyadmin447 views
2:51
Bezubaan Tarpaby yazehra9,533 views
2:26
MAGYAR BETYÁRVILÁG 2012 Betyársereg Betyárballadaby Ruzsa356,597 views
7:09
Igehirdetés2010-04-01 II. részby ositulk105 views
2:40
Rákóczi búcsúja és imája - Lugosi Tibor tárogatóby nyagda30,355 views
2:31
Történelmi Kuruc Napok összefoglaló Kölcsey TVby bibbyadmin1,099 views
10:16
Jobbik TV - 70 éves a Hazatérés Temploma - ünnepi istentiszteletby jobbikmedia5,317 views
1:05
Cseh Tamás - Cserhalmi Gyögy: Csínom Palkóby TeheranJuice34,488 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)