http://www.furulya.org/banan.php
Jerrycan Dance (1995)
Zene & szöveg: Kiss/Varga
rendező: Quimby
A tagság szolid fluktuációja és számos pesti kocsmakoncert után 1993-ra összeáll az a hatos (Kiss Tibor - ének, gitár, Kiss Endre - gitár, Varga Livius - ütőhangszerek, vokál, Molnár Tamás - szaxofon, Mikuli Ferenc - basszusgitár, Medve Ákos - dob), amely rögzíti az angol nyelven éneklő zenekar első anyagát, amely kazettán jelenik meg és melynek címe Sip Of Story, azaz, Egy korty történet. Akik akkoriban hallották a Quimby egyre sűrűsödő koncertjeinek némelyikét, azoknak a dalok hallatán - a kortárs rokonlelkek mellett - a két világháború közötti sanzonok és kabarék vagy Berthold Brecht dalainak világa ugorhatott be.
A Sip Of Story megjelenése után egy évvel a zenekar - mely ekkor már az egyik legsikeresebb budapesti klubbanda - tagcserére kényszerül: az idősebbik Kiss-tesó, Endre távozik, a helyére azonban nem egy új gitáros, hanem egy fiatal, balatonfüredi születésű billentyűs, Balanyi Szilárd kerül. A zenekar 1995-ben ebben az új felállásban, (a legendás Főnix stúdióban) rögzíti új albumát, a Jerrycan Dance című lemezt, mely a Sip of Story-val ellentétben már CD-n, viszont magánkiadásban jelenik meg. A még ugyancsak angol nyelvű Jerrycan Dance már tartalmazza a Quimby-re mai napig is (persze újabb és újabb mutációkban) jellemző stílusjegyek egy szeletét - erős hangulatú, sanzonos, epikus hangvételű dalok, expresszív zenei világ és előadásmód.
II. Majom, Dili, whatever
1995-ben a Quimby koncertjei már eseményszámba mennek, ám az év őszén a zenekar két kulcsembere Kiss Tibor és Varga Livius mégis úgy dönt, hogy New Yorkba utaznak friss levegőt szippantani. Három hónapot töltenek New Yorkban, aztán hazajönnek és a zenekar e rövid pauza után dönt úgy, hogy a továbbiakban magyar nyelvű dalokat ír. 1996 nyarán készül el a Quimby új lemezanyaga, a Majom-tangó, mely túlnyomórészt magyar nyelvű számokat, mellettük pedig 3 angol nyelvű dalt tartalmaz, ráadásul nem csak nyelvileg vegyes, hanem stílusában is enyhén eklektikus - van minden: a Quimbytől megszokott sanzonos-epikus világra mindenféle népzenék, főként a roma- és a latinos-folkmuzsika, aztán a reggae meg a pszichedélia hatása mászik rá, amúgy megtermékenyítőleg. A Majom-tangó a Quimby életének új kezdete, amely megváltoztatva megőrzi az "angol nyelvű" Quimby dolgait, ám, amely már közvetlen előzménye a zenekar mai kiforrott saját hangjának.
FANTASZTIKUS EZ A KLIP - A FIÚK. !!! EZ EGY KÜLÖNLEGES HANGULATÚ DAL -EZEK IS ŐK!!
dardaildi 8 months ago