Uploaded by Hunorrrr on Aug 15, 2010
Vadnay László (1904 - 1967)
Az egyetlen videó, amin Vadnay László látható, Hacsek és Sajó megteremtője.
A névadás véletlenszerűen történt. Csak felütötte a pesti telefonkönyvet, s behunyt szemmel ceruzájával rábökött egy névre. Így született meg a magyar kabaré legnépszerűbb párosa: Hacsek és elengedhetetlen párja, Sajó. Kitaláló atyjuk, Vadnai László pedig éppen száz esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot. A népszerű színpadi író 1904. március 21-én született Budapesten Vadnai László néven, s vezeték nevét később hol így, hol a végét y-nal helyettesítve (Vadnay), a művészet előkelőségeként jelölték. Ő is, mint sok pályatársa az írás rendszeres gyakorlását hírlapíróként kezdte. Eleinte a Reggeli Újság munkatársaként publikált, s csak az 1920-as években tűnt fel kabarészerzőként.
Nevét hamarosan örökre beírta a magyar kabarétörténetbe, amikor megteremtette a budapesti kabaré legnépszerűbb két figuráját: a Hacsek és Sajó párost 1928-ban, a Teréz körúti színpadon. Persze eredetileg nem így álmodta meg őket, a jelenet is a Két ember beszélget címet viselte, de ez Nagy Endrének, a Teréz körúti színpad egyik igazgatójának nem tetszett. S milyen hálásak vagyunk ma ezért! A névadás "ceremóniájára" az író a következőképp emlékezett egy 1959-ben, New Yorkban kiadott könyvének előszavában: "Genfben nem tudom, hányszor ült össze a békekonferencia. Gondoltam, írni kellene erről egy kis tréfát, ahogy két pesti polgár elképzeli a békecsinálást. A téma megvolt, már csak két pesti hangzású név kellett. Felütöttem a telefonkönyvet, behunyt szemmel ráböktem a ceruzámat, és ahol eltaláltam, ott állt Hacsek. Aztán megint böktem, és ez volt Sajó. Így születtek." Évtizedeken keresztül Komlós Vilmos és Herczeg Jenő, haláluk után Kibédi Ervin és Hlatky László játszotta a híres szerepeket.
1924-től rendszeres szerzője volt az Apolló, a Komédia, a Talkie, a Clarus, a Femina, a Rakéta, az Omnia, a Komikusok, a Király, a Teréz körúti Színpad, a Papagáj, a Pódium, a Pavillon kabaréban, a Bethlen téri Színpadnak, de házi szerzője volt a Blaha Lujza Színháznak, a háború után a Kamara Varietének és a Vidám Színpadnak is.
Neve hallatára színültig teltek meg a nézőterek, hiszen mindenki tudta, hogy felhőtlen szórakozást biztosít. Több tréfájának választotta társszerzőjeként Békeffi Istvánt. A pénz beszél című pesti életképet Heltai Jenő, Békeffi István és Kellér Dezső társaságában írta. A Teréz körúti Színpadon konferált is, és fő műveit is itt mutatták be: III. Konrád, A vármegye pénze, A sarzsi, A frakk, Egy bajnok ne legyen szerelmes. A Pódium Írók Kabaréjában került színre Békeffi Lászlóval írt, a Brazil ültetvényes című tréfája.
Több mint kétszáz jelenetet, egyfelvonásost, filmforgatókönyvet írt. De munkáit a hazai közönség csak rövid ideig élvezhette. Nem tévedésből idéztünk a New Yorkban megjelent könyvből. Vadnai László ugyanis 1938-ban elhagyta az országot, s az Egyesült Államokat választotta új hazájául.
1945 után háromszor látogatott haza, először 1948-ban, később 1960-ban. Akkor így nyilatkozott emigrálásáról: "Minden normális férfi életében két lényeges nő van: az anyja és a felesége. És ha el is vettem Amerikát - ami ugyan nagyzási mániának hangzik -, de a szülőanyám mégiscsak Budapest."
Utoljára 1967-ben látogatott haza, amikor április 18-án imádott Pestjén érte a váratlan halál. Ő ugyan eltávozott az élők sorából, de gondolatai itt maradtak, s darabjait ma is telt házak előtt játsszák.
Főbb munkái:
Őfelsége szobája (egyfelvonásos, Bp., 1922)
Kati katonája (forgatókönyv, Bp., 1927)
Sisters (operett, Békeffy Istvánnal, Bp., 1929)
A csúnya leány (színdarab, Harmat Imrével, Bp., 1930 forgatókönyv, 1936)
Pénz beszél (revü, Bp., 1933); Vica a vadevezős (forgatókönyv, Bp., 1933)
Hacsek és Sajó (tréfák, Bp., 1933)
Meseautó (forgatókönyv, Bp., 1934)
Havi 200 fix (forgatókönyv, Bp., 1936)
Bizsu (forgatókönyv, Hollywood, 1940)
Egy frakk története (forgatókönyv, többekkel, Hollywood, 1942)
In My Father's House (színdarab, L. Bromfielddel, New York, 1946)
Az erősebb nem (színdarab, New York, 1956)
Passport to Life (televíziójáték, New York, 1957)
Vadnai László leghíresebb Hacsek és Sajó párbeszédei (New York, 1959)
A maratoni futó (forgatókönyv, Hollywood, 1961).
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
10 likes, 0 dislikes
11:23
Rejtő Jenő: Apasági kereset - bohózatby jodapapa17,231 views
7:00
Kellér Dezső: A papa helyezkedik 1. (Salamon Béla)by kisgomboc1520,208 views
7:18
Mi van magával Jenci? - Hacsek és Sajóby katzotto13,620 views
3:36
Sajóné sportol - Hacsek és Sajóby katzotto4,352 views
8:47
Éjjeli ügető - Hacsek és Sajóby katzotto9,624 views
5:03
Kibédi-Viola, Hacsek és Sajóby khalmagyi2,558 views
4:24
Kellér Dezső: Születésnapby katzotto3,333 views
2:36
Kibédy Ervin : Ahogy a napok rövidülnekby veszlasz10,420 views
10:13
Görög László: Nem készült tanár úr 1935. /Tiszta kabaré/by settenkedo11,277 views
2:48
Hacsek és Sajó: Hacsek az idegenvezető - Benedek, Szacsvayby katzotto6,406 views
2:42
Gálvölgyi Show-Éttermi jelenetby MrBellerofon3,601 views
9:19
Kellér Dezső: Meg ne írja, szerkesztő úr - 2/1 részby katzotto2,422 views
9:39
CIG Pannónia Alkony biztosítás Hacsek és Sajóby vighsandor2,459 views
5:59
Legényanya (1989) részletby deklenz8,830 views
9:25
A sakk (1)by BoChi2612,830 views
5:51
Markos & Nádas - Laci bácsiby euktud54,650 views
6:21
Nehéz nyelv a magyar - Brachfeld Siegfriedby katzotto59,107 views
3:42
Déri - Markos & Nádas kabaré jelenetby Hungary59939,318 views
7:20
naszlmsz(Hacsek-né és Sajó-né)by szigyuszi3,427 views
3:09
Mozart: The Marriage of Figaro - Non piu andrai, farfallone amoroso - Kibédy Ervinby tnsnamesora28,525 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (5)