A Kex egy magyar rockegyüttes volt 1969 és 1971 között.
1968 decemberében alakult a zenekar. Az együttes frontembere és motorja Baksa-Soós János volt. A zenekar klasszikus felállásának tagja volt még Bianki Iván, Doleviczényi Miklós, Imre Attila és Kisfaludy András. Bár többnyire az Illés elozenekarának szerzodtették oket, és így viszonylag sok koncertet adhattak, az átlagos közönség nem értette zenéjüket. Koncertjeikre jellemzo volt az állandó improvizatív készség mind a zenében, mind a színpadi megjelenésben. A Budai Ifjúsági Parkban saját közönségük elott felejthetetlen, performance-okkal vegyített koncertjeiken játszották progresszív zenéjüket, melyre az improvizatív hangszerjáték, az eros billentyus hangszerelésu hangzásvilág volt jellemzo. Feldolgoztak több József Attila verset is. A hivatalos zenei ízlésbe nem fért bele a Kex, egyetlen kislemezt rögzítettek (két dalt: Elszállt egy hajó a szélben/Család) és négy számukat vette fel a rádió. Baksa-Soós 1971-es kiválásával (az év oszén az NSZK-ba disszidált) gyakorlatilag megszunt a zenekar, bár a többi tag még másfél évig próbált együtt maradni, sikertelenül.
Egy Kex-koncert szünetében lépett eloször színpadra Cseh Tamás is.
@alalala28 Mindenben ilyen biztos vagy? Akkor már fejed se lenne!
Bonavil1 1 month ago
@zelkezalka Kik verték meg? Németországról mi jut eszébe Imre Kertésznek? mert ott él
és azt tekinti hazájának.
Bonavil1 1 month ago in playlist KEX együttes
@MrElbino Ez így van. Baksa lelépett, a KEX felbomlott.
Bonavil1 1 month ago
@vidamvinyl Egyáltalán nem az....
holirobi 7 months ago
sajt
32stefi32 9 months ago
A zyklon B-ről a mai német diákoknak a 2.oszt. vihar ugrik be, de kérdezd Kertész Imrét... Szóval az Imre Attila, aki ezt a számot hozta, tiszta népi karakter volt. Eredetileg Gyergyó helyett alvégről, szólt. Kedves barátom, ez nosztalgikus nóta, mint A család... vagy a Kanapé! Ha a Baksa cikizni akart valakit, hát cikizte még akkor is ha... Brezsnyevnek hívták: Baksával egyszerre mentek végig a Mártírok útján ( Margit krt.) úgy megverték, hogy még a vonaton is véreset vizelt Berlin felé.
zelkezalka 10 months ago
@RosszVaszka
hányok a sajttól ánblokk
de ez a nóta nagyon ottan van:-)
a retek jó
TheDreistein 1 year ago
@neduddgi Túlélő típus.
szigetibp 1 year ago
nem jo
Nonokatheone 1 year ago
a büdös sajtot?...
jó szám.
DayStyle92 1 year ago