Egyetértek veled, meg nem is. Ma egy puhított fasizmus és sovinista imperializmus van M.O-n ugyanúgy, ahogy a Világ nagy részén. Ma nincs baloldal, csak 1% alatt, ma egyedül a Munkáspártok baloldaliak, a többiek pedig tőkések, jobboldaliak. Csak míg az MSZP internacionalista tőkés, addig a "szélsőjobb" nacionalista tőkés. És természetesen keresi heélyesen a kapcsolatokat, a velünk egy cipőben járó, de mocskosan kapitalista Oroszországgal is.
Megvették volna a timföldet az oroszok 90 után is, de a hülye szabadkőműves antallék minden üzleti kapcsolatot felmondtak velük. nemrég a sorosék által a szarból kivakart kitanított orbán is azt mondta "keleten semmi keresnivalónk"
Abszurd, de nálunk az a józan baloldal, amit a tömegmédiában szélsőjobbnak neveznek. Globális versus lokális az új felállás, és nincs már bal és jobb oldal. Nemzeti radikalizmus anyone? :-)

mkmpst 2 years ago

Skoynay88 3 years ago
ui. Jó lett a videó.
Annyival kiegészíteném, hogy még azon 3000 ember emlékére legyen ajánlva akik hajdanán itt dolgoztak...
FeFe87 4 years ago
Kb. 1 hete voltam ott... már eltakarították a robbantott romokat... de még így is kísérteties élmény.
Nem egészen tíz éve itt még termelés folyt...
FeFe87 4 years ago