Uploaded by zoldszekelyfold on Jul 24, 2011
A rendszeres gondoskodás és fejlesztés feltételét biztosítani kellett, hiszen nem látszott esély arra, hogy ezt más biztosítsa, fontosnak találja. Ezért Zsuzsa eldöntötte az első tábor után, hogy az anyagi kilátástalanság ellenére megpróbál minél többet tenni a felzárkózásukért. Úgy érezte, hogy az akarat a legfontosabb és az anyagi jellegű kihívások eltörpülnek a feladat fontossága mellett. Fokozatosan elkezdett életük minden területén szolgáltatásokat teremteni.
Ezért legfontosabbnak ítélte az iskola létrehozását. 1998 szeptemberétől Zsuzsa már az Orbán Alapítvány keretén belül működteteti az Iskolát hogy napi tanulási lehetőséget biztosítson azon gyerekeknek, kik soha még közösségben nem voltak.
Elindította a bentlakást, hogy a sérült gyerekek kikerülhessenek az embertelen gyerekotthonokból. Kivette a kórházakból az elhagyott sérült gyerekeket. A családban, jó körülmények között élő gyerekeknek, ambuláns fejlesztő közponot biztosított.
Az évek során a határok szélesedtek és fokozatosan minden szükség kielégítésre talált. Az Alapítvány ma már 36 gyerekről gondoskodik, és bentlakásos iskolát biztosít a vidéki gyerekek számára. A felnövekvő sérült fiataloknak műhelyt biztosít, változtatja a szolgáltatásokat igényeik szerint.
Minden szinten megpróbálja pótolni életük hiányzó elemeit, igényeik függvényében. 2005 - re sikerült minden szintű szolgáltatást beindítani, életük minden területét lefedni. Orbán Zsuzsa fontosnak tartja, hogy a gyerekek szeretetben, békében nevelkedjenek.
Tanítja nekik is, hogy egymással törődjenek és szeressék egymást. Hangsúlyt fektet arra, hogy a dolgozók minőségi társaik legyenek a gyerekeknek és jó példát mutassanak életük minden területén.

Döntéseit hitére alapozza és a gyerekek érdekében a legjobbat próbálja nyújtani.
Az alapítvány fenntartási és működtetési költségeit Orbán Zsuzsa személyes kapcsolatai által fedezi. Figyelembe véve a szülők nehéz hátterét, a szolgáltatásokért pénzbeli hozzájárulásukat nem igényli.
-
0 likes, 0 dislikes
37:44
Orbán Viktor beszéde a XXII. Bálványosi Szabadegyetemenby magyarbelpolitika1,769 views
2:28
Vagott Bice-Boca-Angol Feliratby orbanalapitvany165 views
8:05
Baba-gyilkosságok ellen... - Bölcső Alapítvány - 2010. jún. 28.by civiljutub724 views
9:12
Orbán-családby seckerland91,212 views
4:07
Szlovák Iskola Nyári tábor 8 dik éve 2011by Ency199885 views
7:03
2010Balaton kung fu táborby utonorbi212 views
4:57
Angel Dance tábor werk 2010by ZeSzabo965 views
6:37
Európai körutazás - Budenz-tábor Velencénby letaydani787 views
1:24
Beszólás Fankánakby siskafeenoccsi10,146 views
3:33
Élő Online Nyelviskolaby SikeresNyelvvizsga3,701 views
5:10
Állami gondoskodás!by TheCicsero14 views
3:07
2010 Orbán Viktor miniszterelnök úr ,család ,buli , egyebek -Haaaaajrááááá mAGYAROKby MocskosOrbancigany36,414 views
15:00
NWO-FILM! Echelon-Tényfeltárók Találkozója Budapesten! 08.01.2011.by HHMMszikrak302 views
1:03
''Magyarország'' vezetőiby MocskosOrbancigany97,933 views
7:03
Hennig Szilvia, Licence to Kill, Megasztár 3.by GyVision461 views
0:57
Orbán Viktor évértékelő beszéde 2011by negedes161,977 views
9:43
Egy korszak margójára - Orbán Viktor és a FIDESZ konkrét kormányzati eredményeiby HUNfi4ever4,114 views
10:00
Böjte Csaba a HírTV Péntek8 című műsorában 1 of 4by zskukedi12,318 views
4:10
02.datby zoldszekelyfold24 views
3:05
Ízelítő a második akciótervbőlby LiveInfoHUN88 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)