A Villanykörte Összeesküvés - A Tervezett Elavulás története
Top Comments
All Comments (275)
-
Senki mögött nem állnak fegyverrel a boltban, hogy "márpedig vedd meg az okos telefont", a mai "telefonok" elvesztették eredeti funkciójukat mint telefonálás, pedig az elején még arra találták ki (telefonálás, SMS, esetleg ébresztőóra). A mostani "telefonok" ezekre a funkciókra kicsit drágák, de se baj ha nincs rá pénzed vegyél fel kölcsönt majd arra is egyet (meg van ez tervezve).
-
Amikor ezt végignéztem, belenéztem a kukámba, és elgondolkodtam, hogy hogyan tudnék jobban takarékoskodni az erőforrásokkal.
--
Pedig én aztán egyáltalán nem pazarlok, ruháimat 2-3 évig hordom, mobilt akkor cserélek, ha szükséges, stb.
-
@balsay Ez pontosan így van. Pont a mobilok piacán figyelhető meg a robbanásszerű fejlődés, mert bejöttek az okostelefonok és egyre többet tudnak.
De kérdem én, tényleg olyan kurva fontos Angry Birdözni a metrón? Ugye hogy nem. De az emberek veszik az okostelót tonnaszámra, ami persze nem baj, mert mindenki azt vesz, amit akar. Csak ne próbáljuk már a saját vágyainkat rákenni másokra. Soha senki nem volt rákényszerítve arra, hogy újat vegyen valamiből. 100 évig meg semmi se lesz jó.
-
Lehet nővelni a végtelenségig a növekedést. Csak ki kell menni az űrbe és ott terjeszkedni tovább és akkor nem lesz gond. Ha ehez meg hülyék vagyunk, akkor jön a mottóm. A hülyék haljanak meg.
-
Lehet benne némi igazság, hiszen mindenki láthatja. Pl. a régi Hajdu Energomat mosógép 20 évig is működött nálunk úgy, hogy kétszer volt benne fűtőszál cserélve, más baja sose volt. Az utódjánál már most többször járt a szerelő és még 10 éves sincs. De van egy 24 éves Daewoo mikrosütőnk is a mai napig gond nélkül működik, pedig naponta legalább egyszer használjuk és használtuk.
-
@xbonzo Teljesen igazad van, csakis a zsidó faj problémájának átfogó megoldása szüntetheti meg zsidó gondo, , de a jelenlegi világpolitikai helyzetben erre esély biztosan nem látszik.
Úgyhogy tök mindegy mit kívánok. Minden csupán arra lehet jó, hogy a magyarországi zsidó paraziták közérzetét rontsam.
@tusinger De úgy látszik, te abban az álomvilágban élsz, ahol a mérnökök azért dolgoznak, hogy te minél tökéletesebb terméket kapj. El kell, hogy szomorítsalak. Azért dolgoznak (beleértve sajnos magamat is) hogy minél olcsóbban minél kompaktabb, szerelhetetlen, generált igényeket kielégítő termék jöjjön le a futószalagról minél rövidebb életciklussal, hogy te aztán legyél kénytelen újat vásárolni és fogyassz és fogyassz és fogyassz!!
szaboatti112 4 months ago 30
@xXntHaiXx Talán végig kéne nézni, és elgondolkodni azon, hogy hová vezet az állandó növekedés és pazarlás,mielőtt a hülyeségeket ideírod. Idézet "aki azt hiszi, hogy a végtelen növekedés fenntartható egy véges bolygón,az vagy őrült, vagy közgazdász" .Te melyik vagy? Itt nem a normális fenntartható fejlödésről van szó.
szilviaimre1 4 months ago 8