Hunyadi Tamás az utcán kérdezősködött Schmitt Pál plágiumbotrányáról, Tamás a műfaj legjobbja kicsiny országunkban, még latinul is beszél, hogy bizonyítsa rátermettségét. Még a közjogi méltóság korábbi osztálytársa is megszólal. Bizony
@azatyauristen a gond nem a multal van! a gond ott kezdődik hogy csak azért lett köztársasági elnök mert a jelenlegi hatalomnak sokkal egyszerűbb egy lojális és kezes köztársasági elnök mint egy sólyom lacihoz hasonló kiszámithatatlan és önfeljű valaki! na most ha valaki csak formaságból ir alá egy törvényt amit elétolnak és aztán együtt jár focimecsre a kormányfővel az már kinyitja a bicskát a zsebenben. a plágium azamúgy is bárkire ráhúzható ha igazán akarjuk!
@eejvadasz Jaaa ! Jól beszélsz ! A köztársasági elnök nem lehet pártpolitikus ! De felteszem a kérdést, hogy a jelenlegi köztársasági elnök mivel pártpolitikusabb mint elődei, vagy másként fogalmazva például egy kétes múlttal rendelkező halálraítélt akit nem kötöttek fel mégsem, mennyivel volt alkalmasabb arra a posztra amiről most tárgyalunk ? De rendben ! Maradhatunk annál, hogy hibákat mindig is követtek el emberek.
Kulonben is ki szolalt meg itt? A teri csurhe, akinek a tejrol is mondhatod, hogy Cabernet Sauvignon, nem varhato toluk komoly gondolkodas sem utanjaras. A neninek volt igaza, es tenyleg igy van, a magyarok mindig kibasznak azzal aki tisztesseges uton eler valamit, csak mert nekik meg szarhazi modjara sem sikerul. Volt 12 eve az mszp-nek, semmire sem volt kepes. Most is plagiumugyet kohol, kampanyol az EU-ban a sajat hazaja ellen, mi a kibaszott kurva anyatokra vagytok buszkek???
Hihetetlen, hogy kivizsgalas nelkul, csak kiszar valamit a balosok szarhazi kore es maris "likvidalni" akarjak. Ez olyan mint a kommunizmus. Szomszed neni szerint rendszerellenes voltal, mert duhodben kiabaltal a ferjedre, hogy "baszd meg Janos, menj a picsaba", es azt hitte Kadarra mondod, masnap mar eljaras volt ellened. Szerintem meg, akik ennek bedolnek a vizsgalat eredmenye hianyaban azok menjenek a picsaba de ha kiderul hogy valoban plagium, akkor majd en megyek el.
A hadaro szep fiu...emlekeztet a kiszes agiprop titkarok hulye stilusara...Kulonben a masolashoz is esz kell! A kinai ipar kivaloan profital belole! A mi Palikank miert ne tehetne? Es akkor mi van? Ki legyen helyette? A Gyurcsany? Torgyan? En elvallalnam, de en inkabb a noket szeretem!
@danieladamko hát ezaz... csak egyszerűen le kéne váltani azt ennyi
superzsolt 8 hours ago
@azatyauristen a gond nem a multal van! a gond ott kezdődik hogy csak azért lett köztársasági elnök mert a jelenlegi hatalomnak sokkal egyszerűbb egy lojális és kezes köztársasági elnök mint egy sólyom lacihoz hasonló kiszámithatatlan és önfeljű valaki! na most ha valaki csak formaságból ir alá egy törvényt amit elétolnak és aztán együtt jár focimecsre a kormányfővel az már kinyitja a bicskát a zsebenben. a plágium azamúgy is bárkire ráhúzható ha igazán akarjuk!
eejvadasz 3 days ago
Szerintem is nagyobb bajunk van annál, hogy magyarország kirakati elnökének az előéletét nézegessük.
danieladamko 4 days ago
Csak egyrészt a hiba mértéke, na meg persze a hiba mibenlétének a kérdése nem mindegy !
azatyauristen 5 days ago
@eejvadasz Jaaa ! Jól beszélsz ! A köztársasági elnök nem lehet pártpolitikus ! De felteszem a kérdést, hogy a jelenlegi köztársasági elnök mivel pártpolitikusabb mint elődei, vagy másként fogalmazva például egy kétes múlttal rendelkező halálraítélt akit nem kötöttek fel mégsem, mennyivel volt alkalmasabb arra a posztra amiről most tárgyalunk ? De rendben ! Maradhatunk annál, hogy hibákat mindig is követtek el emberek.
azatyauristen 5 days ago
ki az a büdös nyugger nyanya, aki szerint nem kéne elhúznia a picsába?
TheRealNumber51 5 days ago in playlist Uploaded videos
Kulonben is ki szolalt meg itt? A teri csurhe, akinek a tejrol is mondhatod, hogy Cabernet Sauvignon, nem varhato toluk komoly gondolkodas sem utanjaras. A neninek volt igaza, es tenyleg igy van, a magyarok mindig kibasznak azzal aki tisztesseges uton eler valamit, csak mert nekik meg szarhazi modjara sem sikerul. Volt 12 eve az mszp-nek, semmire sem volt kepes. Most is plagiumugyet kohol, kampanyol az EU-ban a sajat hazaja ellen, mi a kibaszott kurva anyatokra vagytok buszkek???
ErSandor 1 week ago
Hihetetlen, hogy kivizsgalas nelkul, csak kiszar valamit a balosok szarhazi kore es maris "likvidalni" akarjak. Ez olyan mint a kommunizmus. Szomszed neni szerint rendszerellenes voltal, mert duhodben kiabaltal a ferjedre, hogy "baszd meg Janos, menj a picsaba", es azt hitte Kadarra mondod, masnap mar eljaras volt ellened. Szerintem meg, akik ennek bedolnek a vizsgalat eredmenye hianyaban azok menjenek a picsaba de ha kiderul hogy valoban plagium, akkor majd en megyek el.
ErSandor 1 week ago
1:35 xDD
Gyurka1995 1 week ago
A hadaro szep fiu...emlekeztet a kiszes agiprop titkarok hulye stilusara...Kulonben a masolashoz is esz kell! A kinai ipar kivaloan profital belole! A mi Palikank miert ne tehetne? Es akkor mi van? Ki legyen helyette? A Gyurcsany? Torgyan? En elvallalnam, de en inkabb a noket szeretem!
MrNohab 2 weeks ago