Ebből a videóból végigkövethetjük, milyen elméletek születtek a kezdettől napjainkig, kiderül belőle, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós a finn-ugor elméletben, Szálasi Ferenc pedig egy misztikus "elveszett kontinensben" hitt. A következtetéseket mindenki vonja le.
Számos észveszejtő elmélet is felmerül benne, melyek maradéktalanul meg lesznek cáfolva.
@dmajer700
Ki fenyegetőzött erőszakkal? Legalább ne hamis állításokkal érvelj!
A "ezt majd a folyosón megbeszéljük" -ben hol látsz te erőszakkal való fenyegetést?
Nem értem. Te azt hallod ki ebből, amit hallani akarsz. Zagyvának a kommunikáció terén természetesen kell még változnia azért, hogy azok, akik elítélik ne köthessenek bele. Alapvetően a Jobbik politikája karizmatikus és felkészült. Látszik ez abból, hogy a kormány 50-60%-át a programjuknak tőlük kölcsönözték és meg is szavazták! :-)
Magorfiu 1 year ago
@Magorfiu
Az nem véleménynyilvánítás, hogy valaki erőszakkal fenyegetőzik a parlamentben...
És képzeld csak, én mindig élőben nézem a közvetítéseket, és lám, nekem úgy tűnt, mindenki tud viselkedni. Hiszen emberek vagyunk (...Zagyva inkább előember...)
Nem vagy te egy kicsit túl elfogult a jobbik mellett?:)
dmajer700 1 year ago
@dmajer700
A vélemény nyilvánítás szabadsága. :-)
Mellesleg a rá kíváncsi nyilvánosság túlnyomó többségét kétlem, hogy zavarta volna. Zagyva György-nél pedig volt már zagyvább képviselője is a T. Háznak.
Az övét jól felkapta a média. Hány ennél durvább jelenetet láttak már e falak. Azon te is meglepődnél. Ez szinte hetente, naponta előfordul. De mivel Jobbikos képviselő, természetesen az már botránykeltésre alkalmas. Nem vagy te egy kicsit könnyen befolyásolható? Túl sok retek klubot nézel.
Magorfiu 1 year ago
@Magorfiu
1) Igen, volt, de egy közszereplő LEGALÁBB nyilvánosság előtt fogja vissza magát. És ez nem egy amolyan "hirtelen fellángolás" volt, az világosan látható. A Zagyva-féle dolog igen, de olyan embert eleve nem szabadna parlamentbe engedni.
2) Kossuthról nem tudsz elég sokat (vagy olyat tudsz, amit én nem) ha azt gondolod, hogy jó államférfi volt. Márcsak az árulása miatt is.
dmajer700 1 year ago
@dmajer700
Azzal én sem értek egyet. Nem férfitől, pláne egy nő részéről. Nem helyénvaló. De te még ilyen jelet nem használtál?
Vagy nem volt olyan barátod, barátnőd, aki esetleg csinált egy esetleg erősen kifogásolható mozdulatot, kimondott egy-egy durva szót? Vagy azonnal kitagadod egyetlen nem kultúrált megnyilvánulása miatt? Ez alapján ítélünk meg egy egész lelket? Ennyire nem lehetünk bigottak! Kossuth pedig sajnos előszeretettel vitatott történelmi személy. Nem hiszem, hogy rászolgált.
Magorfiu 1 year ago
@Magorfiu
Persze... Kossuth is meg tudta magyarázni az árulását...
De ha te egyetértesz a parlament előtt középső ujját Morvaival...
dmajer700 1 year ago
@dmajer700
Morvai Krisztina számomra teljesen érthető okokból fúj egy követ a Jobbikkal. Én Krisztinát ismerem személyesen és nagyjából azonos a gondolkodásunk is. Ugyanazon a pálforduláson ment keresztül, amin én is. Sorozatos csalódás, kiábrándulás majd adta magát a lehetőség. Bár én nem vagyok pártaktivista sem, ő ebbe belevágott. A média kiforgatva tálalta a múltját, meg a Baló György-el kötött házasságát. Aljas propaganda volt.
Magorfiu 1 year ago
@Magorfiu
Én ezt tudom, csak vannak egyes nacionalisták, mint Vona, Pörzse, Budaházy, akik kihasználják a nép jelenlegi hangulatát.
Nincs ebben semmi új, ugyanezt tette Hitler, Szálasi, Lenin is.
És persze vannak a haszonleső szélkakasok, mint az mszp-s feleség Morvai, aki korábban az szdsz mellett kardoskodott, most a jobbiknál, a legutóbbi választásokon pedig meg sem jelent...
dmajer700 1 year ago
@dmajer700
Az a nacionalista, aki a Magyar népben ezt akarja minden áron látni.
Nem nacionalista a Magyar. Az összetört, megsebzett emberi test is előbb lázban ég, ha gyógyulni akar.
Ez egy gyógyulási folyamat, ha összeforr végre akkor lehiggad.
Ez nem nacionalizmus, hanem láz. Teljesen magától értetődő folyamat.
Magorfiu 1 year ago
@Magorfiu
"A magyar nem nacionalista":) Aha, a magyar felkarolja az éhezőket, megöleli a szomszédait, kenyeret ad a testvéreinek.:)
Jó éjszakát, gyerekek...
(Nézz utána: magyarizáció -majd rájössz)
dmajer700 1 year ago