Uploaded by Benczuur on Feb 18, 2009
A Hír TV, Riasztás című műsora exkluzív felvételeket készített Enyingen, aholis az ottani cigányok csaptak össze egy feltehetőleg magyarokból és szerbekből álló autókonvoj utasaival. Habár a rendőrség hírzárlatot rendelt el az ügyben, szemtanúk szerint a cigányok kezdték el a balhét, mivelhogy "fenyegetve érezték magukat", úgymond önvédelemből. Nem lehet többet tudni az autókonvoj utasairól sem, lévén az összecsapás után nem sokkal elmenekültek a helyszínről.
Mint ismeretes, korábban cigányok ölték meg Marian Cozmát, a Veszprém kézilabdacsapatának román idegenlégiósát, az elkövetők pedig egy - két kivétellel enyingi cigányok voltak. Mivel a sebesültek között ott van Zarko Sesum is, szerb játékos, felreppentek olyan hírek, hogy apja több volt katonával, illetőleg háborús veteránnal készülne Enyingre, hogy elégtételt vegyen fia sérülése miatt az ottani cigányokon. Ezt ugyan minden fórumon igyekeznek cáfolni a hivatalos szervek és Sesum, valamint az apja maga is, de felmerül a kérdés, miért keltett akkora pánikot, hogy a konvoj egyik autója szerb rendszámú volt...
A műsor egyébiránt foglalkozik a Balaton környékén tapasztalható erőszakról, alvilági ügyletekről, valamint a tavalyi, ott felvonult cigányok esetével is.
A műsor második része.
-
9 likes, 2 dislikes
6:58
Marian Cozma halála - Búcsú, További fejlemények, TV2by Benczuur42,331 views
5:02
Így fogták el a kommandósok a cigányokat Tarnabodon 2008-banby peresz1252,850 views
2:44
Cozma tárgyalás:"itt vér fog folyni"by LiveInfoHUN50,541 views
4:47
A cigányok csak szaporodnakby belerux108,496 views
1:48
Csepeli etnikumby madeinstreetbeat161,720 views
4:59
Rá volt írva, hogy halál a magyarokra - miskolci rasszista magyartámadásby wwenigma53,157 views
10:23
Marian Cozma halála - Napló, 1. részby Benczuur10,995 views
57 videos

CigóVidik
4:57
Cigányterror Magyarországon - Kötelező tananyag!by weiszjonas369,886 views
1:05
Balhé Edelényben - 2by cekla119,942 views
10:05
Sztojka interjú - Riasztás (2011-06-22)by CiganyBunozokVideoi37,919 views
2:05
Sztojka Iván őrjöngött a tárgyaláson -- 2011.05.27. TV2by Zsebdomper78,832 views
10:13
Marian Cozma halála - Napló, 2. részby Benczuur9,182 views
1:01
Benzinkúton támadtak az autósokra az enyingi cigányokby peresz162,655 views
7:07
Köpött a szerb alvilág egyik vezére - Riasztás (2011-05-25)by CiganyTerrorizmus20,734 views
6:53
"Ne pofázzál te kutya, letépem a fejedet!"- mondta a köztörvényes, próbazsidó tasnádiby bakancsokadunaparton49,870 views
1:56
Bayer Zsolt: az A8-as Audival járó maffiózók mind cigányokby zoomlab28,566 views
7:13
TV2 Tények: Enyingi cigányokkal kapcsolatos rész 2009. feb 12by EnyingCity27,854 views
16:32
Interjú a "Koszi klán" egyik vezetőjének tartott Czibere Attilával - Riasztás (2011-03-16)by ErdekesVideok43,937 views
1:20
Riasztás a 90-es évek közepénby jankovicsr39,370 views
5:56
Enying missengby jeanblaiseetoundi8,162 views
- Loading more suggestions...
Kapucniban viperákkal mi???
Anyátokat c...k
bakter861110 6 days ago
Viperákkal gépfegyverekkel mi??!!Szarik a valagatok mi???
Bár valóban az kellett volna nektek gépfegyvercső a szátokba büdös c.....k!!!
seremetyevo1 8 months ago
@fck4yu MERT AKKOR ANYÁDNAK NEM LENNE KIT LE SZOPNI
ember1978ful 10 months ago
Magyarországon mennyi cigány és mennyi magyar él? Ezeknek hány %-a van börtönben?(TÖBBSÉGBEN VANNAK A CIGÁNYOK!!) Ugye hogy ezen ellehetne gondolkodni! ÉS MÉG NINCS CIGÁNYBŰNÖZÉS??
MIZOvagyok 1 year ago
Bazzeg milyen egy fosos népség. Mihelyt nem egyedül jönnek ellenük fosnak, mint a kanalasgém. Csicskák!
schonesz1 1 year ago
lakásho....a faszér nem másho...más országban vagy a csendes-óceán közepén egy egy kihalt szigeten!!! Mindegyiken látszik, hogy ártatlan.... kúrva érdekes nekem van 16-17 órás műszakom és egy szaros lakást nem tudok összekaparni, ezek meg bodzát szednek és hoppá...ennyi...megyek az erdőre
csigamano2 1 year ago
ez nevetséges
mandula100 1 year ago
Lángszórót nekik!
FRONTHARCOS88 1 year ago
más családjukat tudják fenyegetni ,de ha az ő retkes putriukról van szó reszketnek mint a kutyák ,,munkatáborba velük !!
HARCOSFRONT 1 year ago
Egyszerűen undorítóak!!! Az egész nép! Szegégny ártatlan romákra rátámadni!
Annyira nem tudom sajnálni ezeket a visszamaradoot rafinált koszos állatokat!
Megérdemlik hogy üldözik a koszos fajtájukat! JA IGEN!!! CSAK IS MAGUKNAK KÖSZÖNHETIK MERT OLYAN ÁRTATLANOK!!!!!
Tzsuzso 1 year ago