A most megjelent mozifilm megpróbálja elhitetni az emberekkel hogy lesz még egy Noé bárkája és az emberiség ezáltal túléli a világvégét. Nézd meg, mit mond erről a Biblia!
Ha valaki megöl egy másik embert, akkor az is a mennbe jut? Ez szeretet lenne, de akkor hol az igazság? Mert Isten a tökéletes igazság is. A legkisebb bűn is kizárja azt, hogy valaki a menybe jusson. DE EZÉRT JÖTT JÉZUS A FÖLDRE!!! hogy megváltson minket a bűneinkből. Ha az életedbe hívod, befogadod a szívedbe, és bocsánatot kész a bűneid miatt, akkor mehetsz csak a menybe. "És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van." Ján. 3,13.
A filmmel én sem értek egyet, csak fikció, és aki olvassa a bibliát, tudja, hogy a nagy katasztrófák előtt, azért ez-az még meg fog történni. Viszont Isten nem az embernek teremtette a poklot, hanem a sátánnak és szolgáinak. Csakhogy ahogy a Biblia írja: Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? Róm. 6,16.A sátán szolgái hogy kerülhetnek a menybe?
Először is, mi köze a zsidóságnak a papsághoz? A bibliát nem tudták átírni, egyrészt mert az Ószövetség nekik szólt, azt nem is merték volna átírni, másrérszt pedig az Újszövetséget olyanok írták és terjesztették, akiket a Kr. utáni időszakban ők maguk sem fogadtak el(tisztelet a kivételnek), nem volt beleszólásuk a tekercsek megírásába. Sem nekik, sem semmilyen más egyháznak. Isten sem hagyta volna, hogy megváltoztassák az Ő Igéjét. Aki elvesz, vagy hozzátesz .... (Nem is merték volna)
csak sajnos a zsidók a bibliát a maguk szája íze szerint át írták.Egy szörnyeteget festenek le istenről.És ezt sajnos nem a szeretetre építették hanem az emberek meg félemlítésére.A papi hatalom meg tartására.Csak gondolj bele ha isten mindenható és maga a szeretet.Akkor mennyivel inkább azt teszi hogy saját magunk tapasztalatai szerint vissza térjünk hozzá.Minthogy pusztítson ,vagy épp a degenerált író aki poklot ír egy örök szenvedést.Akkor hol a szeretet ?
@loreszful Átnyújt? Mármint hogy a sátánnak nyújt át? Hát szerintem ezt azok nagyon is büntetésnek fogják érezni. Igen Isten maga nem akar kárt vagy rosszat okozni az embereknek, de ha nem állunk mellé akkor a másik oldalon állunk, nincs semleges zóna. Az események tekintetében pedig, azt gondolom, hogy mindegy hogy kinek a "vallása", papja vagy egyéb szellemi vezetője mit mond vagy mit tanít az eljövendő dolgokról, mert úgy is az lesz amit az ISTEN akar és ez a bibliában le van írva.
Igazi világvége: thewarning.uw.hu
kimikeish87 1 month ago
Ha valaki megöl egy másik embert, akkor az is a mennbe jut? Ez szeretet lenne, de akkor hol az igazság? Mert Isten a tökéletes igazság is. A legkisebb bűn is kizárja azt, hogy valaki a menybe jusson. DE EZÉRT JÖTT JÉZUS A FÖLDRE!!! hogy megváltson minket a bűneinkből. Ha az életedbe hívod, befogadod a szívedbe, és bocsánatot kész a bűneid miatt, akkor mehetsz csak a menybe. "És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van." Ján. 3,13.
csukaadam1 1 month ago
A filmmel én sem értek egyet, csak fikció, és aki olvassa a bibliát, tudja, hogy a nagy katasztrófák előtt, azért ez-az még meg fog történni. Viszont Isten nem az embernek teremtette a poklot, hanem a sátánnak és szolgáinak. Csakhogy ahogy a Biblia írja: Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? Róm. 6,16.A sátán szolgái hogy kerülhetnek a menybe?
csukaadam1 1 month ago
Először is, mi köze a zsidóságnak a papsághoz? A bibliát nem tudták átírni, egyrészt mert az Ószövetség nekik szólt, azt nem is merték volna átírni, másrérszt pedig az Újszövetséget olyanok írták és terjesztették, akiket a Kr. utáni időszakban ők maguk sem fogadtak el(tisztelet a kivételnek), nem volt beleszólásuk a tekercsek megírásába. Sem nekik, sem semmilyen más egyháznak. Isten sem hagyta volna, hogy megváltoztassák az Ő Igéjét. Aki elvesz, vagy hozzátesz .... (Nem is merték volna)
csukaadam1 1 month ago
csak sajnos a zsidók a bibliát a maguk szája íze szerint át írták.Egy szörnyeteget festenek le istenről.És ezt sajnos nem a szeretetre építették hanem az emberek meg félemlítésére.A papi hatalom meg tartására.Csak gondolj bele ha isten mindenható és maga a szeretet.Akkor mennyivel inkább azt teszi hogy saját magunk tapasztalatai szerint vissza térjünk hozzá.Minthogy pusztítson ,vagy épp a degenerált író aki poklot ír egy örök szenvedést.Akkor hol a szeretet ?
karika1966 2 months ago
@loreszful Átnyújt? Mármint hogy a sátánnak nyújt át? Hát szerintem ezt azok nagyon is büntetésnek fogják érezni. Igen Isten maga nem akar kárt vagy rosszat okozni az embereknek, de ha nem állunk mellé akkor a másik oldalon állunk, nincs semleges zóna. Az események tekintetében pedig, azt gondolom, hogy mindegy hogy kinek a "vallása", papja vagy egyéb szellemi vezetője mit mond vagy mit tanít az eljövendő dolgokról, mert úgy is az lesz amit az ISTEN akar és ez a bibliában le van írva.
frabokrisz 2 months ago
@loreszful
frabokrisz 2 months ago
film a 2o12 valóságos hátteréről:
2o12 ( youtube, RevealHiddenReality )
RevealHiddenReality 5 months ago
ez a 2012 a vilag vege film !
birkucy 6 months ago
Nem HitGyülis :)
zoj1993 10 months ago