@systemman1973 Amíg a hatalmaskodó háttérhatalaom kizárólagos jogosultsága a föld addig tényleg nem sokat tehetünk önerőböl vagy talán nem tudjuk hogy mit kell tennünk és hogyan de tudnánk . Fogadni merek rá hogy a lökést fentebbről fogjuk megkapni mert ha nem akkor nem lesz itt semmi változás marad az álság és a szemét és szépen sorban kipusztulunk.Mert ahogy mondod a próféták lehetnek hamisak is ott megint csak pszihologiárol van szó nem egy belső tisztánlátásról.Olyan mint egy miniszterelnök
A kissé felnyitott szeműek az elöljárók e világban, Tanultak ismerik a kultúrát talán még a bibliáról és a teremtőről is hallottak még is a környezetüknek többnyire ártva élnek és veszteséget okoznak az utódaiknak s nem biztosítják a védelmet fajuknak .
Nagyon sok olyan irányító jönne létre , és teremtődne , akik nem tudnának vagy nem akarnanak külömbséget tenni jo és rossz között, kissé felnyitott szemü a (felkapaszkodott is).Ezt pedig , felnyitott szemű hozta létre ,Isten és Sátán " !Tudatosan vagy tudatlanul. Ezek rendszert alkalmazva értékelik tevékenységeiket !
@systemman1973 Sokan szeretnék alvó állapotban tartani a népeket behódolva a monetáris luciferista rendszernek úgy ahogy eddig az elmúlt 100évben ment ,lehet választani a birkák és az ébredezők között de ez előtt el kell gondolkozni az alapokon,a világunkon ,mert akinek nem esik le hogy itt kurvára kivan fordulva az egész az marad birkája a banknak.
@7310791199542 Egyre több dologra képes az ember. példáául? az információ felhasználásnak nincs idő tengelye,az örök.
Bonyolultból lesz egyszerűbb azt jelenti: a kifejlődött egyed a bonyolultságából élete során vagy végeztével veszít (lebomlik egyszerűbb alkotórészekre)
A megszemélyesítés az emberi természetből ered és a látottak asszociálásából pl anya megszüli (megteremti) a gyerekét tehát itt anya egy személy aki teremtett másrészt írva is vagyon h isten a saját képére teremtette az embert:)
"Nem az egyszerűből lesz a bonyolult, hanem éppen fordítva. "
tehát egy moszat fejlettebb és bonyolultabb élőlény mint az ember? ha nem létezik fejlődés, hogyan lehetséges, hogy egyre több dologra képes az ember? miért szükséges az ősi erőt megszemélyesíteni ahhoz, hogy létezését elfogadjuk?

caprine888 1 year ago

systemman1973 1 year ago

7310791199542 3 years ago