Talán kevesen tudják, de kezdő színészkedés után (1929- Rákosi Szidi színiakadémiáján végez
1930- kartáncos a Bethlen téri színpadon
1931-33 vidéki vándorlás
1933-35 Miskolci Színház
1936- pestre kerül, kávéházi táncdalénekes)
jazz-énekesként és "gramofon sztárként" vált ismertté, népszerűvé.
Kazal a grampohon-star
Megélhetésből nyakkendőkészítőnek áll, majd dzsessz dobos, parketttáncos, bárénekes és minden, amiből élni lehet. Napi 10 pengőért elszegődik például az Angol-parkba énekelni. Ott, egy véletlen kapcsán felfedezik, és rövidesen slágerénekesként válik népszerüvé a harmincasévek második felére. Késöbb feltűnik egy-egy kabaréban, prózai darabokban és kuplék előadásaival, válik tovább ismertté. Hangja, a kor elvárásának ideális hang, megjelenése, eleganciája sikeres előadóvá teszi, s számtalan slágere kelendő a gramofonlemezpiacon
1938-ban leszerződik gramofon-énekesnek a Tonalit Gramophon Rt.-hez, amelynek rendszeres szerződött alkalmazottja marad, a háború után is, sőt még az államosítást követően is, habár, akkoriban már Tonalit Gramofon Nagyvállalat néven jegyzik az egykor részvénytársaságot.
Great!
Very enjoyable the hungarian jazz!
Congratulations.
Luis
LuisSzar 2 years ago 3
thanx, and I hope you'll see everyone...
Joe
drdoqi 2 years ago
Csatlakozom setetlajos ertekelesehez,en is szeretnem megköszönni es csak igy tovabb!!!!
tiborzobor 3 years ago
köszi, és örülök ha tetszik/tetszenek
drdoqi 3 years ago
Csak gratulálni tudok ehhez a sorozathoz! A zene, a korhű képek és a hozzáadott információk együttese igényes és nem kevés munka eredménye! Bárcsak több hasonlót láthatnék a YouTube-on! Vagy csak én nem találok?...
setetlajos 3 years ago 8
köszönöm és igyexem.
Amúgy 'gyün' még.
Ami a kérdésedet illeti, hááááát talán ha megnézed az én "előjegyzett" -jeimet, anélkül, hogy bárkit is kiemelnék, de a lengyel, a francia, a német 'kolléga' anyaga is nagyon jó !
drdoqi 3 years ago