nagyobb rangú emberekről is neveztünk el helyeket pl Buda, Tordos, Pannon ezek mind szkíta-hun fejedelmek, vezetők voltak! Vagy ott a Gyula, Csaba ami tisztség és vezetéknév voltak. a Medence 5500 éve szkíta, előtte pedig matriarchális anyaistennő imádat uralkodott itt. A kurgán hullámok hatására vándoroltak a későbbi szumír típusú népek a közel-keletre és keveredtek az őslakókkal, szubartu, sumér és elám kirajzása hozta létre a szkíta uralkodó házakat, akik sok féle népet uraltak. pl medence.
a másik komoly képzavar az uralkodó osztálytól származtatott parasztság!
Árpád szabírjai hurri népesség voltak, nyelvük hasonló, ha nem ugyanaz volt, de fjilag a mai közel-keleti népekkel egyeztek meg.onogur vagy más néven bolgár hunokkal vér szerződtek, és elindultak ide ahol korábban már jártak. Szavária város annyira volt római nevű mint Nyék-ládháza vagy Balassa-Gyarmat, esetleg Duna-Keszi. a Szavar egy törzs volta településeink a törzseink nevét vették át...
ezzel arra célzok hogy az alföldi típus kialakulásának helyszíne nem Belső-ázsia hanem a medence! A magyar pedig 10 törzsével várta Árpád 7-8 törzsének érkezését! Székely, kazár, szabar, őrs, várkony, eszlár stb. stb.
Isten látja lelkem szeretem a kunokat, de a magyar őstörinél miért rájuk hivatkozik a mester? gondoljunk a kis és nagy kunokra.. egy török nyelvű elmagyarosított 13. századi csoportról beszélünk könyörgöm!
az antropológusokkal van egy komoly probléma, ők onnan származtatnak, ahol olyan küllemű népek élnek mint mi.
aki ismeri a medence történelmét az tisztában van azzal, hogy az Alföld fajképe 5500 éve megváltozott, az első beérkező kurgán kultúrával elindult a kunokig tartó keleti vérfrissítés. a genetika bebizonyította hogy nyugatról keletre történt elvándorlás, majd vissza érkezések. mondjuk ki az ujgúrok európai génjeik révén a rokonaink, és nem az ázsiai vonalon, és a madjarok is! :D

HungarianHistory 1 year ago

@HungarianHistory