Uploaded by csangobt on May 20, 2008
Jótékonysági pénzlapátolás
Március kilencedikén lezárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Aprókból épül" elnevezésű akciója, amelynek során 1 és 2 forintos érméket gyűjtöttek a WestEnd City Centerben elhelyezett Magyarország alakú makettbe négy héten át. A szeretetszolgálat az ország 350 pontján alakított ki gyűjtőhelyeket, ahonnan folyamatosan szállították az akció helyszínére a kivonásra kerülő érméket.
Számos cég, egyetem és civil szervezet is csatlakozott a szeretetszolgálat felhívásához.
Így tettek a Csángó Népfőiskola hallgatói is, akik nem csak összegyűjtötték és elhozták a saját és ismerőseik több tíz kilót nyomó apróit, hanem az akció zárónapján tevékenyen kivették részüket a több tonna érme fellapátolásából és kamionra pakolásából. Több csángó falut képviseltek a hallgatók: Nagypatak, Diószén, Forrófalva, Külső Rekecsény, Frumósza, Magyarfalu és Pusztina szülöttei.
Mivel nemes célt szolgáltak az önkéntesek a munkájukkal, és tudva, hogy oda fog kerülni a segítség, ahol arra igazán nagy szükség van, könnyen ment a munka. A jó hangulatot meghívott előadóművész fokozta, az énekszó mellett alig lehetett érezni a zsákok súlyát.
Az apróval megrakott kamionok végállomása a Magyar Nemzeti Bank volt, ahol megszámolták az adományt, majd átutalták a gyűjtött összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bankszámlájára.
Összesen 6.246.242 forint gyűlt össze az „Aprókból épül" akció során.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezúton is hálásan köszöni valamennyi jólelkű adományozónak a segítséget, és a csángó csapatnak, hogy munkájukkal hozzájárultak az akció sikeres lezárásához.
A segítők: Cochior Maricica, Cochior Adrian, Patrascu Cristinel, Compot Iulian, Facsoros Krisztián, Varga Raul, Timpu Stelian, Timpu Krisztián és Bogdán Tibor
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
0 likes, 0 dislikes
8:53
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezdeti éveiby katolikusok456 views
5:02
ローローズ reggae womanby siki19601,154 views
5:20
Pusztinai csángókby solyom513,058 views
0:30
Pusztina, 2004by gabor321,366 views
2:23
IHM - Irigy Hónaljmirigy - Ő az a fickóby SkyHawkHun135,573 views
7:55
IV.Magyarfalusi Napok 2006 július 21-24. / 1by csangobt5,413 views
0:20
Pusztina, Csángóföldby klockzs1,456 views
4:13
Univerzális Tartókonzol Rakományrögzítő Rudak Magyar Demoby tartokonzol720 views
3:19
Spedition Sió-Trans Kftby HunTotoo3,421 views
1:45
TV Egerby csangobt1,355 views
1:20
Szeged - MTV Szegeden a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felkészült a hajléktalanok fogadásáraby ilovemaltai322 views
0:24
Pusztina, 2004by gabor32568 views
1:31
Moldvai csángó riport - Lakodalom magyarul, románulby ungrickoluma18,786 views
9:55
The Csangos: A Hungarian Relic - Adevarul despre Ceangaiby TheCsango7,304 views
3:16
Sándor Lóska pulling a truck with his teethby edwardfmo920 views
0:53
maricica in curteby mobidicu1,648 views
2:04
Kati néni énekelby sexilab5,122 views
0:31
MNB Látogatóközpontby crazyrat81788 views
6:45
Győri Dani Lajos a DunaTv Közbeszéd című műsorban 2009.09.30.by ilovemaltai549 views
3:11
Elsőáldozás Csángóföldönby 10matyi2,036 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)