nincs olyan, hogy ateista, mindenki hisz valamiben vagy valakiben....ha nem Istenben, akkor a sátán százszámra szállítja a pótlékokat és választani fog nem is egyet.....reménykedem benne, hogy ez a fiú átéli a találkozást az egy és igaz Istennel, az Úr Jézus Krisztussal, kár lenne érte, mert jól látja a dolgokat.....
"Tőlünk, tudósoktól alázatot várnak. Alázatosan el kell fogadnunk, hogy sok millió dolog van, amit még nem vagyunk képesek megérteni. De ez nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok, mivel nem értjük őket, nem is léteznek és nem lehetnek valóságosak."
"..hogy ki mit mond és gondol, és ki hogyan viselkedik. És később egészen tisztán el tudja majd mondani, hogy például három lángvágóval szabadították ki a testét egy autóroncsból. Sőt voltak olyan emberek is, akik megnevezték annak a kocsinak a rendszámát, amelyik elütötte őket, majd egyszerűen továbbhajtott. Tudományosan tehát nem lehet megmagyarázni, hogy valaki, akinek már nincsenek agyhullámai, még képes egy rendszámot leolvasni."
lelkünk kilépett a testünkből, mindenekelőtt észre fogjuk venni, hogy az ember mindent érzékel, ami a halál helyén, a betegszobában, a baleset helyszínén vagy bárhol történik, ahol elhagytuk a testet. De nem földi öntudattal fogja fel ezeket a folyamatokat, hanem egy újfajta érzékeléssel. Bár az ember mindent regisztrál, de egy olyan időben, amikor már nincs vérnyomása, nincs pulzusa és légzése, sőt néhány esetben még mérhető agyhullámai sincsenek, Pontosan tudja, hogy
Folyt."A halál megszületés egy másik létre, amit egészen egyszerűen lehet bebizonyítani. A kereszténység kétezer éven át azt kérte az emberektől, hogy „higgyenek” a túlvilági dolgokban. Számomra ez már nem hitbeli ügy, hanem tudom, hogy így van. " Dr Elisabeth Kübler Ross Orvos, tudományos kutató
"Most csak összegzésszerűen szeretném megvilágítani, hogy mit él majd át minden ember a halál pillanatában. Ez az élmény általános, tehát nem függ attól, hogy az illető Ausztrália őslakója, hindu vagy muzulmán, keresztény vagy hitetlen, s ugyanígy Független annak korától vagy gazdasági helyzetétől. Itt ugyanis egy egészen emberi eseményről van szó, mint ahogyan a normális születési folyamat is általános emberi esemény.A halálélmény majdnem ugyanolyan, mint a születésé." Folyt.köv
A svájci születésű orvosnő és tudós kutatta elsőként rendszeresen a halál tabutémáját. 23 díszdoktori címmel tüntették és számos könyvet írt, melyek közül legismertebb a sok nyelvre lefordított Interjúk haldoklókkal (1969)
Elisabeth Kübler-Ross beszámolója arról, mit tanult évtizedeken keresztül a haldoklók ágyánál, és milyen következtetéseket vont le közel 20 000, tudományosan kiértékelt halálközeli élményből.
Folyt..2.Ugye értjük, hogy itt nem olyasmiről van szó, amiről fantáziálni lehet? Ezeket a tényeket egészen jól bizonyíthatja az, aki nem fél a választól. Ha valaki mégis fél, akkor szíveskedjék hozzám jönni, mint azok a szkeptikusok, akik azt mondták, hogy a testen kívüli élményeket oxigénhiány eredményének kell tekinteni. Igen, ha itt csak oxigénhiányról lenne szó, akkor minden vak betegemnek oxigénhiányt írnék fel.
1.Hogy egy kicsit megnyugtassuk a szkeptikusokat, vakokkal végeztünk felmérést, s ebben azt a feltételt állítottuk, hogy csak olyan vakokat veszünk figyelembe, akik legalább tíz éve egyáltalán nem érzékelik a fényt. És ezek a vakok, akik testen kívüli élményben részesültek, s aztán visszatértek, részletesen el tudták mondani, hogy milyen színű volt annak a ruhája, aki jelen volt mellettük, vagy milyen ékszert viselt, milyen mintája volt a pulóverének vagy a nyakkendőjének stb. folyt.köv
"Az alkotás (Föld, ember, nefelejcs, macskabagoly) mindig feltételez egy alkotót"
Ez a kreacionizmus. Arra alapoz, hogy mindennek van teremtője. No de Istent ki teremtette?
Neki azért nincs teremtője, mert csak? Hol van itt a logika? A logika egy aximómára épül, egy alapigazságra, amiből kiindul az okfejtés. A Te alapigazságod, hogy van Isten és abból vezeted le, hogy van Isten.
Érdekesség:
A biblia egyik alaptétele, hogy ne ölj, aztán nézd meg Mózes törvényeit.
Az ősrobbanás előtt valsz. csak közel voltak egymáshoz a részecskék.
A ciklikus dolog a pulzáló világelmélet, akkor működhet, ha a világegyetem tágulása megáll, aztán visszazuhan egy pontba minden és megint lesz ősrobbanás.
Másik elmélet, h örökké táguló világegyetemben élünk.
"semmiből nem lesz valami"-szvsz örökké léteznek a világegyetem alkotóelemei, nem kell hozzá teremtő.
A mindennek van alkotója meg logikailag nem helytálló, akkor a teremtőt ki teremtette?
@Droid890314 Habár én nem vagyok ateista. De a tudomány jelenlegi állása szerint az anyagok akkor csak közel voltak egymáshoz ,hogy az előtt mi történt azt nem tudjuk. A tudomány sosem jelentette ki ,hogy a semmiből jöttünk létre. A világegyetem anyaga talán egy korábbi univerzumból származik vagy bármi másból. De a tudomány sosem jelentette ki ,hogy a semmiből származunk.
Egyszer megállított egy templomból jövő néni. Kérdezte miért nem járok templomba. Válaszoltam. Egy óra múlva, minden érvét megcáfoltam, és elmagyaráztam neki mekkora ostobaság, és mennyire kártékony a vallásokba, istenekbe hinni. Ekkor azt mondta, lehet, hogy igazam van, és nincs isten, de nem érdekli, mert annyira jólesik hinni benne... Ennyi erővel abban is hihetne, hogy tud repülni. Azzal legalább csak magának ártana...
ha valóban hívő keresztényről beszélünk az élete arról szól hogy az igazságot szólja
bizonyára ő is tudja Mt 7 18 romlott fa nem terem jó gyümölcsöt.
vagyis hazugsággal nem vezethet hitre embereket
szerintem te arra gondolsz h egy ember aki kereszténynek gondolja magát ( de valójában nem az) nem ismeri pontosan Isten igéjét és azt gondolja így hitre vezethet embereket.
nem hinném, szerintem ateista. engem meggyőzött a videó...
Aki nem hisz Jézusban és nem hiszi azt,hogy Jézus meghalt érte, az az ember pont az életnek fordít hátat mivel nem fogadja be magát a szeretetet és az életet.Jézus a szeretet és az élet aki legyőzte a halált.Egy döntés ami a legfontosabb döntés az életünkben és a legmeghatározóbb a létünkkel kapcsolatban.Ebben hinni kell nem pedig megmagyarázni.Jézus eljön ismét.
A vallások egyik legprimitivebb tulajdonsága a fenyegetés. Pokol, vagy nem, ítélet vagy sem ez már nem egy fejlett ember felfogásának való érvelés. Az igazi Isten nem fenyeget és nem kényszerít, viszont lehetetlent kér, azt, hogy szeressek és bocsájtsak meg és mégis Őt követem.
Hogy nekem mit jelent a teremtő? Az életemet... Én míg nem döbbentem rá arra, hogy Isten kicsoda, lázadoztam, mindig olyat tettem, amivel megbántottam Istent. Már el sem tudom nélküle képzelni az életem. Velem van a bánatomban, örömömben... Neki köszönhetem azt, hogy az életem már nem üres. Mindenkinek ezt az érzést és életet kívánom. Isten számomra a legdrágább és a legértékesebb. Ámen
Pont erről beszéltem xD Minden ki fog derülni akkor, bár ahogy téged elnézem, nem fog túlzottan megrázni arra rájönni, hogy nincs mindható. Abba ugyan belegondoltál, hogyha az ember másképp formálja a hitét, akkor esetleg nem istent, hanem a sátánt szolgálná, és akkor az istenhívők lennének a bűnösök? Miért ne történhetett volna így? Várj, kitalálom, isten akarta így. Hát peeersze :P Na de, ismétlem magam, nem kívánom folytatni ezt az értelmetlen vitát, tudom amit tudok. Viszlát!
Ismételten ezt kell mondjam: Amit az ember nem ért, rögtön egy ,,felsőbb lény'' (nevezhetjük azt istennek, vagy budhának, netalántán mikulásnak.)-hez kapcsol, anélkül, hogy utánanézne, hogy mi-miért is van. Mi sem egyszerűbb azt mondani, hogy isten teremtette a világot, és kész, ahelyett, hogy utánanézne a dolgoknak. Mi bizonyítja be, hogy az ősrobbanás előtt nem volt semmi? Ezt kitől hallottad? Nem tudja, se pápa, se tudós, mi volt az ősrobbanás előtt. Nem akarok vitázni, viszlát!
"Nincs csodálatosabb a bolygók mozgásánál. Semmi sem fogható szépségéhez, és semmi sem bizonyítja egyértelmübben az alkotó bölcsességét..." Johannes Kepler /német csillagász/
Hát igen, kár a szóért, asszem, a saját szemednek sem hinnél. KInek áll érdekében, hogy összehazudjon mindent, amikor a halálból tér vissza? A legkönnyebb azt mondani, hogy hazudnak, nem igaz. De, mi van ha mégis igaz?
Elhiszem én is, meg más is. Isten az Isten, és nem a Télapó. Örökkévaló, mindenható lény. Ö az egyetlen, aki a semmiböl képes teremteni. Mindennek van erdete. Ö az eredet. Sokkal logikusabb, hogy van Isten, mint az, hogy nincs. Az alkotás (Föld, ember, nefelejcs, macskabagoly) mindig feltételez egy alkotót. Ez logikus. Nem az, hogy a semmi fel tud robbani (?), lsd ösrobbanás. És a semmiböl áll elö egy csodálatos, óramü pontossággal müködö világ. Elhinnéd azt a lógó órát ?
Ki mondta, hogy Jézus 2012-ben jön vissza?Az hazudik. A Biblia szerint az az Istenen kivül SENKI, még az Úr angyalai sem tudják, hogy mikor lesz a visszajövetel! A katolikusok is ezt vallják, valamint az összes igazi keresztény. Látszik, hogy nem sok fogalmad van, hallottál innen is, onnan is valamit, aztán valami zavaros kép lett a fejedben.

lelkes71 2 months ago

Fuchsbaer1 6 months ago

@Fuchsbaer1

mgoogyi 7 months ago
@Droid890314
Kedves Droid,

HUNAdamus94 8 months ago
kíváncsi vagyok az érveidre.
norbert.p@freemail.hu
mindig jobban örülök azoknak az embereknek akiknek határozott véleményük van.
norbertp83 9 months ago
Egyszer megállított egy templomból jövő néni. Kérdezte miért nem járok templomba. Válaszoltam. Egy óra múlva, minden érvét megcáfoltam, és elmagyaráztam neki mekkora ostobaság, és mennyire kártékony a vallásokba, istenekbe hinni. Ekkor azt mondta, lehet, hogy igazam van, és nincs isten, de nem érdekli, mert annyira jólesik hinni benne... Ennyi erővel abban is hihetne, hogy tud repülni. Azzal legalább csak magának ártana...
kisilona 9 months ago
ez így egy ellentmondás nem gondolod?
ha valóban hívő keresztényről beszélünk az élete arról szól hogy az igazságot szólja
bizonyára ő is tudja Mt 7 18 romlott fa nem terem jó gyümölcsöt.
vagyis hazugsággal nem vezethet hitre embereket
szerintem te arra gondolsz h egy ember aki kereszténynek gondolja magát ( de valójában nem az) nem ismeri pontosan Isten igéjét és azt gondolja így hitre vezethet embereket.
nem hinném, szerintem ateista. engem meggyőzött a videó...
norbertp83 9 months ago
Hívő keresztény hazudja (követ el bűnt), hogy ateista annak érdekében, hogy híveket szerezzen a vallásának....
milyen ironikus....
vizole 10 months ago
Aki nem hisz Jézusban és nem hiszi azt,hogy Jézus meghalt érte, az az ember pont az életnek fordít hátat mivel nem fogadja be magát a szeretetet és az életet.Jézus a szeretet és az élet aki legyőzte a halált.Egy döntés ami a legfontosabb döntés az életünkben és a legmeghatározóbb a létünkkel kapcsolatban.Ebben hinni kell nem pedig megmagyarázni.Jézus eljön ismét.
armageddaful 11 months ago
A vallások egyik legprimitivebb tulajdonsága a fenyegetés. Pokol, vagy nem, ítélet vagy sem ez már nem egy fejlett ember felfogásának való érvelés. Az igazi Isten nem fenyeget és nem kényszerít, viszont lehetetlent kér, azt, hogy szeressek és bocsájtsak meg és mégis Őt követem.
TVaDaR 1 year ago
Hogy nekem mit jelent a teremtő? Az életemet... Én míg nem döbbentem rá arra, hogy Isten kicsoda, lázadoztam, mindig olyat tettem, amivel megbántottam Istent. Már el sem tudom nélküle képzelni az életem. Velem van a bánatomban, örömömben... Neki köszönhetem azt, hogy az életem már nem üres. Mindenkinek ezt az érzést és életet kívánom. Isten számomra a legdrágább és a legértékesebb. Ámen
000vandat000 1 year ago
@Fuchsbaer1
Pont erről beszéltem xD Minden ki fog derülni akkor, bár ahogy téged elnézem, nem fog túlzottan megrázni arra rájönni, hogy nincs mindható. Abba ugyan belegondoltál, hogyha az ember másképp formálja a hitét, akkor esetleg nem istent, hanem a sátánt szolgálná, és akkor az istenhívők lennének a bűnösök? Miért ne történhetett volna így? Várj, kitalálom, isten akarta így. Hát peeersze :P Na de, ismétlem magam, nem kívánom folytatni ezt az értelmetlen vitát, tudom amit tudok. Viszlát!
ErdelyMindorokke 1 year ago
@Fuchsbaer1
Ismételten ezt kell mondjam: Amit az ember nem ért, rögtön egy ,,felsőbb lény'' (nevezhetjük azt istennek, vagy budhának, netalántán mikulásnak.)-hez kapcsol, anélkül, hogy utánanézne, hogy mi-miért is van. Mi sem egyszerűbb azt mondani, hogy isten teremtette a világot, és kész, ahelyett, hogy utánanézne a dolgoknak. Mi bizonyítja be, hogy az ősrobbanás előtt nem volt semmi? Ezt kitől hallottad? Nem tudja, se pápa, se tudós, mi volt az ősrobbanás előtt. Nem akarok vitázni, viszlát!
ErdelyMindorokke 1 year ago
Auf dieses Video antworten..
"Nincs csodálatosabb a bolygók mozgásánál. Semmi sem fogható szépségéhez, és semmi sem bizonyítja egyértelmübben az alkotó bölcsességét..." Johannes Kepler /német csillagász/
Hát igen, kár a szóért, asszem, a saját szemednek sem hinnél. KInek áll érdekében, hogy összehazudjon mindent, amikor a halálból tér vissza? A legkönnyebb azt mondani, hogy hazudnak, nem igaz. De, mi van ha mégis igaz?
Fuchsbaer1 1 year ago
@ErdelyMindorokke
Elhiszem én is, meg más is. Isten az Isten, és nem a Télapó. Örökkévaló, mindenható lény. Ö az egyetlen, aki a semmiböl képes teremteni. Mindennek van erdete. Ö az eredet. Sokkal logikusabb, hogy van Isten, mint az, hogy nincs. Az alkotás (Föld, ember, nefelejcs, macskabagoly) mindig feltételez egy alkotót. Ez logikus. Nem az, hogy a semmi fel tud robbani (?), lsd ösrobbanás. És a semmiböl áll elö egy csodálatos, óramü pontossággal müködö világ. Elhinnéd azt a lógó órát ?
Fuchsbaer1 1 year ago
????