Háááát ez a csúcs !!!
Többféle szempontból is:
alakítás(ok), rendezés, fotografálás, enteriőr... és a kaják !!
1971, színes, 98 perc, Huszárik Zoltán
Szindbád, a tündérmesék lovagja a halálra készül. Élet és halál mezsgyéjén keresi az emberi létezés értelmét. Önálló lénye nem tudott megmaradni egyetlen asszony mellett sem, csak az anyai Majmunka húslevese mellett érzi az otthon, a család nyugalmát. Felrémlenek hőskorának megsárgult emlékei, a szívének kedves asszonyok, és Valentin, a pincér, aki a velőscsont és a húsleves között meséli, hogy az ismeretlen úr -- Szindbád -- elszöktette és az öngyilkosságba hajszolta szerelmét. Az óbudai vándor utolsó útja a templomba vezet, ahol az orgonista Angyal átszellemült játékában megkapja az élet teljességét. Ékkor éri a halál.
A Szindbád 1971/72 hideg, havas telének nagy közönségsikere lett, némileg (vagy talán teljesen) váratlanul. Huszárik Zoltán neve akkor a nagyközönségnek keveset vagy semmit sem mondott, és a Krúdy-kultusz addig inkább az értelmiségi olvasóréteg belügyének számított -- épp ez a film fordít majd sok új olvasót a Szindbád és az író világa felé.
Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Dajka Margit, Nagy Anna, Andai Györgyi, Szegedi Erika, Muszte Anna, Horváth Sándor, Bánsági Ildikó, Medgyesi Mária, Tanay Bella, Szénási Ernő, Bánhidi László, Gábor Júlia, Várhegyi Teréz, Zelk Zoltán, Pap Éva
Örök klasszikus...
Ettől a jelenettől pedig mindig éhes leszek:)
Megyek, főzök egy borsos tokányt.
standardbearer 3 years ago
:-))
de remélem marhapacsniból...
drdoqi 3 years ago
Sajnos már nem látható,kérlek tedd fel még egyszer.Mélységesen igaz amit a filmről irtál.Egy kis kiegészités :A filmet ketten "nemzették",az APA valóban
Huszárik volt de az ANYA egy méltatlanul
elfeledett operatör Tóth János volt,aki a képeket megálmodta és a forgatókönyvet megirta.
Ma is sir a lelke,hogy csak dramaturgként feliratozták,és a gondosan kimunkált képi világot mindenki Sára Sándornak tulajdonitja. Csak egy anya tudja mit érezhet...
vidiak 3 years ago 2
köszönöm a kiegészítést,
és köszönet Tóth Jánosnak is !
(Azért tegyük hozzá, hogy Sára Sándor operatőr csak hosszas vacillálás után "ült be a készbe")
drdoqi 3 years ago
facan gesztenyevel
LOL
sondano 4 years ago
DE milyen gesztenyével?? :-)
boldog kor - ma már örülünk, ha (csak) gesztenye van a gesztenyében...
drdoqi 4 years ago