Uploaded by kriointezet on Aug 23, 2011
A 21. század az előzetes elemzések alapján az informatika, és a biotechnológia évszázada lesz. Számos eredmény már most ismert, amelyek előrevetítik a nem túl távoli jövőt: az emberi géntérkép elkészült, így rövidesen képesek leszünk meghatározni azon gének helyét, amelyek a tulajdonságainkat kódolják, klónozással életképes utódok hozhatók létre anélkül, hogy létrejöttüket megelőzné ivarsejtek egyesülése, bizonyos betegségek már örökítőanyag (DNS) szinten gyógyíthatóak lesznek, őssejtterápiával ma még gyógyíthatatlan betegeket fognak megmenteni.
A Krio Intézet, immár több mint egy évtizedes szakmai tapasztalattal,1998. decemberétől működik. Az induláskor bértárolásos spermabankként kezdtünk működni, majd folyamatosan bővült tevékenységünk köre: 2000-ben a donor spermabank jött létre, 2004-től pedig az őssejtbank szolgáltatás indult el.
Az Intézet jelentkezett 2001.-ben a Széchenyi pályázatra, ahol 9 társintézettel együtt egy olyan projektet indítottunk el, amelynek része egy nemzetközileg is elfogadott köldökvér bank modell kialakítása. A nyertes pályázatban foglaltak megvalósítása 2004.-ben zárult le. Részint ennek is köszönhető, hogy 2004. márciusától Intézetünk engedélyt kapott a köldökzsinórvérben található őssejtek magyarországi fagyasztására, és tárolására.
Intézetünk részvénytársasági formában működik. A részvénystruktúra 2008-ban egyszerűsödött: jelen pillanatban négy tulajdonosa van a KRIO ZRT.-nek. A tulajdonosi körben található a Lengyel Őssejtbank (PBKM), amely Kelet-Európa legnagyobb ilyen jellegű intézménye, míg a maradék három tulajdonos magyar nemzetiségű. Cégünk igazgatóságának elnöke Prof. Dr. Papp György, aki a Magyar Urológus társaság, és a Magyar Andrológus Társaság elnöke, nemzetközileg is elismert orvos, az ÁEK Andrológiai-Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosa. Társaságunk Felügyelő bizottságának tagja Dr. Nagy Kálmán, a BAZ Megyei Kórház Gyermekhematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályának vezető főorvosa, aki a Gyermekhematológiai Szakkollégium vezetője, államilag és nemzetközileg is elismert gyermekgyógyász, valamint a köldökvér projekt szakmai igazgatója. Intézetünk tagja a Családi Köldökzsinórvér Bankok Európai Szövetségének (European Association of Family Cord Blood Banks, EAFCBB), a Cord Blood Europe-nak, valamint tulajdonosai révén a FamiCord Group-nak. 2005. óta auditált minőségirányítási rendszerrel rendelkezünk (ISO 9001:2008 és ISO 14001:2004). Intézetünket 2010-ben akkreditálta az AABB (American Association of Blood Banks), a világ egyik legrangosabb bank szövetsége. Ugyancsak 2010-ben Intézetünk elvégezte az első olyan őssejttranszplantációt Magyarországon, amelyhez a hátteret a bankunkban őrzött őssejtek szolgáltatták.
Intézetünk indulása óta visszafogott, konzervatív üzletpolitikát folytat, nincsenek adósságai, és nincsenek hitelei. A 2001. évtől kezdve a vállalkozás nyereséges, és a nyereség évről-évre a megnyugtatóan alakul. A képződött nyereség egy részét az Intézet minden évben visszaforgatja, és részint technológiai fejlesztéseket hajt végre belőle, részint a donor köldökzsinórvér bank financiális alapját támogatja. A nyereség egy másik részéből az Intézet olyan alapítványokat támogat, amelyek daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását segítik.
-
0 likes, 0 dislikes
3:35
Utazás a sejt belsejébenby ertelmes4,724 views
2:30
Köldökzsinórvérby ossejt30 views
0:11
Köldökzsinórvér-őssejt gyűjtés -- előrelátó gondoskodásby MiniManoBabacentrum454 views
6:06
őssejt bankby SanatateVideo19 views
1:19
DNA Structureby ppornelubio1,281,799 views
3:38
Shakira - Waka Waka Official Music Video / World Cup 2010by OrientalTutorials28,342,458 views
3:43
David Guetta feat. Jennifer Hudson - Night Of Your lifeby davidguetta12,062,385 views
3:37
Andreea Banica - Love in Brasil 2010 [HD]by TheAccess9316,052,530 views
3:45
Inna - Hot (True Love Video Edit)by UltraRecords56,130,778 views
2:08
Sejtbank - Európa vezető őssejtbankjaby ossejt325 views
3:47
Avril Lavigne - Wish You Were Hereby AvrilLavigneVEVO82,554,624 views
3:35
Tiesto - Elements of Lifeby UltraRecords31,674,686 views
3:30
David Guetta feat. Estelle - One Love (Official videoclip)by davidguetta45,293,234 views
3:29
David Guetta feat Kid Cudi - Memories (Official videoclip)by davidguetta73,079,857 views
3:07
David Guetta & Chris Willis ft Fergie & LMFAO - Gettin' Over You (Official videoclip)by davidguetta114,944,997 views
3:08
Armin van Buuren ft. Sharon den Adel - In and Out of Love (Official Music Video)by armadamusic114,170,616 views
3:02
Elvis Presley Jailhouse Rock 1957 colourby exit999934,073,912 views
3:56
Joe Jonas - See No Moreby JoeJonasVEVO12,325,288 views
4:27
Jennifer Lopez - On The Floor ft. Pitbullby JenniferLopezVEVO499,049,116 views
3:09
David Guetta - When Love Takes Over (FeatKelly Rowland)by davidguetta26,885,296 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)