Mondák a magyar történelemből - 06 - István királlyá koro...
Top Comments
All Comments (32)
-
Ennek a főcímzenéje külön valahol megtalálható esetleg?
-
Legjobb tudásom szerint elöször 1790-ben egy orvos(Weszprémi István ha minden igaz) álapitta meg hogy a korona biztosan két részből áll mert latin és görög nyelvü felirat szerep rajta, és a hátsó képeken szerinte olyan emberek szerepelnek akik István király után éltek. De mint mondom ez egy orvos elmélete és nem egy ötvösé/történészé mégis mára ez az elfogadott.Az hogy az ilető hogy került a korona közelében azt már nem vágom
-
@Meledien2 Nem tudjuk, mennyi idős a Szent Korona, nincs bizonyíték arra, hogy nem lehetett Szent István fején, ahogy arra sincs semmilyen bizonyíték, hogy ez a két rész bármikor is külön lett volna. A korona 1978-as hazahozatalánál egy négytagú mérnökcsoport és két aranyműves vizsgálhatta meg, szerintük a korona egy egységesen kivitelezett ötvösmű. A latin és a görög pedig amellett, hogy a hatalom, illetve a bölcsesség nyelve, liturgikus nyelvek.
-
A ma Szent Koronaként ismert ereklyét két fejékből illesztették össze valamikor az Árpádok alatt. Alsó rész bizánci eredetű, ábrázolásai és görög feliratai szerint I. Géza (1074-1077) király kapta VII. Mihály(1071-1078) császártól. A felső rész szintén a 11.sz.-ra keltezhető, de feliratai latin nyelvűek, és vélhetően itáliai eredetű. Általában úgy vélik, hogy a két rész összeillesztése valamikor a 12. sz. második felében történt, az ereklye első biztos említése azonban csak későbbről ismert.
-
@totuhun Ezek a mesék valóban nem fedik az igazságot, hiszen az ún. mese kategória miatt, nem is ez a feladata, ennek ellenére a legjobb mesék között tartom számon én is. :)
A korona témára visszatérve viszont, a ma is meglévő Szent Korona nem azonos Istvánéval. Így az itt szereplő korona hiányában, kérdésesnek tartom a feltételezést is, hogy elkészíthető lenne "avar szerszámokkal". Így úgy gondolom vagy eltévedt a posztod, vagy rossz helyről tájékozódsz.
-
@recurvebows naná. pedig juthattunk volna olyan dicső sorsra, mint a kunok és a besenyők.
-
@JWolf8911 igen, ezt mondja a hivatalos (magyargyűlölő és folyamatosan ferdítő) tüörténelemtudomány is. ezért is gyanús, hogy nem igaz.
-
szerintem
ave beate stephane
salve te christe rex stephane
gloriosus cultor dei rex stephanus ungarorum doctor egregius
-
@recurvebows végül is úgy is felfogható, hogy a nyugati hódítók ellen lépett fel, mint ahogy Vata nagyúr, de akkor még szerintem annyira nem gyűlt meg a magyar nép baja a nyugati papokkal és az egyházzal az ő elvilágosiasodásuk és kizsákmányolásuk miatt. De szerintem neki pusztán csak a hatalom kellett, én úgy gondolom, ha István nem koronázzák meg és nem ő lesz a királyunk, lehet beolvadunk egy másik népbe.
annyira szép az a zene a koronázás alatt
larvinc 3 years ago 30
"...is a very good video, magyars, you're a incrible people..."
"...of yours brothers of the brazil..."
rodelasdebaiano 3 years ago 18