Rimpparemmi
Rovaniemi, Finnország
A Rimpparemmi az első állam által is elismert hivatásos néptánccsoport, amit 1974-ben alapítottak Tervolában, Lappföldön. A csoport székhelye, Lappföld fővárosa, Rovaniemi, mely a sarkkörnél helyezkedik el. Ez a világ „legészakibb néptánc színháza". A táncszínház és a junior csoport 17-17 főből áll, de emellett közel 150 gyerek tagja a Rimpparemmi által működtetett tánciskolának. A Rimpparemmi főként helyi koncerteken és fesztiválokon lép fel, de emellett számos nemzetközi fesztiválon képviselték már hazájukat és Lappföldet.
A Rimpparemmi táncosok saját, igényes zenét játszó, 4 tagú zenekarukkal lépnek fel. Széles körű repertoárjukban többek között megtalálhatók a különböző népzenei trendek, a tánczene, gyermek műsorok, sőt még magyar dalok is.
A Rimpparemmi táncai közt megtalálható a hagyományos finn néptánc - pl. a polka -, valamint dinamikus táncszínházi produkciók, melyek a hagyományos és kortárs táncokat ötvözik.
A legjobb finn koreográfusok munkái láthatók az együttes repertoárjában.
A Rimpparemmi hagyományos nemzeti viseletben lép színpadra, melyek Kareliából származnak. Két másik (eredeti) viseletük északról származik: ezek a Sámi népviselet és a Tervola regió viselete.
A sámi kosztüm alapszínei a kék, piros és sárga és gazdag díszítés jellemzi. A lányok szoknyája a Tervolai viseletben vékony gyapjúból készül. A színe kék, széles és színes csíkokkal díszítve. A fiúk kék térdnadrágban táncolnak. A Kareliből származó "feresi", egyfajta nők által viselt ruha, közkedvelt népviselet, ami a 19. századból származik. Pamut, vastag szegélyű általában kis virágmintával díszített viselet.
A zenekar hegedűn, gitáron és tangóharmonikán játszik.
VIDEO 2.: http://www.youtube.com/watch?v=nbpc5fVXTxw
De jó hogy a verekedés nem látszott bele :) Fantasztikus, köszönöm, hogy feltetted!
Bartokne 3 years ago
Szia. Igen az elég szégyen volt nekünk. Az egyik finn táncos igencsak rosszallúan nézte a dolgot. Na meg a magyar szokás, hogy ha ingyen étel van, akkor egymást eltaposva is odazsúfolódnaka vájuhoz. Ettől függetlenűl nagy élmény volt a finnekkel táncolni :)
vieces 3 years ago