Megütötték a Hír TV operatőrét a Márton utcában
Top Comments
All Comments (45)
-
Az ilyen típust átnevelőtáborba kell elküldeni. Halálra röhögné magát ha megkapna egy ilyen idézést. :XL
-
@yezu75 egy újabb képzeletbeli esemény. legjobb ha előre cáfoljuk azt is, amit szerintünk a másik mondani akar.
ráadásul nyíltan előítéletes is vagy. kérlek mesélj arról, hogy nézel ki. hosszú alkoholista rokker vagy, esetleg középhosszú hajú nyálas buzi, vagy dagadt kopasz? neonáci IQ nulla félig szlovák félig német ősmagyar lennél, vagy csak amolyan gyilkos cigány, pedofil zsidó, kapzsi skót, büdös nigger?
nem csoda hogy nem értesz semmit, a te világodban minden feketefehér.
-
@yezu75 hol kampányoltam a farkastörvények mellett? hol védtem őt? ilyen durva csúsztatások mellett nem csodálnám ha a többi is csak a képzeleted szüleménye lenne. most meg kimondom, hogy azzal, hogy megütötte a másikat ő is bűncselekményt követett el, és megoldhatta volna kultúráltabban is. most meg hirtelen áruló lettem, és a másikat védem?
-
@yezu75 és akkor még ott van a kérdés, hogy ha az illető "megmondta hogy ne kamerázzon" tehát egyértelműen felszólította, az illető magánterületen tartózkodott (az ajtón belül), akkor ez hová sorolható. valamint hogy az a 4-5 emberből álló tömeg nyilvános közszereplőnek számít-e és ettől "véletlenül" felvehetek-e valaki olyat, akinek a becsülete, hírneve egy ilyen (a felvételen) nem tisztázott ügy miatt sérülhet.
kinek a felvétele? kit akart felvenni? ez nem számít.
-
@yezu75 tehát illegálisan felvételt készítünk, hogy ezt később bizonyítékként használjuk fel ahhoz az esethez, amit ugyanezzel értünk el így legálissá válik a sugárzása? ravasz. így ha rendelkezek a kellő papírokkal, bárkiről bármilyen felvételt készíthetek, ami közterületről látható - akár beleegyezik, vagy sem.
-
Ne mondd, hogy nem, mert mióta 'beszélgetünk' folyamatosan be akarod magyarázni, hogy igaza volt a dagadtnak.....ja, és igen ugyanúgy jellemző egy embertípusra a dagadt és kopasz, mint a cigány, vagy a zsidó.
-
Egyébként, ha már ennyire a farkastörvények mellett kampányolsz, akkor talán adjunk ki vadászengedélyt az ilyen IQ mínusz vadbarom plázafaszagyerekeknek az összes mentősre, buszsofőrre, villamosvezetőre, postásra, vagy bolti eladóra. Ne csak a tv-seket üssék, akkor lehessen már mindenkit nem? Nekik meg adjunk önvédelmi fegyvert a kezükbe, és kész az általad oly igen preferált anarchia. Egy jogállamban egyszerűen NINCS helye az ilyen ember/szabásúaknak!! .....és még mindig véded....
-
Valóban bűncselekmény történt. Megütöttek egy munkáját végző embert az utcán. Attól a perctől kezdve pedig nem bűncselekmény a képek leadása. Egyébként, mint gondolom Neked is feltűnt, nem a megütött operatőr képeit hozták nyilvánosságra!!! Azon felül az operatőr nem IQ harcos barátunkat akarta felvenni, hanem a VÉSZ elnökét, aki foglalni ment. Utólag különben tájékoztatták izomagyat, hogy mondhatta volna, hogy nem akar szerepelni......akkor mondta, hogy jaaaa, aztat nem tuttam!!!!
-
csak akkor kiderül hogy magyarországon mindenki zsidó, vagy cigány, mert senki sem tökéletes... no és akkor fűszerezésképpen vizsgáljuk csak meg éliás ádám nevét és kinézetét
-
nem védem, és te is állat vagy. minden ember az. a magyar intelligens ember, mint például gyurcsány ferenc, bajnai gordon, medgyessy péter...vagy azok a szavazók, akik a kommunista párt utódjára szavaztak 2 egymás utáni alkalommal, vagy azok a politikusok, akik populistareklámokkal nyerték a tavalyi választást, stb. tudom, ők nem minősülnek annak, ilyenkor automatikusan a zsidó kategóriába esnek.
-
@yezu75 annak van esze, aki visszaél azzal, hogy nem ugyanabba az elbírálási kategóriába esik, mint a másik?
vagy annak, aki kijelenti, hogy aki zsidó vagy cigány az törvényszerűen lop? vagy csak mindenki cigány aki sötét bőrű és nem szimpatikus, mindenki zsidó, aki ugyanez fehérben?
nagyon szép dolog a törvény kétélű kardja, csak óvatosan kell bánni vele.
-
@yezu75 ez mutatja, hogy minden macska addig fúj, amíg láncon van a kutya. ugyan is arról is lehetne vitázni, hogy ezek a gúnyos megjegyzések és a manipulatív felvétel (aminek nem ismerjük ez elejét) mennyire sérti a rajta szereplő illető megbecsülését/hírnevét. vagy szerinted a dagadt és a kopasz ugyanúgy minősít, mint a cigány vagy a zsidó? esetleg egy hosszú hajú vékony fehér keresztény ha ugyanezt csinálta volna, sokkal elnézhetőbb lenne?
-
@yezu75 kivéve ha a rajta szereplő személy ráutaló magatartásával kifejezte, hogy nem kíván szerepelni.
nem hiszek az "újságírói" tekintélyben. bizonyítottak, mint a politikusok és a bkv ellenőrök, pedig ők is a "közösség munkájának részét végzik". nem igazán tudok tisztelni egy olyan újságírót aki gúnyolódó kérdéseket tesz fel a másiknak. amit ironikus módon ugyanúgy nem merne megtenni az illető személlyel összezárva egyedül-kettesben, mint ahogyan az itt felháborodottak sem.
-
@yezu75 igaz, csupán maga a felvétel cenzúrázatlan leadása önmagában bűntény volt. másrészt édes kevés a törvény ott, ahol belső anyagok kerülnek fel internetre, tehát ha van bennem egy kis emberség, és a felvétel nem tartalmaz semmilyen számomra fontos egyéb anyagot, letörlöm. ne játsszuk 30-40 évesen is azt, mint a hülyegyerek, akinek kamera került a kezébe.
másrészt igen, más személy, de ennek abszolút nincs jelentőssége abból a szempontból, hogy egyik sem különb a másiknál.
-
Egyébként még mindig érdekes, hogy Te mennyire véded ezt az állatot...... ja, és még valami: a magyar intelligens ember, többnyire nem így intézi a dolgokat! Említett népcsoport tagjai intézik erővel a problémát!!!!!
-
A híradós anyag elkészítése és leadása egy országos médiumban NEM számít a felvétellel való visszaélésnek! Továbbá szerintem igenis van különbség egy munkáját végző újságíró és egy felbőszült kopasz, dagadt "vállalkozó" között. Pl. az egyiknek van esze, a másiknak nincs. Egyébként pedig puszta elkeseredésből zsidózom és cigányozok. Mindkettő ugyanazt tudja: hazudnak, lopnak, rabolnak, ölnek. Csak az egyik legálisan, a másik kevésbé.
-
@noone4772 Valóban elég pontos voltál, köszönöm a kiigazítást. Azért továbbra se hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy közterületen a munkáját végző operatőr egyrészt, engedély nélkül bárkit, és bármit felvehet, amennyiben pedig valaki ezt kéri arca a későbbiekben digitálisan kitakarható, ettől azonban a felvételt még nem kötelező megsemmisíteni. Másrészt a fotós, operatőr közfeladatot ellátó személynek minősül, így más elbírálás alá esik a bántalmazása.
-
ha hófehér ember ütött volna meg cigány kamerást, tapsolnátok?
-
@yezu75 remélem elég pontos voltam ahhoz, hogy a gyenge kifogásaiddal ne hitegesd magad. ehhez egyébként sem kell törvény, hogy valakinek a személyiségét tiszteletben tartsd. lényegében az ilyen (és az "ismerkedő" hölgy) típusú média"szakemberek" csöppet sem különböznek a pofozkodó tolvajoktól.
-
@yezu75 „A fentieknek megfelelően a képmás és a hangfelvétel - mint az ember külső megjelenésének ábrázolása - a törvény védelme alatt áll, az (1) bekezdésből [Ptk. 80. §] következően azzal kapcsolatban bármiféle visszaélés tilos. Ez nemcsak a (2) bekezdésbe ütköző módon, tehát az engedély nélküli nyilvánosságra hozatal útján valósulhat meg, de - egyebek mellett - a felvétel készítésével is, ha valaki az érintett engedélye nélkül, illetéktelenül hatol be a személyiségi érdekkörbe (BH1985. 57.)
-
@yezu75 ÉS "Mentesül a tömegfelvételek készítője."
mivel ez nem egy rendezvény volt, a ráutaló magatartásával kifejezte, hogy ne készítsenek róla felvételt.
-
@yezu75 hab a tortán: "Adott emberről bármilyen, bármikor készített hang illetve képfelvételhez az érintett hozzájárulása szükséges. A már elkészített képmás és hangfelvétel nyilvánosságra hozásához szintén az érintett személy hozzájárulása szükséges, melyet a nyilvánosságra hozónak be kell szereznie. A beleegyezéshez elegendő az érintett ráutaló magatartása is."
-
@yezu75 mindenki idióta, aki nem a gondolataidat olvassa, ugye?
ha valakit piszkálsz, nagy eséllyel orrba nyom. ez meg az élet törvénye.
végső érv: zsidózás cigányozás. ennyit a te hivatkozásaidról.
rohadt tetves fasszopó geci cigány!
heiligfing 2 years ago 10
Látszik hogy csak kínjában probál vigyorogni. Röhejes
Theracoon4 2 years ago 10