A botrányos betelefonálós tévévetélkedők után idén megjelentek a jósműsorok az RTL Klubon és a TV2-n. Mi több, mára a telekvízek és a telejósdák terén valóságos nagyhatalom lettünk.
Mindez az emelt díjas telefonhívásokra alapozott műsorokat gyártó Telemedia InteracTV Produkciós Kft.-nek köszönhető. A rejtőzködő médiaguru, Törőcsik Jenő üzletember tulajdonában álló, évi tízmilliárdos hasznot húzó társaság immár félszáz országban szédíti az arra fogékonyakat - például a bel-budai, Böszörményi úton berendezett stúdióiból.
Vagyis, a látszat ellenére nem sufnituningról van szó, hanem egy, az egész világot behálózó vállalkozásról. A jövendőmondók tevékenysége láttán támadt nézői felháborodás ellenére ezek az adások nem ütköznek a felettébb nagyvonalú hatályos törvényi szabályozásba.
A Heti Válasz értesülései szerint azonban az illetékes hatóságok - a Médiatanács, a Gazdasági Versenyhivatal és a fogyasztóvédelem szervei - egyeztetésbe kezdtek arról, hogyan lehetne fokozottabban érvényesíteni az egyetlen telefonhívással magukat akár több tízezer forintos költségbe verőket.
Egyúttal kiderítettük: az RTL Klubon Asztro Show néven naponta jelentkező műsor németországi gyártója - a jósszolgáltatás általános szerződési feltételeibe rejtett kitételekkel - elhatárolódik saját jósaitól, és nem vállal felelősséget a jövendőmondók által szolgáltatott információk helyességéért és minőségéért, pontosságáért, biztonságáért, időszerűségéért, jogszerűségéért, alkalmazhatóságáért. „Különösen nem felel a szolgáltató olyan károkért, amelyek abból adódnak, hogy a hibás információkat a felhasználók követik" - áll a szövegben, mely így aligha lehet más, mint annak közvetett beismerése: az egész jóslás hatalmas átverés.
A Heti Válasz augusztus 25-i számában beszámol a betelefonálós tévévetélkedők megtévesztő gyakorlatáról is, és, „felkészültségüket" tesztelendő, a TV2-n futó Ezo.tv két jósának ugyanazt a kérdést tette fel - hogy a jövendőmondók egymásnak ellentmondó válaszaikkal tegyenek tanúbizonyságot arról: a jövő még a 90-es előhívójú emelt díjas telefonszámon sem kifürkészhető.
@jaroBlahuta Mert a betűvel írott törvényt nem szegik meg.
MetroKontroll 3 months ago
@MyBajnok 1:21
Hegykamp 4 months ago
A Hőség Kapuja? Télire szerzek egy ilyet.
Krisztian5HUN 5 months ago
mert a médiában vannak....
amúgy egyszer sem hallottam hogy azt mondta volna, ön szerencsés nincs rontás önön.
bár ennyi pénzért kapjon valamit mást nem rontáslevételt...
ha már szolgáltatást vesz igénybe.
MyBajnok 6 months ago
fasz kalap ......Ezeket az embereket miért nem zárják le csalásért ???
jaroBlahuta 6 months ago