Uploaded by hujbertistvan on Sep 10, 2009
A váci Tabán utcai Fogyatékosok Napközi Otthona fiataljainak rövidfilmje
Elvi megfontolások
A tavasz beköszönte feletti kitörő öröm az ember ősi élménye, valljuk, hogy az épeknek és a sérülteknek egyaránt az. Filmünk kísérletet tesz az általános társadalmi megítéléssel szemben felmutatni a sérült ember minden gondjának-bajának ellenére való szellemi teljességét, természetességét, romlatlan báját. Igyekszünk az ember mélyebb lelki dimenzióira irányítani a figyelmet, ahol a fizikai vagy funkcionális fogyatékosságnak már nincs jelentősége, ahol születésünkkor kapott „maglényegünk, ama egyszeri, megismételhetetlen lelkünk honol.
A film „története
A rövidfilm alapmotívumát a bevezető részben az egyik fiatal által elmondott Weöres Sándor gondolat adja: „Életük csöndes vidám, békéjüket nem sértheti senki és semmi. Szavaikból nem sokat meríthetsz, de lényükből magát a mindenséget A „Májustánc-ban a bevezető mondatok elmélyülésre ösztönöznek, majd mintegy az elhangzottak alátámasztásaként a májusi természet képeibe ágyazva zenére vágott mozgások sorozata következik. A táncos rész nem egy hosszadalmas rendezés eredménye, hanem spontán, belülről fakadó, koreográfiától mentes örömmozgás. A zene ezt a spontán mozdulatsort váltotta ki a tavasznak megörvendőkből.
A technikáról
A fiatal alkotók eszközei nem teszik lehetővé a fejlett fotó- és filmtechnika alkalmazását. (Filléres digitális zsebfényképezőgépekkel illetve mobiltelefonnal dolgoznak.) A film elkészítésének folyamatában egyébként sem a végső produktumon van a hangsúly, hanem az alkotó örömteli együttléten. A művészetterápia alkalmazása során feltörő erők felszabadulása az elsődleges szempont.
Napközinkben az utóbbi években a digitális fotózás és filmezés a fejlesztőmunka részévé vált. A technika mindennapos használatával önkifejezésük és művészi érzékenységük folyamatosan finomodott, s e fejlődés adta a film elkészítésének ötletét. A sérült fiatal barátainké az érdem a témák felvételéért, a helyszínek kiválasztásáért, s a szenvedélyes alkotókedvért. Segítőik csupán a májusi örömünnep köré rendezték az általuk készített nyersanyagokat.
Készítették
Csüllög László, Nagy Adrienn, Ojtozi Lívia, Sáray Tibor, Szerencsés Zsolt, Tóth Mariann, Valcz Viktor, Vereb Attila + Fejér Szilvia, Hujbert István as helpers
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
2 likes, 0 dislikes
4:25
Sérültek otthonaby hirsarok371 views
3:58
„NYITVA VAN AZ ARANYKAPU!" 2010 Egerby toozok1,275 views
3:54
István a Fókuszban - 2010.04.12.by Lina780418674 views
0:45
Márminálunk babám fogyatékos módraby milkab92198 views
1:01
Egy makkolatlan elme örök gagyogásaby eastierr98,256 views
0:51
Fogyi Danceby Richee002472 views
5:05
Debrecen Napsugár Tánc- csoportby tatus85376 views
0:31
Zsidóbarát fogyatékos buziby jovonkinfo23,321 views
9:30
Mónika show, értelmi fogyatékos cigány familia 2. részby rxtx1979224,848 views
4:16
A Társulat - Gyertyákby wendyfeehily46,020 views
0:57
Old mobile phones - Mobile phone museum and collection - Régi mobiltelefonok - Mobiltelefon múzeum és gyujtemény - 34by erroraothue30 views
1:00
Együtt a fogyatékossággal élők elfogadásáért kampány reklámfilmje - A veszekedésby karpatpress35,779 views
3:25
Művészetterápiaby roskope993 views
0:05
Fogyatékos Gyerek 2by verebmadar51,638 views
3:45
Komáromi Pisti - Olyan jó, hogy fogod a kezemby komaromipisti7,518 views
9:47
Segítünk, hogy segíthessby Barcziiskola296 views
5:14
Szalmaszál Fogyatékos Embereket Segítő Szolgálat » Videogalériaby ozcenter229 views
3:45
Álom képek - Ez kész pénzby tabanmedia535 views
2:57
A Down-szindrómaby napidoki242 views
14:27
2011. március 11.by tabanmedia425 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)