Többször megnéztem az egész filmet, és inkább hiszem el ennek a filmnek az érveit, mint ennek a mocskos világ jelen történéseit. Benne élünk, és mindent tapasztalunk részben egy formán, részben nem. Csak látni kell megtanulni ezeket és mindjárt nem is "ostobaság", amit ez a dokumentum film próbál elmondani.
Ez ostobasag. Ez az egesz film olyan mint a titok, nem szol semmirol csak ocsarolnak benne mindent es probalnak melyeket mondani, fejtegetnek dolgokat megfoghato dolgok nelkul. Ertelme sincs az erzelmek felborzolasan kivul.
@Attila148 Nem is azt mondtam, hogy az embert szolgálja. A Rendszert szolgálja. A rendszernek viszont az embert is szolgálnia kéne, lévén azokból áll ( vagy még inkább a kapcsolataikból). Sajnos ez az, ami egyre inkább elmarad.
Tehát lényegében annyi hozzáfűznivalóm van a kommentedhez, hogy: >>jelen pillanatban<< a technológia is a fogyasztói társadalom fenntartásának eszköze.
Úgy gondolom a technológiának kellene szolgálnia az embert és nem fordítva. És manapság nem tudnám egyértelműen kijelenteni hogy a technológia szolgálja az embert. A technológia önmagában nem lehet jó vagy rossz, mert nem tud cselekedni.
@Attila148 A technológia semleges. Arra szolgál, amire megteremted. A jelenlegi rendszer nyilván olyan technológiákat reremt és hasznosít, amely azt szolgálja.

box53andzael86 2 days ago
Mire érted?Hogy a demokrácában a gazdagoké a hatalom?Tényleg hazugság és ostobaság lehet.Hm.Tényleg.
TheCattius 2 months ago in playlist halálsugár
Ez ostobasag. Ez az egesz film olyan mint a titok, nem szol semmirol csak ocsarolnak benne mindent es probalnak melyeket mondani, fejtegetnek dolgokat megfoghato dolgok nelkul. Ertelme sincs az erzelmek felborzolasan kivul.
roskildelaca 3 months ago
második fele elég béna ennek a videónak. az eleje nagyon jó, de a technokrata vége nem értelmes.
a srác hangja se tetszik
miki1900 6 months ago
1:10 nél a kép annyira durva!
miki1900 6 months ago
@Attila148 Nem is azt mondtam, hogy az embert szolgálja. A Rendszert szolgálja. A rendszernek viszont az embert is szolgálnia kéne, lévén azokból áll ( vagy még inkább a kapcsolataikból). Sajnos ez az, ami egyre inkább elmarad.
Tehát lényegében annyi hozzáfűznivalóm van a kommentedhez, hogy: >>jelen pillanatban<< a technológia is a fogyasztói társadalom fenntartásának eszköze.
olfazarc 1 year ago
@olfazarc
Úgy gondolom a technológiának kellene szolgálnia az embert és nem fordítva. És manapság nem tudnám egyértelműen kijelenteni hogy a technológia szolgálja az embert. A technológia önmagában nem lehet jó vagy rossz, mert nem tud cselekedni.
Attila148 1 year ago
@Attila148 A technológia semleges. Arra szolgál, amire megteremted. A jelenlegi rendszer nyilván olyan technológiákat reremt és hasznosít, amely azt szolgálja.
olfazarc 1 year ago
Szerintem a technológia is a fogyasztói társadalom fenntartásának eszköze.
Attila148 1 year ago