Uploaded by bibbyadmin on Nov 10, 2009
2009. augusztus 30-án a kárpátaljai Mezőváriban Játék Határok Nélkül - Sportnapon vett részt településünk. A program délután kezdődött a helyi sportpályán kárpátaljai és magyarországi csapatok vetélkedőjével különböző sportágakban, népi virtuskodásokban.
A versenyeken először a 6 csapat vett részt. Név szerint:
•Tarpa I. Kurucok Java - Tarpa
•Tarpa II. Vadmalacok - Tarpa
•Budapest Vegyes - BuTarpa - Budapest - Tarpa vegyes csapat
•Mezővári I. Wobler - Mezővári
•Mezővári II. Dózsa Maffia - Mezővári
•Mezővári III. 8-as fogat - Mezővári
A csapatok 8 fővel versenyeztek. Összetétel 2 nő és 6 férfi. A hivatalos sportprogramok után szabadsportolásra volt lehetőség a közönség számára a hivatalos trénerek felügyelete mellett.
Rönkhajítás versenyszámban a csapatok férfi versenyzői (csapatonként 4 fő) a kijelölt vonaltól fej felett vagy alatt hajítva dobta el a rönköt. A legtöbb pontot a legmesszebbre dobó csapat kapta. Értékelésnél a csapat tagjainak legjobb eredményét össze kellett adni. Sportolónként egy próbálkozás volt lehetséges.
Hordógurításkor a csapat 4 férfi résztvevői hordót gurítottak a kihelyezett szalmabálák között szlalom menetben. Egyszerre két csapat versenyzett. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapta.
Szekérhúzás versenyszámban a csapat férfi tagjai (6 fő) tolta illetve húzta a szekeret. A csapat női résztvevői (2 fő) a szekéren ülve irányították azt. A szekeret a kihelyezett szalmabálák között szlalom menetben kellett vezetni. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapta.
Sulykolófa hajításkor a csapatok 2 női és 2 férfi versenyzői a kijelölt vonaltól fej felett hajítva dobta a sulykolófát. A legtöbb pontot a legmesszebbre dobó csapat kapta. Értékelésnél a csapat tagjainak legjobb eredményét kellett figyelembe venni.
Zsákbanfutáskor a csapatok egy-egy résztvevője versenyzett a következő kettő felkészült. A kiindulási helytől 2 férfi és 2 nő a 20 m-re lévő szalmabálát megkerüli, majd visszatér a kiindulási helyre. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapja.
Ruhateregetés c. versenyszámban egy kifeszített kötélhez szaladtak a csapat női és férfi versenyzői (csapatonként 2-2 fő). A földre letett kosárból a kötélre 5 db konyhakendőt kellett felcsíptetni (2 csipesszel). A következő versenyző az előzően kiteregetett ruhákat szedte be. A csapat két tagjának teregetni és kettőnek beszednie kellett ruhát. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapta.
Zsákkalfutás spotszámban a csapatok férfi résztvevői versenyzik. A kiindulási helytől szlalom menetben a szalmabálákat megkerüli, majd visszatér a kiindulási helyre. Egyszerre két csapat versenyez. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapja.
Dézsacipeléskor (kosárcipeléskor) a csapat férfi (6 fő) résztvevői mellmagasságba emelt hordót vittek a kihelyezett szalmabálák között szlalom menetben. Egyszerre két csapat versenyezett. A legtöbb pontot a leggyorsabb csapat kapta.
Hagyományos rongyfocival a csapat minden tagja kiskapura rúgott. A legtöbb pontot a legtöbb gólt rugó csapat kapta.
Kötélhúzáskor az összesorsorsolt két csapat a kötél két végét húzta a sípszó elhangzása után. Az a csapat nyer, aki legalább 5 m-el elhúzza a mási csapatot a kiindulási helyéről a legrövidebb idő alatt.
Az eredmény hirdetésig barátságos focimérkőzés láthattunk Mezővári SE - Öregfiúk játékában. A focimérkőzés félidejében került sor az eredményhirdetésre. Minden csapat oklevelet, emléklapot kapott. Az első három helyezett csapat kupával lett díjazva. Hidvégi Üstös Pál nyereményeket, felajánlásokat adott át.
Az eredményhirdetés után ünnepi futásban vehettük részt a Tisza töltéséig Hidvégi Üstös Pállal a Tisza Nagykövetével. Már esteledett mikor kezdeték vette a nemzetközi zenés-táncos mulatság. Sötétedés után tűzijátékot láthattuk. A vetélkedőt a kárpátaljai kézművesek bemutatója és kirakodóvásár egészíti ki.
Category:
Tags:
License:
Standard YouTube License
-
0 likes, 0 dislikes
14:45Szigetközi Sasok - Vetélkedők 01by szigetkozisasok421 views
8:02Bereg Citerazenekar fellépése a Huszti Farmonby bibbyadmin378 views
6:02Játék Határok Nélkül_1993_Wales 1. - 1/8by arpy868,543 views
2:25Nemzetközi Kukoricadobó Verseny (Szerző: Balog ...by mozgokepes198 views
4:17II. Rákóczi Ferenc Emlékmenetby bibbyadmin324 views
1:53Nők férfiak nélkül magyar feliratos előzetesby MNETtrailer3,737 views
6:11Játék Határok Nélkül Sportnap Hordógurításby bibbyadmin150 views
7:28Játék Határok Nélkül Sportnap Rönkhajításby bibbyadmin202 views
9:29IX. Történelmi Kuruc Nap 3 részby bibbyadmin368 views
4:32Játék Határok Nélkül Sportnap VTV Nyíregyháza B...by bibbyadmin130 views
8:20IX. Történelmi Kuruc Nap 2 részby bibbyadmin236 views
2:08Megyenapi Ünnepség 2011.by bibbyadmin108 views
9:31Játék Határok Nélkül Sportnap Teregetőversenyby bibbyadmin262 views
3:26636 János talks about the old chief herdsmen. J...by sonidus16,437 views
7:11Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszá...by bibbyadmin405 views
6:28Játék Határok Nélkül Sportnap Zsákbanfutásby bibbyadmin189 views
9:59Játék Határok Nélkül Sportnap Rongylabdafociby bibbyadmin495 views
7:07Játék Határok Nélkül Sportnap Sulykolófahajításby bibbyadmin76 views
8:06Játék Határok Nélkül Sportnap Kosárcipelésby bibbyadmin116 views
0:41Ünnepélyes Zászlóbontás MR1 Kossuth Rádió Inter...by bibbyadmin95 views
- Loading more suggestions...
Link to this comment:
All Comments (0)