About this user
Hunnia Krisz (kriszpy2)
Trianon
Mikor elérkezett a gyászos nap
a reggel talán fel sem virradt.
Sötétség borult az egész világra,
de legfőképpen a vén Európára.
Sötétség lett a fellegekben,
sötétség lett a magyar lelkekben.
Szégyenfoltja Európának e nap,
amikor eltiporták szép hazánkat.
A hiénáknak a mennyországra fájt a foguk,
de Isten segedelmével beletört a becskájuk.
A mennyországot erőszakkal megszerezni nem lehet,
az csak a kiválasztott nép öröksége lehet.
Felosztották egymás közt az országot,
mint gyermekek játék közben a kártyalapot.
Mindenki megkapta a maga részét,
de ez még nem nekik elég.
Mindegyik akart még egy darabot,
míg szép országunk el nem fogy.
De nekik még ennyi sem lett volna elég,
a nemzetünk kiirtása lett volna a végső cél.
Erdély és Felvidék idegen kézbe jutott,
Délvidék és Kárpátalja is hasonló sorsra jutott.
Az Őrvidék járt talán a legjobban,
de ő is visszatér az első adandó alkalommal.
Tudjuk, hogy ez az idő már közeleg,
mert Isten nem hagyja elveszni e nemzetet.
A trianoni határ nem lesz örök,
mert azt nem más alkotta, mint az ördög.
Bízhat benne minden magyar, határon innen s túl,
a Kárpát-medencében újra a magyar lesz az úr!
Visszatér újra az ezeréves határ,
büszke, szép ország lesz az én hazám.
Soto Bala: Emlékezz magyar!
Emlékezz magyar, az átkos napra,
Az árulók által dicsőített Trianonra
Emlékezz magyar, az átkos évre,
Amikor eltűntek határaink, de nem örökre.
Emlékezz magyar, a történelmünkre,
A Dicső Árpádra, meg a többi hősünkre,
Emlékezz magyar, a büszke katonákra,
A lágy esőkre, a visszatért magyarokra!
Emlékezz magyar, hogy éltek nagyok,
Akik nem mások, mint igaz magyarok,
Emlékezz magyar, a forradalomra,
A világba kiáltott, néma szavakra!
Emlékezz magyar, a területünkre,
A magyar Felvidékre, a magyar Erdélyre,
Emlékezz magyar, a határontúli magyarra,
Kik még most is várnak az igazságra!
Emlékezz magyar, mindenre rólunk,
Hisz mi egykor nagy nemzet voltunk
Emlékezz magyar, nincsenek gúnyhatárok,
Hisz mi nem vagyunk mások, mint magyarok!
FELVIDÉK HIMNUSZA!
Kárpátok alján és Felvidéken zokognak a fák,
de Maros partján sír a vadvirág.
Sír az erdő, sír a mező,
az egész Magyarország egy nagy temető.
De rég veri már az Isten a Magyart,
de verje is, míg össze nem tart!
Aki Magyar, szeresse egymást
és tegyen egy szent fogadást:
Nem, nem, soha,
nem vesztem el Magyar hazám,
A rabszolgaság úgysem tart soká,
mert nem tudják legyőzni a büszke Magyart !
Csángó Himnusz
Csángó magyar, csángó magyar,
Mivé lettél, csángó magyar.
Ágról szakadt madár vagy te,
Elvettetve, elfeledve.
Egy pusztába telepedtél,
Melyet országnak neveztél.
De se országod, se hazád,
Csak az Úristen gondol rád.
Idegen nyelv béboritja nyom,
Olasz papocskák nyakadon.
Nem tudsz énekelni, gyónni,
Anyád nyelvén imádkozni.
Én Istenem mi lesz velünk?
Gyermekeink, s mi elveszünk!
Melyet apáink őriztek,
Elpusztítják szép nyelvünket!
Halljuk, áll még Magyarország,
Úristenünk, te is megáldd!
Hogy rajtunk könyörüljenek,
Elveszni ne engedjenek.
Mert mi is magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk.
Úristen, sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!
--------------------------------------------
Siklósi András
Ajánlatok egy pribéknek
(A magyarság kínzóinak)
Ne legyen több nyugodt álmod
se örömöd se barátod
Omoljon rád az éjszaka
csillagtalan sötét fala
Hallgass ezer börtönmesét
őrök rugdossák szét veséd
Verjenek naponta százszor
s robbanj föl trópusi láztól
Tapossanak el mint barmot
a hódító gyilkos tankok
Inged legyen pusztai szél
nyakravalód hóhérkötél
fürdővized véres tócsa
pihenőd az akasztófa
mulatód rút sintértelep
szeretőid veszett ebek
szobrod bamba bőgő ökör
koporsód egy meszesgödör
Legyél sánta vak és süket
patkány harapdálja füled
Csontrepesztő fagy vidítson
tüzes kemence pirítson
Szorítsanak kurtavasba
s ássanak bűzös ganajba
Kések csiklandozzák torkod
sósav marja szét a gyomrod
Áram rázza mellkasodat
szaggasson szét a gyorsvonat
Rozsdás kard szúrja át szíved
gránát tépje le a fejed
Csipkedjenek kígyók hangyák
üvöltésed meg se hallják
Hollók osztozzanak rajtad
hullarabló sakálfajzat
Gyűlölünk megvetünk téged
sorsodtól semmi se véd meg
Szégyene vagy a hazánknak
gonoszabb mint a vadállat
Üldözzön a hősök átka
kiket te küldtél halálba