About this user
Csodálkozom, tehát vagyok.
A magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Amióta csak elindultam azon az úton, amit a magaménak tartok, folyton arra törekszem, hogy rábízzam magam a jelekre, hogy cselekedeteimből tanuljak - és ne abból, hogy elképzelem, mit cselekednék.
Ha rá akarok jönni, ki is vagyok valójában, mit jelent egész életem - meg kell ismernem mind a jövőm lehetőségeit, mind a múltamat; tudnom kell, hogy honnan jöttem és hová megyek. Ámbár tudjuk, hogy az útvesztő végén a halál vár ránk, én nem mindig tudtam ezt; nemrégen a bennem élő kamasz még azt hitte, hogy csak mások halnak meg - de most már látom, hogy az út, amelyet ezen az útvesztőn belül kiválasztok: ez tesz azzá, ami vagyok. Nemcsak dolog vagyok; létezési mód is - egy a sok-sok mód közül -, és az a tény, hogy ismerem az utat, amelyet eddig megtettem, és azokat is, amelyek számomra még megmaradtak, segít majd megértenem, hogy mi lesz belőlem.