Afrikában is beköszöntött a kommunikáció korszaka. Európa és a hatalmas afrikai kontinens között megindult az ajándékok cseréje, a kommunikáció, amelynek során a nyelv s a szavak jelentése kiemelt fontossággal bír. Marguerite Peeters belga újságírónő, a brüsszeli „Intercultural Dialogue Dynamics Intézet főigazgatója az etikai globalizáció szakértője. Elmondja, miért veszélyes egyes szavak jelentését megváltoztatni. Például az életminőség esetében egy orvos vélheti úgy, hogy ha egy beteg már nem él minőségi életet, akkor sor kerülhet az eutanáziára. Számos más szóval is ez a helyzet:
„A legszembeötlőbb szavak ilyenek, mint a reproduktív egészségügy vagy a nemek egyenlősége, amelyeket Afrikában is be akarnak vezetni, holott itt semmi másról nincs szó, mint az emberi személy leépítésének programjáról. Úgy vélik, hogy az anyaság, a férfi-nő komplementaritása, a férfi és a nő házassági önazonossága pusztán társadalmi konstrukciók. A nemek egyenlőségének fogalma, akár csak a reproduktív egészségügy, immár a nemzetközi politika prioritásai lettek. Sajnálatos módon az afrikai kormányok is így vélekednek, s ez a kérdés belép az afrikai kultúrába, kultúrákba.
Nagy kísértést jelent afrikai testvéreinknek, hogy visszautasítsák azt a munkát, amelyet az elmúlt században a misszionáriusok végeztek.
„Valóban szükség lenne arra, hogy az afrikai keresztények ne érezzék úgy, hogy ők alacsonyabb rendűek a nyugati keresztényeknél, és végbevigyék az evangélium kulturális forradalmát.
A nyugatiak felsőbb rendűnek képzelik magukat, holott ők is tanulhatnának az afrikai lélektől, hisz ez a remény földrésze.
„Afrika számára napjaink kairoszt, a választás idejét jelentik. El kell döntenie, hűséges marad-e önmagához, hisz sajátos ajándékokat kapott Istentől. Van benne érzék az életre, az anyaságra, az emberi közösségre, a testvériségre, amely nem olyan, mint a francia forradalomé volt, hisz az horizontális, hanem valóban az istengyermekségen alapuló testvériségről van szó. Az afrikaiakban él annak a tudata, hogy ők az Atya, az Atyaisten gyermekei. A pogány hagyományokban is él egy atyai isten képzete. Afrikának megvan az érzéke a szent, a szakralitás felé. Épp ezért azt kell választania, hogy hű marad sajátos hivatásához, s így prófétai szerepet tölt majd be a mai világban.
(less info)