"Tesók", és a kegyelem hol marad, ami által, és ami által egyedül(!!!) van üdvösségünk? Ez a sátán vádlása, nem a megmentő Jézus hívása, aki mondja, hogy ne vétkezz, de nem vádol, mert elvitte a jogos büntetésünket! NEM HÍVŐK, FIGYELJETEK! EZ NEM JÉZUS ÜZENETE! JÉZUS ÜZENETE EZ: SZERETLEK, EZÉRT BÉKÜLJ MEG VELEM, ÉS ÉN ELVESZEM A BŰNEIDET! A vádlás maradjon az ördögé, enyém a kegyelem, amely átformál. Dicsőség érte Istennek!
Ő a szeretet de mivel akiket szeret megóvja a bűntől, hogy az övéi teljes örömben legyenek a mennyben. Oda bűnös ember nem kerülhet. Jézus megtisztít a bűntől, aki Őt követi nem akar vétkezni. Az nem jelenti azt hogy tökéletesek volnánk, mert vétkezünk és elesünk, de ezzel nem értünk egyet, és nem azonosulunk a bűnnel, és nem nevezzük jónak vagy elfogadhatónak. Így hát nincs más megoldás csak a Jézus Krisztusban való hit.
Persze vannak olyanok kik a lelkiismeretüket megölték az Istentagadás által.
A büntetést Isten egyedül a hitetőre szabta ki, ezért megjelent az Úr testben a Jézus Krisztus által, hogy elvegye bűneink büntetését az egyszeri és megismételhetetlen megváltása által amit a kereszten szenvedett el.
Amikor megjelenünk Isten előtt késznek, tisztának, és tökéletesnek állít Jézus Krisztus az a Mennyei Atya elé.
Amikor nem olyat teszünk mi egyenes vagy nem olyan úton járunk, akkor csak a magunk pillanatnyi helyzetére gondolunk.
Az hogy tetteinknek milyen következménye lesz az pedig a jövőben derül ki. Az őszinteség mindig kifizetődő, hiszen nemcsak mást hanem önmagunkat is becsapjuk csalárdságunkban.
Ez szörnyű! Nem olvasta az evangéliumokat?! A kereszt, a megváltás, a kegyelem az mi?! Jézus helyettes áldozata, ami egyszeri és tökéletes? Ami felszabadít egy új életre.
Még jó, hogy nem tőle hallottam először Jézusról, különben nem lennék keresztény. Jó, hogy Isten nem a tetteim alapján, hanem Jézus Krisztuson keresztül ítél meg. Isten legyen irgalmas ehhez az emberhez...
Ez egy hulye fanatikus, Isten=Szeretet ennyi. Meghogy orokke valo buntetes.... Meg nem kell mindent kezszpenznek venni amit a biblia ir, azt is csak emberek irtak. Persze van benne sok okos tanitas, csak ugye tudni kellene olvasni a sorok kozott, hogy mi is az igazi mondanivaloja.
@planet2012 Helló, akkor mindenki hülye fanatikus aki szereti az Úrat és komolyan veszi az Isten igéjét? Szerinted ki Írta azt? A Szent lélek szellem által az Isten emberei! Bolondság azoknak kik elvesznek, de nekünk az Isten megtartó ereje.
A sorok között már felfedezed az Istent. Ő a szeretet de mivel akiket szeret megóvja a bűntől hogy az övéi teljes örömben legyenek a mennyben. Oda bűnös ember nem kerülhet. Jézus megtisztít a bűntől, aki őt követi nem akar vétkezni.
@kegyesa1 Az nem jelenti azt hogy tökéletesek volnánk, mert vétkezünk és elesünk, de ezzel nem értünk egyet, és nem azonosulunk a bűnnel., és nem nevezzük jónak vagy elfogadhatónak. Így hát nincs más megoldás csak a Jézus Krisztusban való hit. Ő az aki képes megtartani bennünket az itélet napjára. Ami az övéinek nem megszégyenülés hanem diadal. Hallelujah!
@kegyesa1 Keresztenyseg=Rabszolgasag. Nem vagyok ateista, viszont nem hiszek egy olyan vallasban, ami tuzzel-vassal lett raeroltetve annak idejen az emberekre. Tovabba nem hiszek egy olyan istenben akinek van egy specialis helye, ahova szenvedni kuldi az embereket, az idok vegezeteig, mert elkovettek hibakat az eletuk soran. De azert isten szeret, es megbocsajt... (csak adakozz rendesen az egyhaznak..) Nem talalod ezt egy kicsit ellentmondasosnak? Jezus, Krishna, Buddha tanitasai ugyanazok.

patika000 2 months ago
Totally agree !!!
Teljesen egyetértek, sőt magam is ezt mondom mindenkinek, csak egy kicsit máskép.
RevealHiddenReality 5 months ago in playlist peresz777's Favorited Videos
This has been flagged as spam show
Hogyan lehetséges ez?
Ő a szeretet de mivel akiket szeret megóvja a bűntől, hogy az övéi teljes örömben legyenek a mennyben. Oda bűnös ember nem kerülhet. Jézus megtisztít a bűntől, aki Őt követi nem akar vétkezni. Az nem jelenti azt hogy tökéletesek volnánk, mert vétkezünk és elesünk, de ezzel nem értünk egyet, és nem azonosulunk a bűnnel, és nem nevezzük jónak vagy elfogadhatónak. Így hát nincs más megoldás csak a Jézus Krisztusban való hit.
kegyesa1 10 months ago
Persze vannak olyanok kik a lelkiismeretüket megölték az Istentagadás által.
A büntetést Isten egyedül a hitetőre szabta ki, ezért megjelent az Úr testben a Jézus Krisztus által, hogy elvegye bűneink büntetését az egyszeri és megismételhetetlen megváltása által amit a kereszten szenvedett el.
Amikor megjelenünk Isten előtt késznek, tisztának, és tökéletesnek állít Jézus Krisztus az a Mennyei Atya elé.
Hogyan lehetséges ez?
kegyesa1 10 months ago
Belekerülünk egy szövevénybe amiből utána magyarázkodással vagy szégyenkezéssel tudunk kijönni az emberek előtt.
Nem is beszélve arról hogy Isten előtt nem tudunk magyarázkodni mert Ő leleplez milyen romlott is az ember.
Szégyen lesz bennünk, de hogy ezt feloldjuk szükségünk van egy helyreállítóra,
mert az Isten nem akarja, hogy abban maradjunk, amit elkövetve magunkra vettünk.
kegyesa1 10 months ago
Amikor nem olyat teszünk mi egyenes vagy nem olyan úton járunk, akkor csak a magunk pillanatnyi helyzetére gondolunk.
Az hogy tetteinknek milyen következménye lesz az pedig a jövőben derül ki. Az őszinteség mindig kifizetődő, hiszen nemcsak mást hanem önmagunkat is becsapjuk csalárdságunkban.
kegyesa1 10 months ago
Ez szörnyű! Nem olvasta az evangéliumokat?! A kereszt, a megváltás, a kegyelem az mi?! Jézus helyettes áldozata, ami egyszeri és tökéletes? Ami felszabadít egy új életre.
Még jó, hogy nem tőle hallottam először Jézusról, különben nem lennék keresztény. Jó, hogy Isten nem a tetteim alapján, hanem Jézus Krisztuson keresztül ítél meg. Isten legyen irgalmas ehhez az emberhez...
lombardusz 1 year ago
Ez egy hulye fanatikus, Isten=Szeretet ennyi. Meghogy orokke valo buntetes.... Meg nem kell mindent kezszpenznek venni amit a biblia ir, azt is csak emberek irtak. Persze van benne sok okos tanitas, csak ugye tudni kellene olvasni a sorok kozott, hogy mi is az igazi mondanivaloja.
planet2012 1 year ago
@planet2012 Helló, akkor mindenki hülye fanatikus aki szereti az Úrat és komolyan veszi az Isten igéjét? Szerinted ki Írta azt? A Szent lélek szellem által az Isten emberei! Bolondság azoknak kik elvesznek, de nekünk az Isten megtartó ereje.
A sorok között már felfedezed az Istent. Ő a szeretet de mivel akiket szeret megóvja a bűntől hogy az övéi teljes örömben legyenek a mennyben. Oda bűnös ember nem kerülhet. Jézus megtisztít a bűntől, aki őt követi nem akar vétkezni.
kegyesa1 1 year ago
@kegyesa1 Az nem jelenti azt hogy tökéletesek volnánk, mert vétkezünk és elesünk, de ezzel nem értünk egyet, és nem azonosulunk a bűnnel., és nem nevezzük jónak vagy elfogadhatónak. Így hát nincs más megoldás csak a Jézus Krisztusban való hit. Ő az aki képes megtartani bennünket az itélet napjára. Ami az övéinek nem megszégyenülés hanem diadal. Hallelujah!
kegyesa1 1 year ago
@kegyesa1 Keresztenyseg=Rabszolgasag. Nem vagyok ateista, viszont nem hiszek egy olyan vallasban, ami tuzzel-vassal lett raeroltetve annak idejen az emberekre. Tovabba nem hiszek egy olyan istenben akinek van egy specialis helye, ahova szenvedni kuldi az embereket, az idok vegezeteig, mert elkovettek hibakat az eletuk soran. De azert isten szeret, es megbocsajt... (csak adakozz rendesen az egyhaznak..) Nem talalod ezt egy kicsit ellentmondasosnak? Jezus, Krishna, Buddha tanitasai ugyanazok.
planet2012 10 months ago
szereintem ez a szöveg nem Jézus Krisztust tükrözi.
az ember és a bűn időtlen idők óta együtt élnek. Jézus megbocsájtja bűneinket és nem érdekli milyen emberek voltunk. neki
hungariaskin88 2 years ago
Köszönöm,hogy láthattam a videót.
Isten áldja meg a készítőjét!
Szeretettel.Zsóka.
Ő az igazság az út és az élet!
Ámen!
zsoka4166 2 years ago