"Há' nem nagyon jártam be, a végén derült ki, hogy olyan állatom volt ami higanyt eszik. Mínusz 70 fokon él, tehát egy ilyen komplett hűtőházban kellett volna tenyészteni" :DD
utána pedig el kell választani a hántolt és a hántolatlan magokat, ezt pl. egy Paddy-asztal nevű berendezéssel végzik, ami a hántolt és hántolatlan magok rugalmassága közötti különbséget használja föl.
Az őrléshez hasonlóan két, egymáshoz képest forgó korong közé szórják a magvakat. A korongok között akkora a rés, hogy a hántolt mag elfér benne, a hántolatlannak meg lesodorja a héját (nyíró igénybevétel). A folyamat elősegítésére a korongokat kissé érdes felülettel látják el. Természetesen a hántolás előtt méret szerint elő kell válogatni a magvakat,
"A gáz- és szagtartalom befolyásolja az emberek közérzetét és termelékenységét. Szabványok határozzák meg a gázszenynyeződés megengedett szintjét a különböző létesítményekben. A szagok intenzitásának mértékegysége az OLF. 1 OLF a szagkibocsátása annak a személynek (testfelülete 1,8 m2), aki hetente ötször zuhanyozik és naponta vált fehérneműt.PMV-érték"
minden szava a valóságból merített... legjobb humorista :) zseniális :)
Imádom Kőhalmit, a humora valami hihetetlen fantasztikus. Nem káromkodik, nem aláz meg senkit, de olyan poénokat mond,hogy az emberek (köztük én is) sírva nevetnek! Az egyetlen probléma, hogy nagyon sokan erre a humorra nem vevők,mert egyszerűen nem tudják felfogni, vagy csak arra buknak ha minden második szó egy viccben a b@zdmeg. Csak így tovább Zoli,jó egészséget!
...'' amit en tudom hogy nagyon budos csak nem ertem miert volt benne a tablazatban '' :))))
amugy annyira igaza van...'' tudni kell mert kerdezik..es ez a legfontosabb hogy mindent azert kell tudni mert kerdezik, nem azert mert hasznos '' en is ezt vegzem szoval ertem mirol beszel....de szerintem midnenki
Jesszus...az egész tömegből 2 ember látott/halott a kapáról??Kőhalmival együtt természetesen..."a többiek meg nem tudom, láttak már kapáló embert?Tvben vagy nem tudom?...." "ezért tart itt ez az ország.." hááááát én remélem akinek inge az magára vette...
Azért tényleg látszik, hogy ki nyomja a legjobban. Meg lehet nézni a fiktív állatos poénnál, 4:05-nél, hogy a közönség minden tagja konkrétan fetreng. Nem csak nevet, fetreng! :D Egyértelműen Kőhalmi a legjobb. És az a vicc, hogy simán elhiszel neki mindent, mert úgy adja elő... akár igaz az adott sztori, akár nem, elhiszed!
mi a poén? keress rá google-ban az "1 OLF"-ra. kiadja: 1 olf = emberi tulajdonsággal erős szagként észlelhető 1,8 m2-es bőrfelületnél 0,7-szer naponta fürdött, napi friss mosott ruhával rendelkezik [...]
Olyan állatom volt, ami higanyt eszik, -70 fokon él, tehát ugye komplett hűtőházban kellett volna tenyészteni, néha teljesen magától fölpattan így 50 méterre, erre kell egy külön torony, és a tolláért tartják, ami minden év februárjában vedlik. Én meg a tehénre gondoltam, úgyhogy ez a félév nem lep meg XDDD lol XDXDXD
1 olf - És öcsém, tényleg: hu pont wikipedia pont org per wiki per OLF
Sardnassik 2 months ago
Az ország leghumorosabb embere.
Hudegonosz 2 months ago
főmérnökúr főmérnökúr lealapoztuk az emlékművet .. XD ez kész
squirrelmurderous 3 months ago
"Há' nem nagyon jártam be, a végén derült ki, hogy olyan állatom volt ami higanyt eszik. Mínusz 70 fokon él, tehát egy ilyen komplett hűtőházban kellett volna tenyészteni" :DD
Shilleenio 5 months ago 2
Szotyi infó vonal :D a legnagyobb!
switter12 5 months ago
KŐHALMI - BÖDŐCS az Ászok
csendloerbing 5 months ago 5
Nagyon állat ... :)
stefanx360 5 months ago
az egyik nő úgy nevet mint a csirke........
csokipetee9999 5 months ago
@csokipetee9999 Figyú!A csirke nem nevet,de igazad van!:):D
ToreleiTheTora 5 months ago
LOL!!!XD
ToreleiTheTora 6 months ago
Like!
ToreleiTheTora 6 months ago
Az építészeti rész:Óriási.
Ja:meg a Kőhalmi is!!
A 3 finnyázó +valószínűleg máshol is nyomogat.
Örüljenek.
olmosvazul 6 months ago 2
utána pedig el kell választani a hántolt és a hántolatlan magokat, ezt pl. egy Paddy-asztal nevű berendezéssel végzik, ami a hántolt és hántolatlan magok rugalmassága közötti különbséget használja föl.
Kress9002 6 months ago
A hántott szotyi eljárása:
Az őrléshez hasonlóan két, egymáshoz képest forgó korong közé szórják a magvakat. A korongok között akkora a rés, hogy a hántolt mag elfér benne, a hántolatlannak meg lesodorja a héját (nyíró igénybevétel). A folyamat elősegítésére a korongokat kissé érdes felülettel látják el. Természetesen a hántolás előtt méret szerint elő kell válogatni a magvakat,
Kress9002 6 months ago
bocs a kifejezésért, de ezen beszartam a röhögéstől:) Le a kalappal!:)
Pigizsugi 7 months ago 2
1 olf
TanyassyPatkany 7 months ago
szívesen lennék az ágymelegítője :)
EwelinLoveTre 9 months ago 5
tollat vedlik XD
én meg a tehénre gondoltam XD
respect Zoltán! :D
19890427 9 months ago 6
magasan a legjobb Showder klub-os előadás, az összes közül! :)))
SDetty92 10 months ago 10
,,Főmérnök úr, Főmérnök úr! Lealapoztuk az emlékművet!" xDDDDD
Hun14h 11 months ago 7
2:36 KOR hahotázik A PASI QRVAJÓÓÓÓ!
Gratula Kőhalmi te vagy a király(HUMOR)XD!!
Mekkelek006 11 months ago 2
XDDDD
kurvajó ez a közönség, szerintem egy hapsi az,aki akkorákat hahotázik, jó hallgatni XDD
cris256 1 year ago 7
megérte 10 évig egyetemre járni, brilliáns elme csiszolódott ki :-D
heypero 1 year ago 8
úúú,dúrva!xD
Toujane1993 1 year ago
Már egy csomószor megnéztem a fellépéseit és mindig szakadok az összesen!
Kőhalmi az egyik legjobb <3!!!
Ebzuko 1 year ago 4
Mindig meghallgatom legalább egyszer rajzolás közben...legalább nem csak én szenvedek.
balint23h 1 year ago 4
nagyon kirááály ! tényleg a legnagyobb.
konczpeter76 1 year ago 2
"én meg a tehénre gondoltam, úgyhogy ez a félév nem lett meg"
gnagycon1 1 year ago 11
fergeteges ez a ficko:)))) sirtam a nevetestol:)))))
Dettko74 1 year ago 2
Imádom!! Ő a király!!!!! :-)
lukacsandrea 1 year ago
"A gáz- és szagtartalom befolyásolja az emberek közérzetét és termelékenységét. Szabványok határozzák meg a gázszenynyeződés megengedett szintjét a különböző létesítményekben. A szagok intenzitásának mértékegysége az OLF. 1 OLF a szagkibocsátása annak a személynek (testfelülete 1,8 m2), aki hetente ötször zuhanyozik és naponta vált fehérneműt.PMV-érték"
minden szava a valóságból merített... legjobb humorista :) zseniális :)
dabus51 1 year ago 8
Na ö a legnagyobb.
Az összes fellépése szuper!!!
szucsi1982 1 year ago
Fantasztikus ez a pasi! Nagyon intelligens, sokaknak érthető humorral, a többiek túl sok "klisét" átvettek tőle.
Többiek! Több egyediséget magatokból! Zoliból merítsetek, de ne másoljátok mert az ciki ha latszik!
SamasKlea 1 year ago 8
evett repetázott és ment átöltözni és mint egy új személyiség jött le XDD Kőhalmi 4 ever meg a liba mérete >3333
BellaVampirePrincess 1 year ago 2
ez a házas, hát ez állati XDDD
cris256 1 year ago
A legjobb a műsorban
UtopiaService 1 year ago
terencehill1979 1 year ago
Imádom Kőhalmit, a humora valami hihetetlen fantasztikus. Nem káromkodik, nem aláz meg senkit, de olyan poénokat mond,hogy az emberek (köztük én is) sírva nevetnek! Az egyetlen probléma, hogy nagyon sokan erre a humorra nem vevők,mert egyszerűen nem tudják felfogni, vagy csak arra buknak ha minden második szó egy viccben a b@zdmeg. Csak így tovább Zoli,jó egészséget!
MsTamas88 1 year ago 15
'Higanyt eszik, mínusz 70 fokon él , néha teljesen magától felpattan 50 méterre, és februárban a tolláért tenyésztik" ezen szakadtam XD
MKriistof 1 year ago 5
Azért ő a kedvenc, mert magát fikázza... nagyon kéész :D De tényleg hogy bírja ki, hogy ne röhögjön...? :D
KiTu0515 1 year ago 2
Az egyik legjobb előadása:D Már csak azért is, mert azt hogy ki mennyire jó azt nagyrészt a közönség adja vissza. S itt a közönség nagyon nevetett:D
Langaloss 1 year ago 3
Az anyuja a volt sulimba tanított. ( :
Debcii 1 year ago 4
" IGY TEREM BAZDMEG " XDDD
honolulumanful2 1 year ago 11
"Anyám nézi, zokog..." XDDD
Etspera 1 year ago 7
Isten !!!!
MrTati75 1 year ago 2
A büdös életbe hogy bírja ki, hogy ne vigyorogja el a poénjait... :DDD
KapePhoenix 1 year ago 7
Szotyi infovonal :D Ő az egyik kedvencem a Showder klubból :)
MusicOfCherry 1 year ago 4
kegyetlen nagy IKSZDÉ ez a pasas :D annyira bírom őt :)
Csibe1228 1 year ago 4
...'' amit en tudom hogy nagyon budos csak nem ertem miert volt benne a tablazatban '' :))))
amugy annyira igaza van...'' tudni kell mert kerdezik..es ez a legfontosabb hogy mindent azert kell tudni mert kerdezik, nem azert mert hasznos '' en is ezt vegzem szoval ertem mirol beszel....de szerintem midnenki
jollyjolie5 1 year ago 4
Nagyon-nagyon szeretem! Király:)
szargeci 1 year ago 3
"Ezt jó ha tudod,hogy egy liba az 65x50x25-ös"-Hát ez kész....xdxd........
MrDaralthus 1 year ago 183
@MrDaralthus 65*55*25:P
gmmatthaus 1 year ago 2
Az 65×55×25-ös
etsetke 1 year ago 2
@MrDaralthus 55, de semmi gond :D
mszigetihu 1 year ago 4
@MrDaralthus
65X55X25 :-)
arulzu192 8 months ago 3
@MrDaralthus elirtad bátyya 55x-:D
DBTomi 2 weeks ago
legjobb:D
tecktokoz 1 year ago
a haverom a koleszban pont uyganiylen volt ő is átöltözött:DXD
pirospipacs 1 year ago
"Nem kell mindenre szavazni, amit nem értesz! Ezért tart itt az ország." :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd
TincsikeLoveBrian 1 year ago 9
Igy terem vazzeg !! :)))))))
msomab777 1 year ago 5
Jesszus...az egész tömegből 2 ember látott/halott a kapáról??Kőhalmival együtt természetesen..."a többiek meg nem tudom, láttak már kapáló embert?Tvben vagy nem tudom?...." "ezért tart itt ez az ország.." hááááát én remélem akinek inge az magára vette...
szkislany 1 year ago 2
Azért tényleg látszik, hogy ki nyomja a legjobban. Meg lehet nézni a fiktív állatos poénnál, 4:05-nél, hogy a közönség minden tagja konkrétan fetreng. Nem csak nevet, fetreng! :D Egyértelműen Kőhalmi a legjobb. És az a vicc, hogy simán elhiszel neki mindent, mert úgy adja elő... akár igaz az adott sztori, akár nem, elhiszed!
LakiStrike 1 year ago 5
:)))))))))) Na'on nagy !
tabriella 1 year ago 2
Nem tudom,valaki figyelt-e,de azt mondta,hogy " a kamaszfiúk 1,2-el büdösebbek".
És az 0,2; mivel az átlagos férfinek 1. :)
szaci92 1 year ago
Comment removed
XLSI 1 year ago
@XLSI xDDDDDDDDDDDD
honolulumanful2 1 year ago
@XLSI igen, az első kérdésedre a válasz. Ezt nem érted.
NRB4022 9 months ago
Mit kell ezen variálni? a kamaszfiú, 1,2 és kész XD nem 0,2 : D
Baluka23 1 year ago 2
Kőhalmi meg Hadházi a legjoooobb:D:D
Beatrux 1 year ago 5
oriási kedvencem
MUNNOT 1 year ago 10
szotyi info vonal : DDDDDDDDDDDD
r6dN 1 year ago 10
1 olf
ikerhorizontal 1 year ago 9
x+4 évig jártam egy 4 éves egyetemre..és x nagyobb mint 5! xD
''mindent tudni kell mert kérdezik és nem azért mert hasznos''- de igaza van!!
TheDeldax 2 years ago 40
Kőhalmi iszonyatosan király...
ViktorMadarasz 2 years ago 199
@ViktorMadarasz Olyan szinten király h. sztem ő a BEST!!!
BigFlower11 4 months ago
ááá meghalok bazdmeg:DDDD
valahogy 2 years ago 9
Rég nem röhögtem ennyit
rennes6 2 years ago 14
mi a poén? keress rá google-ban az "1 OLF"-ra. kiadja: 1 olf = emberi tulajdonsággal erős szagként észlelhető 1,8 m2-es bőrfelületnél 0,7-szer naponta fürdött, napi friss mosott ruhával rendelkezik [...]
AkosBK 2 years ago 14
nagyon tud a csávó
007kicsicsira 2 years ago 19
"Nálunk az a ház ami nem dől össze az 5-ös, az emberek meghalnak a 4-esbe is, én meg 2-est akartam kapni valahogy "
kiki082215 2 years ago 21
Kőhalmi a legjobb...fostam a röhögéstől:))))
lovikho 2 years ago 17
Olyan állatom volt, ami higanyt eszik, -70 fokon él, tehát ugye komplett hűtőházban kellett volna tenyészteni, néha teljesen magától fölpattan így 50 méterre, erre kell egy külön torony, és a tolláért tartják, ami minden év februárjában vedlik. Én meg a tehénre gondoltam, úgyhogy ez a félév nem lep meg XDDD lol XDXDXD
zsombi131 2 years ago 13
ez a félév nem LETT meg
csak705 2 years ago 13
Liba mérete:
65x55x25
Köhalmi 4ever : DDD
ijkler 2 years ago 16
♥
melike9449 2 years ago 13