Ez egy nagyon szép dal 2012 Február 25 - én Szentesen koncertet adott Kocsis Tibor és ezzel a dallal búcsúzott.Én kaptam autogramot is tőle a karomra.Jól énekel.
Lehet, sőt én is úgy gondolom, hogy a döntőben Tibi az, akit reklámoztak, a mentorok is őt dicsérték, bár az azért csak jelent valamit, de úgy gondolom egész a fináléig meg Enikő az, akit toltak. Én azonban úgy gondolom, hogy mint már irtam, hogy a mentorok Tibit dicsértkék jobban, az nekem jelent valamit és a döntőben jobb volt szerintem Tibi és mintha hangilag picivel jobb lenne. Ennek ellenére Enikő is nagyon jó, megérdemelte, hogy a döntőbe legyen, de megérdemelte volna Tomi is.
Csak a tények: az eladási listát 6 héten keresztül vezette kocsis Tibor, most is a többiek előtt áll. Többszázezres nézettséget töröltek Tibónak a YouTube-n, hogy Enikőt felhozzák mellé.Miről beszélgetünk? Különben, szeretet van.
Ezzel egyetértek, Tibinek volt már 300 000 körüli nézettsége, azt törölték, volt 170 000 körüli is azt hiszem, azt is, most van olyan 130 ezer körüli, mit meg nem tennék rá, hogy azt is törölni fogják, arra mérget veszek, pár nap vagy hét múlva azt is törlik
Enikő és Tibor is nagyon jó volt.Kocsis Tibor megérdemelten nyert,mert nagyon tehetséges,de Enikő is megérdemelte volna a győzelmet.Enikő 2011 legjobb énekesnője,Tibor pedig 2011 legjobb énekese.Az Enikő rajongóknak nem kellene szidniuk Tibort,és Tibor rajongóinak se Enikőt.
@heihachi78hun Hát igen.Egyébként meg ha Enikő nyerte volna meg,akkor az lett volna,hogy már előre el volt döntve,hogy ő nyeri meg,és az egész 2011-es X-faktor meg volt rendezve.Tibi győzelmére pedig csak azt a kofogást tudják felhozni,hogy azért nyert,mert neki szurkolt Tarány Tamás.Szánalmas,hogy egyesek csak azt nézik,hogy mibe lehet belekötni.
@mrsfangirl Szerintem meg Kocsis esetében volt előre eldöntve... Ha már szegénynek a csillag születikben teljesen jogosan nem sikerült sokáig jutni, akkor nyeressük már meg vele a faktort :D idióták vagytok h nem láttok át a dolgokon :D
@zenebarat1986 A Bariczal kapcsolatban egyetértek.Annak semi kereseivalója nem volt a fináléban.Csak Tarány Tamás helyét foglalta ott.És igen a vége felé az RTL őt is eléggé nyomta,viszont Enikőt is.Azt meg egy szóval nem mondta,hogy Enikő nem érdemelte meg azt,hoy bejutott a fináléba,elismerem,hogy ő is jó volt.Tibi meg a CsSz-ben elég sokáig eljutott,úgy tudom,hogy pont a döntő előtt esett ki.
@zenebarat1986 Abból a szempontból megértem amit írtál,hogy Tibi körül a fináléban tényleg nagyobb volt a reklám (ott volt ugye Janicsák Veca meg Szabó Ádám,és a kiesett versenyzők többsége is neki szurkolt),akkor tényleg Enikőhöz is küldettk volna 1-2 sztárvandéget.Azt elfogadom,hogy van aki jobban szereti Enikőt,de azt azért ne mondja,hogy Tibi nem érdemelte meg a győzelmet,mert nagyon tehetséges,ezt el kell ismerni.
@zenebarat1986 De egyébként mostmár felesleges ezen veszekedni.Tibi nyert,és kész,ezen már nem lehet változtatni.De biztos,hogy Enikő is sikeres lesz.Azt pedig,hogy ki az X-faktor győztese,majd az idő eldönti.Lehet,hogy Tibi élni tud majd a lehetőséggel,de lehet,hogy pl: Enikő sikeresebb lesz.
@lpkps Bár én Tibi rajongó vagyok,de azt lássuk be,hogy a fináléban Tibi körül nagyobb volt a reklám.Amit írt,hogy azért nyert,mert mellé álltak Tarány Tamás rajongói,azzal kapcsolatban nincs teljesen igaza.Gondolj bele:Vannak akik szeretik Tamást,de nem szeretik Tibit,csak azért nem fognak Tibire szavazni,mert neki szurkol Tamás.Aki akart az úgyis szavazott rá,aki meg annak mindegy,hogy volt,hogy Tamás szurkol e neki vagy nem.
Tibi fantasztikus!!!!!!!!!!!!! Gyönyörűen énekelt, világszínvonal. Ez a srác megérdemelte az 1. helyet, mert:
1. Fantasztikus hangja van!!!!!!!!!!!!
2. Sármos
3. Jószívű, jólelkű
Több hétig volt a Mahasz lista élén, 2 Platinalemezes lett a Cd-je és nagyon jó zeneszerzőkkel fog dolgozni. Egyáltalán nem volt csalás Tibi győzelme, sőt, neki is kellett nyernie. Enikő kezdett kicsit beképzelt lenni a műsor végére, Tibi ugyanaz a szerény srác maradt, aki volt. Tibi győzelme mág hogy csalás? Na nem
@Thecica1992 Valamit mindig ki kell találni,hogy belekössönek.Végre egy olyan nyert,aki tényleg tehetséges és tényleg megérdemelte,de ki kell találni valamit,hogy befeketítsék.Ebben az esetben pedig nem tudtak mást kitalálni,mint azt,hogy azért nyert,mert neki szurkolt pl:Tarány Tamás.Képtelenek elfogadni azt a tényt,hogy Tibi azért nyert,mert tehetséges.
nem tudom, hogy egyesek miert kezdenek egybol olyan hulyesegeket krealni, amiben semmi igazsagtartalom nincs. Azert nyert, mert..... Szerintem eleg egyertelmu, hogy neki kellett nyernie, mert sokkal jobban enekel, mint Eniko. Tibi volt az egyik legtehetsegesebb a mezonyben.
Kocsis Tibor semmiféle köszönettel nem tartozik, elsősorban saját magának köszönheti a győzelmét. Enikő családja nyilatkozott a verseny során. hogy jelentős összeget juttatott el hozzájuk egy támogató, ami szétosztottak a családtagok között és SMS-re fordították. Ettől függetlenül nem kellene utólag elméleteket gyártani, mert szerintem Tibor a verseny második részében csodás hangi adottságai mellett egyre felszabadultabban adott elő, Enikő azonban fáradtnak tűnt, de őt is szeretem!
Kocsis szépen köszönje meg a Tarány szurkolóknak, hogy megnyerte..Tamás anyja szervezte az "összefogást" hogy a két tábor Tibóra szavazzon... Enikővel szemben ez nagyon nem volt fair, 2 egy ellen, ez mióta igazságos??? Végig jobb volt Enikő...
@NColibri :)) az az undoritó h nem fogod fel, h ez az igazság (nem tartozom Enikő családjába) mielőtt még ez lenne a következő válaszod :)) Tarány szurkolók és Kocsis szurkolók összefogtak Enikő ellen.. kettő tábor egy ellen mióta igazságos? eleve csalás a győzelem :)
@zenebarat1986 Áljál már le!Fogd már fel,hogy Tibi annak köszönhette a győzelmet,mert tehetséges.Aki szavazott rá,az azért tette,mert szerette és tehetségesnek tartotta,és k.vára nem érdekelte,hogy neki szurkol Tarány Tamás.Miért te egy ilyen műsorban szavaznál valakire csak azért,mert a kedvenced (aki már kiesett) neki szurkol?
Ha már Enikőnél tartunk,az egész X-faktor alatt feltűnően nyomta az RTL,ez sem volt igazságos.
@mrsfangirl Nekem te nem pattogsz! :) Akkor állok le, amikor akarok! :) Nem fojtod belém a szót, akkkor is jogom van leirni a véleményemet, nincs az hogyha nem tetszik ne kommenteljek :D dehogynem! Kérlek szépen akit feltűnően nyomott az RTL az a Baricz Gergő volt, rikácsolás meg nyöszörgés volt, amit csinált! Enikő megérdemelten jutott a fináléba és megérdemelten nyert volna (itt jön az a rész ami idegesit téged).. Az igazi győztes Enikő!!!
@mrsfangirl A tv is mutatta a fináléban a külső helyszineket és ott egyértelműen mutatták a Tarány szurkolókat Kocsisék között és kiabálták ah szavazzatok Tibóra, ha már Tomi kiesett, NEM TUDSZ HÜLYÉNEK NÉZNI! :)))
@zenebarat1986 Amit pedig írtam,hogy ha Enikő nyert volna,akkor az lett volna,hogy előre el volt dönte és az egész meg volt rendezve,nem én találtam ki.Hanem ismerve az embereket,biztos ezt hozták volna fel.A rajongók pedig nem Enikő ellen,hanem Tibi mellett fogtak össze.
Tibor megérdemelten nyert, nagyon szép hangszíne van és ami ritka a mostani vetélkedőkben, hogy ő tisztán énekel!!! Meghallgatnám tőle a Bot Gábor - Adj nekem erőt (You raise me up) verziót is. Egy olyan zenei aláfestéssel, ami ott van, nagyon komoly lenne. youtube.com/watch?v=3ivn8VyIN0E
Angyalhang!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Angyali hang egy angyali sráctól!!!!!!!!!!!! Nem kétséges, neki van az egyik legszebb hangja a világon. A Csillag Születiket megnyerte egy kisgyerek, akiről nem hallunk semmit, pedig voltak tehetségek a műsorban, pl. ő, de most már nem bánom, mert most győzött az igazság. Tibi nyert!!!!!!!!!!!!!!
@MrBuruncz Josh Groban - You Raise Me Up Tetszeni fog, mert Josh hangja, ahogy a dalai is, csodálatos :) Itt megtalálható a hivatalos videó: youtube.com/watch?v=aJxrX42WcjQ&feature=related, itt pedig egy élő előadás: youtube.com/watch?v=Beloi9yluaI A zongoránál David Foster ül, vele dolgozott Josh éveken keresztül, négy lemezt készítettek együtt. Itt ugyanúgy fordul Josh David felé, mint Tibor a döntőben Miklós felé :))
Akármikor hallgatom ezt a számot futkos rajtam a hideg annyira szép!!! Nem tudok senkit, aki ezt jobban el tudná énekelni Tibo tiszta szívből gratulálok!!! Kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt!
Csodálatosan énekelte és nagyon odaadóan:) Nem szoktam sírni a dalok alatt , de ennél a dalnál , na és persze Tibónál kijöttek a könnyeim és még utólag és bőgtem rajta:) Annyira örültem , hogy ő nyert, igazságos és tiszta győzelem volt , mert jobb volt mint Enikő és ezt a dalt is 1000000000 szebben énekelte:) GRATULÁLOK KOCSIS TIBOR:)
Komolyan mondom, mikor ezt élőben hallottam majdnem elsírtam magam, pedig én nem vagyok egy síros fajta..:) Szerencsére a CD már megvan, így bármikor meghallgathatom....:)
Kevés tehetségkutatót nézek, de én nagyon örülök neki hogy nekünk magyaroknak van egy Kocsis Tiborunk aki tényleg azért győzött mert tehetség van benne. Végre megszületett az az ember aki a hangjáért nyerte ezt a posztot és nem pedig másért. Eszméletlen hanggal lett megáldva a Tibor! Sok sikert neki! Köszönjük ezt a dalt is!
@hiteskinga Én csak annyit tennék hozzá, hogy kellett volna egy egy ütős, érzelmes dalt írni neki, és irány az Eurovízió. Hallgatom a válogatót és szörnyűlködök. Van egy Kocsis Tiborunk és nem őt küldjük!!!!! Óriási hiba!!!!!!
Gratulálok! Érzéseid meghatottak, gyönyörűen énekeltél. Ez a szám Josh Grobantól az egyik kedvencem, magyar szöveggel is gyönyörű ez a dal, köszönöm!!
-gyönyörü kristály tiszta hang,és sziv hato ez a szám is,örülök hogy meg nyertél és büszke vagyok hogy Lajosmizsen élek drukoltam neked a sok rajongoival...Szivbol Gratulálok Tibó...
Comment removed
Lera7emrys 2 days ago
Ez egy nagyon szép dal 2012 Február 25 - én Szentesen koncertet adott Kocsis Tibor és ezzel a dallal búcsúzott.Én kaptam autogramot is tőle a karomra.Jól énekel.
seriferi87y 2 days ago
Lehet, sőt én is úgy gondolom, hogy a döntőben Tibi az, akit reklámoztak, a mentorok is őt dicsérték, bár az azért csak jelent valamit, de úgy gondolom egész a fináléig meg Enikő az, akit toltak. Én azonban úgy gondolom, hogy mint már irtam, hogy a mentorok Tibit dicsértkék jobban, az nekem jelent valamit és a döntőben jobb volt szerintem Tibi és mintha hangilag picivel jobb lenne. Ennek ellenére Enikő is nagyon jó, megérdemelte, hogy a döntőbe legyen, de megérdemelte volna Tomi is.
Thecica1992 3 days ago
Tibi volt az egyik legtehetségesebb, meg akinek a döntőben kellett állnia, az Tomi szerintem és Enikő a 3.
Thecica1992 1 week ago
Csak a tények: az eladási listát 6 héten keresztül vezette kocsis Tibor, most is a többiek előtt áll. Többszázezres nézettséget töröltek Tibónak a YouTube-n, hogy Enikőt felhozzák mellé.Miről beszélgetünk? Különben, szeretet van.
nyuszi01able 1 week ago
@nyuszi01able Enikőtől is törölgettek rendesen videókat itt a youtube-on :) meg az összes többitől is, úgyhogy nem csak Tibó járt úgy...
zenebarat1986 1 week ago
@zenebarat1986 Én is inkább Enikőnek szurkoltam,de lássuk be,hogy Tibor megérdemelte a győzelmet,mert ő is nagyon tehetséges.
barbiegirl022 3 days ago
@nyuszi01able
Ezzel egyetértek, Tibinek volt már 300 000 körüli nézettsége, azt törölték, volt 170 000 körüli is azt hiszem, azt is, most van olyan 130 ezer körüli, mit meg nem tennék rá, hogy azt is törölni fogják, arra mérget veszek, pár nap vagy hét múlva azt is törlik
Thecica1992 5 days ago
Comment removed
mrsfangirl 5 days ago
@Thecica1992
nekem az gyanús
Thecica1992 5 days ago
This has been flagged as spam show
Enikő és Tibor is nagyon jó volt.Kocsis Tibor megérdemelten nyert,mert nagyon tehetséges,de Enikő is megérdemelte volna a győzelmet.Enikő 2011 legjobb énekesnője,Tibor pedig 2011 legjobb énekese.Az Enikő rajongóknak nem kellene szidniuk Tibort,és Tibor rajongóinak se Enikőt.
summergirl0723 1 week ago in playlist Kedvencek
Comment removed
summergirl0723 1 week ago in playlist Kedvencek
Comment removed
mrsfangirl 1 week ago
Azért nyert mert megérdemelte.Ha nem így történik az lett volna csak az igazi csalás.
heihachi78hun 1 week ago
@heihachi78hun Hát igen.Egyébként meg ha Enikő nyerte volna meg,akkor az lett volna,hogy már előre el volt döntve,hogy ő nyeri meg,és az egész 2011-es X-faktor meg volt rendezve.Tibi győzelmére pedig csak azt a kofogást tudják felhozni,hogy azért nyert,mert neki szurkolt Tarány Tamás.Szánalmas,hogy egyesek csak azt nézik,hogy mibe lehet belekötni.
mrsfangirl 1 week ago in playlist Kedvencek
@mrsfangirl Szerintem meg Kocsis esetében volt előre eldöntve... Ha már szegénynek a csillag születikben teljesen jogosan nem sikerült sokáig jutni, akkor nyeressük már meg vele a faktort :D idióták vagytok h nem láttok át a dolgokon :D
zenebarat1986 1 week ago
@zenebarat1986 A Bariczal kapcsolatban egyetértek.Annak semi kereseivalója nem volt a fináléban.Csak Tarány Tamás helyét foglalta ott.És igen a vége felé az RTL őt is eléggé nyomta,viszont Enikőt is.Azt meg egy szóval nem mondta,hogy Enikő nem érdemelte meg azt,hoy bejutott a fináléba,elismerem,hogy ő is jó volt.Tibi meg a CsSz-ben elég sokáig eljutott,úgy tudom,hogy pont a döntő előtt esett ki.
mrsfangirl 1 week ago
@zenebarat1986 Abból a szempontból megértem amit írtál,hogy Tibi körül a fináléban tényleg nagyobb volt a reklám (ott volt ugye Janicsák Veca meg Szabó Ádám,és a kiesett versenyzők többsége is neki szurkolt),akkor tényleg Enikőhöz is küldettk volna 1-2 sztárvandéget.Azt elfogadom,hogy van aki jobban szereti Enikőt,de azt azért ne mondja,hogy Tibi nem érdemelte meg a győzelmet,mert nagyon tehetséges,ezt el kell ismerni.
mrsfangirl 1 week ago
@zenebarat1986 De egyébként mostmár felesleges ezen veszekedni.Tibi nyert,és kész,ezen már nem lehet változtatni.De biztos,hogy Enikő is sikeres lesz.Azt pedig,hogy ki az X-faktor győztese,majd az idő eldönti.Lehet,hogy Tibi élni tud majd a lehetőséggel,de lehet,hogy pl: Enikő sikeresebb lesz.
Végzetül:Ne hülyézz le úgy,hogy nem is ismersz.
mrsfangirl 1 week ago
@zenebarat1986 " Ezek a pillanatok, amiért érdemes az X faktor mentorának lenni, ha nem is az én mentoráltam vagy'.
'Annyira nem szeretem benned, hogy te olyan veszélyes vagy a lányomra, tudnál te gyengébb is lenni, de úgy hozod ezt a színvonalat, mint senki más'
'Nagyon szeretném, hogy az én lányom győzzön, de nem leszek szomorú, ha te győzöl'
Nagy Ferótól Enikő mentorától idéztem.
Szerintem nem megnyerették, hanem ő nyerte meg az X faktort, ezt a lemezeladási lista is jelzi
Kelenemam 1 week ago 2
Comment removed
zenebarat1986 1 week ago
@zenebarat1986 ez úgy ahogy van baromság
lpkps 3 days ago
@lpkps Bár én Tibi rajongó vagyok,de azt lássuk be,hogy a fináléban Tibi körül nagyobb volt a reklám.Amit írt,hogy azért nyert,mert mellé álltak Tarány Tamás rajongói,azzal kapcsolatban nincs teljesen igaza.Gondolj bele:Vannak akik szeretik Tamást,de nem szeretik Tibit,csak azért nem fognak Tibire szavazni,mert neki szurkol Tamás.Aki akart az úgyis szavazott rá,aki meg annak mindegy,hogy volt,hogy Tamás szurkol e neki vagy nem.
mrsfangirl 3 days ago
folyt:Ja és elárulom,hogy van elég sok Tarány Tamás rajongó,aki Enikőre szavazott.Úgyhogy ez nem igazán befolyásolta a nézőket.
mrsfangirl 1 week ago in playlist Kedvencek
Zenebarát! Kocsis Tibor jobb volt - ennyi.
nyuszi01able 1 week ago
Tibi fantasztikus!!!!!!!!!!!!! Gyönyörűen énekelt, világszínvonal. Ez a srác megérdemelte az 1. helyet, mert:
1. Fantasztikus hangja van!!!!!!!!!!!!
2. Sármos
3. Jószívű, jólelkű
Több hétig volt a Mahasz lista élén, 2 Platinalemezes lett a Cd-je és nagyon jó zeneszerzőkkel fog dolgozni. Egyáltalán nem volt csalás Tibi győzelme, sőt, neki is kellett nyernie. Enikő kezdett kicsit beképzelt lenni a műsor végére, Tibi ugyanaz a szerény srác maradt, aki volt. Tibi győzelme mág hogy csalás? Na nem
Thecica1992 1 week ago
@Thecica1992 Valamit mindig ki kell találni,hogy belekössönek.Végre egy olyan nyert,aki tényleg tehetséges és tényleg megérdemelte,de ki kell találni valamit,hogy befeketítsék.Ebben az esetben pedig nem tudtak mást kitalálni,mint azt,hogy azért nyert,mert neki szurkolt pl:Tarány Tamás.Képtelenek elfogadni azt a tényt,hogy Tibi azért nyert,mert tehetséges.
mrsfangirl 1 week ago in playlist Kedvencek
Ez annyira jó. :))
marika11211 1 week ago
This has been flagged as spam show
iTunes free download
Download New iTunes Gift Card Hack Generator 2012
Free download from: bit.ly/xfx3UQ
elvisdzones 2 weeks ago
This has been flagged as spam show
Download music from iTunes
ITunes Free download music
New iTunes Gift Card Hack $ $100 200 300 $ - Generator
Free download generator here: softhack2012.blogspot.com
natalialovina 2 weeks ago
This has been flagged as spam show
Free download from iTunes
Downlaod KOCSIS TIBOR from iTunes and more, more music
New iTunes Gift Card Hack $50 $100 200$ - FREE $20 iTunes Card Code
Free download Generator here: softhack2012.blogspot.com
TheArthurcaramian 3 weeks ago 17
nem tudom, hogy egyesek miert kezdenek egybol olyan hulyesegeket krealni, amiben semmi igazsagtartalom nincs. Azert nyert, mert..... Szerintem eleg egyertelmu, hogy neki kellett nyernie, mert sokkal jobban enekel, mint Eniko. Tibi volt az egyik legtehetsegesebb a mezonyben.
vevelin555 3 weeks ago
Ez olyan gyönyörűű!!*-* :)
MultiLevendula 3 weeks ago
Kocsis Tibor semmiféle köszönettel nem tartozik, elsősorban saját magának köszönheti a győzelmét. Enikő családja nyilatkozott a verseny során. hogy jelentős összeget juttatott el hozzájuk egy támogató, ami szétosztottak a családtagok között és SMS-re fordították. Ettől függetlenül nem kellene utólag elméleteket gyártani, mert szerintem Tibor a verseny második részében csodás hangi adottságai mellett egyre felszabadultabban adott elő, Enikő azonban fáradtnak tűnt, de őt is szeretem!
Kelenemam 3 weeks ago
Kocsis szépen köszönje meg a Tarány szurkolóknak, hogy megnyerte..Tamás anyja szervezte az "összefogást" hogy a két tábor Tibóra szavazzon... Enikővel szemben ez nagyon nem volt fair, 2 egy ellen, ez mióta igazságos??? Végig jobb volt Enikő...
zenebarat1986 3 weeks ago
Comment removed
mrsfangirl 3 weeks ago
@zenebarat1986 Ugyan már! Kínjában találja ki ezt az Enikő, meg talán a családja? Terjedjen a métely? Undorító!
NColibri 1 week ago
@NColibri :)) az az undoritó h nem fogod fel, h ez az igazság (nem tartozom Enikő családjába) mielőtt még ez lenne a következő válaszod :)) Tarány szurkolók és Kocsis szurkolók összefogtak Enikő ellen.. kettő tábor egy ellen mióta igazságos? eleve csalás a győzelem :)
zenebarat1986 1 week ago
Comment removed
mrsfangirl 1 week ago in playlist Kedvencek
@zenebarat1986 Áljál már le!Fogd már fel,hogy Tibi annak köszönhette a győzelmet,mert tehetséges.Aki szavazott rá,az azért tette,mert szerette és tehetségesnek tartotta,és k.vára nem érdekelte,hogy neki szurkol Tarány Tamás.Miért te egy ilyen műsorban szavaznál valakire csak azért,mert a kedvenced (aki már kiesett) neki szurkol?
Ha már Enikőnél tartunk,az egész X-faktor alatt feltűnően nyomta az RTL,ez sem volt igazságos.
mrsfangirl 1 week ago in playlist Kedvencek
@mrsfangirl Nekem te nem pattogsz! :) Akkor állok le, amikor akarok! :) Nem fojtod belém a szót, akkkor is jogom van leirni a véleményemet, nincs az hogyha nem tetszik ne kommenteljek :D dehogynem! Kérlek szépen akit feltűnően nyomott az RTL az a Baricz Gergő volt, rikácsolás meg nyöszörgés volt, amit csinált! Enikő megérdemelten jutott a fináléba és megérdemelten nyert volna (itt jön az a rész ami idegesit téged).. Az igazi győztes Enikő!!!
zenebarat1986 1 week ago
@mrsfangirl A tv is mutatta a fináléban a külső helyszineket és ott egyértelműen mutatták a Tarány szurkolókat Kocsisék között és kiabálták ah szavazzatok Tibóra, ha már Tomi kiesett, NEM TUDSZ HÜLYÉNEK NÉZNI! :)))
KETTŐ TÁBOR EGY ELLEN, HOGY ENIKŐ NE NYERJEN!
zenebarat1986 1 week ago
This has been flagged as spam show
@zenebarat1986 Amit pedig írtam,hogy ha Enikő nyert volna,akkor az lett volna,hogy előre el volt dönte és az egész meg volt rendezve,nem én találtam ki.Hanem ismerve az embereket,biztos ezt hozták volna fel.A rajongók pedig nem Enikő ellen,hanem Tibi mellett fogtak össze.
mrsfangirl 1 week ago in playlist Kedvencek
Tibor megérdemelten nyert, nagyon szép hangszíne van és ami ritka a mostani vetélkedőkben, hogy ő tisztán énekel!!! Meghallgatnám tőle a Bot Gábor - Adj nekem erőt (You raise me up) verziót is. Egy olyan zenei aláfestéssel, ami ott van, nagyon komoly lenne. youtube.com/watch?v=3ivn8VyIN0E
koveszev 4 weeks ago
GYÖNYÖRŰ!!!!CSUKOTT SZEMMEL HALLGATOM!!!
MADZAG63 1 month ago
GYÖNYÖRŰ........
MADZAG63 1 month ago
Angyalhang!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Angyali hang egy angyali sráctól!!!!!!!!!!!! Nem kétséges, neki van az egyik legszebb hangja a világon. A Csillag Születiket megnyerte egy kisgyerek, akiről nem hallunk semmit, pedig voltak tehetségek a műsorban, pl. ő, de most már nem bánom, mert most győzött az igazság. Tibi nyert!!!!!!!!!!!!!!
TheCica123456 1 month ago
Orbán Tamás gyönyörű dalt írt,hála neki érte!:)
szintus83 1 month ago
1:50 -től annyira jó ^^ *-*♥
burafanni1999 1 month ago
köszönöm drága Tibi neked ezt a csodát! <3
csipike0727 1 month ago
még most is megkönyezek nagyon jo énekes és ilik hozá ez a dal :D:D
ellus18 1 month ago
Comment removed
mrsfangirl 1 month ago
Comment removed
mrsfangirl 1 month ago
Comment removed
mrsfangirl 1 month ago
5 ember-.szép.....csodálatos hang:).
carlos19830710 1 month ago
Tudja valaki ki az eredeti előadója ennek a dalnak ?
MrBuruncz 1 month ago
@MrBuruncz Josh Groban - You Raise Me Up Tetszeni fog, mert Josh hangja, ahogy a dalai is, csodálatos :) Itt megtalálható a hivatalos videó: youtube.com/watch?v=aJxrX42WcjQ&feature=related, itt pedig egy élő előadás: youtube.com/watch?v=Beloi9yluaI A zongoránál David Foster ül, vele dolgozott Josh éveken keresztül, négy lemezt készítettek együtt. Itt ugyanúgy fordul Josh David felé, mint Tibor a döntőben Miklós felé :))
Maybenextyear1 1 month ago 2
Gyönyörű, tiszta, szívhezszóló! Csodálatos volt, Tibó!
szanyoca 1 month ago in playlist 1229
Szívből gratulálok!!! És segítsenek továbbra is az Égiek! Megérdemled! :))
evakovacs7 1 month ago
Csodás, annyira megérdemelted a győzelmet :))))))
Schacy 1 month ago
Minden alkalommal könnyeket csal a szemembe. Gratulálok Tibi, megérdemelted a győzelmet! :)
LoVeCarlisle 2 months ago
nagyon szép szám,megérdmelten nyert a Tibi,csak így tovább:) :)Boldog Karácsonyt mindenkinek:)
Xonomix 2 months ago
2 embernek nincs füle.... A hideg kiráz annyira jó ♥
Eviii25 2 months ago
Tibor te vagy a legjobb (Y)xD<3
TheZumomaki 2 months ago
Akármikor hallgatom ezt a számot futkos rajtam a hideg annyira szép!!! Nem tudok senkit, aki ezt jobban el tudná énekelni Tibo tiszta szívből gratulálok!!! Kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt!
Heureka1975 2 months ago
Mikor Tibor elkezdte énekelni a dalt,tudtam Ő nyert.Csodaszépen......Enikő is hibátlanul énekelte .
41Erka 2 months ago
Csodálatosan énekelte és nagyon odaadóan:) Nem szoktam sírni a dalok alatt , de ennél a dalnál , na és persze Tibónál kijöttek a könnyeim és még utólag és bőgtem rajta:) Annyira örültem , hogy ő nyert, igazságos és tiszta győzelem volt , mert jobb volt mint Enikő és ezt a dalt is 1000000000 szebben énekelte:) GRATULÁLOK KOCSIS TIBOR:)
Andi5200 2 months ago
Komolyan mondom, mikor ezt élőben hallottam majdnem elsírtam magam, pedig én nem vagyok egy síros fajta..:) Szerencsére a CD már megvan, így bármikor meghallgathatom....:)
TheRoberto0201 2 months ago 2
Ilyen zene hallatán mondanék el mindent az embernek akit szeretek...
AlexandraRose29 2 months ago
Comment removed
Lizzush993 2 months ago
@Lizzush993
Az egyiknek sp kell, a másik meg fluor tomi vagy mi....:-)
bobojsza75 2 months ago
@bobojsza75 a másiknak:-)
bobojsza75 2 months ago
ki az akinek ez nem tetszik??? :O...
nixmadafaka 2 months ago
Kevés tehetségkutatót nézek, de én nagyon örülök neki hogy nekünk magyaroknak van egy Kocsis Tiborunk aki tényleg azért győzött mert tehetség van benne. Végre megszületett az az ember aki a hangjáért nyerte ezt a posztot és nem pedig másért. Eszméletlen hanggal lett megáldva a Tibor! Sok sikert neki! Köszönjük ezt a dalt is!
tuzadani 2 months ago 2
Gyönyörű hangja van, 100%-osan megérdemelte hogy Ő nyerte meg! :)
Doree22 2 months ago
De o enekli engem a magyarositas erdekelne mert valaki kelett enekelye az x factor elott
viraglevi 2 months ago
Olyan gyönyörű!!!!! TIBÓÓÓÓ <3
SicurSicc7 2 months ago
Mikor énekelte elpityeregtem magam. Meseszép hang <3
1005Kitti 2 months ago 2
Libabőr :O
TheLaller17 2 months ago 2
szerintem is jobb élőben, de örülök, hogy fentvan így is :)) hihetetlen jó!!! :)
dorcsyyy1 2 months ago
Csodálatos! ♥ Gyönyörű hangja van!
itsmeblake1 2 months ago
Ez nagyon szép zene Tibor megérdemelte a sok szavazatot és a győzelmet Like ha így van !!
liszi10 2 months ago
Élőben sokkal jobb volt.
balint345 2 months ago
Ki enekli magyarul Tibor es enikon kivul ezek is nagyon tetszenek . Jo volt Tibor
viraglevi 2 months ago
Comment removed
viraglevi 2 months ago
A Josh Gorban által énekelt az eredeti, nem az animés változat.
misaomau 2 months ago
This has been flagged as spam show
Gratulálok! Te voltál Tibi az a személy, aki a legméltóbb volt a győzelemre! Értékelendő kitartásod, amely szerintem még sok embernek példa lesz!
Légy győztes az életed minden területén!
hiteskinga 2 months ago 29
@hiteskinga Én csak annyit tennék hozzá, hogy kellett volna egy egy ütős, érzelmes dalt írni neki, és irány az Eurovízió. Hallgatom a válogatót és szörnyűlködök. Van egy Kocsis Tiborunk és nem őt küldjük!!!!! Óriási hiba!!!!!!
MrAngelsrock 1 month ago
Gratulálok! Érzéseid meghatottak, gyönyörűen énekeltél. Ez a szám Josh Grobantól az egyik kedvencem, magyar szöveggel is gyönyörű ez a dal, köszönöm!!
roxy2714 2 months ago 2
-gyönyörü kristály tiszta hang,és sziv hato ez a szám is,örülök hogy meg nyertél és büszke vagyok hogy Lajosmizsen élek drukoltam neked a sok rajongoival...Szivbol Gratulálok Tibó...
Üdv...H.T.Tiberius
hermann067 2 months ago
hogy lenne már az eredeti japán? :DDDDD
elmentemagyikba 2 months ago
megnyugtató a hangja..kiráz tőle a hideg..(:
Zsoofi92 2 months ago
sztem k''''' jóó
n00bChannel1 2 months ago
Légyszi Muri Enikő verzióját is töltsétek fel!! :)
mate0627 2 months ago in playlist Uploaded videos 2
@mate0627 És Baricz Gergő félét iss!! :D *.*
petewright97 2 months ago
az eredeti japán sokkal jobb :DDD
az a legszebb ^^
Reneechaan 2 months ago
Nagyon szép dal és hang. Gratulálok Tibor és sok szép sikert kivánok neked
tothandras85 2 months ago
Olyan gyönyörű *___* Gratulálok Tibó, megérdemelted! Anyuval végig sírtuk ezt a dalt. Nagyon szép dal és csodásan énekelted! További sok sikert! :))
Ui.: Én rád szavaztam :D
TheTeenLady 2 months ago 2
@TheTeenLady Hallgasd meg az eredetit is :) Az japán és azért ilyen szép mert az anime változata a Romeo és Júlianak a betétdala :)
Romeo and Juliet opening- You Raise me up full így keress rá :)
ChizuAmori 2 months ago 2
@ChizuAmori Jah és Lena Park az énekese :)
ChizuAmori 2 months ago
@ChizuAmori Az eredetit nem Josh Groban énekli?
TheTeenLady 2 months ago
@TheTeenLady
Azt hiszem ő írta az eredetit :)
ChizuAmori 2 months ago
@TheTeenLady ez tényleg gyönyörű imádlak tibi
heves10d 3 weeks ago