Amikor meghallottam ezt a számát a hangja rögtön magával ragadott. Volt, amilyen volt a magánéletben, bár szerintem ez a munkájára nem nyomta rá a bélyegét. És csak a vita kedvéért: a klipben látható vendéglátó-egységet hamarabb nevezném bisztrónak, mint kocsmának. És köztudott, hogy a bisztró, jellegéből adódóan nem kimondottan alkohol fogyasztásra alkalmas hely.
Úgy kezdődik, és a szövegben is szerepel a bisztró szó, amelyet ez a sor követ: "Forró kávéból hörpintve a kortyokat"... De mondtam is hogy OK, alkoholista volt, igen, és nem is a ténymegállapításod miatt kérdeztem, hanem a barmozás miatt. Hát nem kapta meg ez a szerencsétlen ember a legszörnyűbb "büntetést" az élettől? Valószínűleg nem túl jó Varicositas oesophagiban elhalálozni... :(
Igen, így van, alkoholista volt. De miért barom? Torz volt a jelleme a végén, lecsúszott erkölcsileg? Lecsúszott. De miért barom? Ezt magyarázd meg nekem öcsisajt...
Egyik legjellegzetesebb dala. Talán önéletrajzi. Érezhető. Ma hallgatva kissé drámai is. Én találkoztam vele 1989-ben, amikor a Step énekese volt. Ekkor már Mester Tamás volt a basszusgitáros. Öcsi 190 cm magas, sármos, jól öltözött, ízléses ember volt. Mondják, "bohém", de ettől még tehetséges dalszerző és karakteres hangú énekes. Ma is elszorul a torkom, ha hallom a hangját a halálhíre óta. Nyugodj békében, Öcsi! Az egyik legjobb voltál e hazában!
Gyönyörű hangja volt, iszonyatosan tehetséges volt és érzelmes művész. Nagyon szomorú hogy így történt, nagyon nagy kár érte, hihetetlen sokat veszített vele a magyar zene.
legjob magyar enekes volt
194teodor 4 months ago
A Világ legjobb tesójának!!!! Az életemnél is jobban szeretem!!!!! Öcsi, = a gyerekkorunkkal!!!!! Imádlak Hugi!!!!
zsofia0304 6 months ago
Ennek miert van ilyen ordalisan szar minösege???Gramofonrol jatszottad fel???
rambo2012 7 months ago
milyen jóska?meg ne írd kis betűvel,hogy Flipper....te tutaj99,szájon váglak!
MegaGabi1983 7 months ago
ki ez a flipper joska??
tutaj99 7 months ago
Pedig biztos, hogy maradt még a srácban.
11de1de11 1 year ago 2
De hiányzik!! :((( Elszomorít, hogy már nincs velünk.
Moniq73bud 1 year ago 2
Imadom!
EvaTuza 1 year ago 2
Igen ez nagyon szép!!
ibikeszekely 1 year ago
szeretem öt mindig tisztelni fogom öt mert ö valaki
loller33 1 year ago 2
imadom öt szamomra ö a tehetseg
loller33 1 year ago 2
@loller33 irta judit
loller33 1 year ago
@loller33 van mondanivaloja ezt csak az erti meg igazan , aki átélt igazi tragédiát sajnos duplán kellet átélnem és kit érdekel, senkit
loller33 1 year ago
Neked nem fáj ami nekem....
°°°Nagyon szép°°° dal, köszönöm, velünk vagy örökké. Szeretünk ♥ R.I.P !
Galagonyacska 1 year ago 3
Zenélni megtanulhat az ember, de a stílusnak belülről kell jönnie...
Öcsi óriási egyénisége volt a magyar zenei életnek.
R.I.P.
Lakilukk9 2 years ago 7
Ez egy igazi szerelmi himnusz!
feripest 2 years ago 3
I love it so much
Nyugodj békében, nagyon szeretünk
tlajtos 2 years ago 7
This has been flagged as spam show
Amikor meghallottam ezt a számát a hangja rögtön magával ragadott. Volt, amilyen volt a magánéletben, bár szerintem ez a munkájára nem nyomta rá a bélyegét. És csak a vita kedvéért: a klipben látható vendéglátó-egységet hamarabb nevezném bisztrónak, mint kocsmának. És köztudott, hogy a bisztró, jellegéből adódóan nem kimondottan alkohol fogyasztásra alkalmas hely.
TheZ927 2 years ago
Comment removed
TheZ927 2 years ago
Nagyon szép szám. Ahogy a többi is..
Krisztus87 2 years ago 6
soha nem feledünk Öcsi!a számaidat mindig dúdolni fogjuk!
simo12341 2 years ago 23
Az idő elhagyott, a ceruza megkopott,s ez a könyv sajnos betelt,s ha maradtak is üres lapok,
arra nem írnak csak a csillagok. Nyugodj békében Öcsi!
tamasikrisztian 2 years ago 9
ez egy nagyon jó szám!!! nem mindegy hogy ivott -e vagy nem?????nem cseszegetni kell hanem a számát élvezni
grifiel666 2 years ago 16
tudod mit, el kell ismernem igazad van!
Nyugodj békében, Flipper Öcsi!
izingmate 2 years ago 5
(Y) Rendes tőled, Főnök ;)
milan0425 2 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
Már miért magyaráznék én vmit is meg neked? A klipp iss úgy kezdődik h egy kocsmában ül....
izingmate 2 years ago
Úgy kezdődik, és a szövegben is szerepel a bisztró szó, amelyet ez a sor követ: "Forró kávéból hörpintve a kortyokat"... De mondtam is hogy OK, alkoholista volt, igen, és nem is a ténymegállapításod miatt kérdeztem, hanem a barmozás miatt. Hát nem kapta meg ez a szerencsétlen ember a legszörnyűbb "büntetést" az élettől? Valószínűleg nem túl jó Varicositas oesophagiban elhalálozni... :(
milan0425 2 years ago
przepiękna piosenka i wspaniały wykonawca!!!
opolankajolka 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
ő egy alkoholista barom, ku****!!!!!!!!!
izingmate 2 years ago
Igen, így van, alkoholista volt. De miért barom? Torz volt a jelleme a végén, lecsúszott erkölcsileg? Lecsúszott. De miért barom? Ezt magyarázd meg nekem öcsisajt...
milan0425 2 years ago
Nagyon hiányzol nekünk!!!:( Egy nagyon sármos, fiatalos zenészt vitt el tőlünk a Jóisten!!!:(
mirigyfan 3 years ago 3
jóisten, mi?
P760819A 3 years ago
Egyik legjellegzetesebb dala. Talán önéletrajzi. Érezhető. Ma hallgatva kissé drámai is. Én találkoztam vele 1989-ben, amikor a Step énekese volt. Ekkor már Mester Tamás volt a basszusgitáros. Öcsi 190 cm magas, sármos, jól öltözött, ízléses ember volt. Mondják, "bohém", de ettől még tehetséges dalszerző és karakteres hangú énekes. Ma is elszorul a torkom, ha hallom a hangját a halálhíre óta. Nyugodj békében, Öcsi! Az egyik legjobb voltál e hazában!
nagysas 3 years ago 7
nyugodj békében Öcsi!
petyusayako 3 years ago
Isten veled...!!!
blablabla244 3 years ago
:-((((((((((
NorbiA3 3 years ago
De: fáj Öcsi....Nagyon fáj.Nagyon sokunknak a te dalaid okoztak nagy örömet és boldogságot!!!
Kislánykori nagy szerelmem voltál....A szívemben örökre megőrizlek..Nyugodj békében.
bf011 3 years ago 4
Nagyon sajnálom.. úgy fáj,hogy így történt..
"A föld már elengedte, az égen egy csillag ragyog"
krisztina80 3 years ago 4
Pótolhatatlan! :((
YokozunaHUN 3 years ago 7
@YokozunaHUN Ez így igaz Pótolhatatlan!!
Gigi741204 1 year ago
az angyalok vigyázzanak rád !!!!!!!!
lokupac 3 years ago 7
Szeretünk Öcsi!
Nyugodj békében......
Norichannel08 3 years ago 5
Az én városomban fogják eltemetni, és semmit nem hallani róla.....Imádtam őt!Nyugodj békében!!
Palmai87 3 years ago 2
Köszi, h. feltetted!
Öcsi, soha nem felejtelek el, örökké a szívemben őrizlek. Köszönöm a zenéd!
The world is a far poorer place without Öcsi Flipper !
Galagonyacska 3 years ago 3
Remélem tudja, hogy rengetegen nagyon szeretjük!
misi1977 3 years ago 5
Gyönyörű hangja volt, iszonyatosan tehetséges volt és érzelmes művész. Nagyon szomorú hogy így történt, nagyon nagy kár érte, hihetetlen sokat veszített vele a magyar zene.
cibetty 3 years ago 6
Nagyszerű művész volt nagyon sajnálom hogy így végezte!Nyugodj békében Flipper Öcsi....
Maxellroma 3 years ago 6
Köszi, h feltetted...
90angie90 3 years ago 5
Nagyon szep ez a szam,koszi.
Es nagyon kar hogy igy lett ,ahogy lett...
tcbeus 3 years ago 6
Köszi hogy elküldted, mindig szerettem ezt a klipet, gyönyörű volt ez a szám!! Nagyon szomorú tényleg, hogy így történt...
cibetty 3 years ago 5
Szegény:(((( Nayszerű volt a mai 13-12 évesek csak tankcsapda rapp meg ilyenek pedig nem tudták hogy régen jobb volt a zene.((
Nyugdoj Békében!
fonixke7 3 years ago 7
Nyugodj Békében!
KisJuhi 3 years ago 5