az ossian mindig messze a legjobb zenekar volt szamomra....es meg most is az....nekem csak egy baj van az ossiannal.......es az pedig az hogy egyszer egy évben nem latom oket tv-ben vagy radioban vagy akár hol....ha nem lenne honnlapjuk vagy nem irnanak valahol valamit roluk hat nem is tudná az orszag hogy eggyaltalan leteznek.....egyszeruen mindha mar el lenne feleitve ez az isteni zenekar....
Valaki egy unalomig játszott dal alatt írt kommentjében említette meg ezt a számot, és nem bánom, hogy onnan ide jöttem. Ha többen tesznek majd úgy, mint én, akkor az Ossian nézettsége hamarosan megugrik. :))
@smax2000ccm Erre én csak annyit mondok, hogy mindegy, kik hallgatják meg, ha nem érzik át azt a zenét, ami szívből jön. Neked pedig csak azt tudom mondani, hogy örülök, hogy megtetszett, keress a műfajban, és megtalálod a hozzád legközelebb álló bandákat :)
Az én véleményem szerint a rock az egyetlen olyan zenei stílus, amely valamit is ki tud fejezni.A többi zene stílus képviselői ilyen "DIVATEMBEREK" kik csak az ismeretségre a sikere na meg az elbaszott cionista világ elismerésére startoltak rá.
Nem vok rocker, de legtöbb rock szám qva jó...én igazábol rappar zenei stilusom volt de kezdek rockra áttérni, de sztem akinek egy zene nem tetszik ne hallgassa és ne fikázza.:)
Ez a futósoron gyártott eszik-alszik-baszik-csinálja ami a divat emberekről szól, nem az öltözködésről. Az ilyenek nem boldogok, lehet szegecsekkel kivert bőrdzsekijük, meg mit tudom én, milyen rocker ruhájuk. Az igazi rocker, mindegy milyen ruhát hord, szívből érzi a zenét, szívből énekel, és nem acélbetétes bakancsban tarkopaszon bunkóskodik mindenkivel. Az ilyeneknek nincs is szabad gondolkodásuk, szánalmasak, csak tengnek, mint az állatok... Just my opinion.
@Wikowszky01 : már pedig én rocker vagyok és napközben öltönyben járok ;) este meg Guns N Roses-t, ACDC-t vagy mondjuk Ossian vagy Pokolgépet éneklek a zenekaromban, és szívből;)
ez volt az első szám Ossiantól amit hallottam...elsőre megfogott főként a mondanivalója, mert leginkább a 'zúzósabb' rockot szeretm de a mai napig rendszeresen halglatok Ossiant mert úgy érzem hogy Paksi egy ami a szívén az a száján ember és nagyon jó szövegeket ír. ezek mellet én sem acélbetétesben meg bőrkabátban járok derékig érő hosszú hajjal és mégis rockernek tartom magam... hát ennyi :D még sok szép zenéléssel eltöltött évet kívánok az Ossiannak :)
Ebben a számban nem feltétlenül az öltözkörési divatról van szó hanem arról hogy valaki a szeméyliségében is viselkedhet úgy ahogy a legtöbb ember. Felveszik a divatos viselkedést. OSSIAN FOREVER!!!!
ja Igen ez az 1. teny a masodik pedig azt h ma mar a zenekarok se a szerint kerullnek fel hogy mien zenet jaccanak hanem h mien jol neznek ki es hogy hogyan oltozkodnek pelda Tokio gotel szar zenet jaccanak de ott van az enekes a csajok szerint szep fiu es ezert megy nekik de a zenejuk meg 1 nagy nullaaa
wow,ezek a DÜHÖS,DÖNGÖLŐS riffek...mint a BETON !!! mennyi ilyen 'ember' mászkál manapság azt mondogatva hogy ők az 'egyéniségek'...közben meg csak: "divatember üres fejjel"!
az, de az összes számuk igaz, ha belegondolunk. a rocknak ez a lényege, nem hazudik, ezért mondom, hogy aki rocker az képben van azért valamennyire a világgal kapcsolatban, az ossiantól rettentően sokat lehet tanulni
Szerintem marhára nincs összefüggés az öltözködés és a zenei ízlés között-raperek és emok kivételével-attól,hogy valaki átlagosan,na adj Isten divatosan öltözik,attól még a szívében lehet ugyanúgy rocker mint aki szögecsekkel kivert bőrszerkót hord.
Az undorító az,mikor elkezdenek nyomni egy *** "zenét" a vava tv-n és egy hét múlva mindenki azt fújja,nem lényeg,hogy szar,mert divat és azt kell hallgatni.Ettől fordul fel a gyomrom:-S
Én nem hordok szöges karkötőt meg ilyeneket csak zenekaros pólokat meg bakkancsot meg bőrdzsekit és en mtudom mért gondolja mindenki azt hogy csak az a rocker aki szögecseket hord
Én sem hordok se szögeket,se láncot se bakkancsot.. se semmi ilyesmit.. :)
Még is bennem van ez az "égés" amitől nem tudok nyugton maradni és valami mindig kell :D és például mindig megtalálom valahol magam a számokban néha mélyen néha a tetején, olykor pedig sajnos.
szvsz nem azokról az emberekről szól a dolgok akik a divatot kergetik hallgatják magukra veszik és még csak nem is akik csinálják, hanem azok akik ezt csináltatják, 1 nagyon egyszerű példa:Hoolgans nagyon nagy zene az 1.-3. album utána mivel nem jött be a kiadó szóba se ált volna velük ha nincs királylány és társa, éhen dögleni persze ők sem akarnak és higgyétek nem viccből tetováltatták tele magukat!
Igen,valóban a mi utcánkban,szinte már hagyomány az,h rapperek mászkálnak itt össze-vissza! De miééért? Olyan kreténül néz ki az az oldalrafordított sapka a fejükön!
Az EMO-ról meg miéért mondtok ilyeet hát megbántjátok szegény EMO társainkat!Az neem divat,az egy életérzés xD!
jaja oda bax:P de am nemfeltétlneül azért lessz vki rapper :P vagyé pp emos mnodjuk utobbit szánalmasnak és világrendnek ellentétesnek tartom:P attol hogy flevágod magad nem fogod jobban érezni magad:P
Undorító alantas férgek... Sajnos a mai korombeliekre illene ez a jellemzés... Csak azért szeressünk valamit mert az trendi, a másik is azt szereti stb. Egyszerűen okádni tudnék, elég kimenni az utcára, és biztos, hogy 3 percen belül szembejön egy emos köcsög, egy csuklyás rapper pöcs, vagy mittudomén milyen lények. Ez a szám jól megfogalmazza a dolgot, nagyon király!

ossian55 3 weeks ago
ez a szám önmagukról szól :D
rozsabubu 3 months ago
Comment removed
csocsesz0081 3 months ago
Gondolkodjatok...,ki volt az,aki nagy rocker volt..,s most a Dáridóban énekel..,szerintem neki szól...Vajon észre veszitek,kiről van szó????
csocsesz0081 3 months ago
@csocsesz0081 Pataky-ra gondolsz ???
ossian55 3 weeks ago
@ossian55 Teljes mértékben!!!
csocsesz0081 3 weeks ago
Úgy látszik 4 divatember tényleg magára ismert a szövegben!
invasion880 3 months ago
@metalfan820
Sztem inkább Király L. Norbi.
MarkySS1488 3 months ago in playlist Favorite videos
Valóban szólhat Feróról is, viszont engem most leginkább a Sing Sing zenekar egykori frontemberére emlékeztet...
Latem2A 4 months ago
Azt olvastam, hogy ezt a számot Pataky Attila ihlette...Ez a szám tényleg a Patakiról szól :DD
Combix74 6 months ago 3
Ez igy van
A rock ojan mint a drog!
HA egyszer meghalgatsz egy szamot es tetszik akor tobb es tobb kell.
En 5 eves koromtol halgatom a rockot
Elsonek az Osssiantol a MAganyos angyalt halottam es azota fujom kivulrol az osszes szamukat.
Eminem2366 8 months ago 2
Valaki egy unalomig játszott dal alatt írt kommentjében említette meg ezt a számot, és nem bánom, hogy onnan ide jöttem. Ha többen tesznek majd úgy, mint én, akkor az Ossian nézettsége hamarosan megugrik. :))
smax2000ccm 9 months ago
@smax2000ccm Erre én csak annyit mondok, hogy mindegy, kik hallgatják meg, ha nem érzik át azt a zenét, ami szívből jön. Neked pedig csak azt tudom mondani, hogy örülök, hogy megtetszett, keress a műfajban, és megtalálod a hozzád legközelebb álló bandákat :)
Amagyar88 9 months ago
Akár hányszor meghallgatom ezt a remek számot, mindig Pataky Attila jut róla eszembe.
vesziwood 11 months ago 8
@vesziwood ebből látszik, hogy nem ismered és csak az alapján ítélsz amit a médiában látsz róla.
Oncsy 10 months ago
@Oncsy Bocs, de én is ezt gondolom róla. Akárhogy próbálok mást, nem tudok ránézni hányinger nélkül.
TaxxiZoli 10 months ago
divatosan öltözködök és nem vagoyk lepukkant suttyó de attól még kis koromban én is fújtam a nótát nah valakinek ezzel problémája van?:D
biggizor 1 year ago
ohh..csak nem 1 divat ember dislike-olt ??
Bobakoma 1 year ago
Igazatok van, Ossian 4ever... Másrészt akinek nem tetszik az minek hallgatja és utánna teszi közzé a neten h ez nem tetszik...
Tunde206 1 year ago
kár hogy paksi így megöregedett
okornyalbaro 1 year ago
@okornyalbaro bizony kár de attól még mindig nagyon jó hangja van
turulka6 1 year ago
Az én véleményem szerint a rock az egyetlen olyan zenei stílus, amely valamit is ki tud fejezni.A többi zene stílus képviselői ilyen "DIVATEMBEREK" kik csak az ismeretségre a sikere na meg az elbaszott cionista világ elismerésére startoltak rá.
Csorty96 1 year ago 3
én kizárolag csak rap zenét hallgatok!de ez a számi kifejezetten tetszik!!!
tudni kell értékelni a józenét!
jancsi36 1 year ago 2
Nem vok rocker, de legtöbb rock szám qva jó...én igazábol rappar zenei stilusom volt de kezdek rockra áttérni, de sztem akinek egy zene nem tetszik ne hallgassa és ne fikázza.:)
ám fasza egy zene:)
Aranymedve4 1 year ago
Ez a futósoron gyártott eszik-alszik-baszik-csinálja ami a divat emberekről szól, nem az öltözködésről. Az ilyenek nem boldogok, lehet szegecsekkel kivert bőrdzsekijük, meg mit tudom én, milyen rocker ruhájuk. Az igazi rocker, mindegy milyen ruhát hord, szívből érzi a zenét, szívből énekel, és nem acélbetétes bakancsban tarkopaszon bunkóskodik mindenkivel. Az ilyeneknek nincs is szabad gondolkodásuk, szánalmasak, csak tengnek, mint az állatok... Just my opinion.
Njugi22 1 year ago 4
Ez egy nagy hülyeség aki Rocker az mutassa is ki az öltözékén.
Ennyi a véleményem.
ROCK4EVER!!!!!!!!!!!!
Wikowszky01 1 year ago
@Wikowszky01 : már pedig én rocker vagyok és napközben öltönyben járok ;) este meg Guns N Roses-t, ACDC-t vagy mondjuk Ossian vagy Pokolgépet éneklek a zenekaromban, és szívből;)
Oncsy 9 months ago 4
valahogy ez a legtöbb emberre igaz ... nem? a környezetemben mindenki ilyen :S annyira tud irritálni :S
HUNRiaa 1 year ago
Te, ez nem a Patakiról szól?
HunHubi 1 year ago
ez volt az első szám Ossiantól amit hallottam...elsőre megfogott főként a mondanivalója, mert leginkább a 'zúzósabb' rockot szeretm de a mai napig rendszeresen halglatok Ossiant mert úgy érzem hogy Paksi egy ami a szívén az a száján ember és nagyon jó szövegeket ír. ezek mellet én sem acélbetétesben meg bőrkabátban járok derékig érő hosszú hajjal és mégis rockernek tartom magam... hát ennyi :D még sok szép zenéléssel eltöltött évet kívánok az Ossiannak :)
pec95 1 year ago 2
Ez nem a divatosságról, mint öltözkédésről szól, hanem a "kirakat emberekről", akik a külvilágnak élnek és szarnak az emberi értékekre!
ELFELEJTED AKIK FELEMELTEK!!!!
Oncsy 1 year ago 4
@Oncsy Konkrétan az emberek 90 százalékáról, és ők néznek minket hülyének.
TaxxiZoli 1 year ago
Ebben a számban nem feltétlenül az öltözkörési divatról van szó hanem arról hogy valaki a szeméyliségében is viselkedhet úgy ahogy a legtöbb ember. Felveszik a divatos viselkedést. OSSIAN FOREVER!!!!
Benikeee1 1 year ago 2
ja Igen ez az 1. teny a masodik pedig azt h ma mar a zenekarok se a szerint kerullnek fel hogy mien zenet jaccanak hanem h mien jol neznek ki es hogy hogyan oltozkodnek pelda Tokio gotel szar zenet jaccanak de ott van az enekes a csajok szerint szep fiu es ezert megy nekik de a zenejuk meg 1 nagy nullaaa
SGXman21 1 year ago
sztem naon jó zene
MegaCintia13 1 year ago
általános mondanivaló, de aki ismeri őket -és tényleg- az tudja/tudhatja kiről is szól/szólt ez a nóta!!!??
kyklopsz1 1 year ago
This has been flagged as spam show
Ez egy nagy hülyeség aki Rocker az mutassa is ki az öltözékén.
Ennyi a véleményem.
ROCK4EVER!!!!!
Wikowszky01 1 year ago
Hatalmas ZENE!!:)
gonyez49 2 years ago 4
wow,ezek a DÜHÖS,DÖNGÖLŐS riffek...mint a BETON !!! mennyi ilyen 'ember' mászkál manapság azt mondogatva hogy ők az 'egyéniségek'...közben meg csak: "divatember üres fejjel"!
HunRob88 2 years ago 3
én wildcatwoman véleményével értek egyet!Nem kell börcuccban járni annak aki szereti a rockot!
De szerintem aki ide ir véleményt az rosz ember nem lehet mert irás közben Ossiánt hallgat!!
Szóval full respect
chalelenger 2 years ago 4
az, de az összes számuk igaz, ha belegondolunk. a rocknak ez a lényege, nem hazudik, ezért mondom, hogy aki rocker az képben van azért valamennyire a világgal kapcsolatban, az ossiantól rettentően sokat lehet tanulni
Danzig16 2 years ago 3
Szerintem marhára nincs összefüggés az öltözködés és a zenei ízlés között-raperek és emok kivételével-attól,hogy valaki átlagosan,na adj Isten divatosan öltözik,attól még a szívében lehet ugyanúgy rocker mint aki szögecsekkel kivert bőrszerkót hord.
Az undorító az,mikor elkezdenek nyomni egy *** "zenét" a vava tv-n és egy hét múlva mindenki azt fújja,nem lényeg,hogy szar,mert divat és azt kell hallgatni.Ettől fordul fel a gyomrom:-S
wildcatwoman1989 2 years ago 91
Én nem hordok szöges karkötőt meg ilyeneket csak zenekaros pólokat meg bakkancsot meg bőrdzsekit és en mtudom mért gondolja mindenki azt hogy csak az a rocker aki szögecseket hord
Wikowszky01 1 year ago
@wildcatwoman1989 Azért ez nem így van, a rock és metal mindig is lázadt a mainstream és a divat ellen.
MorsOmniaVincit 1 year ago
@MorsOmniaVincit És én pedig ettől csak mégjobban szeretem a rockot :)
SporeCat 1 year ago
Comment removed
SporeCat 1 year ago
@wildcatwoman1989
Így van!
wangood12 9 months ago
@wildcatwoman1989 totál igazad van
kata880408 7 months ago in playlist Ossian
@wildcatwoman1989
Egyébként igen :)
Én sem hordok se szögeket,se láncot se bakkancsot.. se semmi ilyesmit.. :)
Még is bennem van ez az "égés" amitől nem tudok nyugton maradni és valami mindig kell :D és például mindig megtalálom valahol magam a számokban néha mélyen néha a tetején, olykor pedig sajnos.
phptutorial2011 7 hours ago
Annyira igaz a mai világra ez a szám.
Retkesül imádom:D
stefanl10 2 years ago 5
nemtudom, ha valaki ad a külsejére már divatembernek számít-e, ha igen akkor énis az vagyok, de attól még az ossian fasza zene:DD
00asha00 2 years ago
szvsz nem azokról az emberekről szól a dolgok akik a divatot kergetik hallgatják magukra veszik és még csak nem is akik csinálják, hanem azok akik ezt csináltatják, 1 nagyon egyszerű példa:Hoolgans nagyon nagy zene az 1.-3. album utána mivel nem jött be a kiadó szóba se ált volna velük ha nincs királylány és társa, éhen dögleni persze ők sem akarnak és higgyétek nem viccből tetováltatták tele magukat!
sethxtomi 2 years ago
imadom ezt a szamot
RexCenturio17 2 years ago
Nagyon szeretem ezt a számot a refrénje miatt. :) köszi a feltöltést :D
ateszxd 2 years ago
Divatember...
Igazad van xl200r!
Igen,valóban a mi utcánkban,szinte már hagyomány az,h rapperek mászkálnak itt össze-vissza! De miééért? Olyan kreténül néz ki az az oldalrafordított sapka a fejükön!
Az EMO-ról meg miéért mondtok ilyeet hát megbántjátok szegény EMO társainkat!Az neem divat,az egy életérzés xD!
Ja a nagy szar életérzés!
HAJRÁ OSSIAN!!!!!!!!!!!!
(kösz,h felraktad :D)
sophiegirl6 2 years ago
Azokat fehér niggereknek hívom sophie, undormány embercsökevények.....
valaki78 2 years ago 2
Az a jó, hogy a kommentelők feléről szól a nóta! (akinek nem inge, ne vegye gatyára)
mindenkisenki 2 years ago 5
A kezdőriffek kegyetlen jók. OSSIAN!!!
legbunkobb 2 years ago
jaja oda bax:P de am nemfeltétlneül azért lessz vki rapper :P vagyé pp emos mnodjuk utobbit szánalmasnak és világrendnek ellentétesnek tartom:P attol hogy flevágod magad nem fogod jobban érezni magad:P
wsshun 3 years ago
jó a refrén
IntoGloryRide3 3 years ago 8
Undorító alantas férgek... Sajnos a mai korombeliekre illene ez a jellemzés... Csak azért szeressünk valamit mert az trendi, a másik is azt szereti stb. Egyszerűen okádni tudnék, elég kimenni az utcára, és biztos, hogy 3 percen belül szembejön egy emos köcsög, egy csuklyás rapper pöcs, vagy mittudomén milyen lények. Ez a szám jól megfogalmazza a dolgot, nagyon király!
xl200r 3 years ago 9
Jah el is felejtettem! Jó h felraktad!
Ravasz92 3 years ago 5
Így van! Mocskos divatemberek!!! Ossian 4ever!!!
Ravasz92 3 years ago 52
Ha most kifigurazod az ossian akkor szánalmas egy embernek nem mondható valami vagy :\
woahacdc 3 years ago
Huh hogy nektek mennyire igazatok van, Ossian!
Divatember..Pont ezt gondolom én is! :)
rasmusgirl7 3 years ago