@Bokor82 Beszélsz szeretetről meg megértésről, miközben minden ok nélkül aljas embernek tünteted fel Melchizedek-et. Tudod, van építő kritika meg ártó kritika, aminek csak a lejáratás a célja. Melchizedek munkája nagyon sok embernek segít, és nem hiszem, hogy ő lenne a világ leggonoszabb embere. Harcolsz itt ellene mintha ő lenne a sátán, de kíváncsi lennék, hogy vajon harcolsz-e valóban gonosz emberek ellen is?
MÍg ember, embernek farkasa, addig nem lesz se összefogás sem felemelkedés. A lélek tisztasága nem érhető el hókusz-pókuszokkal. Itt lenne már az ideje annak hogy végre nyiltan mindenki előtt felfedjék nem vagyunk egyedül a világegyetemben. És onnantól minden ember egyesülhetne abban a tudatban hogy egy faj vagyunk a sok közül. Egymással békében kell élnünk. Ez lenne az első lépés.
A legősibb kultúrákra kellene hallgatni mert ők még jobban tudták nem misztifikálták túl a dolgokat. Lásd sumér írások. Ha valaki hitet terjeszt számomra az az első hogy semmi féle anyagi javat ezért ne fogadjon el. És ne éljen belőle fényűző életet. Szerénységről emberi jólétről igazságosságról, felemelkedésről beszélni úgy hogy aki ezt elmondja maga cáfolja meg a dolgokat képmutatás. A gonosz erő ami visszafogja az emberiséget maga a pénz a kapzsiság, a hatalom.
Persze mindenkinek meg van a világképe sokmindenben hiszek. A halál utáni életben, a jóságban, idegen lényekben és kultúrákban. Abban hogy a földi emberek csak egy kísérlet az idegenek számára. Hogy mi az ő keresztezésük által jöttünk létre. Abban hogy minden mondának van igazság alapja. Hogy minden mai vallás egy azon történéseket és jelenségeket tévesen isteni kinyilatkoztatásnak vett. Nem veszik észre hogy minden vallás egy tőről fakad. És semmi köze istenhez.
Hihetelen hogy bárki hisz ennek a pénzéhes állatnak bort iszik és vizet prédikál. A nagy megújulás jobb emberiség és közben milliomos a könyveiből dvd iből harácsolt materiális pénzéből.
@Bokor82 Lehet igazad van... de ameddig sem cáfolni, sem bizonyítani nem tudjuk, addig jó eljátszadozni a gondolattal:) Mellesleg, ha utána olvasol az Atlantisz és maya írásoknak (a hitelesebb fajtákból) akkor meglátod, hogy nem mond olyan hülyeségeket. De ha jól tudom ezek nem is az ő elméletei, hanem összeszedegette őket és azokat vázolta fel... biztos is, hogy nagy pénzekre tett szert, de az már megint más kérdés:) Jó hétvégét!
@Bokor82 Úgy beszélsz mint aki személyesen ismeri Melchizedeket. Vagy egyszerűen csak az irigység, esetleg a rossz indulat szól belőled ? Ha nem hiszel ilyesmiben, akkor mit keresel itt ? Esetleg valaki fegyverrel kényszeritett, hogy végighallgatsd ezt az előadást? :P
@yandex33 Azért hallgattam meg mert érdekelnek az ilyen dolgok. Azt hiszem még szabad országban élünk szabad vélemény nyílvánítási lehetőséggel. Végighallgattam és kikívánkozott belőlem ez a vélemény. Mindenki abban hisz amiben szeretne. Nem vagyok irígy sosem voltam az. Sem pénzre sem sikerre. A pénz számomra csak egy szükséges rossz amiből az ételt meg tudom venni. A siker fontos dolog de nem mindegy mit veszünk sikernek. A siker ha boldoggá teszel valakit és ezért nem vársz semmmit cserébe.

yandex33 4 days ago

Bokor82 2 weeks ago

Bokor82 3 weeks ago

MrBadsectorr2 3 weeks ago
@Bokor82 Úgy beszélsz mint aki személyesen ismeri Melchizedeket. Vagy egyszerűen csak az irigység, esetleg a rossz indulat szól belőled ? Ha nem hiszel ilyesmiben, akkor mit keresel itt ? Esetleg valaki fegyverrel kényszeritett, hogy végighallgatsd ezt az előadást? :P
yandex33 2 weeks ago