Marha jó ez az együttes! nagyon bejön a stilusuk! :) láttam lesz koncert Tatabányán március környékén! hát mindenképpen megyek, mert hozza a hangulatot az összes zenéjük! :D
Itt látszik, h Magyarország enyhén elmaradott, mert (szerintem) ez Amerikából indulva világsláger lett volna, de sajnos így nem annyira híres - na meg egyre fogynak a Rockerek...
Szerettem ezt a dalt az eredeti előadóktól is,nagy kedvenceim voltak,Ákos és a Bonanza nálam örök kedvenc!DE!Ezt nagyon jó feldolgozásnak tartom!A Zorall legjobbja!
Nem hittem volna egykor, hogy erre a "nótára " nem leányszédítő útra indulok,hanem a fejem rázom,de vadul!:)
Én imádom! Valóban feldolgozás zenekar és én őszintén megmondom nagyon sok mások szerint nagyon jó és szép nótákat csak zorall verzióban vagyok képes élvezni.
@hungirl13 Na drága hungirl13. Már utána is néztem. Ezt a számot az együttes másik jelentős tagja, Hauber Zsolt írta egy szerelmi bánat kapcsán. Ákos csak felénekelte.
Ez a zenekar a péda arra, hogy csak az igazán jó zenét lehet jól feldolgozni.
És csak az igazán jó zenéket dolgozzák fel.
Ezért az igazán jó zene, örökké fog élni, amíg játszák, és lesznek ilyen tehetséges zenészek akik tudják mit kell csinálni, hogyan illik feldolgozni egy dalt.
jóó ez a szám de azért Ákosnál nem jobb ez a banda sem :D meg ien számot nem hinném h a Zorall tudna valaha is irni :D lopni könyű számokat de csinálni az már nehezebb :) de azért jo feldolgozás
@Meszi1968 Amennyiben mondjuk kicsit veszi valaki a fáradtságot és utána néz a tagoknak akik a Zorall névre hallgató buli!zenekart csinálják, abban fel sem merül ez a balgaság, hogy ne lenne saját számuk jópár zenekarban, de persze vaktában fikázni könnyebb elismerem.
Csak ezért sajnálom, hogy Ákos dalait sokan ismerik és szeretik... ha nem lenne ilyen népszerű, akkor nem baszhatta volna el ez az együttes így a legszebb számát. Kérdésem: van-e olyan dal a Zoralltól, amit ők írtak, ők szereztek, amit sajátjuknak mondhatnak, vagy csak a mások ötletét lopkodják? Hogy tudtok olyat szeretni, ami nem is a saját egyéniségét mutatja eg?! Másokét ölti magára... bár, ha így nézem, nem igazán tudja elrejteni, ki is valójában. Ez SZÖRNYŰ! Charlie, Ákos, Első Emelet...brr
@TheMagyaROCK Nem esett le, hogy a Zorall lényeg a feldolgozás? igen, minden számuk egy régi, ismert dalszöveg köré épül, van, ahol még a zene is (AC/DC, Nirvana, Joan Jett)...
...ennyi erővel egy Bob Marley emlékzenekar sem eredeti, hogy lehet azt szeretni?^^
@TheMagyaROCK Én imádom! Valóban feldolgozás zenekar és én őszintén megmondom nagyon sok mások szerint nagyon jó és szép nótákat csak zorall verzióban vagyok képes élvezni.
A klipp szívem csücske, 90 % Sirok 2007-es motoros találkozón készült...:)
Azzal a kijelentéseddel pedig erősen vitatkozom, hogy mások egyéniségét ölti magára...javaslom látogass el egy Zorall koncertre és meglátod, hogy a Zorall egyéniség, ma MAgyarországon nem sok ilyen frenetikus koncerten vehetsz részt, sajnos.
Bocs mindenkitől, aki szereti a Zorallt, nézzétek el nekem, kérlek, csak hát Ákost, mint példaképemet meg kell védeni...:) Remélem nincs harag egy Zorall-kedvelő szívében sem felém irányulva.
én mindig bajba vagyok ha több verzióról van szó. Gyakran egyenrangúak a szememben, hangulattól függ hogy melyik ép a kedvencebb. De ez... ez nagyon nagyon jó. Én ezt jobban szeretem. Zorall nagyon büntet, kurva jó.
egyet kell értenem veled az átdolgozás terén, mivel az eredetiben nem jön át annyira a szövege, pedig az is nagyon jó:D a tüzes kis csaj pedig Szasza barátunknak az asszonykája:)

Nem Ákos hanem Bonanza Banzáj ,de nem is lepődtem meg rajta ,hogy nem tudod! Mellesleg Ákos munkásságát ne hasonlítsuk sem a Bonanzáét ehhez mert kurva messze van egymástól kb.mint makó Jeruzsálemtől,és igen is illik tudni ,hogy kinek az eredeti előadását dolgozzuk föl! Ugyhogy mehet a metál karaoki továbbra is!
a zorall nem azért akarja feldolgozni, hogy huu de ügyes együttes, mert megtudja csinálni, hanem azért mert tiszteli azokat az együtteseket/énekeseket akik ezeket a számokat írták és azt akarják, hogy aki olyas féle zenét hallgat mint ők azok is megismerjék ezeket a számokat és dúdolják és szeressék, szerintem:)
Jó lenne saját számokat csinálni nem copyzni állandóan mert ebből már kurva sok van Magyarországon. Ja és ez sosem lesz jobb az eredetinél. Lehet minuszozni begyepesedett agyúak (akinek nem inge ne vegye magára) és csak akkor minuszozzál ha elolvastad és értelmezted miről beszélek. Netán belátod hogy kicsit igazam van!!!
Kedves begyepesedett agyú kommentelő, csak nehogy elsikkadjon a lényeg, a Zorall egy hobbizenekar, mivel az összes tagnak már van eredeti produkciója, ez csupán egy kis ujjgyakorlat, és mellesleg zseniálisan jó buli. Mikor a médiaszenny napi 24 órában nyomja az ilyen "mélyenszántó" dalokat tv-ből rádióból szinte kötelező tudni hogy jujj ez Ákos és hű de jó. De azért remélem az egód rendesen felhízott rajta hogy hú de megmondtad.
nekem kicsit rammstein es ,de egesz jo,
ktibi79 1 week ago
Forró betonon hasalok,
Távoli hang csak a gyász.
Lassan lüktet egy ér,
Fellobog halkan a láz.
tobiasanyu 1 month ago
Marha jó ez az együttes! nagyon bejön a stilusuk! :) láttam lesz koncert Tatabányán március környékén! hát mindenképpen megyek, mert hozza a hangulatot az összes zenéjük! :D
norbika8802 1 month ago
Zorall adaptációban még Tökijó Hotöl-re is pogóznék:)!!!!!!!!!
vascotlramirez 3 months ago
46 ember éljen nemi életet az édesanyjával...:)
feri930 3 months ago 12
This comment has received too many negative votes show
Szánalmasan szar!
Egy ilyen csodaszép dalt így elbaltázni?! Hát ehhez is kell "tehetség"
zkovacs56 3 months ago
TaggersMustLive:
ez nem a Facebook, kiskölök ...
figurehead69 4 months ago 3
Lájkold, ha már teis értetted így:
Forró betonon VASALOK... :D
TaggersMustLive 4 months ago
igen jóóó
Snooky094 4 months ago
Comment removed
bakter15 6 months ago
@bakter15
Talán Sirokon?
Ha már Magyarok vagyunk, vigyázzunk Nyelvünkre...
stephan76pittyu 6 months ago
43 ember .......szívtelen.......
drigonez 6 months ago 3
ez a szám magában is baszottsok érzést felszabadít de a klipp ááá egyszerűen fantasztikus .. ezért nagy a Zorall
kovacsistvanhetfield 6 months ago
KURVAJÓ!!!
kaloztibi 7 months ago 2
3.11 nél ott a mi városunk HEY!!!
comet163 7 months ago
egyszerűen kiráz tőle a hideg! annyira jó :D
vivblank 7 months ago 3
dislike bar is justin biebers penis:D
kr97100 8 months ago
Zorall függő lettem,minél többet hallom, annál jobban akarom ,éljenek a függők . Imádlak benneteket fiúk,ez a szám jobb mint az eredeti.
vattaponi 8 months ago 2
Sirály
Szeklicefiam 8 months ago
Valami véget ér, ez a szám meg valami baszott jó.
Hudegonosz 9 months ago 2
This has been flagged as spam show
huhh..,nemtom megunni ezt a számot,
faintos a klipp is,a szám talán még jobb mint az eredeti,
a tűzzel játszó csaj sem kutya vauuuuu.... :))
MrScrapyDoo82 9 months ago
huhh..,nemtom megunni ezt a számot,
faintos a klipp is,a szám talán még jobb mint az eredeti,
a tűzzel játszó csaj sem kutya vauuuuu.... :))
MrScrapyDoo82 9 months ago
mit is mondhatnék?imádom őket:)
zitapf 9 months ago
<3 Zorall <3 ez a legjobb verzióóóóó!
azavalaki9 9 months ago
Ilyen zenéket akarok mééég , és nem olyan hulladék homokos SP féle cicergéseket !!!!!!!!!!!!!!!
bodorcili 9 months ago 4
Jobb mint az eredeti!!! (azért nekem az Action - Zöld fehér, ill az Összeomlás jobban fekszik.. sajnálom, hogy ott Valami Véget Ért)
dhcodoki 10 months ago
Szerintem ez hatalmas! Hihhetetlen jól sikerült!
kovacsistvanhetfield 10 months ago
Nem hittem volna, hogy Ákos után valaki még elő tudja adni ezt a dalt. Nekem ő a non plus ultra :)
Gratulálok!
kanoc2007 10 months ago
Egy nap kb 20-szor hallgatom meg ezt a számot :D a többiröl meg nem is beszélek :D
Rockerszecs 10 months ago
Comment removed
vikiriki100 11 months ago
Egyszerűen nem tudom megunni!!! :) Ki volt az a 39 s.gfej,akinek ez nem tetszett?! Szerintem legjobb számuk és sokkal,de sokkal jobb,mint az eredeti.
vikiriki100 11 months ago
Zorallt a 2011-es MEN-re!!! :D (Y)
rhcprock89 11 months ago
hát ez gecijó zene lett !
GoaNoid 11 months ago
999 lajk
diszkoskurva 11 months ago
Itt látszik, h Magyarország enyhén elmaradott, mert (szerintem) ez Amerikából indulva világsláger lett volna, de sajnos így nem annyira híres - na meg egyre fogynak a Rockerek...
blackd579 11 months ago 2
Szerintem nem azt akartad írni a leíráshoz, hogy Best of Zorall...
Hanem hogy BEST OF ALL!
blackd579 11 months ago
a régi számok sem rosszak,de így zorallosan még jobbak
MrDjDvd 1 year ago
ez aa legeslegjobb számuk :P ROCK örök!
TheCODKiller14 1 year ago
hmm...fincsi chopperek én is motoros vagyok de tényleg szemre való mocik :D nah a zenéről mit ne mondjak..qva jóóó !!!
martinTheMan2010 1 year ago
Húúúúúúúúúúúúúúúú...... :)
monaxxx1 1 year ago
500.000. klikk juhéééé
Manapság ez is valami. Egy dologgal több, aminek örülhetünk.
Hangya Zorall
HangyaZ 1 year ago 53
Szerettem ezt a dalt az eredeti előadóktól is,nagy kedvenceim voltak,Ákos és a Bonanza nálam örök kedvenc!DE!Ezt nagyon jó feldolgozásnak tartom!A Zorall legjobbja!
Nem hittem volna egykor, hogy erre a "nótára " nem leányszédítő útra indulok,hanem a fejem rázom,de vadul!:)
Remek!!!
imcsike12 1 year ago 2
Ez a koncert nem Kunmadarason volt, amiből a klip készült?
delaware13 1 year ago
@delaware13 Sirok
csabba00 1 year ago
@csabba00 HMM?
martinTheMan2010 1 year ago
@delaware13 elvileg siroki motorostalálkozó
ifjtothlacc 11 months ago
@ifjtothlacc
Gyakorlatilag is :)
azottcica 10 months ago
@ifjtothlacc
Gyakorlatban is Sirokban készült egyveleg:)
azottcica 10 months ago
Nagggyon KIRÁLY Imádlak Titeket Zorall
saabosgyerek 1 year ago
ez kurva Jooo eloszor hallomoket de kemeny !!!
unusitrei 1 year ago
Ákos elmehet a picsába :))))
marioka0405 1 year ago
metal villa heddengelés
loller
KissSzabolcs0716 1 year ago
NEM BÍÍÍÍÍÍÍÍÍROM MEGUNNI! NAGYON-NAGYON-NAGYON ZORALL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MrZorallka 1 year ago
Nehany honapja voltak Zentan (Delvideken), nagyon nagy buli volt !!
MichaelSquirrel 1 year ago
Ez doom metal, nemde? :D Zseniálisak voltak élőben!
kz282 1 year ago
szeretem a bonanzat de ez a verzio 100szor jobban bejon:D
THRUD7 1 year ago
Bele se merek gondolni milessz ha tényleg véget ér . . .
MikroaheaD 1 year ago
@MikroaheaD
én sem mertem. mégis megtörtént. és ez tényleg ilyen érzés
Atommaggot 1 year ago
@Atommaggot
Azóta nekem is véget ért ..De eza szám sok erőt ad !
MikroaheaD 1 year ago
This has been flagged as spam show
@MikroaheaD seggbeqrtégedisbuzihamissátánqtyaolácigóbüdöszsidóCzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatól1enDohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
@MikroaheaD
bizony. bár ilyenkor gyors számokat kell hallgatni :D
Atommaggot 1 year ago
élöben volt az igaziii SIROK ;) (H) (Y)
markiii0825 1 year ago
imádom őket:)
zitapf 1 year ago
Egyébként nem az Ákos írta az eredetit hanem a Hauber
ruttay 1 year ago 2
Jó hogy Ákos megírta ezt a számot és a legjobb hogy a zorall hozzányúlt!!!!!!!!!
ZORALL The best!
MrZorallka 1 year ago
Én imádom! Valóban feldolgozás zenekar és én őszintén megmondom nagyon sok mások szerint nagyon jó és szép nótákat csak zorall verzióban vagyok képes élvezni.
A klipp szívem csücske, 90 % Sirok 2007-es motoros találkozón készült...:)
azottcica 1 year ago
Nyáron volt szerencsém élőben hallani ...nagyot ütött!!!
naditom 1 year ago
Ez nagyon jó :)
roninsaiid1 1 year ago
Azért az mond valamit, hogy Zorall legnézetebb videója alapból egy Ákos szám xD:D
hungirl13 1 year ago
@hungirl13 Lehet én vagyok hülye, de nem inkább Bonanza Banzai szám? Mert én úgy tudom, hogy Ákos még ott volt amikor ezt először katák fel.
vitnegre 1 year ago 3
@vitnegre nem te vagy hülye :D
bonanza szám eredetileg
I2aab 1 year ago
@vitnegre Jó, de Ákos írta és énekelte :)
hungirl13 1 year ago
@hungirl13 Na drága hungirl13. Már utána is néztem. Ezt a számot az együttes másik jelentős tagja, Hauber Zsolt írta egy szerelmi bánat kapcsán. Ákos csak felénekelte.
vitnegre 1 year ago
@vitnegre Ohhh na ezt jó tudni, mind1 :D A lényeg, h jó szám :D
hungirl13 1 year ago
@hungirl13 de Ákosnak egy kicsit nyáas :D
vera7400 1 year ago
remélem Szasza visszamegy a Vivához, ujra lesz Megawatt, és lesz miért nézni azt a "zene"castornát.... :)
ikszdeh 1 year ago
This has been flagged as spam show
Ez a zenekar a péda arra, hogy csak az igazán jó zenét lehet jól feldolgozni.
És csak az igazán jó zenéket dolgozzák fel.
Ezért az igazán jó zene, örökké fog élni, amíg játszák, és lesznek ilyen tehetséges zenészek akik tudják mit kell csinálni, hogyan illik feldolgozni egy dalt.
villanysukein 1 year ago
jóó ez a szám de azért Ákosnál nem jobb ez a banda sem :D meg ien számot nem hinném h a Zorall tudna valaha is irni :D lopni könyű számokat de csinálni az már nehezebb :) de azért jo feldolgozás
Meszi1968 1 year ago
@Meszi1968 Amennyiben mondjuk kicsit veszi valaki a fáradtságot és utána néz a tagoknak akik a Zorall névre hallgató buli!zenekart csinálják, abban fel sem merül ez a balgaság, hogy ne lenne saját számuk jópár zenekarban, de persze vaktában fikázni könnyebb elismerem.
sanyiblum 1 year ago
Zorall hatalmas....és igen...a lényeg a rockosított,esetenként parodizált átdolgozás...van aki szereti...van aki nem...
MrJackJameson 1 year ago 10
köszi srácok
szasza250 1 year ago
Szasza THE BEST :D
deadmanwalkinginthea 1 year ago
mi faszomat szekáljátok Zorallt !!ti eltudnátok igy játszani????sztem nagyon is jok!!!
45balu 1 year ago
Csak ezért sajnálom, hogy Ákos dalait sokan ismerik és szeretik... ha nem lenne ilyen népszerű, akkor nem baszhatta volna el ez az együttes így a legszebb számát. Kérdésem: van-e olyan dal a Zoralltól, amit ők írtak, ők szereztek, amit sajátjuknak mondhatnak, vagy csak a mások ötletét lopkodják? Hogy tudtok olyat szeretni, ami nem is a saját egyéniségét mutatja eg?! Másokét ölti magára... bár, ha így nézem, nem igazán tudja elrejteni, ki is valójában. Ez SZÖRNYŰ! Charlie, Ákos, Első Emelet...brr
TheMagyaROCK 1 year ago
@TheMagyaROCK Nem esett le, hogy a Zorall lényeg a feldolgozás? igen, minden számuk egy régi, ismert dalszöveg köré épül, van, ahol még a zene is (AC/DC, Nirvana, Joan Jett)...
...ennyi erővel egy Bob Marley emlékzenekar sem eredeti, hogy lehet azt szeretni?^^
koocos666 1 year ago
@TheMagyaROCK Én imádom! Valóban feldolgozás zenekar és én őszintén megmondom nagyon sok mások szerint nagyon jó és szép nótákat csak zorall verzióban vagyok képes élvezni.
A klipp szívem csücske, 90 % Sirok 2007-es motoros találkozón készült...:)
Azzal a kijelentéseddel pedig erősen vitatkozom, hogy mások egyéniségét ölti magára...javaslom látogass el egy Zorall koncertre és meglátod, hogy a Zorall egyéniség, ma MAgyarországon nem sok ilyen frenetikus koncerten vehetsz részt, sajnos.
azottcica 1 year ago
@azottcica csatlakozom, itt Kisújszálláson is nagyon jót koncerteztek a motoros találkozón;)
adamka1899 1 year ago
te vagh hulgh bimbo
flemington69 1 year ago
Comment removed
flemington69 1 year ago
Bonyhádi Balint
farkasattus 1 year ago
Igen király ez a szám egyik kedvencem:D
robika171 1 year ago
Jo egy ramstein magyarul....es nagyon jo lett !!!!!
peterthedoormen 1 year ago
@peterthedoormen jó a fütyköst... nyomukba se érnek. a lángoló kőtörő az igazi!
BalazsDeathstar69 1 year ago
@BalazsDeathstar69
Jaja! A Rammstein egy élettel több és jobb ennél a pokolnál!
TheMagyaROCK 1 year ago
@TheMagyaROCK
Bocs mindenkitől, aki szereti a Zorallt, nézzétek el nekem, kérlek, csak hát Ákost, mint példaképemet meg kell védeni...:) Remélem nincs harag egy Zorall-kedvelő szívében sem felém irányulva.
TheMagyaROCK 1 year ago
Jó feldolgozás!
THENAMELLESONE 1 year ago
ki a dobos?:D
applebicch 1 year ago
" jobb,mint amit Ákos nyom"-ezen mindig szakadok :P
Istenkirály!
chiclaurita 1 year ago 4
kurvajóóó
applebicch 1 year ago
én mindig bajba vagyok ha több verzióról van szó. Gyakran egyenrangúak a szememben, hangulattól függ hogy melyik ép a kedvencebb. De ez... ez nagyon nagyon jó. Én ezt jobban szeretem. Zorall nagyon büntet, kurva jó.
Kevlord22 1 year ago
huhh :DD
ez durva :D
én kibaszottul utálom a rockot de ez elképesztő :D
nagyon jó feldolgozás
van benne munka és tehetség rendesen...
így tovább Zorall...:)
19slide 1 year ago
Nagyon kemény! Ákos frankó szöveget írt, de ez a feldogozás sokkal jobban áthozza nekem az érzést. (színpadon milyen tüzes az a kiccsaj :P)
DaruMisi 1 year ago
@DaruMisi
egyet kell értenem veled az átdolgozás terén, mivel az eredetiben nem jön át annyira a szövege, pedig az is nagyon jó:D a tüzes kis csaj pedig Szasza barátunknak az asszonykája:)
009PePa 1 year ago

Hihetetlen... hidegrázás, csontig hatoló hangok, könnyek...
ForeverZsuzsAAA 1 year ago
Jó ez a zene! A Zorall igenjó! Csak azt nem tudom, hogy ezért miért szóljátok le a Bonanzát vagy Ákost...
conbarde 1 year ago 6
Imádom ezt a zenét!!:))))))
zsuzska4 1 year ago
Bocsika az előzőért ÁKOST veri oda magasan ákos ehhez képest egy fos!:D
Zorall a király:D
mrbizarr1 1 year ago
A legjobb szám!:D
Tagok??? legnagyobb arcok!!!
Ákos magasan odaveri!
ZORALL4ever!
mrbizarr1 1 year ago
Hát igen amit a Zorall átdolgoz az át van dolgozva . Szeretem ezt a zenét de a tagokat utálom !!!
Nagon jó kis átdolgozás !!!!!!!!
antiTNT 1 year ago
simán veri azt a csöves bonanzat
razorpoker83 1 year ago
Sirok a legjobb, számomra már 4éve!!!:D
ZORAAAAL!!!Jeeee
009PePa 1 year ago
hát ha nem lenne a Zorall kikéne találni..:D
zsolzii 1 year ago 22
Kedvencem!! ;)
kislipoth 1 year ago
jó kis verzió, de nekem inkább Ákos
gmatehun 1 year ago 6
napok óta ezt a dalt hallgatom/dúdolom
daeemoon 1 year ago
az XD
robitipp 1 year ago
3:45 az egy kád egy fészer és 3 kerék? XD
bladesdance 2 years ago
ez odabasz!!!
pitorwolf88 2 years ago 3
This has been flagged as spam show
az a baj, hogy elvesztette az eredeti hatását ebben a feldolgozásban..
mptyhddslt 2 years ago
Comment removed
korotkihozadavizet 2 years ago
jobb mint amit Ákos nyom:D:D
RockFrank93 2 years ago 50
@RockFrank93 h jah sokkal jobb
vera7400 1 year ago
Comment removed
husztakata 1 year ago
This has been flagged as spam show
@RockFrank93 ne túlozzunk ;)
husztakata 1 year ago
@RockFrank93 azért ne túlozzunk ;)
husztakata 1 year ago
@RockFrank93 nem mondom hogy szar de kurvara nem jobb az eredetinel :P azert akos az akos
csongi12 11 months ago
@csongi12 az eredeti is nagyon jo de nekem ez jobban tetszik,izles kerdese:P:D
duracellHH 10 months ago
Nagyon nagy!!!!:D
Feyloeves 2 years ago
Király zene...Mikor még motoroztam mindig ezt hallgattam útközben:)
1990snek 2 years ago 3
Zorall-ság - Király-ság!!!
gumicukornudli 2 years ago
Mi miden pénteken van egy törzshelyünk és mindig ezt számot tesszük be legalább 10x és énekelünk közbe :DDD BEST
fusion445 2 years ago 2
sajnos sok jó rocker csaj van :):) csok minden ördög villás bulának :D
bookee89 2 years ago 3
nem ertem miert baj az,ha sok rocker maca van?
zotyuska 2 years ago
@zotyuska mert rockerek :) és nem állnak szóba a magamfatja hiphoposokkal :D
bookee89 2 years ago
Attila(L) ó ahogy gitározik:) koncert végére összejött a csomó a bugyimra;)
Zorall a legnagyobb<3
Sofiademonia 2 years ago 9
kedvenc számom (L)
soha nem tudnám meg unni
(L) ZORALL (L) a legjobbak
ThePicurka 2 years ago
ez egy cool motoros szám:)
punkmanify 2 years ago 5
nagggyon királyak vagytok srácok!!!!!!
Keletihang 2 years ago 2
xxi powwa :)
KataSzisza 2 years ago
Nagyon király! Ez a számuk nagyon bejön!!! De persze az összes sirály! :)))
buzakata 2 years ago 56
@buzakata tök állat nem?szeretem a zorallt am
én balázs vok nem vera xDigazad van :)
vera7400 1 year ago
Ez valami fene jól van összerakva..jobb mnt a két eredeti külön-külön :D
axl3ok 2 years ago 4
Kíváncsi lennék Ákos mit szól ehhez a verzióhoz :D
zerocool51 2 years ago 10
Hogyhogy mit? Ennek eredetileg is így kellett volna lennie :D
Amúgy a szöveg nélküli átvezető részek lehetnének pergősebbek ;)
Rockstarr83 2 years ago 4
Riff :Danzig- Dirty Black Summer
Classic :)
tko19760705 2 years ago 2
Ezen nőttem fel , meg ilyeneken .
Ez jobb mint az eredeti ,pedig az sem rossz.
BONANZA BANZÁJ !!!!
typersx112 2 years ago 5
Nem Ákos.Bonanza!!!!!!!
typersx112 2 years ago 3
Ákos eredeti verziója jobban tetszik, mert jobban átjön a szöveg tartalmi része. De azért jó kis zúzda ez: :)
lusziii 2 years ago 4
én egy hatalmas szólót hiányolok belőle..amugy profi munka:D
llttppkk 2 years ago
srácok! hogy hívják a dobost?
zsofiokakukucskabord 2 years ago
Ebben a klipben Bonyhádi Bálint dobol, de a mostani dobosuk Boros Péter ,,Pöpi".
venszdej 2 years ago
van olyan számuk ami nagyon tetszik és azért is reagáltam így :D Azt tom h élőbe sokkal másabb minden zene :D
icka900 2 years ago
Hát nem tudom, először nekem sem tetszett, de ha egyszer átélsz egy ilyen koncertet, akkor érezni fogod miről van szó. ZORALL FOREVA
Stormtrooper501Hun 2 years ago
ez nagyon rossz :S az eredeti sokkal jobb -.- nincs bajom az előadókkal de ezt sztem nem kellett volna..
icka900 2 years ago
Icka, erre mondják, hogy ízlések és pofonok....
Nekem nagyon tetszik, jobban mint az eredeti.
Hungvarus 2 years ago
icka900,szerintem tévedesz,véleményem szerint nagyon jól sikerült a feldolgozás,ebben a stílusban is nagyon jól hangzik a szám
FucktheRendszer 2 years ago
Ákos énekli ezt a számot :D
zsolt115 2 years ago
meg tudná nekem mondani az eredeti előadót?Ja és nem a bonanzára vagyok kíváncsi hanem az alap zenére előre is köszi
lusser20 2 years ago
Ejha :)
Taylor76p 2 years ago
Nagyon jó ez a szám, imádooom
JimyWolf8911 2 years ago
Csak egy Vasutas "ákosozhatja" le ezt a zenét.
Ez Bonanza.
typersx112 2 years ago
Nem Ákos hanem Bonanza Banzáj ,de nem is lepődtem meg rajta ,hogy nem tudod! Mellesleg Ákos munkásságát ne hasonlítsuk sem a Bonanzáét ehhez mert kurva messze van egymástól kb.mint makó Jeruzsálemtől,és igen is illik tudni ,hogy kinek az eredeti előadását dolgozzuk föl! Ugyhogy mehet a metál karaoki továbbra is!
MrMATT0627 2 years ago
Teljesen egyet értek ez így van illik tudni de nagyon sokan nem tudják és nem is akarják tudni mert lusták utána érdeklődni
alkeszka0 2 years ago
nagyon nagy!!!!!!!!!
Hungary4ever88 2 years ago
"Remélem" pont azok minuszoztak le akik azt se tudják kié az eredeti szám!!!
MrMATT0627 2 years ago
zseniális szám ;)
MultiYahiko 2 years ago
Én nem szoktam hallgatni Rock zenét ,de ez pl nagyon tetszik.
!!Respect Skacok!! *****
wadnarancs00 2 years ago 2
a zorall nem azért akarja feldolgozni, hogy huu de ügyes együttes, mert megtudja csinálni, hanem azért mert tiszteli azokat az együtteseket/énekeseket akik ezeket a számokat írták és azt akarják, hogy aki olyas féle zenét hallgat mint ők azok is megismerjék ezeket a számokat és dúdolják és szeressék, szerintem:)
kdvd182 2 years ago 2
MrMATT0627 igazad van egy részben de a zorall együttes direkt feldolgozza a számokat erre mennek nem is akarnak saját szöveget írni
v431107 2 years ago
This has been flagged as spam show
Mi ez heavy metal karoke együttes?!
Jó lenne saját számokat csinálni nem copyzni állandóan mert ebből már kurva sok van Magyarországon. Ja és ez sosem lesz jobb az eredetinél. Lehet minuszozni begyepesedett agyúak (akinek nem inge ne vegye magára) és csak akkor minuszozzál ha elolvastad és értelmezted miről beszélek. Netán belátod hogy kicsit igazam van!!!
MrMATT0627 2 years ago
Kedves begyepesedett agyú kommentelő, csak nehogy elsikkadjon a lényeg, a Zorall egy hobbizenekar, mivel az összes tagnak már van eredeti produkciója, ez csupán egy kis ujjgyakorlat, és mellesleg zseniálisan jó buli. Mikor a médiaszenny napi 24 órában nyomja az ilyen "mélyenszántó" dalokat tv-ből rádióból szinte kötelező tudni hogy jujj ez Ákos és hű de jó. De azért remélem az egód rendesen felhízott rajta hogy hú de megmondtad.
sanyiblum 2 years ago