Minek ezen ennyit beszélni? Ez egy emeletes baromság, sok mindent bele lehetne még képzelni a formákba ezen kívül még...Ezt a népvakítást, komolyan!És mennyien eszik?! :D
A logó a 6-os szám, és a saját farkába harapó kígyóé is egyben, Mint tudjuk, a gonosz száma a 6, amit, ha megfordítunk, megkapjuk Isten számát, amely a 9. Ennyi... :)
Jó, mozifilmnek. Viszont sok félreértestől szabadíthat meg pl Johannes Itten. Szintan. A vörös..... vajon választhatja-e valaki ezt a színt csupan azért, mert ismeri a színek tulajdonságát, és arra gondolt, hogy ha piros lesz a logo, akkor akár milyen picurka, egyből szembetűnik, es sokkalta jobban megmarad az emberek retináján mind pl egy kék szín, adott esetben a nyári napsütésben, felhőtlen égen, amikor minden kék.... NEEEEEM!!!!!!! TUTI HOGY SÁTÁNISTA.
Összefoglalva a 666-os rávilágítás zseniális alapgondolatától és a szórakoztató csattanó-kivitelezéstől eltekintve semmiféle megdöbbenést nem keltett "Az üzenet". Ettől függetlenül sok sikert a készítőnek további munkájához, ha így folytatja, még a tévébe is bekerülhet! XD
Persze ha már itt tartunk, véget nem érő összeesküvéselmélet-sorozatot lehetne indítani, minden vallási szimbólum(tömeggel) megtűzdelt, tömegek elé vetett kreálmány elemzése után. Még egy dolgot nem értek. Minden üzenet feladata a buzdítás. A videók készítője mégis elhatárolódik ebbéli szándékától. Ha pedig így állunk, akkor ez nem egy "üzenet", csupán egy őrült teológus, vagy vallástudós (nem sértésnek szántam, minden tudós őrült valahol egy picit :)) reklámfilmelemzése. Csak a cím rossz.
Amit nem értek, az az, hogy ezen az üzeneten bárki is elcsodálkozik. Könyörgöm! Minden cégnek szervezetnek megvannak a támogatói, hallottunk már fordított pszichológiáról, katolikus egyházról, ja, és nem utolsósorban 2012-vel kapcsolatos világvége-teóriákról is. (félreértés ne essék, még a katolikus egyházban se lehetnek olyan hülyék, hogy az általuk tanított alázatot úgy próbálják meg kicsikarni, hogy belefullasztanak a saját egónkba.)
Miért kell mindent túlmagyarázni? Ez csak egy reklám és az is maradt volna ha nem jön ez a film. És akkor még csodálkozunk, hogy egyre több az ateista. Nyilvánvaló, hogy az emberiséget régóta manipulálják, de mindent nem lehet a végtelenségig csinálni. Ez a társadalom is ugyanúgy össze fog omlani mint Róma, vagy még sorolhatnám, aztán majd jön egy jobb világ, ahogy a Biblia is mondja. Szóval nem ilyen hülyeségekkel kéne foglalkozni, hanem egymással, és talán sátán bácsinak is nehezebb lenne. :)
Érdekes! Azért arról ne feledkezzetek meg, hogy ha a videó készítőjének volt energiája összerakni ezt az anyagot, észrevenni (vagy egyesek szerint belemagyarázni, de ez most mindegy) az összefüggéseket, akkor vajon a világ legnagyobb gsm szolgáltatójának - ha a tulajdonosainak ez a szándéka - ne lenne egy ilyen "image" kidolgoz(ta)ására elég forrása?
(P.s.: tudom, hogy részvénytársaság, sok részvényes-tulajdonossal, de attól még egy ilyen cég kvázi diktatórikus irányítású birodalom.)
@nagyKrItIKUS1 És akkor a jezsuiták is nyilván Jézus oldalán állnak mert azt állítják magukról mi?Biztos azért tiltották ki őket 83 országból a 18. század végére...
"Ugye milyen sok információ belefér egy ilyen kis logóba" Igen sok mindent bele lehet magyarázni de nem csak ebbe hanem a: Baba szappanba,Duna kavicsba,Borsodi sörbe,a Rolexbe,a Southparkba stb.. Mindenbe belefér egy kis információ:DDD De lehet ezt a vidot a konkurens Tmobile csinálta.. Nem?:D ez is egy elmélet:D meg az is meg amaz is:D Csipem az ilyeneket:D
Ha már minden ennyire bele van magyarázva, akkor még annyit hozzá tennék, hogy a plakáton a póló feliratán az "s" betű alig látszik, így leginkább PAIN olvasható, ami angolul fájdalmat jelent. Ezt muszáj volt hozzáraknom :D
Fogalmatok sincs a sátánizmusról, ami voltaképpen az ember, a humanizmus megélése, gyakorlatilag egyfajta vallási köntöst öltött ateizmus. Semmiféle áldozatokról nincs szó benne, és nem összekeverendő egyes bomlott agyú temetőket feldúló ördögimádókkal...
jézusom, vannak jó videóid de azért ez komplett baromság. Akkor a végén az lesz hogy sátánisták leszünk egy vodafone reklám miatt ? egyszerűen nem tudom mit akartál ezzel mondani. Nem kell mindenben mélyen gondolkodni. Minden reklámnak van témája. Ez egy ilyen sátános egy picit, nem lesz rád SEMMILYEN hatással.
A másik, amit nem értek, hogy ha elfogadom a verziótokat, akkor nem világos, mi célja van ezzel a reklámmal valójában...
Avagy kíváncsi lennék, hogy csak nálunk készítettek-e ilyen tartalmú reklámot vagy a Vodafone szolgáltatását használó összes országban.
Illetve ami még eszembe jut, hogy talán előbb volt a név: Digitális Kánaán, s ez ihlette a reklámosokat, hogy több bibliai jelenettel dúsítsák a reklámot. Szóval mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás?
Szerintem érdemes lett volna kicsit jobban utánanézni egy-két dolognak. ha már... Bár a "voda" valóban vizet jelent - megjegyzem oroszul, de ha már erre utaltok, akkor ki kellene fejteni, hogy mi köze lehet a cégnek hozzájuk... Gondolom, hogy nem túl sok, mert A "Vodafone név a VOiceDAtaFONE rövidítése" - ahogy arra a Wikipédiában is rá lehet találni.
Ha a szimbólumot nézem, nekem nem szövegbuborék jut az eszembe, hanem egy aposztróf jel. Mondjuk fogalmam sincs,ez, hogy köthető ehhez a céghez...
Egész eddig a sátánista kötődést bizonygatta Az üzenet. Akkor most minek keveri bele a Ku Klux Klánt, ami szimplán fehér Amerikát hirdet? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Kicsit összeszedetlen a dolog.
@NagyMona szerintem tökéletes számválasztás. Massive Attack - Angel egyébként. Nézd meg a klipjét. Az én szemszögemből arról szól, hogy a Kuk Kluk Klán üldöz egy fekete embert, aki menekül. Ennyi épp elég, hogy témába vágjon.
@DarkAntirex OK, így érthető. Csak vedd figyelembe, hogy a reklámok esetében is használhatnak olyan effekteket, amivel azt sugallják, hogy egy adott dolgot szeress, így ha egy leleplező filmnél épp a sátánista elemek kerülnek elemzésre, s közben azt hallom alatta, hogy "love you, love you", akkor fura csatolások jöhetnek létre a tudatalattimban :-S :-)
@NagyMona több dolgot is kibírt már a tudatalattid :) tv2 halálhíradó, celebek, filmipar, sátánista zeneklipek, reklámok. Ezek minden nap leszívnak valamennyit az agyadból. Többek között ezért van, hogy ha 10 embernek következetesen elmondanám, hogy mi a valóság, 10/10 hülyének nézne.
Én csak egyet nem értek. ha ezek a logók tényleg a sátánt és a gonoszt képviselik (amit egyébként 100%ig el tudok képzelni, mert sajnos őt képviselik) akkor miért "árulják " el magukat a logóval? nem tökmindegy hogy mi a logó? lehetne valami mosolygós szmájli, ami egyáltalán nem kelt gyanút és nem ad okot fejtegetésre. vagy nekik fontos a logó? de miért? nem mindegy milyen a logójuk? Vagy csak szimplán mindenkit hülyének tartanak és röhögnek a markukban hogy höhöhö de jók vagyunk?
lenne egy kérdésem. Ha a vodafone-nak bármi köze van a sátánizmushoz, akkor Balázst miért úgy öltöztették fel, mintha egy pap lenne? Titkolni akarják? nem hiszem, hiszen végig a képünkbe nyomják a titkos üzenetet.
"Még akár arra is gondolhatnék, hogy egy életstílust próbál meg nekem eladni." (.2rész 8:30) "Ez olyan, mintha ez a kifejezés kulcs szerepet töltene be a reklám szempontjából." (2rész 6:56 )
Ha komolyan gondolta ezeket a mondatokat a film készítője, akkor kérdeznék tőle valamit? Az ő filmjében hányszor szerepel a "Sátánista" szó? És miért szerepel benne ilyen sokszor?
Talán mert ez a kulcsszerepe a filmnek? Vagy talán mert a Sátánista gondolkodásmódot akarja reklámoztatni?
csak tájékoztatnék néhány embert hogy a 8-as szám pedig Jézus Krisztus száma(888) akkor miért szerepel ez a szám a 3:00 percnél látható telefonszámban??
Nem baj ha valaki nem hiszi vagy nem érti vagy nem érdekli... Ha a jóra való törekvés megvan bennünk,akkor ezeknek a dolgoknak nincs hatalma felettünk! Ne felejtsetek el megmaradni a szeretetben SOHA!
Mekkora már! Lehetne mondani, hogy összeesküvés elmélet, ha csupán egy-két ilyen dolog lenne. De ez remek! Ami az egésznek szerintem végképp hitelességet ad az a ku klux klán logójával való egyezés. (Y)
most akkor ennyi erővel a xy nevű márka is lehet sátánista meg az ördög műve meg blablabla mert hasonlit a logója xy-ra aki sátánista meg szarvasember volt... :) sztem felesleges azon agyalni hogy mi mit jelent!
mindannyian jol bevagyunk etetve az akcioikkal a netjükkel mindenükkel! nemcsak a vodának! mindennek a cuccával! még a ching chung vang cucc is a brandrol szol arrol hogy vegyed
Kezdem nagyon unni, hogy száznegyvenezredszer írjátok le ide nekem, hogy szerintetek mi mit jelent. Mintha én nem ismerném a profán jelentést. Az egész film arról szól, hogy mindennek legalább két párhuzamos jelentése van. Mi az, ami ebből nem fér bele a pöttöm agyatokba?
Valóban VOiceDAtaFONE, nemrég tudtam meg. Előtte én is azt hittem a vízről van, tudok oroszul, és tudom, hogy a voda=víz. Akkor miért piros??? Mert pl.: az O2 szolgáltató kékes-fehér, akár az ég.
és? ezzel mi az újdonság?? a Vodafone sátánista jeleket használ, a Disney pórnó jeleket a rajzfilmekbe, minden reklámba van rejtett szimbólum és? csak rosszt akar látni az emberbe aki csak az átbaszász próbálkozásokat látja a másik tetteiben...
Szerintem... a reklámok perfektül manipulálják az embereket, de csak azokat akik hagyják. Azt hogy a vodafone maga lenne a sátán? Hát nem igazán hinném, azt hogy az reklámok ördögiek igen. De bármilyen logo-t rajzolsz, nem lesz egyedi, mindig lesz hasonló. Miért nem a kéket választották? Mert a piros meleg szín, boldoggá tesz és barátságosabb, míg a kék taszítóbb és "szomorúbb" szín. A Jelenések Könyvébe pedig MINDENT (!!!) bele lehet magyarázni, vana mit könyebb, van amit nehezebb, de ha
Ami pedig a hatot illeti, egyedül a kertesztényeknél az ördög száma, mindenhol máshol teljesen általános jelentésű. Isten hat nap alatt teremtette a világot, Dávid csillaga hat ágú. Mindenbe bele lehet magyarázni amit csak akarunk, de nem csak a reklámokkal kel ébernek lenni!
Amíg Hitler nem használta fel saját jelképként, a tüzes kereszt az élet, az energia jelképe volt. Ma tiltott jelkép, annak ellenére, hogy ez többezer éves. Az, hogy "fiatalabb" szervezetek, közösségek felhasználnak egy ösrégi szimbólumot, még nem azt jelenti, hogy változik az üzenete. És ha vörös, akkor mi van? Elmondom, hogy a vörös többek közt az élet, a szerelem és az előkelőség jele. És a vér? Szintén az életet jelképezte az őseinknek. A vérszerződés vajon negatív?
"Egyiptomban és a görögöknél is létezik a farkába harapva tökéletes kört alkotó uroborosz-kígyó motívuma, az élet és az örök visszatérés jelképe." A Larousse kiadó Szimbólumok lexikonából idéztem. Sajnos manapság rengetegen beleesnek a hibába, hogy olyan ősi szimbólumokat értelmeznek félre, mint a tüzes kerék, vagy az itt említett kígyó.
aki a teológiában jártas, vagy ismeri jól a Bibliát az tudja, hogy ebből a könyvből mondatokat spontán kiragadni mennyire veszélyes dolog. Csak 1 példa: az is benne van, hogy "Nincs Isten", csak a folytatás ez, rögtön utána: "mondja a balga".
Ebben a fejezetben (Lev 3,2)az áldozati ÁLLATról írja le az áldozat menetét.
Tényleg vannak benne reálisnak tűnő dolgok, de a többségét nagyon ráerőltetettnek érzem! A következő fejezetben már Balázs,mint Antikrisztus jelenik meg, mert elvállalt egy melót?
LENYŰGÖZŐ! Komolyan.:D Főleg az 1. meg az 5. videó tetszik, mert nem nagyon tudsz belekötni egyikbe se... Jó, baromság az egész az elejétől a végéig, de max megmagyarázni tudod, miért nem úgy van, megcáfolni nem, mert a magyarázat ugye nem feltétlenül cáfolat is egyben.... Uh hatalmas ötlet!!! GRATULA!!!XD MÉÉÉG sok ilyet, MÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!
az hallja a mások énekét is szépnek. " a vodafone logót én inkább a Zen körhöz láttam hasonlónak mindig.. te ilyeneket látsz bele.. Sztem ez a videó sokkal inkább rólad, a te gondolkodásmódodról árulkodik, nem pedig a logó készítőjéről..
A vadonjani képen a csávó pólóján a sö betűt jól kitakarta a kutymák lába, oszt "mellette" meg ott gyilkolják a heverésző kiskrapekot. Vicces lett valóban.
De, ha a vodafone logójának piros cseppje, egy hatost ábrázol, és a hatos az a zsidó miszticizmusban megjelenő "szent" szám, akkor az hogy kerül a zsidókat is üldöző ku klux klán jelképének középpontjába?
@tulipanhagyma Lehet csak én vagyok tájékozatlan, de a 19. századi első korszakukban amikor a logójukat is választották, még inkább a tagok közt lehetett találni zsidókat mint az üldözöttek között. A kereszt meggyújtása sem egy keresztény dolog szerintem...
Lehet mindenféle dolgot férremagyarázni de ha megértjük a lényeget,hogy nem az egoizmus az oxigén fontosságú elem az életben hanem a szeretet akkor tőlem addig magyarázzd a hüje szövegeidet amig kifogy a zsidó gyűlölet meg a forditott sátánizmusod a szótárbol...
Oké... tételezzük, fel, h van benne valami. De ugyan ilyen szimbólumok és összefüggések felfedezhetők a más országokban levő vodafone reklámokban is? Ahhoz túlságosan semminek tartom a mi kis drága országunkat, hogy "Valaki" Itt akarja leforgatni Ezt a kis reklámot. Továbbá ez most azt jelenti, h a vodafone egy... khm.... Istent tagadó, ám annak ellenfelét kedvelő csoport"? Vagy Magyarországon, a magyar ifjak, vagy öregek közt van a "Fény hozó"? Túl irreális. Minden egybevág, de irreális.
@vargapolyakcharlotte "Ahhoz túlságosan semminek tartom a mi kis drága országunkat"
Emlékszel Simon Perez izraeli elnök beszédére, miszerint felvásárolják Lengyelországot, Magyarországot, Romániát, és New Yorkot? Na ennyire semmi a mi kis drága országunk "Valakiknek".
@Hairhead88 Továbbá nekem ez a videó nem sokat jelent, nem hiszek benne, nagyon távol áll az én vallási nézeteimtől. Csupán csak eljátszodtam, és felvetettem egy kérdést. Semmi több...
@vargapolyakcharlotte Az eltávolított hozzászólásodra válaszolok. "Villanypostán" még látom mi volt ott. Nekik nem Budapest kell, és főleg nem a lakosság. Nekik a Kárpát-medence kell, mint annyi más hatalomnak a történelem során. A termőföldek, az aranybányák, a vizek, az erdők,stb. Nem Magyarországot akarják, az pont hogy útban van nekik. Nem véletlenül szedték darabokra 1541-ben és 1920-ban sem.
"Ha többet akarsz tudni egy cégről, nézd meg jobban a logóját!" Nem azért, de sok cégnek nincs pénze reklámszakemberekre, így az ő logójukból max. azt lehet kiolvasni, hogy nem megy a bolt annyira, hogy ne egy ingyenes logókészítő programmal csinálják meg a logójukat! :D
Esetleg munkával és a családjával, vagy találni igazi hobbit találni, ahelyett, hogy öszeesküvéseket gyárt. A számok a nick nevemben pedig nem a vallásomra utal, megnyugodhatsz ;)
@KongFan666 Ja értem. Akinek a munkája, családja, hobbija mellett csak annyi ideje van, hogy aludjon 3 órát annak van élete. Ha még tud alkotni is valamit, például egy ilyen videót, az csak is azért lehet, mert egy sötét szobában ül egész nap egyedül, míg ki nem borul és reklámot elemez. Ez tényleg nem sátánista gondolkodás, megnyugodtam.
"Akinek a munkája, családja, hobbija mellett csak annyi ideje van, hogy aludjon 3 órát annak van élete" Én semmi ilyesmit nem írtam, mégcsak célozni sem céloztam ilyesmire. Csak te valamiért kombinálsz. Egyébként a vidiben, állandóan a 4 lovassal vannak, a reklámban én meg csak hármat látok :D
A hölgy a felvételen nagyon beteg, a skizofréniától a feltűnési viszketegségtől és a level 100as forever aloneságtól már azt se tudja mit beszél...csórikám :)
Nos igen, 666 a sátán száma de mondjuk vegyük külön hogy 3 db 6os, ez már régóta elfogadott dolog hogy 3 ez meg 3 az van bemutatva reklámban vagy 3 csaj a charlie angyalai mert az a három az pont úgy áll be, hogy egy középen kettő mellette, ez jó a szemnek vagy ilyesmi. Mellesleg 3:12-nél az 669 és 3:30-nál hiába állítjátok le a videót a forgáskor, az akkor is 6666 :) valamint nem úgy kéne venni Al Pacino szövegét, mintha azt tényleg maga a sátán mondta volna és példálózni vele
Hát ugye van az az emberi tulajdonság, hogy bármibe beleláthatunk, amit csak akarunk, pl jézus arca a megégett pirítóson stb... szinte biztosra mondom, hogy ez a videó nem jött volna létre pár vagy figyelmetlen vagy vicces kedvében levő vodafoneos reklámgrafikus nélkül.
A Vodafone logó igazából egy ördög fej, szarvval.. csak egy szemet kell rakni a jel jobb közepébe, és kész is... (amúgy meg a kutya karja pont kitakarja az S-t a Spain-ból... Marad a Pain azaz fájdalom..
Olyan dolog ez a tényfeltárás, és tulajdonképpen a hit dolgai egészében, mint Schrödinger macskája, és az elektronok tulajdonságainak mérése, vagy a fény kettős természete. Amikor lerántod a leplet az igazságról, és fizikai valóságba hozod a megoldást, megváltozik a dolgok természete. A belsőre ható dolgok elmagyarázva badarságnak tűnnek. Lehet vitatkozni a dolgokról, de megérteni, csak legbelül lehet.
Mindenesetre én továbbra is nyugodt szívvel fogom használni a mobilom, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a korruptság, romlottság a rendszer velejárója, és tulajdonképen nem a vodafone hibája, hogy egy mélyebbről jövő ideológia egyik szócsövévé vált. Ez a reklám így kell, hogy kinézzen, és a legmélyebb szinten ezt az üzenetet kell hogy közvetítse. A logó furcsaságaira öt éve magamtól rájöttem.A reklámot, és a plakátokat furcsának éreztem, ez a film pedig tulajdonképpen rátette az i-re a pontot.
A reklám több szinten értelmezhető, és mindegyiknek megvan a valóságalapja, szerintem többen is jól értelmezitek alant. A filmben taglalt legmélyebb értelmezés tényleg nehezen emészthető. Tulajdonképpen akkor érthető meg, és fogadható el paranoia nélkül, ha az ember tudatában van annak, hogy legbelül mindezen befolyások felett áll. Az egybeesések száma olyan drasztikusan magas, hogy valószínűségszámítás módszereivel élve semmiképpen sem lehet véletlen műve.
Hogy lehet a spanyolországi La tomatinát (paradicsom napja) mikor egymást az emberek paradicsommal dobálják,ember feláldozásnak látni?Gyerekek! A paranoia sikeresen kezelhető :D.
Azért ez nem semmi :D Az emberek már mindenről beszélhetnek úgy, hogy előtte utána sem néztek a dolgoknak? Vodafone = VOiceDAtaFONE, ahogy előttem már megemlítették. Pirosat meg feltételezem azért használtak, mert ez az egyik legerősebb, legintenzívebb szín, ezért figyelemfelkeltő. Látszik, hogy a videó készítője sohasem tanult még egy pindurit sem a médiáról.
Igen, a média szörnyű meg minden, de sátánista.. ugyanmár, ennyire fanatikusnak azért mégse kéne lenni:D Abból sosem származott semmi jó.
A vörös a gyökércsakra színe a fizikai dolgokhoz való ragaszkodás. Az út az élet, amin rohanunk előre. A homloknál villanó vaku, pedig a harmadik szem, vagy homlokcsakra kinyitására és az onnan előbukkanó fényre utal.
Az ég és föld közötti kép, az élet és a felettünk álló világot szimbolizálja. A fa a fizikai léthez való ragaszkodás szimbóluma (gyökereivel kapaszkodik), másrészt a vágy szimbóluma (ágai az égbe nyúlnak). A kényelmes vörös fotel a megnyugvás, ellazulás, meditáció szimbóluma.
Totális félreértés. A reklám a szerencsejátékról szól. Mik a fő szinek? Vörös és Fekete. Mint a rulettnél. Mik jelennek meg az égen. Lovak egymás után. Versenyeznek. Mire asszociálsz? Lóverseny. Bukméker. De ennek rossz a hangulata. Szerencsejáték- bukás. Mivel védekezhetünk a bukás ellen? Figyeld meg mi van Balázson! Bukósisak! A Vodafon megvéd a bukásoktól. Fő színek a kártyában? Szintén piros és fekete! Mi a kártya? Az ördög bibliája. (Kérem iróniával kezelni jelen bejegyzésem)
Tételezzük fel hogy igaz. (Amit erősen kétlek.) De az érthetetlen: Mi a célja egy sátánista távközlési szolgáltatónak? Kinyúl ez ördög és meghúzza a fülünket!? Vagy teológiai tartalmú SMS-eket küldözget?
"Új üzenet, küldője: 0670-666-6666. Üdvözlöm. Mostantól a kétéves hűségnyilatkozat mellett, két évig 0Ft percdíjal beszélhet, hála az új Elvittékalelked csomagunkan."
A média valóban elhiteti velünk, hogy nekünk gyors netünk kELL h legyen, okostelefonunk KELL, h legyen, nagy képernyőjű tv az élethez SZÜKSÉGES, autó kell, soksoksokpénz kell, és vegyél fel kölcsönt mert anélkül nem élsz meg stb...
S miközben hajszoljuk magunkat h meglegyenek ezek a "boldoggá kéne h tegyenek" dolgok
elfelejtünk élni és elfeledkezünk az igazi értékekről.
De könyörgöm, ebbe miért kell sátánizmust belemesélni???? :'DDD
@Trollina666 mert az "elit" akik az uzenetek mögött állnak sajnos sátánisták. eleg megnezned egy lady gaga klippet.. tele van istenkáromlással és propagandával.
Ha tetszik ha nem, az ego útja-amit Te is elmondtál, hogy sietni kell, minden kell azonnal-a földi pokolhoz vezet, amiben mi magunk leszünk saját magunk "sátánjai".
Mindenben meg kell találni az arany középutat. Erre Buddha tana a legkézzelfoghatóbb.
@zolika154 Bocsánat :D Már fel sem tűnik, hogy ez a nevem... Ha megnézed a regisztráció dátumát, látod, hogy nagyon régi (már, ha fel van valahol tüntetve). Olyan 10-11-12 éves koromban csináltam ezt a felhasználónevet, akkor nagyon menőnek és iszonyat keménynek tűnt a 666.... És mivel itt vannak elmentve és feltöltve a videóm, nem csinálok új felhasználót. Ennyi.
@zolika154 nem kérte senki,hogy cseréld ki vagy valami... én azt kétlem erősen hogy érted a szöveg mondanivalóját itt nem magáról a vodafone rol van szó mint szolgáltató hanem az emberek manipulálásáról nem muszáj elhinni de legalább ne beszélj össze vissza...
@Trollina666 Én inkább azt kérdezném, miért kell egy mobil reklámba
ennyi látszólag felesleges koreográfia. A kezdőjelenet pl. korántsem barátságos,
a mezős jelenet a lovakkal, pedig egy kis Biblia magyarázattal kifejezetten elgondolkodtató. Én csak gratulálni tudok a gondolatébresztő videóért, talán érdemes lenne jobban beleásni magunkat a Bibliába, mert nem csak a chicago-i önkormányzatnál dolgozhanak ezek a "hittéritők".
Látom a sok szűk látókörű nem érti a videosorozat lényegét! Nem a voda a lényeg, sem a víz,sem a sátán! Minden ehhez a témához kapcsolódó videónak megvan a maga kis mondanivalója!!! Ezek csak szemléltető jellegű felhívások arra, amit, és ahogyan ma a cionista zsidó hataloméhes, tiszta faj, tesz a világgal, az abban élőkkel, röhögve a markukba,hogy te aki ezt nem látod, szívsz!!!! mert leragadtál a vodánál, modern biológiai hadviselés folyik, népírtás, ha nem vetted volna észre!
És még ehhez hozzá fűzöm. A ku-klux klán tagjai fajgyűlölők voltak, a tiszta fajnak vallották magukat, ahogy a zsidók is. Sőt a zsidók, más nációkat goj-nak, (tisztátalan faj)-nak nevezik! dereng valami? Oroboris:- a saját farkába harapó kígyó! hiszitek vagy sem a cion bölcsek jegyzőkönyvei ehhez hasonlóan jellemzi a világ feletti hatalom megszerzésére irányuló törekvéseket amivel le akarják igázni a fél világot. a terv szerint Izráel a kígyó feje, és innen indulva... folyt köv
@MsNasa00 folyt.. a Nyugati hatalmakon keresztül, a Balkánon át, visszatérve egészen a szent földig,bezárul a kör, megtörténik a cionista hatalmak,manipulációkkal, most már modern biológiai hadviseléssel,kiegészítve történő hatalom átvétele, globalista irányítása, a leigázott, országok felett! A kör bezárul... mit is ábrázol a videóban a kigyó? Kört! Itt egy link, tartalmas, de érdemes elolvasni, hogy megértsd mitől is van válság? keress rá: cion bölcseinek jegyző könyvei
látom,sokan felfogták a lényeget,meg hogy mi folyik a világban.és még,hogy nincs népbutítás...az első video indítója:"És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése,a mely ezt mondja:Hallván halljatok,és ne értsetek;és látván lássatok,és ne ismerjetek:."...olyan érzésem van,mint matek órán,ahol össze kell kötni két pontot.meg van adva A és B pont,sőt még vonalzó is,de eggyeseknek ez is nehézséget okoz.a Bibliában meg az hisz,aki akar,szabad akarat van....csak érdekes,hogy mennyi az összefüggés.....
@Farkas4444 Kár, hogy a Rendőrségnek a Vodafone a szponzorja, ezt kell használljam. Amúgy a Vodka Vizecske. Ebből is látszik, az oroszoknak a szíve csücske a pia. Kösz a videót egyébként.
mindent emberek találtak ki a Bibliát is a Sátánt is feljegyzések alapján tehát mindenbe bele lehet magyarázni mindent.... tehát most akkor aki Vodafone os lesz az egyben Sátánista is ?? hagyjuk már akkor mindenbe benne van a szabad kőműves jelkép is mert rajzolok egy háromszöget....
jahh még valami nem hiszem hogy ettől lenne jobb világ ha lehúzunk egy telefonos szolgáltatót....
Annak a bizonyos kuku klánnak a pénzügyi háttere, az alapítói valamint a szítói is a "kiválasztott nép" cionista tagjai közé tartoznak.
A világ 2 pólusú: jó és a rossz. Ez a videó valamiféle vázlata a rossz oldalnak, természetesen tanító jelleggel. Azt az ember maga döntheti el, hogy üdvözülni szeretne-e, vagy pedig lecsúszni...
Megintcsak: ne a mai judeo-krisztiánizmusra hagyatkozz, mert azt úgy találta ki neked a „kiválasztott nép”, hanem próbáld meg összeszedni a valódi magyar kereszténységet, amivel Krisztus is építette erejét.
@abacusTMe Éppen hogy nem. Nem tűnik fel neked, hogy a zsidók ellenkeznek a kereszténységgel? Nem fogadták el Jézust Messiásnak. Gyűlölik Őt és a Talmudban mindent összehazudtak róla. Ha "kiválasztott nép" alatt a Júdaizmusra gondoltál, akkor súlyos tévedésben leledzel. Ostoba összeesüvés-elméleteket gyárthatsz, de az nem az Igazság. Ti a zsidók hibájába estek, akik nemzeti vallást csináltak YAHWEH tiszteletéből, miközben Őt magát elhagyták belőle. A zsidókat utánozzátok.
Jó rész ez is, tetszik a rálátás, de...Találós kérdés! Mennyi köze van a filmben Al Pachino szerepkörébe tartozó lucifer ujjainak a reklámban szintén felfele mutató ujjakhoz? Van valami történeti alapja?
A világnak szintén vannak hónapfordulói. Ezeket a hónapokat világhónapoknak hívjuk. Az utolsó világhónap (Halak jegyben) Jézus születése tájánkezdődött, és még nagyjából 200-300 év van hárta belőle a következő világhónapig, ami a Vízöntő lesz (tehát itt visszafele kelle számolni). Természetes, hogy a két világerő között lesz egy erőpróba, aminek most tanúi vagyunk. A „kiválasztott nép”-nek pedig egy saját maga által kitalált Isten ajándékoz majd egy földterületet?.
@abacusTMe YAHWEH-t nem a zsidók találták ki. Annál is inkább, mert nem csak a zsidók hittek benne, és nem csak a zsidóknak jelentette ki magát. Nincsenek világhónapok meg erőpróba, csak az van, amit Jézus Krisztus kijelentett a Jelenések Könyvében.
Érdekes rálátás, van mondanivalója, de ami nem stimmel a videóval: fehér lovon íjász rendszerint a hunok, avagy a magyarok népi meghatározása az ősi kultúrákban, itt pedig össze van keverve egy fakó lovassal. A fakó szín szürkésbarnát jelent.
Ami szintén ide tartozik, a bibliát EGY bizonyos népcsoport írta és munkálta azóta is önnös javainak megvalósítása céljából, ergó, nem biztos, hogy mindenben a Bibliára kell hagyatkozni.
@abacusTMe Hazudsz. A Biblia Isten ihletése, és azért írattatott, hogy Jézus Krisztusról, a zsidók és a világ minden népének Istenéről tanúskodjon. A Biblia az egész világ népeinek szól és nem csak a zsidóknak. Biztos, hogy mindenben a Bibliára kell hagyatkozni.
Látom, egy nagyon értelmes ember akadt pont a hozzászólásomra.
Kedves NocturnP, hadd tisztázzak valamit neked, ugyanis látom kevered a szezont a fazonnal. Senkinek a hitrendszerébe vetett hitét nem szándékoztam leminősíteni vagy azt megbántani; nem vagyok az általad említett Yahweh követője; nem vagyok össze-esküvés elmélet gyártó; és végül milyen alapon utalsz te nekem Jézus tanításaira, mikor lehazugolsz egy olyan valakit, akinek nem érted az okfejtéseit?.
@abacusTMe Nem keverek semmit. Azt állítod, hogy a Biblia megbízhatatlan. Ez hazugság.
Nem vagy összeesküvés gyártó? Akkor másokét vallod, és hozzászólásodból ítélve te is "Jézus-pártus-herceg" hívő vagy. A kereszténységet nem a júdaizmus találta ki és nem a zsidó papság. Jézus zsidó volt.
Szerintem te hazudsz. Mondd meg, hogy mi alapján állítod biztosra, hogy a Biblia teljesen Isten valódi akaratát tükrözi. A kereszténység már Jézus születése előtt létezett, de nem ebben a formában, amit ma neked az egyház mesél. Feliratkoztál valakihez, akinek a következő videó van a listájában, jobb lenne, ha te is nyitott szemmel végignéznéd: ... Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon,...
@abacusTMe Persze hogy volt keresztény-hit Jézus előtt is, mert a zsidók Istene a Krisztus. De történelmi kereszténység csak Jézus eljövetelével valósult meg, amelyről az Ószövetség jövendölt. Jézus Krisztus maga igazolta, hogy az Ószövetség róla tesz tanúbizonyságot. Ha te engem hazugnak nevezel, Jézus Krisztust is hazugnak nevezed.
Na, azért kicsit nagy az arcod, nem érzékeled? Megnézted a videót, vagy megint csak a szélmalmokat hajkurászod? Hallottál már a szittyákról? Ha nem, itt az ideje egy átfogóbb utánajárásnak. Szólj, ha majd a világot látod, nem egy dobozt, amit eléd raktak, és több dolgot szélesebb látókörben csodálsz meg, akkor szívesebb vendég leszel a beszélgetések folyamán.
@abacusTMe Nem az arcom nagy, hanem a hitem, el vagy tévedve. Miféle videót? Semmi konkrét támpontot nem adtál. Ennyire még én sem szoktam a másik intuíciójára hagyatkozni.
Nem egy dobozban vagyok és nem rakta senki elém. Én választottam Jézust, Ő hívott el engem, senkinek nem kellett rábeszélni a keresztény-hitre. Nem is tudtak volna. Én választottam a gyülekezetemet is. A világosság választás, nem erőszak.
Ami a Bibliát illeti, nem gondolom, hogy "csak egyszerű szentek által összeállított 'mesekötet' ". Ennél azért jóval többről van szó, mert vannak benne történelmi események, de valamit viszont átvitt értelemben kell felfogni. A baj ott kezdődik, egyes népcsoportok általa próbálják meg tulajdonuknak tekinteni az egész Földet a rajta lakó minden egyes embert belevéve, valamint a létrejötte óta írják át/hamisítják e célból eredően.
@abacusTMe Hát, tudtommal de. Összeültek, és az ilyen "mesékből" összerakták azt, amit a "legjobbnak" tartottak. Én legalábbis így hallottam róla, így tudom. De ez nem is annyira lényeg.
Egyet értek veled, hogy túl nagyra nézik a Bibliát (legalábbis úgy vettem le részben így érted a mondandódat). Ez az egész vallás, mint szervezet teljesen hülyeség. Véleményem szerint meggyalázzák az egész Istenhitet a baromságaikkal.
tokeletesen kepes lenne az ember, barmibe barmit bele magyarazni. Erre pelda a The Number 23 nevu film Jim Carreyvel, amiben a foszereplo mindenhol megtalalja a 23-as szamot. De ezt csak azert mert azt hiszi hogy megkell talalja, es ezert mindent megtesz tudattalatti szinten, hogy azt talalja meg. Tehat a videobol levont kovetkeztetes vagy tanulsag minden ember hitetol fugg. Nem VALLAS, hanem HIT.
Ezt a Telenor csinálta hogy ne legyen konkurencia. Vagy a pápa Telenoros, és csődbe akarja vinni a Vodát, mert a Telenor támogatja az egyházat.(vagy a T-MOBILE). DE nagyon jó videó és szerintem "véletlenül" tényleg nem lenne tele ilyenekkel egy reklám. Eddig sem volt szinpatiukus a Vodafone, de most...(az előbbi elméleteket viccnek szántam, habár:D...)
Csak nem sátánisták vagytok? harmadik jel.. piros pirula..piros mint vér..pirula kapszula..vérkapszula? Na látjátok céget logójáról, összeesküvés elméletet gyártót nick nevéről?? Én is kihozok pár perc alatt egy ilyet!! DE ENNEK ELLENÉRE NAGYON JÓ AMIT CSINÁLTATOK/CSINÁLTOK csak azt nem tudom hogy ez most felnyitotta a szemem vagy méglyobban lecsukta..LEHET MÉGISCSAK IGAZA VOLT VMEIK Kommentelőnek hogy ezt a VODAFONE CSINÁLTA...Gratulálok..(PAPP LÁSZLÓ)
Járjunk nyitott szemmel igaz, nem tudom hogy ez feltűnt-e valakinek , nem akarok visszaolvasni hát leírom!Kezdjük a nevetekkel...PirosPirulaProjekt..hmmm.3 P betű..bár ez nem hasonlít hatosra..(bár ha jól forgatjuk kijön a 666) na de ez lehet véletlen..kicsit utánanézve a magyar ABC-ben a P pont a 18.adik mássalhangzó..namármost 18 osztva 3 al az 6..minden P-nek jut egy 6-os..És lássunk csodát 666..:D (mássalhangzók B C CS D DZ DZS F G GY H J K L LY M N Ny és a P!)
@papplacihun a Piros pirula a Mátrix nevű film egy eleme a piros pirula a valódi világra ébreszti a főszereplőt és azt látja valójában ami valódi és nem azt amit a mátrix mutat neki
Lehet hogy volt már ilyen komment, de azt azért hozzátenném, hogy nem a vízről kapta a Vodafone a nevét, hanem egy mozaikszó (VOice, DAta=VODA) angol cég révén ez logikusabb, és ez valóban így is van...
Le mernem fogadni hogy ezt a videot a Vodafone csinalta...mire vegig nezed az osszes reszt, tobbszor latod a reklamot oda-vissza, mintha barhol mashol nezned...ugyes huzas.

lilumila 50 minutes ago
Ekkora b@romságot xD
"Hagyjad má, hogy ilyen könnyen elhajlik egy vipera..
ekkora színjátékot nem látott az opera"
Lehet h vannak hülyeségek a tv-ben meg a hírekben...mer tényleg, ki a f@szt érdekel hogy Obama felesége csinált 25 fekvőtámaszt?
Ha nagyon akarja az ember mindenben találhat összefüggést de könyörgöm ennyire ne legyetek hülyék!!!
Biztosan a Vodafone azér árul telefonokat meg mindent amit árul hogy később elhozhassa a világvégét! -.-
TELJESEN LOGIKUS
markhajas 7 hours ago
mi a szám címe ami a videó alatt szól?? :)
KrisztiBMW 2 days ago
Miért kezdtél el ezzel az egésszel foglalkozni? Hogy jött ez a téma???
Tudtál róla előre? :)
vwmarci 2 days ago
112 ember vodafonos ^^
ImDemila 3 days ago
Már csak azon csodálkozok hogy a vodafone előhívójába nincs 6-os :D
SVHSolyom 3 days ago
Valakinek igen sok ideje volt :D Ennyi hülyeséget egy videóba ritkán látni :D
SVHSolyom 3 days ago
A logó a 6-os szám, és a saját farkába harapó kígyóé is egyben, Mint tudjuk, a gonosz száma a 6, amit, ha megfordítunk, megkapjuk Isten számát, amely a 9. Ennyi... :)
crystal9indigo 3 days ago
@crystal9indigo Csak úgy megjegyezném, hogy Isten száma a 7-es és nem a 9-es a Biblia szerint.
meekGiant 5 hours ago
mi a zene címe?Jó vidi!
TheSeridani 4 days ago
Jó, mozifilmnek. Viszont sok félreértestől szabadíthat meg pl Johannes Itten. Szintan. A vörös..... vajon választhatja-e valaki ezt a színt csupan azért, mert ismeri a színek tulajdonságát, és arra gondolt, hogy ha piros lesz a logo, akkor akár milyen picurka, egyből szembetűnik, es sokkalta jobban megmarad az emberek retináján mind pl egy kék szín, adott esetben a nyári napsütésben, felhőtlen égen, amikor minden kék.... NEEEEEM!!!!!!! TUTI HOGY SÁTÁNISTA.
ezerkilencszaztiz 4 days ago
ez kész röhej. :D
Csibeasszony11 5 days ago
Azért most is kiderül, egyszer-egyszer milyen hülyék az emberek...
andko666 6 days ago
@andko666 Vicces, hogy ezt pont te mondod ki... de igazad van.
PirosPirulaProjekt 2 days ago
Összefoglalva a 666-os rávilágítás zseniális alapgondolatától és a szórakoztató csattanó-kivitelezéstől eltekintve semmiféle megdöbbenést nem keltett "Az üzenet". Ettől függetlenül sok sikert a készítőnek további munkájához, ha így folytatja, még a tévébe is bekerülhet! XD
Levandel 6 days ago
Persze ha már itt tartunk, véget nem érő összeesküvéselmélet-sorozatot lehetne indítani, minden vallási szimbólum(tömeggel) megtűzdelt, tömegek elé vetett kreálmány elemzése után. Még egy dolgot nem értek. Minden üzenet feladata a buzdítás. A videók készítője mégis elhatárolódik ebbéli szándékától. Ha pedig így állunk, akkor ez nem egy "üzenet", csupán egy őrült teológus, vagy vallástudós (nem sértésnek szántam, minden tudós őrült valahol egy picit :)) reklámfilmelemzése. Csak a cím rossz.
Levandel 6 days ago
Amit nem értek, az az, hogy ezen az üzeneten bárki is elcsodálkozik. Könyörgöm! Minden cégnek szervezetnek megvannak a támogatói, hallottunk már fordított pszichológiáról, katolikus egyházról, ja, és nem utolsósorban 2012-vel kapcsolatos világvége-teóriákról is. (félreértés ne essék, még a katolikus egyházban se lehetnek olyan hülyék, hogy az általuk tanított alázatot úgy próbálják meg kicsikarni, hogy belefullasztanak a saját egónkba.)
Levandel 6 days ago
Meg kell mondanom, remekül szórakoztam a videók alatt, bár a készítőnek mint említette nem ez volt a célja vele.
Nagyon sok baki van a vbennük, de hogy a Vodafone-t összehozni a sátánizmussal... ZSENIÁLIS!
A videók maguk borzalmasan vontatottak, szájbarágósak voltak, rengeteg klisét tartalmaztak, bár ezt szerintem mindenki észrevette magától is.
Levandel 6 days ago
Miért kell mindent túlmagyarázni? Ez csak egy reklám és az is maradt volna ha nem jön ez a film. És akkor még csodálkozunk, hogy egyre több az ateista. Nyilvánvaló, hogy az emberiséget régóta manipulálják, de mindent nem lehet a végtelenségig csinálni. Ez a társadalom is ugyanúgy össze fog omlani mint Róma, vagy még sorolhatnám, aztán majd jön egy jobb világ, ahogy a Biblia is mondja. Szóval nem ilyen hülyeségekkel kéne foglalkozni, hanem egymással, és talán sátán bácsinak is nehezebb lenne. :)
argotibi36 1 week ago
Érdekes! Azért arról ne feledkezzetek meg, hogy ha a videó készítőjének volt energiája összerakni ezt az anyagot, észrevenni (vagy egyesek szerint belemagyarázni, de ez most mindegy) az összefüggéseket, akkor vajon a világ legnagyobb gsm szolgáltatójának - ha a tulajdonosainak ez a szándéka - ne lenne egy ilyen "image" kidolgoz(ta)ására elég forrása?
(P.s.: tudom, hogy részvénytársaság, sok részvényes-tulajdonossal, de attól még egy ilyen cég kvázi diktatórikus irányítású birodalom.)
TheEcoDriver 1 week ago
Múltkor bemegyek az ügyfélszolgálatra, húzok egy sorszámot, és épp lefejeztek valakit a szemem láttára ! Én meg mondom, de jó, én következek?
ossyni 1 week ago
Comment removed
8dbCsirke 1 week ago
Comment removed
8dbCsirke 1 week ago
Ez olyan mint az igazi mao című film :)
0Kristof 1 week ago
A Vodafone név a VOiceDAtaFONE rövidítése. Tehát Qurvára semmi köze a VIZ-hez a Vodafonnak:DD
Tehát innentől kezde mindenki ennyire vegye komolyan ezt az egészet..
Az Üzenet = EPIC FAIL xDDD
nagyKrItIKUS1 1 week ago
@nagyKrItIKUS1 Helyesbítek, száznegyvenezer és egy.
PirosPirulaProjekt 2 days ago
@nagyKrItIKUS1 És akkor a jezsuiták is nyilván Jézus oldalán állnak mert azt állítják magukról mi?Biztos azért tiltották ki őket 83 országból a 18. század végére...
HUNRUSPWNZ 2 days ago
"Ugye milyen sok információ belefér egy ilyen kis logóba" Igen sok mindent bele lehet magyarázni de nem csak ebbe hanem a: Baba szappanba,Duna kavicsba,Borsodi sörbe,a Rolexbe,a Southparkba stb.. Mindenbe belefér egy kis információ:DDD De lehet ezt a vidot a konkurens Tmobile csinálta.. Nem?:D ez is egy elmélet:D meg az is meg amaz is:D Csipem az ilyeneket:D
nagyKrItIKUS1 1 week ago
Ha már minden ennyire bele van magyarázva, akkor még annyit hozzá tennék, hogy a plakáton a póló feliratán az "s" betű alig látszik, így leginkább PAIN olvasható, ami angolul fájdalmat jelent. Ezt muszáj volt hozzáraknom :D
Doody888 1 week ago
szerintem aki ezt csinalta,uldozesi maniaban szenved,joadag fantaziaval megspekelve...
repinful 1 week ago
Fogalmatok sincs a sátánizmusról, ami voltaképpen az ember, a humanizmus megélése, gyakorlatilag egyfajta vallási köntöst öltött ateizmus. Semmiféle áldozatokról nincs szó benne, és nem összekeverendő egyes bomlott agyú temetőket feldúló ördögimádókkal...
lbarna66 1 week ago
iigen, Vadon Jani meg a sátán itteni helytartója...
szvan1 1 week ago
jézusom, vannak jó videóid de azért ez komplett baromság. Akkor a végén az lesz hogy sátánisták leszünk egy vodafone reklám miatt ? egyszerűen nem tudom mit akartál ezzel mondani. Nem kell mindenben mélyen gondolkodni. Minden reklámnak van témája. Ez egy ilyen sátános egy picit, nem lesz rád SEMMILYEN hatással.
TheASpromo 1 week ago
:DD ez súlyos...
krisztiannagy 1 week ago
A másik, amit nem értek, hogy ha elfogadom a verziótokat, akkor nem világos, mi célja van ezzel a reklámmal valójában...
Avagy kíváncsi lennék, hogy csak nálunk készítettek-e ilyen tartalmú reklámot vagy a Vodafone szolgáltatását használó összes országban.
Illetve ami még eszembe jut, hogy talán előbb volt a név: Digitális Kánaán, s ez ihlette a reklámosokat, hogy több bibliai jelenettel dúsítsák a reklámot. Szóval mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás?
NagyMona 1 week ago
Szerintem érdemes lett volna kicsit jobban utánanézni egy-két dolognak. ha már... Bár a "voda" valóban vizet jelent - megjegyzem oroszul, de ha már erre utaltok, akkor ki kellene fejteni, hogy mi köze lehet a cégnek hozzájuk... Gondolom, hogy nem túl sok, mert A "Vodafone név a VOiceDAtaFONE rövidítése" - ahogy arra a Wikipédiában is rá lehet találni.
Ha a szimbólumot nézem, nekem nem szövegbuborék jut az eszembe, hanem egy aposztróf jel. Mondjuk fogalmam sincs,ez, hogy köthető ehhez a céghez...
NagyMona 1 week ago
Egész eddig a sátánista kötődést bizonygatta Az üzenet. Akkor most minek keveri bele a Ku Klux Klánt, ami szimplán fehér Amerikát hirdet? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Kicsit összeszedetlen a dolog.
StompDeni42 2 weeks ago
Elég érdekes ez az egész, de miért egy olyan zene szól a "leleplezés" alatt, hogy "love you, love you, love you"???
NagyMona 2 weeks ago
@NagyMona szerintem tökéletes számválasztás. Massive Attack - Angel egyébként. Nézd meg a klipjét. Az én szemszögemből arról szól, hogy a Kuk Kluk Klán üldöz egy fekete embert, aki menekül. Ennyi épp elég, hogy témába vágjon.
DarkAntirex 2 weeks ago
@DarkAntirex OK, így érthető. Csak vedd figyelembe, hogy a reklámok esetében is használhatnak olyan effekteket, amivel azt sugallják, hogy egy adott dolgot szeress, így ha egy leleplező filmnél épp a sátánista elemek kerülnek elemzésre, s közben azt hallom alatta, hogy "love you, love you", akkor fura csatolások jöhetnek létre a tudatalattimban :-S :-)
NagyMona 2 weeks ago
@NagyMona több dolgot is kibírt már a tudatalattid :) tv2 halálhíradó, celebek, filmipar, sátánista zeneklipek, reklámok. Ezek minden nap leszívnak valamennyit az agyadból. Többek között ezért van, hogy ha 10 embernek következetesen elmondanám, hogy mi a valóság, 10/10 hülyének nézne.
DarkAntirex 2 weeks ago
@DarkAntirex Max a filmek, mert már legalább tíz éve nem nézek tévét
NagyMona 2 weeks ago
@NagyMona nagyon helyes ;p
DarkAntirex 2 weeks ago
Én csak egyet nem értek. ha ezek a logók tényleg a sátánt és a gonoszt képviselik (amit egyébként 100%ig el tudok képzelni, mert sajnos őt képviselik) akkor miért "árulják " el magukat a logóval? nem tökmindegy hogy mi a logó? lehetne valami mosolygós szmájli, ami egyáltalán nem kelt gyanút és nem ad okot fejtegetésre. vagy nekik fontos a logó? de miért? nem mindegy milyen a logójuk? Vagy csak szimplán mindenkit hülyének tartanak és röhögnek a markukban hogy höhöhö de jók vagyunk?
csersnyia 2 weeks ago
lenne egy kérdésem. Ha a vodafone-nak bármi köze van a sátánizmushoz, akkor Balázst miért úgy öltöztették fel, mintha egy pap lenne? Titkolni akarják? nem hiszem, hiszen végig a képünkbe nyomják a titkos üzenetet.
mrbalazs1995 2 weeks ago
ledöbbentem...
mrbalazs1995 2 weeks ago
nincs véletlen egybeesés és nincs olyan, hogy ok nélkül! Mindennek van oka és jelentése!
Pappde 2 weeks ago
spanyoloknál 100 éves hagyomány a paradicsom háború.régi játék de nem csak a spanyoloknál van...
trolibusz100 2 weeks ago
Comment removed
01Vengeance 3 weeks ago
ma számnak a címe ami ez alatt van?? nagyon jó, és hiteles videó..csak gratulálni tudok:)
bambiGUITAR1 3 weeks ago
@bambiGUITAR1 Massive Attack - Angel
Tibicimbi 3 weeks ago
"Még akár arra is gondolhatnék, hogy egy életstílust próbál meg nekem eladni." (.2rész 8:30) "Ez olyan, mintha ez a kifejezés kulcs szerepet töltene be a reklám szempontjából." (2rész 6:56 )
Ha komolyan gondolta ezeket a mondatokat a film készítője, akkor kérdeznék tőle valamit? Az ő filmjében hányszor szerepel a "Sátánista" szó? És miért szerepel benne ilyen sokszor?
Talán mert ez a kulcsszerepe a filmnek? Vagy talán mert a Sátánista gondolkodásmódot akarja reklámoztatni?
Vezemor 3 weeks ago
csak tájékoztatnék néhány embert hogy a 8-as szám pedig Jézus Krisztus száma(888) akkor miért szerepel ez a szám a 3:00 percnél látható telefonszámban??
753Romulus 3 weeks ago
miért rühellitek ennyire a vodafone-t? most komolyan... :D
bNiki1020 3 weeks ago
Nem baj ha valaki nem hiszi vagy nem érti vagy nem érdekli... Ha a jóra való törekvés megvan bennünk,akkor ezeknek a dolgoknak nincs hatalma felettünk! Ne felejtsetek el megmaradni a szeretetben SOHA!
9015Ren 3 weeks ago 2
üldözési mániás elmebetegek x'D
FedajIbnLaAhad 3 weeks ago
Trollina666 jó a neved lol..xd
Ricsi94 3 weeks ago
Mekkora már! Lehetne mondani, hogy összeesküvés elmélet, ha csupán egy-két ilyen dolog lenne. De ez remek! Ami az egésznek szerintem végképp hitelességet ad az a ku klux klán logójával való egyezés. (Y)
9maholnap5 1 month ago
ekkora baromságot...
most akkor ennyi erővel a xy nevű márka is lehet sátánista meg az ördög műve meg blablabla mert hasonlit a logója xy-ra aki sátánista meg szarvasember volt... :) sztem felesleges azon agyalni hogy mi mit jelent!
mindannyian jol bevagyunk etetve az akcioikkal a netjükkel mindenükkel! nemcsak a vodának! mindennek a cuccával! még a ching chung vang cucc is a brandrol szol arrol hogy vegyed
felesleges ertelmet keresni mindennek...
BalogBalazs 1 month ago
Kezdem nagyon unni, hogy száznegyvenezredszer írjátok le ide nekem, hogy szerintetek mi mit jelent. Mintha én nem ismerném a profán jelentést. Az egész film arról szól, hogy mindennek legalább két párhuzamos jelentése van. Mi az, ami ebből nem fér bele a pöttöm agyatokba?
PirosPirulaProjekt 1 month ago 11
@PirosPirulaProjekt
a Vodafone jelentése a VOiceDAtaFone röviditésből jön össze. Köze nincs ehhez a hülyeséghez :)
Z0Ci 1 month ago 2
Valóban VOiceDAtaFONE, nemrég tudtam meg. Előtte én is azt hittem a vízről van, tudok oroszul, és tudom, hogy a voda=víz. Akkor miért piros??? Mert pl.: az O2 szolgáltató kékes-fehér, akár az ég.
verbrannte 1 month ago
Már egy ideje unom, mert elég vontatott, de ez a voda=víz betette a kaput...
Mármint a Vodafone egy szóösszetétel: VOice DAta FONE. :)))
RonJung007 1 month ago
eddig utáltam a vodafont de mostantol ők a kedvenceim :-)
psybmw 1 month ago
és? ezzel mi az újdonság?? a Vodafone sátánista jeleket használ, a Disney pórnó jeleket a rajzfilmekbe, minden reklámba van rejtett szimbólum és? csak rosszt akar látni az emberbe aki csak az átbaszász próbálkozásokat látja a másik tetteiben...
rvjanczer 1 month ago
elég sok időt töltesz a sorok búvásával, bele fogod tudni magyarázni amit szeretnél.
halallovag 1 month ago 2
Szerintem... a reklámok perfektül manipulálják az embereket, de csak azokat akik hagyják. Azt hogy a vodafone maga lenne a sátán? Hát nem igazán hinném, azt hogy az reklámok ördögiek igen. De bármilyen logo-t rajzolsz, nem lesz egyedi, mindig lesz hasonló. Miért nem a kéket választották? Mert a piros meleg szín, boldoggá tesz és barátságosabb, míg a kék taszítóbb és "szomorúbb" szín. A Jelenések Könyvébe pedig MINDENT (!!!) bele lehet magyarázni, vana mit könyebb, van amit nehezebb, de ha
halallovag 1 month ago
Az a sok hülye aki ezt elhiszi, meg is érdemli a retardságot amelyhez őszíntén gratulálok.
csipkerekisimicz 1 month ago
Ami pedig a hatot illeti, egyedül a kertesztényeknél az ördög száma, mindenhol máshol teljesen általános jelentésű. Isten hat nap alatt teremtette a világot, Dávid csillaga hat ágú. Mindenbe bele lehet magyarázni amit csak akarunk, de nem csak a reklámokkal kel ébernek lenni!
rosalieliliane 1 month ago
Amíg Hitler nem használta fel saját jelképként, a tüzes kereszt az élet, az energia jelképe volt. Ma tiltott jelkép, annak ellenére, hogy ez többezer éves. Az, hogy "fiatalabb" szervezetek, közösségek felhasználnak egy ösrégi szimbólumot, még nem azt jelenti, hogy változik az üzenete. És ha vörös, akkor mi van? Elmondom, hogy a vörös többek közt az élet, a szerelem és az előkelőség jele. És a vér? Szintén az életet jelképezte az őseinknek. A vérszerződés vajon negatív?
rosalieliliane 1 month ago
azért hadd tisztázzak pár dolgot.
"Egyiptomban és a görögöknél is létezik a farkába harapva tökéletes kört alkotó uroborosz-kígyó motívuma, az élet és az örök visszatérés jelképe." A Larousse kiadó Szimbólumok lexikonából idéztem. Sajnos manapság rengetegen beleesnek a hibába, hogy olyan ősi szimbólumokat értelmeznek félre, mint a tüzes kerék, vagy az itt említett kígyó.
rosalieliliane 1 month ago
aki a teológiában jártas, vagy ismeri jól a Bibliát az tudja, hogy ebből a könyvből mondatokat spontán kiragadni mennyire veszélyes dolog. Csak 1 példa: az is benne van, hogy "Nincs Isten", csak a folytatás ez, rögtön utána: "mondja a balga".
Ebben a fejezetben (Lev 3,2)az áldozati ÁLLATról írja le az áldozat menetét.
Tényleg vannak benne reálisnak tűnő dolgok, de a többségét nagyon ráerőltetettnek érzem! A következő fejezetben már Balázs,mint Antikrisztus jelenik meg, mert elvállalt egy melót?
MrSamesz 1 month ago
LENYŰGÖZŐ! Komolyan.:D Főleg az 1. meg az 5. videó tetszik, mert nem nagyon tudsz belekötni egyikbe se... Jó, baromság az egész az elejétől a végéig, de max megmagyarázni tudod, miért nem úgy van, megcáfolni nem, mert a magyarázat ugye nem feltétlenül cáfolat is egyben.... Uh hatalmas ötlet!!! GRATULA!!!XD MÉÉÉG sok ilyet, MÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!
Zarthossa 1 month ago
nincs sátán. se.
eszenyikeke 1 month ago
12:11 > I LOVE PAIN (Szeretem a Fájdalmat) a pólón, zseniális :D
Nagyon is érdekes a párhuzam. Jó zene. Még ha hülyeségnek bizonyulna is, igazságokat ír le.
rangeoshun1 1 month ago 10
Az S- betü is látszik eléggé elfogult lehetsz, főleg ha a spanyol zászlót sem veszed észre. Grat.
csipkerekisimicz 1 month ago
@rangeoshun1 *SPAIN
MrVinszent92 1 week ago
@rangeoshun1 Az I love Spain igazából :D
ktomcat 4 days ago
es bezartak az opnit... hat szep rankszabadult a sok elmebeteg
szepremenyu 1 month ago
Comment removed
vargapolyakcharlotte 1 month ago
"Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek. " a vodafone logót én inkább a Zen körhöz láttam hasonlónak mindig.. te ilyeneket látsz bele.. Sztem ez a videó sokkal inkább rólad, a te gondolkodásmódodról árulkodik, nem pedig a logó készítőjéről..
pillangoo 1 month ago
A vadonjani képen a csávó pólóján a sö betűt jól kitakarta a kutymák lába, oszt "mellette" meg ott gyilkolják a heverésző kiskrapekot. Vicces lett valóban.
szappangyar 1 month ago
De, ha a vodafone logójának piros cseppje, egy hatost ábrázol, és a hatos az a zsidó miszticizmusban megjelenő "szent" szám, akkor az hogy kerül a zsidókat is üldöző ku klux klán jelképének középpontjába?
tulipanhagyma 1 month ago 2
@tulipanhagyma Lehet csak én vagyok tájékozatlan, de a 19. századi első korszakukban amikor a logójukat is választották, még inkább a tagok közt lehetett találni zsidókat mint az üldözöttek között. A kereszt meggyújtása sem egy keresztény dolog szerintem...
Hairhead88 1 month ago
Lehet mindenféle dolgot férremagyarázni de ha megértjük a lényeget,hogy nem az egoizmus az oxigén fontosságú elem az életben hanem a szeretet akkor tőlem addig magyarázzd a hüje szövegeidet amig kifogy a zsidó gyűlölet meg a forditott sátánizmusod a szótárbol...
zolika154 1 month ago
Egyszerű Próbálják a zsidó gyülöletet felébreszteni a készítők, de akkor miért lenne ku klux klán jelképük??? Gondolkozni nem árt ;)
flashdamian 1 month ago 2
Oké... tételezzük, fel, h van benne valami. De ugyan ilyen szimbólumok és összefüggések felfedezhetők a más országokban levő vodafone reklámokban is? Ahhoz túlságosan semminek tartom a mi kis drága országunkat, hogy "Valaki" Itt akarja leforgatni Ezt a kis reklámot. Továbbá ez most azt jelenti, h a vodafone egy... khm.... Istent tagadó, ám annak ellenfelét kedvelő csoport"? Vagy Magyarországon, a magyar ifjak, vagy öregek közt van a "Fény hozó"? Túl irreális. Minden egybevág, de irreális.
vargapolyakcharlotte 1 month ago
@vargapolyakcharlotte "Ahhoz túlságosan semminek tartom a mi kis drága országunkat"
Emlékszel Simon Perez izraeli elnök beszédére, miszerint felvásárolják Lengyelországot, Magyarországot, Romániát, és New Yorkot? Na ennyire semmi a mi kis drága országunk "Valakiknek".
Hairhead88 1 month ago
@Hairhead88 Továbbá nekem ez a videó nem sokat jelent, nem hiszek benne, nagyon távol áll az én vallási nézeteimtől. Csupán csak eljátszodtam, és felvetettem egy kérdést. Semmi több...
vargapolyakcharlotte 1 month ago
@vargapolyakcharlotte Az eltávolított hozzászólásodra válaszolok. "Villanypostán" még látom mi volt ott. Nekik nem Budapest kell, és főleg nem a lakosság. Nekik a Kárpát-medence kell, mint annyi más hatalomnak a történelem során. A termőföldek, az aranybányák, a vizek, az erdők,stb. Nem Magyarországot akarják, az pont hogy útban van nekik. Nem véletlenül szedték darabokra 1541-ben és 1920-ban sem.
Hairhead88 1 month ago
90-en Vodafonosok!
domiteus2domiteus 1 month ago
Vér áldozat + Sátán száma + Sátán örök uralma = Vodafone.
Vodafone = ingyen percek hétvégére + digitális Kánaán.
Akkor én Sátánista akarok lenni :D
everybodri 1 month ago
Comment removed
everybodri 1 month ago
"Ha többet akarsz tudni egy cégről, nézd meg jobban a logóját!" Nem azért, de sok cégnek nincs pénze reklámszakemberekre, így az ő logójukból max. azt lehet kiolvasni, hogy nem megy a bolt annyira, hogy ne egy ingyenes logókészítő programmal csinálják meg a logójukat! :D
everybodri 1 month ago
Annyi belemagyarázás van ezekben a videókban, hogy az fáj! Ezek szerint neked sincs életed, ha ilyenekkel foglalatoskodsz!
KongFan666 1 month ago
@KongFan666 Mikkel kéne foglalkoznia, hogy élete legyen? A neved utáni számból ki tudom találni, felesleges válaszolnod.
Hairhead88 1 month ago
@Hairhead88
Esetleg munkával és a családjával, vagy találni igazi hobbit találni, ahelyett, hogy öszeesküvéseket gyárt. A számok a nick nevemben pedig nem a vallásomra utal, megnyugodhatsz ;)
KongFan666 1 month ago
@KongFan666 Ja értem. Akinek a munkája, családja, hobbija mellett csak annyi ideje van, hogy aludjon 3 órát annak van élete. Ha még tud alkotni is valamit, például egy ilyen videót, az csak is azért lehet, mert egy sötét szobában ül egész nap egyedül, míg ki nem borul és reklámot elemez. Ez tényleg nem sátánista gondolkodás, megnyugodtam.
Hairhead88 1 month ago
@Hairhead88
Az a baj, hogy te megint belelátsz a mondandómba olyan dolgokat, amik nincsenek benne. Mint a videó készítője a telefon reklámba ^.^
KongFan666 1 month ago
@KongFan666 Szóval nem mondtad, hogy a készítőnek nincs élete, és nem jönnek lovak az égből a reklámban? Tulajdonképpen min vitatkozunk?
Hairhead88 1 month ago
This has been flagged as spam show
@Hairhead88
"Akinek a munkája, családja, hobbija mellett csak annyi ideje van, hogy aludjon 3 órát annak van élete" Én semmi ilyesmit nem írtam, mégcsak célozni sem céloztam ilyesmire. Csak te valamiért kombinálsz. Egyébként a vidiben, állandóan a 4 lovassal vannak, a reklámban én meg csak hármat látok :D
KongFan666 1 month ago
A hölgy a felvételen nagyon beteg, a skizofréniától a feltűnési viszketegségtől és a level 100as forever aloneságtól már azt se tudja mit beszél...csórikám :)
SharkyHamaski 1 month ago 2
És egy kis off: szörnyű az ördög ügyvédjének a szinkronja... :P
SharkyHamaski 1 month ago
Nos igen, 666 a sátán száma de mondjuk vegyük külön hogy 3 db 6os, ez már régóta elfogadott dolog hogy 3 ez meg 3 az van bemutatva reklámban vagy 3 csaj a charlie angyalai mert az a három az pont úgy áll be, hogy egy középen kettő mellette, ez jó a szemnek vagy ilyesmi. Mellesleg 3:12-nél az 669 és 3:30-nál hiába állítjátok le a videót a forgáskor, az akkor is 6666 :) valamint nem úgy kéne venni Al Pacino szövegét, mintha azt tényleg maga a sátán mondta volna és példálózni vele
SharkyHamaski 1 month ago
Hát ugye van az az emberi tulajdonság, hogy bármibe beleláthatunk, amit csak akarunk, pl jézus arca a megégett pirítóson stb... szinte biztosra mondom, hogy ez a videó nem jött volna létre pár vagy figyelmetlen vagy vicces kedvében levő vodafoneos reklámgrafikus nélkül.
SharkyHamaski 1 month ago
jesszusom de nagy hülyeség ez...:D
kuttyakaki 1 month ago
This has been flagged as spam show
A Vodafone logó igazából egy ördög fej, szarvval.. csak egy szemet kell rakni a jel jobb közepébe, és kész is... (amúgy meg a kutya karja pont kitakarja az S-t a Spain-ból... Marad a Pain azaz fájdalom..
MCFRICO 1 month ago
Comment removed
MCFRICO 1 month ago
Olyan dolog ez a tényfeltárás, és tulajdonképpen a hit dolgai egészében, mint Schrödinger macskája, és az elektronok tulajdonságainak mérése, vagy a fény kettős természete. Amikor lerántod a leplet az igazságról, és fizikai valóságba hozod a megoldást, megváltozik a dolgok természete. A belsőre ható dolgok elmagyarázva badarságnak tűnnek. Lehet vitatkozni a dolgokról, de megérteni, csak legbelül lehet.
pirilszl 2 months ago
Mindenesetre én továbbra is nyugodt szívvel fogom használni a mobilom, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a korruptság, romlottság a rendszer velejárója, és tulajdonképen nem a vodafone hibája, hogy egy mélyebbről jövő ideológia egyik szócsövévé vált. Ez a reklám így kell, hogy kinézzen, és a legmélyebb szinten ezt az üzenetet kell hogy közvetítse. A logó furcsaságaira öt éve magamtól rájöttem.A reklámot, és a plakátokat furcsának éreztem, ez a film pedig tulajdonképpen rátette az i-re a pontot.
pirilszl 2 months ago
A reklám több szinten értelmezhető, és mindegyiknek megvan a valóságalapja, szerintem többen is jól értelmezitek alant. A filmben taglalt legmélyebb értelmezés tényleg nehezen emészthető. Tulajdonképpen akkor érthető meg, és fogadható el paranoia nélkül, ha az ember tudatában van annak, hogy legbelül mindezen befolyások felett áll. Az egybeesések száma olyan drasztikusan magas, hogy valószínűségszámítás módszereivel élve semmiképpen sem lehet véletlen műve.
pirilszl 2 months ago
Hogy lehet a spanyolországi La tomatinát (paradicsom napja) mikor egymást az emberek paradicsommal dobálják,ember feláldozásnak látni?Gyerekek! A paranoia sikeresen kezelhető :D.
Istvan731102 2 months ago 2
Azért ez nem semmi :D Az emberek már mindenről beszélhetnek úgy, hogy előtte utána sem néztek a dolgoknak? Vodafone = VOiceDAtaFONE, ahogy előttem már megemlítették. Pirosat meg feltételezem azért használtak, mert ez az egyik legerősebb, legintenzívebb szín, ezért figyelemfelkeltő. Látszik, hogy a videó készítője sohasem tanult még egy pindurit sem a médiáról.
Igen, a média szörnyű meg minden, de sátánista.. ugyanmár, ennyire fanatikusnak azért mégse kéne lenni:D Abból sosem származott semmi jó.
achel91 2 months ago
A vörös a gyökércsakra színe a fizikai dolgokhoz való ragaszkodás. Az út az élet, amin rohanunk előre. A homloknál villanó vaku, pedig a harmadik szem, vagy homlokcsakra kinyitására és az onnan előbukkanó fényre utal.
Az ég és föld közötti kép, az élet és a felettünk álló világot szimbolizálja. A fa a fizikai léthez való ragaszkodás szimbóluma (gyökereivel kapaszkodik), másrészt a vágy szimbóluma (ágai az égbe nyúlnak). A kényelmes vörös fotel a megnyugvás, ellazulás, meditáció szimbóluma.
fclay73 2 months ago
Totális félreértés. A reklám a szerencsejátékról szól. Mik a fő szinek? Vörös és Fekete. Mint a rulettnél. Mik jelennek meg az égen. Lovak egymás után. Versenyeznek. Mire asszociálsz? Lóverseny. Bukméker. De ennek rossz a hangulata. Szerencsejáték- bukás. Mivel védekezhetünk a bukás ellen? Figyeld meg mi van Balázson! Bukósisak! A Vodafon megvéd a bukásoktól. Fő színek a kártyában? Szintén piros és fekete! Mi a kártya? Az ördög bibliája. (Kérem iróniával kezelni jelen bejegyzésem)
fclay73 2 months ago
A videó készítője, most azt akarta elmagyarázni, hogy a reklámokkal befolyásolni akarnak minket? Gratulálok az éleslátáshoz.
fclay73 2 months ago
hát apám.... jó nagy számlád lehet a vodánál, ha ennyire utálod őket... pfh...
aladinsiofok 2 months ago
"A Vodafone név a VOiceDAtaFONE rövidítése.[1]"
Gemmenkeli 2 months ago
Tételezzük fel hogy igaz. (Amit erősen kétlek.) De az érthetetlen: Mi a célja egy sátánista távközlési szolgáltatónak? Kinyúl ez ördög és meghúzza a fülünket!? Vagy teológiai tartalmú SMS-eket küldözget?
"Új üzenet, küldője: 0670-666-6666. Üdvözlöm. Mostantól a kétéves hűségnyilatkozat mellett, két évig 0Ft percdíjal beszélhet, hála az új Elvittékalelked csomagunkan."
Ezt így lehetne elképzelnihihihhi? :DDDDD
Cristar94 2 months ago
A média valóban elhiteti velünk, hogy nekünk gyors netünk kELL h legyen, okostelefonunk KELL, h legyen, nagy képernyőjű tv az élethez SZÜKSÉGES, autó kell, soksoksokpénz kell, és vegyél fel kölcsönt mert anélkül nem élsz meg stb...
S miközben hajszoljuk magunkat h meglegyenek ezek a "boldoggá kéne h tegyenek" dolgok
elfelejtünk élni és elfeledkezünk az igazi értékekről.
De könyörgöm, ebbe miért kell sátánizmust belemesélni???? :'DDD
Trollina666 2 months ago 8
@Trollina666 mert az "elit" akik az uzenetek mögött állnak sajnos sátánisták. eleg megnezned egy lady gaga klippet.. tele van istenkáromlással és propagandával.
OriHariSoseBari 1 month ago
@Trollina666
Ha tetszik ha nem, az ego útja-amit Te is elmondtál, hogy sietni kell, minden kell azonnal-a földi pokolhoz vezet, amiben mi magunk leszünk saját magunk "sátánjai".
Mindenben meg kell találni az arany középutat. Erre Buddha tana a legkézzelfoghatóbb.
yooo1051 1 month ago
@Trollina666 a 666 a neved végéről szerintem mindent megmagyaráz... és ennyi véletlen amennyi ezekben a reklámokban van az egyszerűen nincs
zolika154 1 month ago
@zolika154 Bocsánat :D Már fel sem tűnik, hogy ez a nevem... Ha megnézed a regisztráció dátumát, látod, hogy nagyon régi (már, ha fel van valahol tüntetve). Olyan 10-11-12 éves koromban csináltam ezt a felhasználónevet, akkor nagyon menőnek és iszonyat keménynek tűnt a 666.... És mivel itt vannak elmentve és feltöltve a videóm, nem csinálok új felhasználót. Ennyi.
Trollina666 1 month ago
@zolika154 nem kérte senki,hogy cseréld ki vagy valami... én azt kétlem erősen hogy érted a szöveg mondanivalóját itt nem magáról a vodafone rol van szó mint szolgáltató hanem az emberek manipulálásáról nem muszáj elhinni de legalább ne beszélj össze vissza...
zolika154 1 month ago
@Trollina666 Én inkább azt kérdezném, miért kell egy mobil reklámba
ennyi látszólag felesleges koreográfia. A kezdőjelenet pl. korántsem barátságos,
a mezős jelenet a lovakkal, pedig egy kis Biblia magyarázattal kifejezetten elgondolkodtató. Én csak gratulálni tudok a gondolatébresztő videóért, talán érdemes lenne jobban beleásni magunkat a Bibliába, mert nem csak a chicago-i önkormányzatnál dolgozhanak ezek a "hittéritők".
cqgyerek 1 month ago
@Trollina666 és a logó? a lovak stb?
tankagogy2 1 month ago
Látom a sok szűk látókörű nem érti a videosorozat lényegét! Nem a voda a lényeg, sem a víz,sem a sátán! Minden ehhez a témához kapcsolódó videónak megvan a maga kis mondanivalója!!! Ezek csak szemléltető jellegű felhívások arra, amit, és ahogyan ma a cionista zsidó hataloméhes, tiszta faj, tesz a világgal, az abban élőkkel, röhögve a markukba,hogy te aki ezt nem látod, szívsz!!!! mert leragadtál a vodánál, modern biológiai hadviselés folyik, népírtás, ha nem vetted volna észre!
MsNasa00 1 month ago 2
És még ehhez hozzá fűzöm. A ku-klux klán tagjai fajgyűlölők voltak, a tiszta fajnak vallották magukat, ahogy a zsidók is. Sőt a zsidók, más nációkat goj-nak, (tisztátalan faj)-nak nevezik! dereng valami? Oroboris:- a saját farkába harapó kígyó! hiszitek vagy sem a cion bölcsek jegyzőkönyvei ehhez hasonlóan jellemzi a világ feletti hatalom megszerzésére irányuló törekvéseket amivel le akarják igázni a fél világot. a terv szerint Izráel a kígyó feje, és innen indulva... folyt köv
MsNasa00 1 month ago
@MsNasa00 folyt.. a Nyugati hatalmakon keresztül, a Balkánon át, visszatérve egészen a szent földig,bezárul a kör, megtörténik a cionista hatalmak,manipulációkkal, most már modern biológiai hadviseléssel,kiegészítve történő hatalom átvétele, globalista irányítása, a leigázott, országok felett! A kör bezárul... mit is ábrázol a videóban a kigyó? Kört! Itt egy link, tartalmas, de érdemes elolvasni, hogy megértsd mitől is van válság? keress rá: cion bölcseinek jegyző könyvei
MsNasa00 1 month ago
látom,sokan felfogták a lényeget,meg hogy mi folyik a világban.és még,hogy nincs népbutítás...az első video indítója:"És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése,a mely ezt mondja:Hallván halljatok,és ne értsetek;és látván lássatok,és ne ismerjetek:."...olyan érzésem van,mint matek órán,ahol össze kell kötni két pontot.meg van adva A és B pont,sőt még vonalzó is,de eggyeseknek ez is nehézséget okoz.a Bibliában meg az hisz,aki akar,szabad akarat van....csak érdekes,hogy mennyi az összefüggés.....
balito1010 2 months ago
Azért ez nem semmi!... :(
orcagnes 2 months ago
Ha többet akarsz tudni egy férfiról, nézd meg jól a lógóját.
Farkas4444 2 months ago
@Farkas4444 Kár, hogy a Rendőrségnek a Vodafone a szponzorja, ezt kell használljam. Amúgy a Vodka Vizecske. Ebből is látszik, az oroszoknak a szíve csücske a pia. Kösz a videót egyébként.
Farkas4444 2 months ago
mindent emberek találtak ki a Bibliát is a Sátánt is feljegyzések alapján tehát mindenbe bele lehet magyarázni mindent.... tehát most akkor aki Vodafone os lesz az egyben Sátánista is ?? hagyjuk már akkor mindenbe benne van a szabad kőműves jelkép is mert rajzolok egy háromszöget....
jahh még valami nem hiszem hogy ettől lenne jobb világ ha lehúzunk egy telefonos szolgáltatót....
foxymaci 2 months ago
This has been flagged as spam show
5. Rész
Annak a bizonyos kuku klánnak a pénzügyi háttere, az alapítói valamint a szítói is a "kiválasztott nép" cionista tagjai közé tartoznak.
A világ 2 pólusú: jó és a rossz. Ez a videó valamiféle vázlata a rossz oldalnak, természetesen tanító jelleggel. Azt az ember maga döntheti el, hogy üdvözülni szeretne-e, vagy pedig lecsúszni...
abacusTMe 2 months ago
Comment removed
abacusTMe 2 months ago
4. Rész:
Megintcsak: ne a mai judeo-krisztiánizmusra hagyatkozz, mert azt úgy találta ki neked a „kiválasztott nép”, hanem próbáld meg összeszedni a valódi magyar kereszténységet, amivel Krisztus is építette erejét.
abacusTMe 2 months ago
@abacusTMe Éppen hogy nem. Nem tűnik fel neked, hogy a zsidók ellenkeznek a kereszténységgel? Nem fogadták el Jézust Messiásnak. Gyűlölik Őt és a Talmudban mindent összehazudtak róla. Ha "kiválasztott nép" alatt a Júdaizmusra gondoltál, akkor súlyos tévedésben leledzel. Ostoba összeesüvés-elméleteket gyárthatsz, de az nem az Igazság. Ti a zsidók hibájába estek, akik nemzeti vallást csináltak YAHWEH tiszteletéből, miközben Őt magát elhagyták belőle. A zsidókat utánozzátok.
NocturnP 2 months ago
3. Rész:
Jó rész ez is, tetszik a rálátás, de...Találós kérdés! Mennyi köze van a filmben Al Pachino szerepkörébe tartozó lucifer ujjainak a reklámban szintén felfele mutató ujjakhoz? Van valami történeti alapja?
abacusTMe 2 months ago
2. Rész:
A világnak szintén vannak hónapfordulói. Ezeket a hónapokat világhónapoknak hívjuk. Az utolsó világhónap (Halak jegyben) Jézus születése tájánkezdődött, és még nagyjából 200-300 év van hárta belőle a következő világhónapig, ami a Vízöntő lesz (tehát itt visszafele kelle számolni). Természetes, hogy a két világerő között lesz egy erőpróba, aminek most tanúi vagyunk. A „kiválasztott nép”-nek pedig egy saját maga által kitalált Isten ajándékoz majd egy földterületet?.
abacusTMe 2 months ago
@abacusTMe YAHWEH-t nem a zsidók találták ki. Annál is inkább, mert nem csak a zsidók hittek benne, és nem csak a zsidóknak jelentette ki magát. Nincsenek világhónapok meg erőpróba, csak az van, amit Jézus Krisztus kijelentett a Jelenések Könyvében.
NocturnP 2 months ago
1. Rész:
Érdekes rálátás, van mondanivalója, de ami nem stimmel a videóval: fehér lovon íjász rendszerint a hunok, avagy a magyarok népi meghatározása az ősi kultúrákban, itt pedig össze van keverve egy fakó lovassal. A fakó szín szürkésbarnát jelent.
Ami szintén ide tartozik, a bibliát EGY bizonyos népcsoport írta és munkálta azóta is önnös javainak megvalósítása céljából, ergó, nem biztos, hogy mindenben a Bibliára kell hagyatkozni.
abacusTMe 2 months ago
@abacusTMe Hazudsz. A Biblia Isten ihletése, és azért írattatott, hogy Jézus Krisztusról, a zsidók és a világ minden népének Istenéről tanúskodjon. A Biblia az egész világ népeinek szól és nem csak a zsidóknak. Biztos, hogy mindenben a Bibliára kell hagyatkozni.
NocturnP 2 months ago
@NocturnP
Látom, egy nagyon értelmes ember akadt pont a hozzászólásomra.
Kedves NocturnP, hadd tisztázzak valamit neked, ugyanis látom kevered a szezont a fazonnal. Senkinek a hitrendszerébe vetett hitét nem szándékoztam leminősíteni vagy azt megbántani; nem vagyok az általad említett Yahweh követője; nem vagyok össze-esküvés elmélet gyártó; és végül milyen alapon utalsz te nekem Jézus tanításaira, mikor lehazugolsz egy olyan valakit, akinek nem érted az okfejtéseit?.
A helyedben hallgatnék.
abacusTMe 2 months ago
@abacusTMe Nem keverek semmit. Azt állítod, hogy a Biblia megbízhatatlan. Ez hazugság.
Nem vagy összeesküvés gyártó? Akkor másokét vallod, és hozzászólásodból ítélve te is "Jézus-pártus-herceg" hívő vagy. A kereszténységet nem a júdaizmus találta ki és nem a zsidó papság. Jézus zsidó volt.
NocturnP 2 months ago
@NocturnP
Szerintem te hazudsz. Mondd meg, hogy mi alapján állítod biztosra, hogy a Biblia teljesen Isten valódi akaratát tükrözi. A kereszténység már Jézus születése előtt létezett, de nem ebben a formában, amit ma neked az egyház mesél. Feliratkoztál valakihez, akinek a következő videó van a listájában, jobb lenne, ha te is nyitott szemmel végignéznéd: ... Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon,...
abacusTMe 2 months ago
@abacusTMe Persze hogy volt keresztény-hit Jézus előtt is, mert a zsidók Istene a Krisztus. De történelmi kereszténység csak Jézus eljövetelével valósult meg, amelyről az Ószövetség jövendölt. Jézus Krisztus maga igazolta, hogy az Ószövetség róla tesz tanúbizonyságot. Ha te engem hazugnak nevezel, Jézus Krisztust is hazugnak nevezed.
NocturnP 2 months ago
@NocturnP
Na, azért kicsit nagy az arcod, nem érzékeled? Megnézted a videót, vagy megint csak a szélmalmokat hajkurászod? Hallottál már a szittyákról? Ha nem, itt az ideje egy átfogóbb utánajárásnak. Szólj, ha majd a világot látod, nem egy dobozt, amit eléd raktak, és több dolgot szélesebb látókörben csodálsz meg, akkor szívesebb vendég leszel a beszélgetések folyamán.
abacusTMe 2 months ago
@abacusTMe Nem az arcom nagy, hanem a hitem, el vagy tévedve. Miféle videót? Semmi konkrét támpontot nem adtál. Ennyire még én sem szoktam a másik intuíciójára hagyatkozni.
Nem egy dobozban vagyok és nem rakta senki elém. Én választottam Jézust, Ő hívott el engem, senkinek nem kellett rábeszélni a keresztény-hitre. Nem is tudtak volna. Én választottam a gyülekezetemet is. A világosság választás, nem erőszak.
NocturnP 2 months ago
@abacusTMe Igaz nem olvastam el az egész beszélgetéseteket, de neked adok igazat.
Ami a Bibliát illeti: A Biblia csak egyszerű szentek által összeállított 'mesekötet'. Újra csak veled értek egyet.
Dinosbacsi 2 months ago
@Dinosbacsi
Köszönöm.
Ami a Bibliát illeti, nem gondolom, hogy "csak egyszerű szentek által összeállított 'mesekötet' ". Ennél azért jóval többről van szó, mert vannak benne történelmi események, de valamit viszont átvitt értelemben kell felfogni. A baj ott kezdődik, egyes népcsoportok általa próbálják meg tulajdonuknak tekinteni az egész Földet a rajta lakó minden egyes embert belevéve, valamint a létrejötte óta írják át/hamisítják e célból eredően.
abacusTMe 2 months ago
@abacusTMe Hát, tudtommal de. Összeültek, és az ilyen "mesékből" összerakták azt, amit a "legjobbnak" tartottak. Én legalábbis így hallottam róla, így tudom. De ez nem is annyira lényeg.
Egyet értek veled, hogy túl nagyra nézik a Bibliát (legalábbis úgy vettem le részben így érted a mondandódat). Ez az egész vallás, mint szervezet teljesen hülyeség. Véleményem szerint meggyalázzák az egész Istenhitet a baromságaikkal.
Dinosbacsi 2 months ago
tokeletesen kepes lenne az ember, barmibe barmit bele magyarazni. Erre pelda a The Number 23 nevu film Jim Carreyvel, amiben a foszereplo mindenhol megtalalja a 23-as szamot. De ezt csak azert mert azt hiszi hogy megkell talalja, es ezert mindent megtesz tudattalatti szinten, hogy azt talalja meg. Tehat a videobol levont kovetkeztetes vagy tanulsag minden ember hitetol fugg. Nem VALLAS, hanem HIT.
XJNHMVz 2 months ago
@XJNHMVz Az okfejtésed abban hibádzik, hogy nem ok nélkül kereste a számot. Oka volt, nem értelmetlen agymenése.
NocturnP 2 months ago
Ezt a Telenor csinálta hogy ne legyen konkurencia. Vagy a pápa Telenoros, és csődbe akarja vinni a Vodát, mert a Telenor támogatja az egyházat.(vagy a T-MOBILE). DE nagyon jó videó és szerintem "véletlenül" tényleg nem lenne tele ilyenekkel egy reklám. Eddig sem volt szinpatiukus a Vodafone, de most...(az előbbi elméleteket viccnek szántam, habár:D...)
1990hun96 2 months ago
Laci még itt is ne fárasz :D
75RaZoR751 2 months ago
Csak nem sátánisták vagytok? harmadik jel.. piros pirula..piros mint vér..pirula kapszula..vérkapszula? Na látjátok céget logójáról, összeesküvés elméletet gyártót nick nevéről?? Én is kihozok pár perc alatt egy ilyet!! DE ENNEK ELLENÉRE NAGYON JÓ AMIT CSINÁLTATOK/CSINÁLTOK csak azt nem tudom hogy ez most felnyitotta a szemem vagy méglyobban lecsukta..LEHET MÉGISCSAK IGAZA VOLT VMEIK Kommentelőnek hogy ezt a VODAFONE CSINÁLTA...Gratulálok..(PAPP LÁSZLÓ)
papplacihun 2 months ago
Kedves PirosPirulaProjekt!
Járjunk nyitott szemmel igaz, nem tudom hogy ez feltűnt-e valakinek , nem akarok visszaolvasni hát leírom!Kezdjük a nevetekkel...PirosPirulaProjekt..hmmm.3 P betű..bár ez nem hasonlít hatosra..(bár ha jól forgatjuk kijön a 666) na de ez lehet véletlen..kicsit utánanézve a magyar ABC-ben a P pont a 18.adik mássalhangzó..namármost 18 osztva 3 al az 6..minden P-nek jut egy 6-os..És lássunk csodát 666..:D (mássalhangzók B C CS D DZ DZS F G GY H J K L LY M N Ny és a P!)
papplacihun 2 months ago 6
@papplacihun a Piros pirula a Mátrix nevű film egy eleme a piros pirula a valódi világra ébreszti a főszereplőt és azt látja valójában ami valódi és nem azt amit a mátrix mutat neki
zolika154 1 month ago
Lehet hogy volt már ilyen komment, de azt azért hozzátenném, hogy nem a vízről kapta a Vodafone a nevét, hanem egy mozaikszó (VOice, DAta=VODA) angol cég révén ez logikusabb, és ez valóban így is van...
DJTompi1989 2 months ago 2
Én jobbat mondok nektek...buddhista vagyok ^.^
TheInterstella5555 2 months ago
Beszarás..... !!!
0Birdiee 2 months ago
Le mernem fogadni hogy ezt a videot a Vodafone csinalta...mire vegig nezed az osszes reszt, tobbszor latod a reklamot oda-vissza, mintha barhol mashol nezned...ugyes huzas.
paraballooner 2 months ago
@paraballooner Csaknem jaratnak le magukat...
Mind a 11 resz arrol szol hogy a vodafon mijen ordogi es gonosz.
99dari 2 months ago
This has been flagged as spam show