Nem is az anyagiakat sajnálom legjobban), a barátságok, az emberi kapcsolatok, a legdrágább fizetségünk. Nem tudnánk ezen az alapon összejönni, elbeszélgetni. Baráti üdvözlettel,
Respect a tanárnőnek. Íme a példa, hogy ha akar az ember, tanulhat, és lehet belőle értékes ember. Én is fősulit végeztem cigány létemre, és nem vagy egyedül. Egyre több középiskolás cigány van, és szerencsére a felsőoktatásban is egyre többen vannak jelen. De nem kell lenézni a szakmunkát sem... sőt.
A tanárnő módszerével nagyon egyet tudok érteni. Az egész mai probléma egyik oldala a nevelés. Bele kell nevelni a gyerekekbe, hogy van esély (folyt.)
A nevelés tehát nagyon fontos, úgy nevelni a gyereket, hogy tudjon viselkedni, értse meg a helyzetét, és lásson kiutat. A másik oldalon pedig az kell, hogy ha tényleg akarja a gyerek, akkor ne találkozzon elutasítással, megkülönböztetéssel. Mind a két félnek sok dolga van, de nem lehetetlen a helyzet. Gratula még egyszer a tanárnőnek. Minden tiszteletem az övé.
nagyon jó lett, több ilyet kéne mutatni ezeknek a "youtube generációs" fiataloknak, akik azt hiszik, hogy csak a romáknak kéne változni. 2010 lesz pár nap múlva aztán sehol nem tartunk a felzárkoztatásban.... :( Úgyérzem, nem érjük el sem a '60-as évekbeli USA-t, de sajna még Európától is messze vagyunk. Az asszimiláció két oldalú. Ha mi, romák akarjuk, hát akarjátok ti is. Minden ebert a cselekedeteiről ítéljünk és ne a bőrszínéről, vagy vallásáról.
viszont ismerek olyanokat is, akik becsületesen élik az életük, dolgoznak, iskolázottak, s így nevelik gyerekeiket is. Tény, h gond van velük, de nem mindegyikkel. A megoldás nem a gyűlölet egyébként sem. Ezen gondolkozz el, a gyűlölet még nem tett nemesebbé senkit és semmit...
@TheNagyemberke Ezzel saját magad minősíted! Nem vagyok cigány, magyar vagyok, kaptam tőlük rosszat eleget. Látom a problémákat amit okoznak, aminek nagy részét maguknak köszönhetik, a többit pedig az idióta egymás ellen uszító politikánknak. Viszont általánosítani nem fogok. Vannak akik bűnöznek, pusztítanak és ölnek is. Ismerek cigányokat, akik csak két nagy pofon után tudták hova tenni magukat velem szemben,
marha nagy vagy, mondhatom. (18?) figy, gondolkodj már el légyszíves, hány gyilkosságot követnek el fehéremberek nap mint nap. akkor most irtsuk ki a fehér embert? vagy hogy is van ez??
ha egyszer foglalkoznál kicsit cigánygyerekekkel, rájönnél, hogy ők is ugyanolyan emberkék, mint te vagy én. illetve néha még több szeretet van bennük...
miért kell mindenböl kihozni a vitát?ezt itt olyan emberekre értem akik ide jönnek erre az oldalra és lenézik a háttérben lévö embereket! ehhez nincs joga senkinek :.!ez a videó arról szól hogy egy lány elindult a putriból iskolába járt ahol a tanárnö megnézte minden nap a körmét a kezét ,.le nyirta a hajacskáját hogy nem e- tetves, megalázta,és mindenek ellenére nem ment el a kedve a tanulástól ,viszont hagyott benne örökös kérdést miért?
hát azért még midnig abban van az igazság, hogy ezek nem is akarnak tanulni, dolgozni, csak élősködnek rajtunk, mert a segélyeket nem a lottón nyerik... az meg a másik hogy mennyi koszos gyerek van (nem csak ott), akik mind azért vannak hogy több pénzt kapjon a "család".... számomra ez undorító.
Amugy meg az hogy most eltudott beszélgetni ezekkel a putrisokkal a kis csajszi nagyon nagy eredmény még 1 jogvédő aki menten állítja hogy a cigányokkal semmi baj, értse mar meg mindenki hogy nem mi kezdtük és nem mi folytatjuk hanem ők!!! Ne magunkba keressük már a hibát mer csak megint az lesz a vége hogy itt mindenki rasszista .
asszem veled lehet valami probléma. néha próbáld meg levenni a szemüveget, amin keresztül nézed a világot; lehet, h anélkül élesebben látnál... itt szó nincs arról, h „magunkban keressük a hibát meg h „mindenki rasszista (erre szokták mondani, h mindenki magából indul ki?) a film bemutat valamennyit a cigányok életéből, és megmutatja, h van olyan, aki ki tud törni, még ha kevés is. ez a „nem mi kezdtük meg úgy hangzik, mintha az óvónéninek mondanád.
"színvonalas oktatást kapnának" jaj na ne mondd mar mer most biztos szegregáció és rásszizmus miatt nem tanulhatnak mi akk hogy hogy végig tudtunk járni egy ált. iskolat és egy gimnáziuomot elvagytok ti tájolva ezek masra nem jok csak szak munkásnak még hogy méltó állampolgár ...évszázados pupok europa testén
Miért nézed le a szakmunkást ? Csak számold meg magadban, mennyit ismersz, amikor valamit csináltatsz. És számold ki milyen arányban van diplomás és szakmunkások közt az EMBER.
Amúgy nem vagyok szakmunkás, csak többre becsülöm öket, mint a többdiplomás managereket ;)
Ez nagyon nagy dolog, hogy ez a lány elindult és most példát akar mutatni. Ha csak pár embert sikerül meggyőznie, már az is haladás. Végképp jó, hogy tanítónő és ezt bele tudja nevelni a gyerekekbe, hogy tanulj, hogy jó életed legyen, és el tudja magyarázni, hogy nem csak az van amit otthon lát. Ha minden cigány faluban lenne csak egy ilyen ember, már nem itt tartanánk.
Sajnos tényleg ezek a kissrácok fogják alkotni a tudatlan kisebbséget magyarországon 10-15 év múlva Ha tényleg emberszámba vennék őket, színvonalas oktatást kapnának, (műveltséget, ÉS életre nevelést) méltó állampolgárok lehetnének
jó is lenne ha csak ennyi baj lenne velük mint a videóban látszik: és apukátok? börtönben. és miért? (jelentkezik:énénén) nemondjadmá'. sajnálatos heyl :D még jó hogy a falu másik szélén lakok -.- :D
Te egy gyökér vagy. Nem nagyon látod át a helyzetet, csak próbálsz jópofának tűnni. Én bekussolnék a helyedben. A tanítónőnek meg full respect, mert elenyésző azon romák száma, akik képesek arra, hogy a nyomorból kiküzdjék magukat.
Gratulálok!ez fantasztikus dokumentumfilm és én is elismerem a tanítónő munkáját hisz megprobálja elmondani,hogy ki lehet törni és,hogy honnan lehet kitörni!Így már szerintem meg lehet érteni,hogy romák miért olyanok és a mi szégyenünk ,hogy mi ebből viccet csinálunk:(
@szuperpeti Követtem a tanárnö példáját még sem kaptam meg azt a tiszteletet ami kijárna,örömmel tapasztaltam emberségedet,tisztánlátásodat bár minden magyar így gondolkodna mint te.
nem akarom a magyarokat szagolni latni trehanyak es lopnak kulfoldon undoritok
franksztojka 5 months ago
Nem is az anyagiakat sajnálom legjobban), a barátságok, az emberi kapcsolatok, a legdrágább fizetségünk. Nem tudnánk ezen az alapon összejönni, elbeszélgetni. Baráti üdvözlettel,
MrAlterigo 1 year ago
bent van a börtönben mért van bent?? ne mondjad mááXD szóval vagy ölt vagy lopott.. rohadjon el az összes putris cigány...
nyuszee1 1 year ago
Exceptio probat regulam.
Waldbott 1 year ago
Borsodi vagyok,nyugi nem cigány vagyok MAGYAR.
A cigányok 10% él normális életet. Integrálódás kilőve mivel édesanyám tanítónő,megmondta olyan buták,hogy a többi le se írom......
Viszont arra van eszük a cigányoknak,hogy asszimilálódjanak, magyarul beolvadnak a MAGYARSÁGBA SAJNOS.
Ezt a folyamatot meg kellesz állítani különben nézhetünk magunknak egy új Hazát AMI NINCS.
MAGYAROK ÖSSZEFOGÁS KELL SEMMI MÁS.
GerryKG 1 year ago
A film (Magyarországi választások) bemutatója a 41. Magyar Filmszemlén:
02.04. 13:30 Uránia Nemzeti Filmszínház, Fábri terem
02.08. 10:00 Palace MOM Park, 3. terem
ndworks 2 years ago
Respect a tanárnőnek. Íme a példa, hogy ha akar az ember, tanulhat, és lehet belőle értékes ember. Én is fősulit végeztem cigány létemre, és nem vagy egyedül. Egyre több középiskolás cigány van, és szerencsére a felsőoktatásban is egyre többen vannak jelen. De nem kell lenézni a szakmunkát sem... sőt.
A tanárnő módszerével nagyon egyet tudok érteni. Az egész mai probléma egyik oldala a nevelés. Bele kell nevelni a gyerekekbe, hogy van esély (folyt.)
romasrac1 2 years ago 3
A nevelés tehát nagyon fontos, úgy nevelni a gyereket, hogy tudjon viselkedni, értse meg a helyzetét, és lásson kiutat. A másik oldalon pedig az kell, hogy ha tényleg akarja a gyerek, akkor ne találkozzon elutasítással, megkülönböztetéssel. Mind a két félnek sok dolga van, de nem lehetetlen a helyzet. Gratula még egyszer a tanárnőnek. Minden tiszteletem az övé.
romasrac1 2 years ago 2
nagyon jó lett, több ilyet kéne mutatni ezeknek a "youtube generációs" fiataloknak, akik azt hiszik, hogy csak a romáknak kéne változni. 2010 lesz pár nap múlva aztán sehol nem tartunk a felzárkoztatásban.... :( Úgyérzem, nem érjük el sem a '60-as évekbeli USA-t, de sajna még Európától is messze vagyunk. Az asszimiláció két oldalú. Ha mi, romák akarjuk, hát akarjátok ti is. Minden ebert a cselekedeteiről ítéljünk és ne a bőrszínéről, vagy vallásáról.
kiccsibesz 2 years ago 5
Sajókazán rajság van
Norbisz24 2 years ago
Jó kis riport lett! Grat.
hwn0hwn 2 years ago 3
viszont ismerek olyanokat is, akik becsületesen élik az életük, dolgoznak, iskolázottak, s így nevelik gyerekeiket is. Tény, h gond van velük, de nem mindegyikkel. A megoldás nem a gyűlölet egyébként sem. Ezen gondolkozz el, a gyűlölet még nem tett nemesebbé senkit és semmit...
Tierngord 2 years ago
@TheNagyemberke Ezzel saját magad minősíted! Nem vagyok cigány, magyar vagyok, kaptam tőlük rosszat eleget. Látom a problémákat amit okoznak, aminek nagy részét maguknak köszönhetik, a többit pedig az idióta egymás ellen uszító politikánknak. Viszont általánosítani nem fogok. Vannak akik bűnöznek, pusztítanak és ölnek is. Ismerek cigányokat, akik csak két nagy pofon után tudták hova tenni magukat velem szemben,
Tierngord 2 years ago
rajság van!
anoneeem 2 years ago
Attól tartottam, sokkal több lesz a gyalázkodó hsz, de szerencsére nem. Ez is azt bizonyítja, hogy a videó jó, gratula!
barbobp 2 years ago
Lelőni mindet !!! hagy szokják xD Hányinger az egész videó !!!:S Ezután a sok gyilkosság után (olaszliszka, veszprém) nem bírom őket sajnálni..:P
TheNagyemberke 2 years ago
marha nagy vagy, mondhatom. (18?) figy, gondolkodj már el légyszíves, hány gyilkosságot követnek el fehéremberek nap mint nap. akkor most irtsuk ki a fehér embert? vagy hogy is van ez??
ha egyszer foglalkoznál kicsit cigánygyerekekkel, rájönnél, hogy ők is ugyanolyan emberkék, mint te vagy én. illetve néha még több szeretet van bennük...
torzsmokus 2 years ago
tanulj meg inkább helyesen írni, különben téged is annak néznek!
deryler 2 years ago
tényleg érdekes
dunaparty 2 years ago
Szép videó! Bemutatja a fal másik oldalát! Ezért nem szabad minden cigányt egyformán elítélni! Béke!
fortunaboby 2 years ago 5
Jó kis videó! Ez a fal másik oldala! Ezért nem szabad minden cigányt egyformán elítélni!
fortunaboby 2 years ago
Nagyon érdekes és jó film lett. Ha vizsgafilm, remélem méltó elismerést kap!
khadath4 2 years ago 2
Jó csaj a riporter csaj:)
Aros14 2 years ago
miért kell mindenböl kihozni a vitát?ezt itt olyan emberekre értem akik ide jönnek erre az oldalra és lenézik a háttérben lévö embereket! ehhez nincs joga senkinek :.!ez a videó arról szól hogy egy lány elindult a putriból iskolába járt ahol a tanárnö megnézte minden nap a körmét a kezét ,.le nyirta a hajacskáját hogy nem e- tetves, megalázta,és mindenek ellenére nem ment el a kedve a tanulástól ,viszont hagyott benne örökös kérdést miért?
TheErica1980 2 years ago 2
Tök szimpatikus ez a tanítónő, bárcsak minden cigány ilyen lenne..!
grat a vidihez!:)
csigusz33 2 years ago 4
hát azért még midnig abban van az igazság, hogy ezek nem is akarnak tanulni, dolgozni, csak élősködnek rajtunk, mert a segélyeket nem a lottón nyerik... az meg a másik hogy mennyi koszos gyerek van (nem csak ott), akik mind azért vannak hogy több pénzt kapjon a "család".... számomra ez undorító.
matyingo 2 years ago
AZ orkok születése és első éveik..... A profécia beteljesedik
Kassziusz 2 years ago
Amugy meg az hogy most eltudott beszélgetni ezekkel a putrisokkal a kis csajszi nagyon nagy eredmény még 1 jogvédő aki menten állítja hogy a cigányokkal semmi baj, értse mar meg mindenki hogy nem mi kezdtük és nem mi folytatjuk hanem ők!!! Ne magunkba keressük már a hibát mer csak megint az lesz a vége hogy itt mindenki rasszista .
nyuzoo 2 years ago
asszem veled lehet valami probléma. néha próbáld meg levenni a szemüveget, amin keresztül nézed a világot; lehet, h anélkül élesebben látnál... itt szó nincs arról, h „magunkban keressük a hibát meg h „mindenki rasszista (erre szokták mondani, h mindenki magából indul ki?) a film bemutat valamennyit a cigányok életéből, és megmutatja, h van olyan, aki ki tud törni, még ha kevés is. ez a „nem mi kezdtük meg úgy hangzik, mintha az óvónéninek mondanád.
torzsmokus 2 years ago
"színvonalas oktatást kapnának" jaj na ne mondd mar mer most biztos szegregáció és rásszizmus miatt nem tanulhatnak mi akk hogy hogy végig tudtunk járni egy ált. iskolat és egy gimnáziuomot elvagytok ti tájolva ezek masra nem jok csak szak munkásnak még hogy méltó állampolgár ...évszázados pupok europa testén
nyuzoo 2 years ago 2
Miért nézed le a szakmunkást ? Csak számold meg magadban, mennyit ismersz, amikor valamit csináltatsz. És számold ki milyen arányban van diplomás és szakmunkások közt az EMBER.
Amúgy nem vagyok szakmunkás, csak többre becsülöm öket, mint a többdiplomás managereket ;)
killahdog 2 years ago 2
elkeserítőek a körülmények..elkeserítő,hogy ez van..:S
A tanítónőnek elismerésem!!
GothNanda 2 years ago 2
Ez nagyon nagy dolog, hogy ez a lány elindult és most példát akar mutatni. Ha csak pár embert sikerül meggyőznie, már az is haladás. Végképp jó, hogy tanítónő és ezt bele tudja nevelni a gyerekekbe, hogy tanulj, hogy jó életed legyen, és el tudja magyarázni, hogy nem csak az van amit otthon lát. Ha minden cigány faluban lenne csak egy ilyen ember, már nem itt tartanánk.
Ponilokiller 2 years ago 12
Comment removed
excalibur56 2 years ago
Sajnos tényleg ezek a kissrácok fogják alkotni a tudatlan kisebbséget magyarországon 10-15 év múlva Ha tényleg emberszámba vennék őket, színvonalas oktatást kapnának, (műveltséget, ÉS életre nevelést) méltó állampolgárok lehetnének
excalibur56 2 years ago 3
én 'kazán lakok :D
jó is lenne ha csak ennyi baj lenne velük mint a videóban látszik: és apukátok? börtönben. és miért? (jelentkezik:énénén) nemondjadmá'. sajnálatos heyl :D még jó hogy a falu másik szélén lakok -.- :D
Adamisto 2 years ago
ez miért került fel napiszarra?
esztinora26 2 years ago
egy fecske nem csinál nyarat...
song28 2 years ago 4
Spiler88!
Te egy gyökér vagy. Nem nagyon látod át a helyzetet, csak próbálsz jópofának tűnni. Én bekussolnék a helyedben. A tanítónőnek meg full respect, mert elenyésző azon romák száma, akik képesek arra, hogy a nyomorból kiküzdjék magukat.
Lendon89 2 years ago 4
Ebből is látszik, hogy alaptalan a nyavalygás a hátrányos megkülönböztetésről, itt az ellenpélda tessék !!!!! Elismerésem a csajnak!!!
V0ree 2 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
sunáznám a tanítónőt :)
Ti?
Spiler88 2 years ago
mekkora csicska vagy, ne égesd itt magad, nyomorék, maradj meg a saját kis világodban, köszönjük, hogy itt voltál, viszlát.
gu3st8 2 years ago
de azért a geci sok purgyé ott figyel... mindenhol purgyé van, majd ha felnőnek, lesz kinek a börtönöket megtölteni
TheDweed 2 years ago
Gratulálok!ez fantasztikus dokumentumfilm és én is elismerem a tanítónő munkáját hisz megprobálja elmondani,hogy ki lehet törni és,hogy honnan lehet kitörni!Így már szerintem meg lehet érteni,hogy romák miért olyanok és a mi szégyenünk ,hogy mi ebből viccet csinálunk:(
xanyka89 2 years ago 5
Cigányok figyeljetek! Így lehet kiemelkedni és megbecsülést szerezni, mint ez a tanárnő!
Tanult, dolgozik, értéket teremt. Pedig ő is putriból jött, mégsem csak a segílyre vár.
Kövessétek a példáját!
szuperpeti 2 years ago 18
jah 100ból 1 ilyen van...
jociz 2 years ago 3
Mondjuk ha 100-ból egy lenne, az kezdetnek jó arány is lenne, de sajna nincs annyi.
De ez az egy mégis bizonyíték, hogy nem lehetetlen kitörni.
szuperpeti 2 years ago
@szuperpeti Követtem a tanárnö példáját még sem kaptam meg azt a tiszteletet ami kijárna,örömmel tapasztaltam emberségedet,tisztánlátásodat bár minden magyar így gondolkodna mint te.
msfarkask 1 year ago
valaki nem tudja ki az elöadója ennek a zenének? kössz
TheErica1980 2 years ago
Ternipe
xMissTexas 2 years ago
watch?v=63Fqa4rIIqc itt van
yonc89 2 years ago
minden elismerésem a fiatal lánynak
TheErica1980 2 years ago 2
Welcom to Hungary lol!!!!!
Bmate24007 2 years ago
gratulálok a készítőknek! remélem a helyére kerül ez a dokumentumfilm. ez a diskurzus kell...
carnages84 2 years ago 2