Nekem van családtagom,aki pszihiátriai beteg.Évek óta nem tudják teljesen meggyógyítani,ez nem olyan,mint az influenza.Igazából egy ilyen betegnek leginkább környezeti változásra lenne szüksége.Barátokra,szerető családtagokra,nyugalomra,amire sajnos nem sok esélye van,így ezekkel a gyógyszerekkel kell élnie,mint pl:rivartiol.Ezért a kábítószerfüggők jó pénzt adnak,tehát tulajdonképpen drog.
több cég is forgalmazza. de ez valamiért nem tetszk a nagyvállalatoknak:P és igen,a pszichiátria sok esetben betegségeket kreál úgymond,ha már a honvágy is betegség náluk,és bizony,nem tudják tudományosan bizonyitani. Az én véleményem,hogy ez mind LELKI eredetű és a BESZÉLGETÉS a problémamegoldás,pl pszichológusnál,aki nem töm tele semmivel.Nekem segített.
Szcientológia vagy sem,engem az nem érdekel. Igazuk van és az a lényeg. Van ismerősöm,homeopatikus szereket gyárt,doktor mellesleg és elvből teszi.Olyan szereket,amik alapvetően megvannak a szervezetben,vagyis nem idegen anyagok mint a dilibogyók,nem lehet pl rájukszokni és kifejtik a jótékony hatásukat,nem ártalmasak. A nagy gyógyszercégek folyton tönkre akarják tenni és elnyomni,a dilibogyücégek is,mert van olyan szere is ami pszichés bajokra jó,pl sima L-tyrosin,rákereshet bárkia
De ez a romlott világ nem tart már sokáig. Ez nem más mint a Sodoma,Gomorra eset, amikor is az Isten elpusztitotta a fertőt terjesztő városokat. Ezt sem úgy kell elképzelni, hogy akkor most Isten megáll a harley davidson motoron és előkapja a varázspálcáját, hanem egyszerűen annak a példázata, hogy a rendszer magába fordul és összeomlik, kérdés persze, hogy eközben el e pusztitjuk magunkat és hogy ez a folyamat meddig tart ki...
Sokan kérdezgetik, hogy mi történt a világgal, hogy itt már mindenki mindenkinek a farkasa, tombol az irigység, mohóság, a gonoszság minden formája. Hát azoknak itt a válasz, áldozathozatal helyett, ami tisztán Jézus tanitása, maga az erkölcs, a becsület, a hűség, szeretet, helyett elhitették velünk, hogy jobb a gondokkal való szembenézés helyett, ELBÚJNI és mindenféle tudatmódositó drogokkal tömni a fejünket, mert ez egyszerűbb, kényelmesebb és szenvedés mentes!
Én három esetet láttam. Egy idős hölgy már elviselhetetlen, gonosz és önpusztító agresszivitását sikerült gyógyszerrel elviselhetővé enyhíteni. Egy középkorú úr agya anyagcserezavar miatt nem jutott egy bizonyos kémiai elemhez, következménye brutalitás, a realitásérzék teljes elvesztése volt. Gyógyszerrel pótolva normális lett évekig - majd a gyógyszert elvonva öngyilkos lett. Saját magamnál pedig legalább elviselhetővé tette a depressziót. Jó orvos jól alkalmazza a szereket, a rossz rosszul.
Sajnos nagyon könnyű elhitetni az emberekkel, hogy valamilyen "'titkos szervezet" anyagi érdekből éppen tönkreteszi az emberiséget. A hit vakvágánya az, amikor a tudomány ellen fordul. Ez a szcientológia: a tudományellenes áltudomány, amelynek ilyen súlyos demagógiára, "tébolymarketingre" van szüksége, hogy a valódi tudomány ellen elhintse a kételkedés magvait - persze csak az egyszerű gondolkodású, ám gyanakvó emberekben sikerül. Így szerez híveket saját magának - persze csak ilyen híveket.
nekem,dr megcsavarta lábam,mikor tudta,,izomszalag szakadásom,volt,2 án megyek,mütétre,,milyen az ilyen dr,,bizottságon,,VAJPADÉTER ÚTON,,,,???????????????.
Nyilvánosságra hozatalával talán nagyon sok ember abba hagyná szedését és nem lenne függő,ez a civilizáció betegsége amin mindenki csak ön maga tud segíteni!
Én az első 5 részt néztem meg. Bár mind sok igazságot tartalmaz, az összeállítás alapvetően demagóg, hatásvadász és nem objektív. Az ügyekkel kapcsolatban bizonyos dolgokat kiemelnek, a másik oldaláról nem beszélnek vagy elferdítik. Utánajártam, és sajnos, mint általában a pszichiátria-ellenes kampányok esetében itt is a Szcientológia bújik meg a háttérben. A videó készítője a CCHR, a honlapjukon ( cchr.org ) ez olvasható: "CCHR was co-founded in 1969 by the Church of Scientology."
@szb9c Nemcsak, hogy az olvasható, hanem ha megnézed a "Mi is az a CCHR?" című filmet (kereső)
Az pontosan ezzel a mondattal kezdődik.
Ezért csóválom néha a fejemet, amikor úgy állítják be néhányan mintha a szcientológia csak úgy "megbújna" mögötte. Azt hiszem ez egy elég szép dolog és büszke lehet rá, hogy a CCHR-t megalapította, úgyhogy nyugodtan kirakhatjuk a fénybe és nem kell úgy beszámolni róla, mintha csak "megbújna" mögötte.
szerintem ez mind a közeledő fenevad birodalma. nincs olyan világ aki egy embert egyformán imád, de ha majd az emberek beveszik a tudatmódosítókat akkor lesz olyan világ. az emberek nem fognak tudni semmit sem, majd a 7. év végén kijózanodnak és rájönnek az igazságra.
Mindenkinek vannak negatív érzelmei. Figyelni kellene őket és szembe nézni velük, nem pedig elmenekülni előlük vagy elnyomni őket. Nem pszichológushoz kell rohanni ha pl. félsz a sötétben hanem szembe kell nézni a félelemmel, és ugyanígy minden más érzelemmel. Nem létezik olyan "gyógyszer" ami a félelmet oldaná.Ha lelki "problémád" van a Lelkedre figyelj!!
(A szcientológia pedig véleményem szerint is marhaság.)
@hajni19840203 Kedves Hajni, most kommentelnem kell. Igazad van, a modern társadalom, amely a pénz hatalmát, sikeresség, minden negatív, rossz elnyomását, sikeresség látszatának sugárzását kelti, a média is nagy függetlenséget meg önálló személyiséget hirdet meg felsoroltakat, ÁM ez azzal együtt jár, hogy családok és rokonok közötti kapocs gyengébbé válnak, embertársaikra sokan vetélytársként tekintenek, és titkolózunk, mert van magánéletünk, de így egyedül maradunk problémáinkkal.
@oceansoul0403 2. rész: Továbbá azáltal, hogy emberi kapcsolatok elfelszínesednek, értelmetlennek érezhetjük életünket, és magányosnak magunkat.
Vagy ez van, vagy átesnek sokan ló másik oldalára, hajszolják a kapcsolatokat, az árán is, hogy 1-2 hónapos, változó kapcsolatok, flörtök vannak már 14 éves kor vagy az alatt. Illetve féktelen bulizás, szórakozás, de mindezektől meg kiég az ember, beleun ezekbe is. Szerintem kell egy egészséges egyensúly, ez a kulcs, egészséges önkritika.
@oceansoul0403 3. rész: A pszichológusokkal nincs baj, hiszen ők nem gyógyszereznek, én is járok egyhez, de sajnos pszichiáterek már rákapattak Frontinra, Tiapridalra és Cipralexre is, de volt már Zoloft, Valdoxan, Xanax és Risperdal is régebben. A legnagyobb baj az, hogy én már igen sok helyen voltam, hogy kigyógyítsanak, és együttműködtem, de sajnos sokszor nem megértőek az elvileg pszchicés betegeket rehabilitáló intézményekben sem, pedig tudják, hogy érzékenyebbek másoknál az ilyen emberek.
@oceansoul0403 Én depressziós vagyok, de legjobb az, hogy nem tudták megállapítani, hogy mely fajtája, így nem meghatározott szorongás és depresszió van nekem leírva. A szakpszichológusok igen jók is lehetnek, vannak igen jó módszerek, pl. KIP-módszer (el kell képzelni egy környezetet,és mit látunk benne, majd kielemezzük ). Ezt én pszimmel gyakorlom, és sokat segít félelmeim megértésében, elfogadásában, megváltoztatásában és önmagam, érzelmeim megértésében. Tolerancia hiánya is baj hazánkban.
kiváncsi vagyok ezeket a szereket kiken tesztelik(jó tudom h sok egyetemistán pl akik így jutnak állami támogatáshoz egyetem mellett amerikába...de egyébként?állatokon?
3. A legtöbbjüknek viszont fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak mikor bevesznek egy gyógyszert...de nem is érdekli öket szerintem. Egyik nyugdíjas ismerösöm reggel és este 6 pirulát vesz be...nem is tudja, hogy mire van, csak az orvos azt mondta be kell venni...
2. Minden egyes nap bombáznak minket minden féle szennyel. "Fáj a fejed? Kapj be egy gyógyszert. Utazni akarsz, de nincs rá pénzed? Vegyél fel hitelt..stb.
Persze tisztelet a kivételnek.Vannak akiknek szükségük van gyógyszerre.
Ha a gyógyszerek 80%át kivonnák a forgalomból akkor is elég lenne a maradék 20%. A kapitalizmus modern világa a médián keresztül mossa az agyunkat. A legösibb eladási módszer... KELTS PROBLÉMÁT ÜGYFELED AGYÁBAN....ÉREZTESD VELE, HOGY A TERMÉK NÉLKÜL NEKI PROBLÉMÁJA LESZ. Ez legyen gyógyszer, biztosítás, TV, bármi... Ezt legjobban a H1N1 mutatta ill. mutatja a TV-ben...
Szerintem nagyon jó a film, és mindenkinek ajánlanám, hogy nézze meg. Ha másért nem is, legalább láthatják, hogy mégis hogyan lehet megtéveszteni egy országot és hatalmas üzletet csinálni.Csak így tovább! Én tuti mindenkinek meg fogom mutatni.
@rgyorgy Kedves rgyorgy, látom te is azok közé tartozol, akik szerint söpörjük szőnyeg alá valós problémákat, inkább gyógyszereztessük be helyi pszichiáterrel.
Nos, erről annyit, hogy lehet, hogy én depressziós és szorongásos beteg vagyok, de TE sokkal rosszabb vagy: embertársaid iránt érzéketlen, problémáikat meg nem hallgató vagy, NE vedd magadra, de pont ilyenek miatt lettem depressziós és gyógyszereztek be, mert megértésre vágytam, de könnyebb volt begyógyszereztetni.
És ez így is van!!!!Mondhat mindenki azt amit akar!!!Itt gyógyszervegyészek szólalnak fel,archív anyagokat is felvonultattak az előző filmekben is,és még mindig hülyének titulálják egymást az emberek,mert megvannak győződve arról,hogy az az oka,amit mond az orvos meg a többi.Ennyire szétbaszták az elménket a reklámokkal,meg a sok újsággal,meg még sorolhatnám

nikolauska 3 months ago
This has been flagged as spam show
--> iszonyat durva mik mennek itt! Terjesszétek: ---> ! ! AZIGAZSAG.HU ! !
SilverFok 4 months ago
több cég is forgalmazza. de ez valamiért nem tetszk a nagyvállalatoknak:P és igen,a pszichiátria sok esetben betegségeket kreál úgymond,ha már a honvágy is betegség náluk,és bizony,nem tudják tudományosan bizonyitani. Az én véleményem,hogy ez mind LELKI eredetű és a BESZÉLGETÉS a problémamegoldás,pl pszichológusnál,aki nem töm tele semmivel.Nekem segített.
TheMrsWesker 9 months ago
Szcientológia vagy sem,engem az nem érdekel. Igazuk van és az a lényeg. Van ismerősöm,homeopatikus szereket gyárt,doktor mellesleg és elvből teszi.Olyan szereket,amik alapvetően megvannak a szervezetben,vagyis nem idegen anyagok mint a dilibogyók,nem lehet pl rájukszokni és kifejtik a jótékony hatásukat,nem ártalmasak. A nagy gyógyszercégek folyton tönkre akarják tenni és elnyomni,a dilibogyücégek is,mert van olyan szere is ami pszichés bajokra jó,pl sima L-tyrosin,rákereshet bárkia
TheMrsWesker 9 months ago
Ez a kábítószer kereskedelem!
Mesterfilmstudio 1 year ago
De ez a romlott világ nem tart már sokáig. Ez nem más mint a Sodoma,Gomorra eset, amikor is az Isten elpusztitotta a fertőt terjesztő városokat. Ezt sem úgy kell elképzelni, hogy akkor most Isten megáll a harley davidson motoron és előkapja a varázspálcáját, hanem egyszerűen annak a példázata, hogy a rendszer magába fordul és összeomlik, kérdés persze, hogy eközben el e pusztitjuk magunkat és hogy ez a folyamat meddig tart ki...
Veszett01 1 year ago
Sokan kérdezgetik, hogy mi történt a világgal, hogy itt már mindenki mindenkinek a farkasa, tombol az irigység, mohóság, a gonoszság minden formája. Hát azoknak itt a válasz, áldozathozatal helyett, ami tisztán Jézus tanitása, maga az erkölcs, a becsület, a hűség, szeretet, helyett elhitették velünk, hogy jobb a gondokkal való szembenézés helyett, ELBÚJNI és mindenféle tudatmódositó drogokkal tömni a fejünket, mert ez egyszerűbb, kényelmesebb és szenvedés mentes!
Veszett01 1 year ago
Én három esetet láttam. Egy idős hölgy már elviselhetetlen, gonosz és önpusztító agresszivitását sikerült gyógyszerrel elviselhetővé enyhíteni. Egy középkorú úr agya anyagcserezavar miatt nem jutott egy bizonyos kémiai elemhez, következménye brutalitás, a realitásérzék teljes elvesztése volt. Gyógyszerrel pótolva normális lett évekig - majd a gyógyszert elvonva öngyilkos lett. Saját magamnál pedig legalább elviselhetővé tette a depressziót. Jó orvos jól alkalmazza a szereket, a rossz rosszul.
szkari65 1 year ago
Sajnos nagyon könnyű elhitetni az emberekkel, hogy valamilyen "'titkos szervezet" anyagi érdekből éppen tönkreteszi az emberiséget. A hit vakvágánya az, amikor a tudomány ellen fordul. Ez a szcientológia: a tudományellenes áltudomány, amelynek ilyen súlyos demagógiára, "tébolymarketingre" van szüksége, hogy a valódi tudomány ellen elhintse a kételkedés magvait - persze csak az egyszerű gondolkodású, ám gyanakvó emberekben sikerül. Így szerez híveket saját magának - persze csak ilyen híveket.
szkari65 1 year ago
nekem,dr megcsavarta lábam,mikor tudta,,izomszalag szakadásom,volt,2 án megyek,mütétre,,milyen az ilyen dr,,bizottságon,,VAJPADÉTER ÚTON,,,,???????????????.
izomagyu55 1 year ago
Nyilvánosságra hozatalával talán nagyon sok ember abba hagyná szedését és nem lenne függő,ez a civilizáció betegsége amin mindenki csak ön maga tud segíteni!
bkati462 1 year ago
Szerintem ez igaz.Nagy átvágás ez gyerekek.
goldfish196812 1 year ago
baktérium röntgenképen, mi ez?:O baromsáááág
HUNKragor 1 year ago
Én az első 5 részt néztem meg. Bár mind sok igazságot tartalmaz, az összeállítás alapvetően demagóg, hatásvadász és nem objektív. Az ügyekkel kapcsolatban bizonyos dolgokat kiemelnek, a másik oldaláról nem beszélnek vagy elferdítik. Utánajártam, és sajnos, mint általában a pszichiátria-ellenes kampányok esetében itt is a Szcientológia bújik meg a háttérben. A videó készítője a CCHR, a honlapjukon ( cchr.org ) ez olvasható: "CCHR was co-founded in 1969 by the Church of Scientology."
szb9c 1 year ago 5
@szb9c Nemcsak, hogy az olvasható, hanem ha megnézed a "Mi is az a CCHR?" című filmet (kereső)
Az pontosan ezzel a mondattal kezdődik.
Ezért csóválom néha a fejemet, amikor úgy állítják be néhányan mintha a szcientológia csak úgy "megbújna" mögötte. Azt hiszem ez egy elég szép dolog és büszke lehet rá, hogy a CCHR-t megalapította, úgyhogy nyugodtan kirakhatjuk a fénybe és nem kell úgy beszámolni róla, mintha csak "megbújna" mögötte.
bIasius 9 months ago
szerintem ez mind a közeledő fenevad birodalma. nincs olyan világ aki egy embert egyformán imád, de ha majd az emberek beveszik a tudatmódosítókat akkor lesz olyan világ. az emberek nem fognak tudni semmit sem, majd a 7. év végén kijózanodnak és rájönnek az igazságra.
KatonaSimon 1 year ago
Köszi a feltöltést! Nagyon érdekesek
Tenshionnanoko128 1 year ago 4
Nagyon szívesen!
bIasius 1 year ago
Köszi Blasius, hogy megosztod ezeket.
norbertmatyas 2 years ago
Szívesen
bIasius 2 years ago
Mindenkinek vannak negatív érzelmei. Figyelni kellene őket és szembe nézni velük, nem pedig elmenekülni előlük vagy elnyomni őket. Nem pszichológushoz kell rohanni ha pl. félsz a sötétben hanem szembe kell nézni a félelemmel, és ugyanígy minden más érzelemmel. Nem létezik olyan "gyógyszer" ami a félelmet oldaná.Ha lelki "problémád" van a Lelkedre figyelj!!
(A szcientológia pedig véleményem szerint is marhaság.)
hajni19840203 2 years ago
@hajni19840203 Kedves Hajni, most kommentelnem kell. Igazad van, a modern társadalom, amely a pénz hatalmát, sikeresség, minden negatív, rossz elnyomását, sikeresség látszatának sugárzását kelti, a média is nagy függetlenséget meg önálló személyiséget hirdet meg felsoroltakat, ÁM ez azzal együtt jár, hogy családok és rokonok közötti kapocs gyengébbé válnak, embertársaikra sokan vetélytársként tekintenek, és titkolózunk, mert van magánéletünk, de így egyedül maradunk problémáinkkal.
oceansoul0403 1 year ago
@oceansoul0403 2. rész: Továbbá azáltal, hogy emberi kapcsolatok elfelszínesednek, értelmetlennek érezhetjük életünket, és magányosnak magunkat.
Vagy ez van, vagy átesnek sokan ló másik oldalára, hajszolják a kapcsolatokat, az árán is, hogy 1-2 hónapos, változó kapcsolatok, flörtök vannak már 14 éves kor vagy az alatt. Illetve féktelen bulizás, szórakozás, de mindezektől meg kiég az ember, beleun ezekbe is. Szerintem kell egy egészséges egyensúly, ez a kulcs, egészséges önkritika.
oceansoul0403 1 year ago
@oceansoul0403 3. rész: A pszichológusokkal nincs baj, hiszen ők nem gyógyszereznek, én is járok egyhez, de sajnos pszichiáterek már rákapattak Frontinra, Tiapridalra és Cipralexre is, de volt már Zoloft, Valdoxan, Xanax és Risperdal is régebben. A legnagyobb baj az, hogy én már igen sok helyen voltam, hogy kigyógyítsanak, és együttműködtem, de sajnos sokszor nem megértőek az elvileg pszchicés betegeket rehabilitáló intézményekben sem, pedig tudják, hogy érzékenyebbek másoknál az ilyen emberek.
oceansoul0403 1 year ago
@oceansoul0403 Én depressziós vagyok, de legjobb az, hogy nem tudták megállapítani, hogy mely fajtája, így nem meghatározott szorongás és depresszió van nekem leírva. A szakpszichológusok igen jók is lehetnek, vannak igen jó módszerek, pl. KIP-módszer (el kell képzelni egy környezetet,és mit látunk benne, majd kielemezzük ). Ezt én pszimmel gyakorlom, és sokat segít félelmeim megértésében, elfogadásában, megváltoztatásában és önmagam, érzelmeim megértésében. Tolerancia hiánya is baj hazánkban.
oceansoul0403 1 year ago
kiváncsi vagyok ezeket a szereket kiken tesztelik(jó tudom h sok egyetemistán pl akik így jutnak állami támogatáshoz egyetem mellett amerikába...de egyébként?állatokon?
vikice19 2 years ago
Ha a további részeket is megnézed, kiderül.
Van olyan rész, ami kimondottan a tesztelést taglalja.
bIasius 2 years ago
Hasfelmetsző Jack is arzént szedett, 100 %, hogy ettől vált pszichopatává
fortunegirl1974 2 years ago
3. A legtöbbjüknek viszont fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak mikor bevesznek egy gyógyszert...de nem is érdekli öket szerintem. Egyik nyugdíjas ismerösöm reggel és este 6 pirulát vesz be...nem is tudja, hogy mire van, csak az orvos azt mondta be kell venni...
globaltrader101 2 years ago
2. Minden egyes nap bombáznak minket minden féle szennyel. "Fáj a fejed? Kapj be egy gyógyszert. Utazni akarsz, de nincs rá pénzed? Vegyél fel hitelt..stb.
Persze tisztelet a kivételnek.Vannak akiknek szükségük van gyógyszerre.
globaltrader101 2 years ago
Ha a gyógyszerek 80%át kivonnák a forgalomból akkor is elég lenne a maradék 20%. A kapitalizmus modern világa a médián keresztül mossa az agyunkat. A legösibb eladási módszer... KELTS PROBLÉMÁT ÜGYFELED AGYÁBAN....ÉREZTESD VELE, HOGY A TERMÉK NÉLKÜL NEKI PROBLÉMÁJA LESZ. Ez legyen gyógyszer, biztosítás, TV, bármi... Ezt legjobban a H1N1 mutatta ill. mutatja a TV-ben...
globaltrader101 2 years ago 6
szcientológia... :(
Zlaty05 2 years ago
Szerintem nagyon jó a film, és mindenkinek ajánlanám, hogy nézze meg. Ha másért nem is, legalább láthatják, hogy mégis hogyan lehet megtéveszteni egy országot és hatalmas üzletet csinálni.Csak így tovább! Én tuti mindenkinek meg fogom mutatni.
kisbambee 2 years ago 2
Comment removed
XTuneArnold 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Ez valami scientológus agymenés már megint, elég szánalmas
aki még nem látott depressziós és szkizofrén beteget, az könnyen beszél...
a filmen a mellékhatásokról beszélnek, ezek természetesen vannak, de olyankor nem kell tovább szedni a gyógyszert
rgyorgy 2 years ago
Egy másik világban élsz.
A tudatmódosító szereknek csak káros fő és mellékhatásuk van. Nem nevezhetők gyógyszernek.
Nem légből kapott, hanem személyes tapasztalataim vannak.
Pentamaxclub 2 years ago
@rgyorgy Kedves rgyorgy, látom te is azok közé tartozol, akik szerint söpörjük szőnyeg alá valós problémákat, inkább gyógyszereztessük be helyi pszichiáterrel.
Nos, erről annyit, hogy lehet, hogy én depressziós és szorongásos beteg vagyok, de TE sokkal rosszabb vagy: embertársaid iránt érzéketlen, problémáikat meg nem hallgató vagy, NE vedd magadra, de pont ilyenek miatt lettem depressziós és gyógyszereztek be, mert megértésre vágytam, de könnyebb volt begyógyszereztetni.
oceansoul0403 1 year ago
És ez így is van!!!!Mondhat mindenki azt amit akar!!!Itt gyógyszervegyészek szólalnak fel,archív anyagokat is felvonultattak az előző filmekben is,és még mindig hülyének titulálják egymást az emberek,mert megvannak győződve arról,hogy az az oka,amit mond az orvos meg a többi.Ennyire szétbaszták az elménket a reklámokkal,meg a sok újsággal,meg még sorolhatnám
Krajote 2 years ago 4
tény:a gyógy(?)szer a legnagyobb biznisz!
peter880221 2 years ago 5