A zsidóság esetében pedig a ghettókban lakó zsidók egymás közötti házassága okozott problémát. Kevesen tudják - hogy állításukkal ellentétben sokkal több a veleszületett rendellenességekkel született gyermek - nem a zsenialitás jellemző rájuk, hanem a belterjes gének hiába öntömjénezik magukat.!
akkor mutálódnak a gének - lesz a lúdtalp gágogós és lesz a gerinc hajlott, az orral együtt. Ami a zsidóságot a többi embertől megkülönböztteti: a beltejesség következménye és a mutáció nyomán szennyezett gének -amelyekből köszönjük szépen, de nem kérünk! A cigányok meg azért, mert mindenkit megdugnának, még az e rdei harkályt is röptében - ezért van annyi szellemi alulfejlett IQ problémás a cigányok közül -idült alkoholizmus, nemibetegségekkel fertőzött várandós anya, stb.:D
A zsidóság üldöztetési mániája után -a zsidók nyomán -itt van a cigók üldözési mániája - mindez a belterjesség következménye- nem kéne családon belül dugni :D
Nem tudom, hogy érdemes-e egyáltalán bármit kezdeni olyan emberekkel, akik azt sem tudják mennyi 1+1. Vagy vissza velük a dzsungelbe, vagy indulhatnak a rakéták. Akár melyik politikus akármit mond, ebben a helyzetben csak ez a két lehetőség áll rendelkezésre. Hiába adnak nekik akármit. Fel sem fogják. Csak azt látja max, hogy van zseton a kocsmába.
Amiről te beszélsz, az a zsidóbűnözés. Ugyanis a magyarokat jól kisemmiztétek, így már nincs is miből lopnia. Azok a magyarok, amire te gondolhatsz, az pedig a fehérgalléros, hazaáruló magyar politikai réteg, vagyis Ti.
Tehát: Van cigánybűnözés (továbbra is), zsidóbűnözés, és fehérgalléros politikusbűnözés
Eldönthetnék már, hogy Gyöngyöspatán ez most "kitelepítés" volt vagy "kirándulás" . Mert perpill előre megtervezett-hirtelen-elkövetett-rettegéses-kitelepítéses-kirándulásnak van beállítva (ami magyar veréssel végződött). A Vöröskereszt meg jobb helyre is adhatta volna azt a 3 milliót amit erre költött. Vonának igaza van, ha nem lenne a Jobbik akkor mindenki kussolna a magyar-cigány együttélés problémáiról, vagy max megint beleölnének (feleslegesen) pár milliárdot.
Azon tűnődöm, hogy ha van két nép, amelyik közül az egyik egy civilizálatlan majomnépség, akik messze kerülik a katonaságot, se fegyverük, se harcosaik, se vitézségük, kevesen vannak, akkor azok miért akarnak polgárháborút a náluk nagyobb, erősebb, ezer éves vitéz néppel, amelyik ötven évente hadra kel a túlerő ellen, a nála erősebbekkel? Hiszen csak veszíthetnek? A természetes kiválasztódás... :DDD
Na ez a Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke sem tudja, hogy mi vidéken a valós helyzet. De nem is kell vidékre menni, elég lenne szétnézni BP pár kerületében. Megvan ő kényelmesen, jóval a romák életszínvonala felett élve, a rózsaszín felhők mögött.

Mellesleg nem tudom elhinni, hogy ennyi a vak ember, vagy csak egyszerűen nem merik kimondani az igazat, mert ugrana az állásuk...

Mekkorát kapott az ügyvéd az állvánnyal !! :-)))
erre a kissebség is ezt válaszolná : nem direkt volt ! : -)
harmonikasok 10 months ago
Volner János belügyminiszternek !!!
BetyarPali 10 months ago
-És a kertet nem dolgozzák meg?
-NEM!!! Még nem régóta, most pakoltuk el a szemeteket.. maaájd
behindyourhouse 10 months ago
Szutyokban ,szarban állnak azok a házak.....
Közrendvédelmi telepek segíthetnek csak.
FJano12 10 months ago
A magyarok félelme viszont jogos !
TheHunpower1 10 months ago
A zsidóság esetében pedig a ghettókban lakó zsidók egymás közötti házassága okozott problémát. Kevesen tudják - hogy állításukkal ellentétben sokkal több a veleszületett rendellenességekkel született gyermek - nem a zsenialitás jellemző rájuk, hanem a belterjes gének hiába öntömjénezik magukat.!
TheHunpower1 10 months ago
akkor mutálódnak a gének - lesz a lúdtalp gágogós és lesz a gerinc hajlott, az orral együtt. Ami a zsidóságot a többi embertől megkülönböztteti: a beltejesség következménye és a mutáció nyomán szennyezett gének -amelyekből köszönjük szépen, de nem kérünk! A cigányok meg azért, mert mindenkit megdugnának, még az e rdei harkályt is röptében - ezért van annyi szellemi alulfejlett IQ problémás a cigányok közül -idült alkoholizmus, nemibetegségekkel fertőzött várandós anya, stb.:D
TheHunpower1 10 months ago
A zsidóság üldöztetési mániája után -a zsidók nyomán -itt van a cigók üldözési mániája - mindez a belterjesség következménye- nem kéne családon belül dugni :D
TheHunpower1 10 months ago
4:15 Magyarok? Gazdasági bűncselekmény?Szerintem népcsoportot tévesztettél pajtikám...Amúgy ki tartja el az országot?
kuki123456789 10 months ago
Jászberényben dolgozom, a neszűr jóóó hely... -.-
pitorwolf88 10 months ago
Nem tudom, hogy érdemes-e egyáltalán bármit kezdeni olyan emberekkel, akik azt sem tudják mennyi 1+1. Vagy vissza velük a dzsungelbe, vagy indulhatnak a rakéták. Akár melyik politikus akármit mond, ebben a helyzetben csak ez a két lehetőség áll rendelkezésre. Hiába adnak nekik akármit. Fel sem fogják. Csak azt látja max, hogy van zseton a kocsmába.
LotsovPhun 10 months ago
04:08
Hazudsz zsidó!
Amiről te beszélsz, az a zsidóbűnözés. Ugyanis a magyarokat jól kisemmiztétek, így már nincs is miből lopnia. Azok a magyarok, amire te gondolhatsz, az pedig a fehérgalléros, hazaáruló magyar politikai réteg, vagyis Ti.
Tehát: Van cigánybűnözés (továbbra is), zsidóbűnözés, és fehérgalléros politikusbűnözés
Aki nem hiszi, járjon utána ;)
dvifort 10 months ago 3
Eldönthetnék már, hogy Gyöngyöspatán ez most "kitelepítés" volt vagy "kirándulás" . Mert perpill előre megtervezett-hirtelen-elkövetett-rettegéses-kitelepítéses-kirándulásnak van beállítva (ami magyar veréssel végződött). A Vöröskereszt meg jobb helyre is adhatta volna azt a 3 milliót amit erre költött. Vonának igaza van, ha nem lenne a Jobbik akkor mindenki kussolna a magyar-cigány együttélés problémáiról, vagy max megint beleölnének (feleslegesen) pár milliárdot.
hunscripter 10 months ago 4
@hunscripter
1 friss hír szerint "tömegverekedés" volt Gyöngyöspatán. Most mit olvassak Kuruc.info, Barikád, Index,Origo?
N1-es srácok remélem lementek Gyöngyöspatára, kérdezzetek meg mindenkit :)
hunscripter 10 months ago
Azon tűnődöm, hogy ha van két nép, amelyik közül az egyik egy civilizálatlan majomnépség, akik messze kerülik a katonaságot, se fegyverük, se harcosaik, se vitézségük, kevesen vannak, akkor azok miért akarnak polgárháborút a náluk nagyobb, erősebb, ezer éves vitéz néppel, amelyik ötven évente hadra kel a túlerő ellen, a nála erősebbekkel? Hiszen csak veszíthetnek? A természetes kiválasztódás... :DDD
J52192 10 months ago 4
cigót is lopnak a cigók?
numeruSSclausus 10 months ago
Na ez a Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke sem tudja, hogy mi vidéken a valós helyzet. De nem is kell vidékre menni, elég lenne szétnézni BP pár kerületében. Megvan ő kényelmesen, jóval a romák életszínvonala felett élve, a rózsaszín felhők mögött.
rchee3 10 months ago 2
Na ez a Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke sem tudja, hogy mi vidéken a valós helyzet. De nem is kell vidékre menni, elég lenne szétnézni BP pár kerületében. Megvan ő kényelmesen, jóval a romák életszínvonala felett élve, a rózsaszín felhők mögött.
Mellesleg nem tudom elhinni, hogy ennyi a vak ember, vagy csak egyszerűen nem merik kimondani az igazat, mert ugrana az állásuk...
rchee3 10 months ago 2
Na ez a Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke sem tudja, hogy mi vidéken a valós helyzet. De nem is kell vidékre menni, elég lenne szétnézni BP pár kerületében. Megvan ő kényelmesen, jóval a romák életszínvonala felett élve, a rózsaszín felhők mögött.
Mellesleg nem tudom elhinni, hogy ennyi a vak ember, vagy csak egyszerűen nem merik kimondani az igazat, mert ugrana az állásuk...
rchee3 10 months ago
kicsit sok a női hajráfos/fülbevalós cigány homár a videóban...
Crasus77 10 months ago 6
6:35 nél mint egy ORK :D
mateemixes 10 months ago
@mateemixes
Hát baszki, én azon csodálkozom, hogy ennyi IQ-val egyáltalán levegőt tud venni... :S
Zolino87 10 months ago